Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-12 / 28. szám
437 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 438 tem. Én izzadtam csaknem a hideg borzongatásig, a t. Elöljáróság pedig a száját is nyitva felejtette. Gondoltam: „szegény domesztika!“ De, ha izzadni, meg gondolkozni elég lett volna!? Hát a többi! Fel kellett venni a harczot, a mit nem izentek, hanem azonnal meg is kezdtek esperes, püspök, konvent, domesztika? meg ki tudja, ki és mi ellen. Hjah! a nép, ha szereti a templomot, ily kérdések által szive van sebezve. Megengedem, hogy lehetett volna homályos szavak tömkelegébe rejteni az egészet, hogy valamikép meg ne értsék; de utasitás, rendelet szerint kellett eljárnom. S mi lett vége az egésznek? Én vesztettem tekintélyemből 25°|0-ot, a közalap pedig — nem tréfálok — az egészet. Ily eredményeket szülnek azok a bizonyos határozatok. Áldás helyett kárhozat! Határozni kérdeni, gondolom, könnyű volt; de annál nehezebb lesz, vagy talán teljesen lehetetlen is lesz a közalapi járulékok beszedetése. Ennek oka pedig az, hogy a közalap, zsinati törvényeinkben kifejezést nyert czéloktóf a kezelési szabályok tömkelegének tekervényes utjain eltért, A zsinat, mely majd összeülend, bizonyára hivatva lesz azokra legalább futó pillantást vetni. Jónak találni alig fogja a helyzetet, mert — gondolom — jut bele egy pár közpap is, kik beigazolják ezt a sötét képet. Hozzon tehát törvényt s hogy e törvénynek mi legyen forrása és intentiója, majd azt is megmondom. —b —n. A környezet. (Részlet Drummond H. munkájából.) 111. Ha egy darab szenet dobunk a tűzbe, azt mondjuk, hogy az bizonyos mennyiségű hőt sugároz szét a szobában. Ezen hő közönséges felfogás szerint benne van a szénben s csak az égés folyamában szabadul fel. Valósággal a hő erélye csak részben van a szénben. Ép úgy benne van a szén környezetében, azaz, a levegő élenyében. A szénenyparányok, melyek a szénét alkotják, a lég élenyéhez erősen vonzódnak. A meggyújtás alkalmával bizonyos távolságra közeledett parányok képzelketetlen gyorsasággal összerohannak. A jelentkező hőt nem csupán a széueny, nem is csupán az éleny állítja elő. Ezen két elem valósággal elenyészlietetlen, megmaradnak egyesülésük után is mint szénsavas gázok* A hő azon erélynek tulajdonítandó, melylyel a chemiai egyesülés, a carbon és oxygen moleculák heves összerohanása történt. Tehát részint a szénből, részint a környezetből származik az. — Egyedül sem a szén, sem a környezet nem hozhatná létre. A kettő kölcsönösen egymástól függ. És bár csaknem mindent a szemmel látható, kézzel fogható dolgoknak tulajdonítunk, mégis a legtöbb esetben a láthatatlan környezetnek tartozunk nagyobb köszönettel. Ez egyike azon közhelyeknek, melyek fölött nagyságuk és egyszerűségűk folytán közönségesen átsiklanak. Hogy mily mélyre ható következményei vannak ezen elementáris igázságnak, rögtön látni fogjuk. — Korunkban semmi sincs sürgetőbb, mint a tudomány minden ágában felújítani ezt a közhelyet. A szellemi világban az lesz különösen a szerencsés, aki a természet legegyszerűbb és legvilágosabb tényeinek ismeretével dicsekedhetik; és vallásos életét az fekteti leghelyesebb alapra, akiben megvan azon dönthetetlen igazság erős érzete, hogy környezet nélkül élet nem lehet. Mi értelme van ennek a szellemi világban V Nem csupán ismétlése-e Krisztus ezen aphorismájának „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek*4 ? A szellemi organismusban is megvan az élet elve; de az még nem önexistentia. Még egy másik tényezőt is igényel, amelyben éljen, mozogjon és legyen. E nélkül nem élhet, nem mozoghat és nincs létele. A lélek környezete nélkül olyan, mint a szén éleny nélkül, a hal viz nélkül, és az állat az élet külső feltételei nélkül. És mi a szellemi környezet? Isten az. Nélküle nincs élet, nincs gondolat, nincs erély, semmi sincs, — „nélkülem semmit sem cselekedhettek.44 Nagy tévedés vallásos életet élni akarni környezet nélkül. Nem az a baj, hogy szellemi tapasztalatainkkal sokat foglalkozunk, hanem, hogy kizárólag egy tényezőt, a lelket veszsziik tekintetbe. Gyönyörködünk ezen sokat kinzott tehetség szétbonczolásában, hogy azon bizonyos valamit megtaláljuk, amit hitnek nevezünk, — feledvén, hogy a hit egy üres kéz, melylyel a környező valóságba kellene fogódznunk. Midőn a világot meggyőző erő szükségét érezzük, mily nagy erőfeszítéssel igyekszünk azt felébreszteni magunkban, hogy igyekszünk akaratunkat szilárdítani, hogy erőlködünk a cselekvésre s mindezek után lelkünk még jobban kimerül! Magunkat vizsgálni jó dolog; de hasztalan, ha a környezetet nem vizsgáljuk. -Gyengeségünk felett panaszkodni helyes, de nem elégséges. Az okot is vizsgálnunk kell, nem csak az okozatot. És mivel mi a probléma másik felét soha sem látjuk, tévedéseinkből nem is okulhatunk. Minden balsiker után újra kezdjük, de a régi mód szerint. Kísérletünk, mint rendesen az ismétlésekkor — ugyanazon körülmények közt való ismétlésekkor — balul üt ki. Pedig nem mondhatnánk, hogy olykor-olykor a való helyzet fel nem csillámlana előttünk. Sok hiába való erőlködés után, tehetetlenségünk fájó érzetével ézeredszer látjuk be és mond-28*
