Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-24 / 21. szám

329 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP 330 nám hogy az mindenkor könyvnélkül mondassák, már csak azért is, hogy lelkesítő, tanító tartalmú lévén, sokkal na­gyobb hatással lenne úgy előadható, mint egyhangúlag gépiesen olvasva; a bűnbánati imából is az ilyen kifeje­zések : „szitkos, átkos voltommal“ kihagyandók, mivel a mai nemzedék s a haladó kor nemesült Ízlése bizonyára kissé keményeknek találja, sőt sokan meg is botránkoz­­hatnak felette. Az úgynevezett s szokásos három kérdés feltevését mellőzendőnek s a jövőben elhagyandónak vélem*), még pedig azon az úrvacsora lényegéből, s a fentebbiekben kifejtett felfogásából eredő okon, hogy maga annak szer­zője, isteni alapitója az Ur, sem pedig tanítványai az apostolok semminemű dogmatikai elemekkel nem kever­ték össze annak kiszolgáltatását. Az első századokban elégnek tartaték a keresztyénség kebelébe felvételre a „Jézus Krisztusuak hivése“ s még ennek az egyetlen hit­­czikknek, az úrvacsora alkalmával, kijelentése, hangozta­tása az apostolok által szükségesnek nem láttaték! — Ha interpretálni akarnék eme szokás keletkezését, alig­hanem a reformátió korára tehetnék azt, mikor az egyes protestáns felekezetek egymás iránti s a katholicismussal szembeni türelmetlenségükből kifolyólag egyediségüket, kizárólagosságukat, élesebben s minden alkalommal kife­jezni akarva, nem mulaszthattak el megragadni olyan kí­nálkozó fontos alkalmat legfőbb hitczikkeik kijelentésére, mint a milyennel az úrvacsora kiszolgáltatása is kínálko­zik; s gyakorlati jelentősége annyiban voit, a mennyiben az akkor még tapintatlan s vallásának alaptételeivel is ismeretlen nép, az akkor még ingadozó, eléggé nem kör­­vonalozott hitelvek, rendszerek között, legalább saját fe­­lekezetének főbb tételeit nemcsak megtanulhatta, hanem annak hivésére, vallástételére mindannyiszor felhiva, csak­nem kényszerítve lön. S épen ezen körülményeknek ma már megszűnése az úrvacsora szereztetésétől el nem távolítható alap-okon kí­vül, a lényegesen megváltozott viszonyok teszik [nemcsak feleslegessé, hanem indokolatlanná is a hármas kérdés feltevését. Ma már nincsenek az egyes felekezetek oly rideg, merev ellentétben egymással, hogy a közöttünk levő dogmatikus ellentétek lépten-nyomon hangozzanak, s ez által egymástól még inkább elválasztassanak, ma már sokkal miveltebb az emberiség, hogy sem saját felekezete hittételeinek elsajátítására képesnek ne találtassék. nem csak, hanem oda emelkedett már, hogy többre becsüli a szív és lélek nemességéből, tehát a valódi, minden körül­írásoktól ment benső, meggyőződésszerü hitből származott nemes, igazi keresztyéni érzületű tetteket, mint a symbo­­licus tételek megszokott s érzelem nélküli hangoztatását. A bünbocsánat hirdetése után következnék az eddigi gyakorlat szerint is az urvacsorai jegyek, a kenyér és bor felmutatás melletti megáldása, majd a kiszolgáltatás, hol helyén volna azon néhol meglevő igen igenis helyes szo­kás általánosítása, hogy az egyes híveknek különböző *) Szerintem ezentúl is megtartandók azok. Miért? egy alka­lommal talán kifejtendem. Szerk. szeutirási helyek mondatnának el, melyek jóra, bünbá­­natra, magába szállásra serkentenének. — Mily hálás tere nyílna itt a cura pastoralisnak, a lelki gondozásnak, midőn egy gyülekezete minden tagját ismerő lelkipásztor*) mindegyik lelkületének, sajátságainak, esetleg hibáinak, gyengeségeinek megfelelő helyet említhetne meg, mond­hatna el, mennyire kiegészítené s mozdítaná ez elő a lelkész ténykedését tanításainak hatását, eredményét!! Véget érvén a kiosztás, néhány szóval — csakhogy a történelmi hűségnek megfelelőbben, mint némely agen­­dában jelenleg van — megemlítve az úrvacsora kiszol­gáltatásának a múltakban is eliez hasonlóságát, s hivat­kozva Istennek benne s általa közölt nagy kegyelmére, következnék az u. n. köszönő, hálaadó ima, s legvégül a megáldás. Nagyon természetes azon fennebb is jelzett elvből kifolyólag, hogy az úrvacsora önálló s egységes istentisz­teleti cselekmény, annak mindennemű ténykedései, fázi­sai egy helyen, az úrasztala előtt kell hogy menjenek végbe, s vitessenek keresztül, valamint az is önként ért­­hetőleg következnék, hogy az egyéni szabadság sértetlen fenmaradásával, a szereztetés szavainak szöveg szerénti felhasználásán kívül, az úrvacsora minden egyéb emlí­tettem mondandói s imádságai, — úgy is felelősek lévén minden ténykedésért, — bármely lelkipásztor által, minden­kor azonban az alapeszme, s a felekezet hitelveinek szem­­meltartásával önállólag is készíthetők s mondhatók el.**) Egy általános, egy hivatalos agenda csak szabály­zóul. keretül szolgálna, melynek korlátain belül, az egyén képessége, akarata szabadon nyilvánulhatna. Patay Károly. EGYHÁZI ÉLET. Ä pápai egyházmegye közgyűlése. Kerületünk egyházmegyéi közt az idén legelőször a pápai tartá meg évi rendes közgyűlését a szokott időben, pünköst utáni csötörtökön, május hó 21-n, Szekeres Mi­hály esperes buzgó imája és Baráth Ferencz elim. gond­nok magvas megnyitó beszéde után — melyek rövidsé­gükkel az elintézésre váró sok tárgy számára akartak mennél több időt biztosítani — azonnal kezdetét vette a tárgyalás a nagy gonddal összeállított esperesi és egy­házlátogatási jelentés előadásával. E jelentés hű képét adta egyházunk egy évi életének, melyben Istennek hálát a fénypontok mellett alig tűnik fel néhány homályos, de ezek is nemsokára orvosolva lesznek. A jelentésből kí­*) De hány van ilyen? Szerk. **) Részemről csakis az alkalomszerint változó urvacsorai be­szédet hagynám az egyes lelkészek önmunkássága tárgyául; minden egyéb alkotó rész, — imák, bünvallás, három kérdés, megáldás —­­a hivatalos agenda szerint lenne végzendő. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents