Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-17 / 20. szám

307

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

308

A papi öltözetről.'5')

Bizony nagy szükség volt rá, hogy e tárgyban a fölszóllalás, éppen a legilletékesebb egyéntől, egy theologiai tanártól megtörténjék. Tekintve a dolog ethikai oldalát, kétségbe vonhatlan, hogy a lelkész! hivatal teendői —- értvén az egyházi szolgálatokat — teljesen különbözők minden egyéb hivatal teendőitől. Ó hivatalában mindig szellemiekkel foglalkozik, a hit s erkölcstant hirdeti, tanitja, — oktat a vallás tantételeire, buzdit serkent a jóra, — a szentségeket szolgáltatja ki és mint békebiró működik a viszálkodó házastársak és rokonok között. Foglalkozása tehát egészen elüt a társadalom bármely osztályainak foglalkozásától, ő semper quae sursum sunt quaerit, miért is, a dolog természete, logicája hozza magával, hogy a lelkész külső megjelenése, ruházata is valami más, a polgári, a közönséges, a mindennapi, az anyagiakkal foglalkozó emberekétől különbözzék, valami ideális, a gyarló emberi test netán létező fogyatkozásait egészen eltakaró, már nem mindennapiassága miatt is tiszteletet, bizalmat gerjesztő legyen. De hát milyen ezen kellékeknek megfelelő öltözék? Nem szükség, hogy valami ujjat tákoljunk össze. Már az elmúlt századok sőt ezredek példát mutatnak erre nekünk, csak követnünk kell azokat, kik előttünk példányképül szolgálhatnak.

A görög művészek, midőn a szép fogalmának, a magasztos, a nagyszerű, a fenséges eszméknek kifejezést adtak, azokat megtestesitették, szobraikat bő palástban, sűrűén redőzött lepelben állították elő. A római patriciusok, a caezárok, az imperatorok ünnepélyes alkalmakkor tógában, bő talárban jelentek meg. Ilyen ruházatban látjuk az olasz festőművészek által előállított, a testben megjelent, idealizált Krisztust, apostolokat, —• ilyen ruházatban jelennek meg még ma is a fejedelmek a fölavatáskor, a koronázási szertartások alatt. Ilyen ruházatot visel minden számbavehető vallás papja is.

Mivel a mi lelkészeink is hivatalos foglalkozásukban csupán eszményi, tisztán szellemi dolgokkal foglalkoznak, társadalmi állásuk min- *)

*) Tisztelt olvasóink figyelmét különösen felhívjuk e czikkre, melynek szerzője egyik világi emb erünk, ki az egyházkormányzás terén előkelő helyet foglal el. Szerkesztő.

den másokénál magasztosabb, habár a polgári értelemben vett rangfokozatban nem állanak is valami magasan, de társadalmi állásuk mégis megkülönböztetett —- distinguált — miért is szükség, hogy e kiváló állásnak öltözéke is kiváló s a műizlésnek leginkább megfelelő legyen, melyre a különböző és tekintélyes vallások bevett szokásai elég például szolgálnak, mert nem tartom helyes elvnek azt, hogy mi ne tanuljunk mástól.

Igaz, a reformáczió korában is voltak túlzók, kik bárminemű papi öltözetet is szükségtelennek tartottak, vannak ilyenek ma — és lesznek a jövőben is, de a nagy közönség soha sem megy túlzók után.

A keresztyén vallásnak nincsen nemzetisége, a Krisztus vallása az összes emberiségé, tehát az a magyar t}7pus, melyet a volt zsinat a magyarországi református vallásra, a papság részére megállapított öltözékével rá akart ütni, fölösleges, sőt a keresztyén vallás szellemével teljesen ellenkezik.

Meg kell tehát azt mielébb változtatni, mert mint a szerkesztő ur elmondta, a gyakorlati életben is alkalmatlan, czélszerütlen, ethicai tekintetben pedig valóságos kárt, sérelmet okoz a vallási és papi nimbusnak, prózaivá, triviálissá teszi azt. Ugyan némely ember takarékosságból, sokkal több pedig szegénység miatt, más ruhát a papi szolgálaton kivid sem visel, házi dolgait is ebben végzi, benne jár padlásra, pinczébe, istállójába, méhesébe, felül benne kocsira, utazik benne falukra, vásárra; lehetetlen tehát, hogy tisztára megőrizze; a vendéglőben, lakodalomban, benne étkezik, szóval teljésen mindennapi viselő ruhává teszik, profanizálják, mi aztán tiszteletlenséget gerjeszt úgy a viselő, mint ennek hivatalos működése iránt, mert hivei egyformán látják a cselédekkeli elkerülhetlen viszálkodásban és az úrvacsorája osztásánál. — A magyar nemzeti viselet mint diszruha igen szép, de nem papnak való, mert kiegészítője a kard, már pedig kardosán csak nem járhat beteget gyóntatni; a magyar nemzeti viselet igen szép mig ragyog a fénytől, de ha kopott, ha égjük helyen egy gomb, a másikon egy gombház hiányzik, vagy a könyökén egy folt szerénykedik, már akkor a viselője nag}'0n tragicus személylyé válik

Tekintve a mi helyzetünket és viszonyain-