Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-02 / 31. szám
483 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 484 zony, a legnagyobb részben, kitaszítva az életbe, reménytelenül s nyomorral küzdve tekintenek az ég félé. Igaza van T. E. urnák, midőn azt mondja: „tagadhatatlan, hogy kerületünk minden lelkésze rokonszenvvel érdeklődik eme nagy dolgokra hivatott és a kálvinista özvegy papnék sorsán enyhíteni akaró, de még mindig fejlődésben levő ifjú intézményünk iránt.“ De ha ez áll, akkor el kell fogadnunk azon életrevaló és egyedüli mentő eszközünknek nevezhető indítványát is, mely igy hangzik (242. 1.) „Tőke alap kell mindenek felett, és ennek a tőkének előteremtéséhez hozzá kell járulni mindenkinek, aki a gyámolda segélyében részesülni akar.“ Indítványozó ur szavai, a tőke előteremtésénél, azokhoz szólnak, a kik segélyben akarnak részesülni, egyedül azokat hívja munkára, a kik élvezni akarják, mintha csak mondaná: segíts magadon, az Isten is megsegít. Tizennégy évi tapasztalat után, erős meggyőződéssel felölelem szavait, nincs más védelem, mint saját erőnkben bízni és arra támaszkodni. Egyházaink és híveink nyögnek a teher alatt és ha van is kivétel, ahol ez nem jogos, de a nagy többség méltán és jogosan mutatja feltört tenyereit. A fentebb említett évek alatt nem is találkozott híveink sorából egynél több, akinek eszébe jutott volna, hogy szegény özvegy papnéi és árvái is vannak az Istennek, s azok számára valami segélylyel járult volna, gyülekezeteink pedig a 282 anyaegyh., 16 társegyh., 68 leányegyh., 7 miss. egyh. összesen 373 egyház a csekély perselypénzen kívül, mely 1890. évben összesen 17 frt 30 krt tett, adománykép egy fillérrel sem járult az eh. k. lelkészgyámolda alaptőkéjének emeléséhez. Ily csillagok járása után ébredj nagy álmaidból ébredj dunántúli kálvinista papság, ha életben maradt és rászorult utódaidon az alamizsna kenyéren kívül segíteni óhajtasz. Meglehet szebb időket érünk, jobb napokra virradunk, — adja Isten! — de jelenleg az önmegadóztatás elvéhez kell nyúlnunk, ha eh. kér. lelkészgyámoldánk segélyforrásából bővebben meríteni elhatározott szándékunk. k. a A környezet. (Részlet Drummond H. munkájából.) VI. Az embernek három kérdése van környezetéhez, tökéletlenségének három symboluma ez. Lényének három különböző központjából jönnek ezek. Legelső az értelem kérdése: Mi az igazság? A természeti környezet ezt feleli : „valaki öregbiti a bölcseséget, öregbiti a gyötrelmet“ „a sok tanulás fáradság“ Krisztus pedig igy felel „tanuljatok tőlem . . és találtok nyugodalmat a ti lelketeknek.“ A világ felelete — „a fáradtság“ — ellentéte Jézusénak „a nyugodalomnak.“ A világ kezdete óta nem volt más tanitó, a ki a „tanulást“ és a nyugalmat összekötötte volna. Tanuljatok tőlem, mondja a philosophus és találtok nyugtalanságot. Tanuljatok tőlem, mondja Krisztus, és találtok nyugodalmat. Olyan eszme ez, melyet az istentelen megátkoz, mely örökké epeszti, örökké kísérti, mely végre, is dicsőén megvalósul; ezen eszme 0 benne lesz teljessé. A második kérdést erkölcsi természetünk támasztja: hol van a jóság? Itt is meg van az ellentét: a világ igy szól: „nincsen, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.“ Krisztus pedig igy felel: „nincsen senki jó több az egy Istennél.“ A harmadik pedig, a léleknek kiáltása azután, a kit keres, ez a legszenvedélyesebb és a legbuzgóbb mindenek fölött. Eme sóvárgásnak ez a szava: „Tekints az én jobb kezemre, és lássad, hogy nincsen ki engemet esmérne; nem szaladhatok el, nincsen, ki az én életemre gondot viselne! kiáltok te hozzád oh uram, ezt mondván: „te vagy az én reménységem, és én örökségem az élőknek földökben.“ *) Vajon ezen irányok követésében keresheti-e az ember életének teljessé tehetését? Az életnek teljessége épen most nagy horderejű kérdés. Fontos dolog megfigyelnünk, hogy mi rá a válasz. Ha a tudomány, vagy a philosophiához fordulunk, az evolutiora utalnak bennünket. Az életért való küzdelemben, mint állítják, a tökéletlen alakok folyton kiküszöbültetnek, a legalkalmasabbak maradnak meg és ezek folyton tökélyesbülnek. Azaz, tökéletességre törekszik az Organismus — teljesekké leszünk a természetben és önmagunkban. Bizonyára mindenki az evolutiótól várja az élet tökéletessé tételét. De egy olyan evolutionak kell ennek lenni, a mely minden tényezőt magában foglal. A civilisatio, mondhatjuk, a második tényezőt foglalkoztatja. Ez lépésről lépésre javítja a környezetet, miként emez az organizmust, vagy az organismust, miként ez javítja a környezetet. Ámde mindez csak egy bizonyos pontig tökéletesíti az életet. De ezen túl nem segíthet bennünket. Amint a természeti élet lehetőségei valósággá válnak, a lehetetlenségei épugy enyésznek el. Csakhogy a legtökéletesebb civilisatio is tökéletlenül hagyná jegjobb részünket. Az emberek majdan felhagynak annak próbálgatásával, hogy fél környezetben éljenek. Eél környezetben az élet is csak fél marad. Fél környezet? Aki csupán csak ezen világgal van összeköttetésben, az -) CXLII. 5. 6.
