Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-15 / 46. szám

731 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 732 kiválóbb munkásai, úgy a múltból mint a jelen­ből, helyet fognak abban találni, röviden, de vi­lágosan és érthetően kifejtve, illetőleg méltatva- És mind ez tárgyilagossággal, a tudományos kö­vetelményeknek megfelelően lesz véghezvive, a miről már előre is a legjobb kezességet nyújtja egyfelől a dolgozótársak névsora, melyben a the­­ologiai irányok és szakok mindegyike feltalálta hivatott képviselőjét, másfelől az a körülmény, hogy a nem specialis magyar vonatkozású czikkek több német munka, különösen pedig a Holtzmann- Zöpffel-iéle kitűnő „Lexikon für Theologie und Kirchenwesen“ nyomán lesznek kidolgozva. Kiváló figyelem lesz a mellett e munka el­készítésében arra forditva, hogy az ne csak nyel­vében, de szellemében és tartalmában is magyar legyen. Olyan czikkek is helyet fognak benne tehát találni, melyeknek például a német nyelvű lexikonokban vagy reál-encyklopediákban hirök sincs, mert jó részben egyedül a magyar olvasó közönséget, ám ezt aztán közelről érdeklik. Melegen ajánlom mindenkinek, ki a magyar protestáns egyházi irodalom iránt bármi csekély mértékben is érdeklődik, hogy a Theologiai Is­meretek Tárát el ne mulaszsza megszerezni. Egy egész könyvtárt fog helyettesitni ez a körülbelül hatvan, sűrűn, kéthasábosan nyomtatandó nagy 8 r. Ívre terjedő munka, mely az 1892-ik év ele­jétől kezdve két hónaponként megjelenendő öt-öt ives füzetekben jut a megrendelők kezébe. Ez azonban csupán akkor válik lehetővé, ha a kiadási költségek már az előfizetések által biz­tosítva lesznek. Bizton hiszem, hogy hazánk négy­millió protestánsa s közöttök a 8000 lelkész, 500 tanár és annyi meg annyi segédlelkész és hit­tanhallgató nem fogja cserben hagyni a munka­társak törekvését és az én jóakaratu, önzetlen vállalkozásomat. Az előfizetések határidejéül 1892. január első napját tűzöm ki s ha addig jelentkezik kellő számú előfizető, az első füzet nyomatását hala­déktalanul megkezdetem s a rendes időben min­dig folytatni fogom. Előfizetéseket akár az egész műre 5 frtjával, akár hat füzetre 2 frt 50 krjával azonnal elfogadok s az ily előfizetőknek az egyes füzeteket bérmentve fogom czimökre küldeni. A fizetési kötelezettség iránti nyilatkozattal ellátott megrendeléseket az egész műre eltogadom. Kolozsvár, 1891. okóber hó. Mély tisztelettel Horatsik János, könyvkereskedő, mint a Theo­logiai Ismeretek Tára kiadója.“ A felhívás szavait szükségtelennek tartjuk ismételni vagy kommentálni. Csak annyit mon­dunk, hogy egyedül a magyar protestáns lelkészi és tanári karon, valamint az egyházi ügyek iránt érdeklődő müveit világi férfiakon áll egy magyar prot. theologiai lexikon létrejövetele. Nincs pro­testáns egyház — még ha számra nézve sokkal kisebb is, mint a mienk, — mely ilyszerü mun­kákkal ne rendelkeznék. A munkára teljes kész­séggel vállalkozó egyénekben meg van a legjobb akarat, hogy e régen érzett hiány elvalahára pótoltassék, A közönség pártolásától függ, hogy a nemes szándék megvalósuljon. Adja Isten, hogy valósuljon is meg! Révész Kálmán. Xr ZSINATI TÁRGYAK. A zsinati nagybizottság ülése nov. 3—4,-Jelen voltak: 1. A dunamelléki egyházkerületből: Gr. Tisza Lajos, Szász Károly, Sziládi Áron. 2. A tiszántúliból: Gróf Dégenfeld József, Tóth Sá­muel, Szabó János, Szél Kálmán. 3. A tiszáninneni kerületből: Mocsáry Lajos, Fejes István. 4. Az erdélyi eh. kerületből: Szász Domokos, báró Bánffy Dezső, Kolozsváry Sándor, Szász Béla, Parády Kálmán. 5. A dunántúli egyházkerületből: Pap Gábor, Tisza Kálmán, Beöthy Zsigmond, Vályi Lajos. Tisza Kálmán elnök az ülést megnyitja, s a tárgya­lás kezdetét vette, melynek eredményét az alábbiakban közölhetem. 1. A törvényjavaslat 5-ik §-a ellen a tiszáninneni kerület azt a kifogást tette, hogy ebben nincs kidombo­rítva azon tilalom, miszerint a közigazgatási bíróság az eléje végrehajtás végett vitt ügyek érdemének elbírálá­sába bocsátkozzék. A bizottság az eredeti szöveg megha­gyását határozta el. 2. A tiszáninneni kerület a 9-ik §-nál indítványozza, hogy mivel az erdélyi egyházkerületnek specziális állás­pontjai vannak, a mennyiben ott consistoriális rendszer uralkodik, ők se bírjanak döntő szavazattal a többi egy­házkerületek ügyeinek tárgyalásánál. A bizottság a szö­veget épségben fentartja. 3. A tiszántúli egyházkerület módosítást óhajt a 20.

Next

/
Thumbnails
Contents