Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-23 / 34. szám
541 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 542 EGYHÁZI ÉLET. A dunántúli ág. evang. egyházkerület közgyűlése. A dunántúli ág. ev. egyházkerület közgyűlését Karsay Sándor superinteudens és Szentmártoni Hadó Kálmán kerületi felügyelő elnöklete alatt e hó 12-ik és 13-ik napján tartotta v á ro sun kb an. A gyűlés tagjai legnagyobb részben 11-én érkeztek meg a déli és délutáni vonattal igen tekintélyes számban, úgy hogy az egyes esperességek képviselői és az érdeklődők száma mintegy másfélszázra tehető. A gyűlést megelőzőleg eyyetemes törvényszéki ülés és előértekezlet tartatott. Az előértekezletet Szentmártoni Eadó Kálmán nyitotta meg, utalva azon szokásra, hogy a fontosabb tárgyakat előzetes megbeszélés tárgyává téve, a gyűlésen ne legyen szükség hosszabb eszmecserére. Ily fontos tárgyakul a zsinatra való előkészületet s a soproni iskolának a kerület által történendő átvételét jelelte ki, megjegyezvén. hogy e két tárgyon kívül is bárki vethet föl kérdést, ha annak előzetes megbeszélését kívánatosnak tartja. Az előértekezlet megbeszélése csakugyan e két tárgy körül forgott; többen szállottak mindkét tárgyhoz s a zsinat kérdésénél Poszvék Sándor theol. tanár nézete, a soproni iskola átvételénél pedig a Schreiner Károly soproni esperességi felügyelő által, egy kidolgozott memorandum alapján előadott nézet találkozott a többség helyeslésével. Mindkét tárgy egyébiránt tárgyalva lett, és pedig elég behatóan a közgyűlésen is, és mi épen azért, hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzunk, csak a közgyűlés lefolyásáról közlünk terjedelmes tudósítást. A közgyűlést megelőzőleg e hó 12-én reggel 8 órakor isteni tisztelet volt, melyben úgy az imában mint az egyházibeszédben a gyámintézetre volt a fősuly fektetve. Isteni tisztelet végeztével a közönség kivonult a templomból, melynek ajtajában a gyámintézet számára történő adakozásokért fizettek bájos mosolylyal Lazányi Béla egyházi felügyelő kedves leányai. Egy negyedórái szünet után kezdetét vette a közyyillés, — melyet Szentmártoni Hadó Kálmán vasmegyei főispán. a dunántúli ág. ev. egyház felügyelője a következő hatásos beszéddel nyitott meg: Mélyen tisztelt egyházkerületi közgyűlés! Üdvözlöm a megjelent küldötteit az egyházmegyéknek, üdvözlöm hitrokonaink bizalmából egyházi állást elfoglalt tiszttársainkat. Őszinte örömemnek adok kifejezést, hogy ily szép számmal tisztelhetem az elnökség nevében egyházkerületünk buzgó munkásait, megnyugtató reám nézve ily nagy számbani megjelenésük. Meggyőződésem főtisztelet ü egyházkerület, hogy ámbár hazánknak voltak súlyosabb, terhesebb, szomorúbb évei, tényeiben talán jelentőségteljesebbek 100 év óta nem voltak, mint lesznek azok az évek, metyek előtt közvetlenül állunk. Itt az ideje, mélyen t. egyházkerület, hogy minden protestáns és evangélikus hitrokon megértse a 100 évvel ezelőtti felszabadulásnak jelentőségét, és a hitbuzgó ősök küzdelmét. Kell nézetem szerint, hogy ma, TOO év után, midőn ünnepet fogunk ülni és zsinatunkon törvényt alkotni, minden protestáns ember felrázassék a közönyből és mindegyikünk hite egyházi szervezetünk, vallásunk alapján megerősödjék. Befejezve egy 100 évet t. egyházkerület, ki kell adni a jelszót egész Hazai egyetemes egyházunkban, hogy a jövő században’mi az első teendőnk, mihez kell ragaszkodnunk, mit kell dolgoznunk és miként keli eljárnia az egyház minden tagjának. Nézetem szerint élénkebb és hatásosabb egyháztársadalmi tevékenységet kell kifejteni; egyházunk érdekeit nemcsak a templomban lehet és kell is szolgálni, hanem meg kell ragadni minden alkalmat, nagyot és kicsit, külmissiót vagy belmissiót, irodalmat, nőnevelést, nőegyleteket, protestáns olvasókörök szervezését, szóval mindent az egyház-társadalmi téren, hogy e 100 év maradandó emlékekkel legyen teljes. Be kell győzni nekünk magyarhoni protestánsoknak, hogy buzgalmunk és hitünk iránti ragaszkodásunk és szeretetünk nagyobb és erősebb mint ellenfeleink ellenünki hatalma. I)e meggyőződésem az, hogy ezzel sem tettünk még eleget kötelességeinknek, hanem szervezkednünk kell, szerveznünk kell legfőbb egyházi hatóságunkat, hogy közegyházunk hazafias és valláserkölcsi működését jövőre büntetlenül senki sem nyiltan, sem titokban idegen érdek szolgálatára fel ne használhassa. Egyházunk köpönyege alatt, egyházi érdekeink palástja alatt ne kompromitáltassék a magyarhoni evangélikus egyháznak jóhirneve, belső fejlődése pedig ne akadályoztassák. Ez igénytelen nézetem szerint elodázhatlan s fontos czél, mely felé törekednünk kell és a mely zsinatunkon lesz elérendő. A viszonyokat nézve, mélyen tisztelt egyházkerület, a liberalismus és democratia hazánkban képes — nem kételkedem — egy egységes társadalmat alkotni. Nekünk a protestáns egyháznak, miután ép a szabadelvüségen nyugszik vaüásunk szervezete, kötelességünk ily irányban hatni, egyesnek úgy mint testületnek közreműködni. A retrográd irányok, melyek emitt és amott szemünkbe tűnnek, őszintén kijelentem, engem nem aggasztanak. Ismerve nemzetünk történetét, meggyőződésem az, hogy századok kerekét visszaforditani nem lehet, s meggyőződésem az, hogy Magyarországon vallás felekezeti különbség nélkül, a hazafiság mindenkor ellene fog állni oly retrográd iránynak, mely nemzetet és államot egyes felekezeti érdeknek akarná alárendelni, s nemzetet és államot felekezeti vagy nemzetiségi érdeknek szolgájává tenni. He ily feladattal szemben szükségünk van, nagy szükségünk van kipróbált kormányzókra, kik azt a sajkát, hajót, melyben egyházunk jövő boldogsága ringott, biztos kézzel kormányozzák; a fiatal erőknek pedig bő tapasztalataikon nyugvó tanácsaikkal szolgálhassanak. Szóval hálát kell adnunk, ha van, meg kell tartani min
