Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-03 / 18. szám

281 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 282 szomorúságot szereznek. Mindamellett, ha a napirenden levő sikkasztok s öngyilkosok családi életére egy szem­pillantást vetünk: azt tapasztaljuk, hgy a sikkasztásoknál többnyire jelentékeny szerepet játszik a női nagy zás és könnyelműség is. Nem nagyravágyó, tudálékos, hanem szerény, házias, vallásos s a mellett némi képzettséggel is bíró nőket kíván a mai kor, kik mindenekelőtt háziasszonyok s csa­ládanyák legyenek. Mert az szerintem nem tartozik a boldogságra, hogy papok s kisebb földbirtokosok leányai franoziául, angolul ta­nuljanak, — és éveken át heti 26 órán keresztül az iskola padjain ülve, mintegy magokat agyonmüveljék. A mai nevelési rendszer mellett, mikor az intézetből kikerülnek, mind a test, mind a lélek beteg; s a szív, ne­mesebb elvek helyett vallási fanatismussal, gyűlölettel van tele. Hogy az ilynemű vallásos nevelés visszatetszést szül minden elfogulatlan, komolyan és okosan gondolkodó ember előtt, az kétséget sem szenved. De fájdalom, nem sokan vannak az elfogulatlan s higgadtan gondolkodók, sőt oly időket élünk, midőn a fanatismus lépten-nyomon fel-fel üti fejét és hadat üzen mindennek, ami nem katholikus. Aknamunkát folytat a szabadelvüség minden barátja ellen, legyen az férfi avagy nő, és ez az aknamunka, gyaláza­tára a vége felé járó 19-ik századnak, eredményeket ké­pes felmutatni majd minden téren. A vagyon s a számbeli többség háttérbe szőrit igen sok üdvös eszmét, megsem­misít számtalan nemes czélt. Hogy a katholikus papság minő eszméket iparkodik a fiatal leányszivekbe plántálni, s vallásos könyveikben mily tanok jutnak kifejezésre: eunek illustrálására idézem Neményinek müve 22-ik lapján olvasható, s a „Hittan-4 tanítására tett megjegyzéseit szóról-szóra: „Hittan. Erről tulajdonképen nem is volna szabad szótanom. Ez minden tantervnek a nebántsvirága: noli me tangere. Bár ne volna az. — Az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk értelmében ezen tantárgy tanításáról a fele­kezeti hatóságok gondoskodnak és csak a tanítást végző egyén bejelentésével tartoznak a vallás és közoktatásügyi ministernek. Pedig száz eset közül kilenczvenkilenczben csak előnyére válnék úgy a növendékeknek, mint a hit­oktatásnak átaljában, ha az iskola többi tanáraihoz ha­sonlóan, a hitoktató is az igazgatóval állapítaná meg tan­tárgyának tanítási módját és tanmenetét; mert hogy a Hittan tanítása mai alakjában az iskolákban valóságos gyer­­mekkinzás, a legtisztább értelem nélküli magoltatása olyan dolognak, miket a növendékek fel nem foghatnak, meg nem érthetnek; az iránt mindenki, ki ismeri a jelen­kori hitoktatást és a hittani tankönyveket; tisztában van. Németországban a császár initiativája következté­ben a közel jövőben rendeletet fognak kibocsátani a hit­tani oktatás ügyében, mely az eddigi értelem nélkül való szajkolási módszert megtiltva, a tantárgynak erkölcsi ré­szére fogja a fősulyt helyezni. (Vége köv.) Seregély Dezső. Id. Barakonyi Kristóf. 1813—1891. A belső somogyi ev. ref. egyházmegye lelkészi ka­rából ismét kidőlt egy érdemes, ősz patriáreha. Nem mond­hatnék, hogy váratlanul és igen korán jött a halál, mert a boldogult hosszú élete, 54 évre terjedő lelkipásztorko­dása czáfolna meg bennünket. De vajon 78 év elegendő-e arra, hogy a szerető szivek minden áron vissza ne akar­nák tartani a sírba készülőt? Óh nem elég! Jákob 147 éves volt mikor meghalt, jól elrendezte családját és mégis „József esvén az ő atyjának orczájára, sira ő rajta és csókolgatá ötét.“ Értjük a kedves család gyászát és sie­tünk abban osztozkodni. Sietünk a kegyelet és őszinte tisztelet adóját a boldogult iránt e helyen is leróni. E végből állítjuk munkás életét példányképül a tisztelt ol­vasó elé. Barakonyi Kristóf a somogymegyei Kisasszondon szü­letett, hol atyja, Sámuel lelkész volt. Születése után né­hány év múlva atyja Inkére költözött. Elemi ismereteit tehát az inkei népiskolában, gymnasiumi ismereteit Csur­gón, philosophiai, jogi és theologiai tanulmányait pedig Debreczenben szerezte. Tanuló korában jó magaviselettel, és kitűnő osztályzat megérdemlésével rótta le szülői iránt a hála, önmaga iránt az életpályára előkészülés köteles­ségét. 1837-ben tette le lelkészi hivatalos esküjét, mint segédlelkész. 1842-ben Ötvös-Kónyiban rendes lelkészszé lett. A törekvő és tehetséges ifjú papot egyházmegyéje 3 év múlva már azzal tüntette ki, hogy egyházmegyei aljegyzővé, 1848-ban pedig főjegyzőjévé választotta. 1855- ben e hivataláról lemondott; hogy lemondásakor a közbi­zalmat nem vesztette el, elég bizonyság erre ugyanezen évben tanácsbiróvá választása! Ekkor már görgetegi pap volt. 1859-ben a csokonyai népes ^gyülekezet a Pápára költözött Széki Béla volt somogyi esperes és egyházkerü­leti főjegyző helyére lelkészül megválasztotta. A megtisz­telő bizalmat apostoli odaadó munkával és szeretettel vi­szonozta a jó lelkipásztor. Lelkipásztorsága alatt a hitélet erősítése mellett a gyülekezet földi szükségeinek kielégí­tésén is czélirányosan és szép steerrel fáradozott. A má sodtanitói állás és az igazán díszes templom fényesen bi­zonyítják, hogy Barakonyi jó pásztor volt. Igen szép korona a véuség, mely az igazságnak utá­­ban találtatik, mondja a bölcs Prédikátor. E szép és ékes korona jutott osztályrészül Barakonyinak is. 1885-ben hal­lottam tőle, hogy ő Ötvös-Kónyiban is meg volt elégedve, valamint Görgetegen is; hogy neki nem voltak követelé­sei, kielégíthetetlen vágyai, mint ma a üatalok igen nagy részének. Csokonyára sem számított úgy, mintha az csak őt illetné. Ő nem akarta soha az elismerést erőszakolni. És mégis megjött, sőt épen azért jött meg ! Megjött Is­tentől és emberektől. És ez az elismerés kisérte öt sír­jáig, hova egy szomszédos gróf személyesen, másik kül­dötte által, a szomszédos katholikus papok és a nagy gyű-

Next

/
Thumbnails
Contents