Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-30 / 35. szám
559 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 560 Róma és a nevelés.*) I.Eza szó nevelés igen szép szó; jelentése = a legalacsonyabbról az ismeret minél magasabb fokára emelni. A nevelés feladata teliát: táplálni, szélesbiteni, emelni, világosítani és erősíteni az értelmet. A római katli. papság épen olyan gyakran, sőt talán még gyakrabban használja ezt a szép szót: „nevelés“, mint a protestánsok. De. ezen szónak más értelme van a pápa követői szerint és más az evangyéliom tanítványai szerint. És mivel ezen különbséget nem ismerik a protestánsok: ez az oka azon nagy botlásoknak, melyeket úgy Angliában, mint Kanadában mindannyiszor elkövetnek, midőn a törvényhozás ezen kérdést megoldani törekszik. A nevelés szónak a protestánsok szerinti értelme oly távol van ugyanezen szónak a római katholikusok szerinti értelmétől, mint a földnek déli sarka az éj szakitól. Ha protestáns ember nevelésről beszél, ezt a szót a maga igazi értelmében használja; és midőn kis fiát protestáns iskolába küldi, ezzel azon nemes szándékát fejezi ki, hogy gyermeke szellemi tehetségeihez képest emelkedjék fel az ismeret légkörébe. Midőn ez a kis fin iskolába jár csakhamar érzi, hogy haladt valamire s e felett őszinte örömöt és nemes büszkeséget érez magában; de egyszersmind azt is megérti, hogy az a kis haladás a tudományok lépcsőjén csak az első fok; ő tehát kibeszélhetlen örömmel gyorsan teszi meg a második lépést is. Mikor a protestáns fin szerzett egy kis ismeretet, óhajt szerezni többet is. Mikor megta_ *) Lapunk 19. számában jelentettük, hogy Révész Mihály barátunk, ki Chiniqui : »A pap. nő és a gyóntató szék« czimű méltán hires munkáját lefordította és kiadta, készen van Chiniqui önéletrajza első kötetének fordításával is. A rendkívül érdekes mű már sajtó alatt van. s a közönség pártolásától függ, hogy a többi kötetek gyorsan következzenek egymásután. Az első kötet Ch.pappászenteltetéséig terjed s 18 fejezetre oszlik, melyek is a következők, I. A biblia és Róma papja. II. Reákkori emlékek Szent-tliomasi tanulókörömből. A barát és a coelibatus. III. A gyermekek gyónása. IV. A pásztort megvesszőzi a nyáj. V. A pap, a purgatorium és a szegény özvegyasszony tehene. VI. Ünnepély egy papiakon. VII. Előkészületek az első áldozatra. Beavatás a bálványimádásba. VIII. Az első áldozás. IX. Értelem fejlesztés a r. kath. kollégiumokban, X. Erkölcsi és vallásos oktatás a r. kath. kollégiumokban. XI. Protestáns gyermekek a r. kath. zárdákban. XII. Róma és a nevelés. XIII. A r. kath. egyház theologiája, annak társadalom-ellenes és keresztyénellenes jelleme. XIV. A nőtlenségi fogadalom. XV. Rómatheologiájának tisztátalanságai. XVI. Róma papja, és az egyházi atyák, vagy hogyan esküdtem én meg, hogy Isten igéjét feladva, emberek parancsát fogom követni. XVII. A r. kath. papság, vagy a régi és újabb keletű bálványozás. XVIII. Az átlényegiiiés tanának kilencz megdöbbentő következménye. A hajdani pogányság keresztyén nevezet alatt, E tartalomvázlatból is láthatja a t. olvasó, hogy egy, kivált korunkban és hazánkban rendkívül érdekes és tanuságos könyvvel áll szemben, melynek tartalmáról és előadásáról én ki az egészet átolvastam, jó lélekkél tehetem azt a bizonyságot, hogy nincs regény, mely jobban le tudná bilincselni az olvasó figyelmét és érdekeltségét. mint a hogyan e munka lebilincseli, melynek megrázó igazságai vajha mentői több szembe és fülbe találnának bemenetelt Ugyanazért legmelegebben ajánljuk e munkát t. olvasóink pártfogó figyelmébe, melynél érdekesebbet és értékesebbet mostanában aligha olvastak. Mutatványul közöljük a XII. fejezetet. Ex ungue leonem. Szerkesztő. nulta, hogy ez mit jelent, szeretné megtudni, hogy hát az mit jelent? Mint a fiók-sas: neki fordítja szárnyait a magasnak, fejét felemeli és halad felfelé az ismeretek légköréibe. Valami nemes és titkos vágy tölti he lelkét; olthatatlan tudomány-szomjat érez, mit maga Isten oltott be Adám minden gyermekének keblébe, amely tudomány-szomj azonban csak a mennyben találatul tökéletes kielégítést. Isten a teremtéskor a maga képére teremtett szeretett gyermekeit felruházta az értelmi és erkölcsi tehetségek magas, mondhatnám isteni méltóságával. 0 maga oltotta belénk a vágyakozást és ösztönt, melynél fogva folytonosan epekedünk a világosság, igazság és ismeret azon tengere után, melynek hullámai az 0 örök trónusának lábainál törnek meg. Ez a tudomány-szomj és lelki világosság utáni epekedés az, ami határvonalat húz az ember és állat között. Az ember Istentől értelmet nyert, ami épen olyan ő reá nézve, mint a határtalan tengert áthasító hajóra nézve a kormány. Az embert a lelkiismeret és a halhatatlan lélek Istenhez fűzik s ő ezt érzi. Az ember végzete dicsőséges, megmérhetetlen, végtelen és ő azt tudja. Bár az ember a bűn által detronizált király, de érzi, hogy ő mégis csak király. Bár hatezer év repült el az ember bukása óta, de azért homlokáról nem törlődött le a királyi czim, mit Isten maga irt oda, midőn igy szólt hozzá: „Sokasodj, töltsd bé a földet és hajtsd azt birodalmad alá.“ (I. Móz. I., 28.) Ezen dicső és magasztos küldetéssel, hatalmának biztos tudatában, uralkodói igénynyel halad az ember a világ meghódításában, hogy birodalma alá vesse a levegőt és világosságot, a szelet és hullámokat, a tengereket és a földet, a megrázkódtató mennydörgést és a. czikázó villámot. A nevelés czélja tehát képesíteni az embert, hogy hatalma alá vetve a világot, betöltse királyi küldetését. Jegyezzük meg, hogy ezt a magasztos küldetést nem önmagától, se nem valami angyaltól, hanem Istentől kapta az ember. Igen, Isten maga az, aki beplántálta az emberiség* kebléba azon magas rendeltetés után való vágyakozást és az ő magas hivatásának ismeretét, amely hivatást azonban csak nevelés által lehet betölteni. Mily dicső felbuzdulás tölti be a felébredt lelket és mint ösztönzi a megifjodott szellemet, hogy csak haladjon feljebb, hasson át a fellegeken, melyek bámuló szemei elől elrejtik a tudomány pompáját ! Ez a felbuzdulás nem egyéb mint nemes nagyravágyás; ez a felbuzdulás az, melyet a nevelés irányítani tartozik előre és felfelé. A nevelés dicső rendeltetése tehát ébreszteni a tudomány után való szomjúságot és az embert magas czélja betöltéséhez elvezérelni. Mind a római katholikusoknak, mind a protestánsuknak kötelességük volna segíteni a tanulót az ismeret vidékei felé való haladásában. De így történik-e? Nem. Midőn ti protestáns szülők iskolába küblitek gyermekeiteket, azoknak értelmét nem kötözitek le: nyugtalan szárnyakkal röpködnek azok nap-nap után. Bár repülésük először lassú és félénk; de mily buldogok mindannyiszor, midőn értelmi láthatárukon valami újat pillantanak meg! Mily kimondhatatlan örömtül repes szivük, midőn minden oldalról hallják a bátorító szót: „Csak tovább, tovább, tovább!“ És ki I írhatná le azok örömét, midőn gyenge szárnyaikon még
