Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-05 / 1. szám

o DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. G elejétől lógva a pápai ív. ref. főiskola nyomdá­jában egyházi lapjaink szokott alakjában rend­szerint egy ívnyi terjedelemben fog megjelenni. Előfizetési ár: egész érre 4 frt\ félévre 2 fii. Az előfizetési pénzek Kis Ernő tanár czi­­mére, mint a kit a tanárkar a lap anyagi ügyei­nek kezelésével megbízott, Pápám küldendők. A két első számot, mutatványképen megküld­jük mindazon helyre, hova előíizetési felhívást küldöttünk; <t o-ik és következő számokat azonban már csak azoknak fogjak megküldeni, kik vagg téngleg előfizettek; vagg pedig Hitelezői eg kijelentik, kogg a la. jtot járatni óhajtják s az érte, járó dijat legkésőbb ez ér jnnins ;>0-ig lefizetik. A pápai főiskola Révész Kálmán X A X A RI K A Ji A theologiai tanár, mint kiadó tulajdonos. felelős szerkesztő. A közalapi tökesegélyezés ügyéhez. A magyarországi evang. reformált egyház egyete­mes konventjének, 1889-ik évi 85-ik jegyzőkönyvi pontja alatt foglalt, tökesegély nyújtásra vonatkozó határozata, oly fontos és messze kiható intézkedéseket foglal magában hogy nem látszik feleslegesnek ezen nagyfontosságu ügy újra szóba hozása és megbeszélése. Igaz, hogy ezen ügyet az egyes egyházmegyék és azután az egyházkerületek már mind letárgyalták, de hogy az ügy tárgyalásánál minde­nütt nagy elökészületlenség és hiányosság forgott fent azon körülmény mutatja legjobban, hogy rendes közgyű­lésen, az egy erdélyi egyházkerületet kivéve, egyik egy­házkerület sem tudta ez ügyet bevégezni, hanem vagy „ad hoc" gyűléshez, vagy később összeülendő bizottsá­gokhoz utasította végleges elintézés végett. Már maga ezen körülmény méltán felhív bennünket liogv az eszmét részleteiben is minél inkább tisztázni igyekezzünk, ha nem mutatkoznék is az ügy jelenlegi álláspontjára és legközelebbi fejlődésére nézve a vélemé­nyekben bizonyos kétértelműség. Pedig ez is mutat­kozik. Ugyanis, a kik kerületünkből a t. konventnek hi­vatalból és választás szerint tagjai, mindnyá jan azon ha­tározott véleményüket nyilvánították az ügy tárgyalásá­nak, hogy az 18‘JO-ik évi legközelebbi konventi ülés ki­fogja az országos közalap szabad rendelkezésre eső jö­vedelmének -K)'Vu-a által fedezhető összes töke segélyt osztani az egyházak között építkezés és lelkészi fizetés feljavítás czimén úgy, hogy 32 évig többé ily segély nem lesz nyerhető. Es ezen nézet által indíttatva, igye­kezett is lehetőleg minden egyház a maga segélyre való igényét a szabályoknak többé kevésbbé megfelelő formá­ban és alapon bejelenteni, hogy a pénzosztásnál valahogy rövidre ne jusson; nem rettenve vissza némely esetben niég attól sem, hogy kérelme az illetékes testületeket mosolyra fogja indítani: midőn a lelkészi állomás felja­vítására 150(10 forint töke segélyt kér, utólag azonban eszébe jut és erre nézve kérvényén pótolja, hogy a ta­nítói állomás is fel volna 5000 írttal javítandó. Viszont az 1889-ik évi kon vent 85 számú határoza­tában egy szó sincs arról, hogy az 1890-ik évi kon vent már tőkesegélyt oszt, annyival kevésbbé, hogy azt egész­ben kiosztaná : hanem csak arról van szó. hogy rovatos iveken bekivánja az összes segélyre szoruló egyházaktól a szükséglet kimutatását és az ennek megfelelő töke fe­dezeti forrás kijelölését, hogy a beérkezett adatok alap­ján: ..a következő évi eg geteiltes konvent, a (kiküldött) bizott­ság előterjesztése alapján, cégérréngesen határozhasson e na<p/ fontossága iígg kiviteli módozatai felett.11 En tehát, minden ellenkező nézet daczára, azon nézetben vagyok, liogv a legközelebbi konvent, — a mint a jegyzőkönyvben nyo­matva van, — a kivitel módozatai felett fog határozni, azért erre vonatkozólag teszek néhány észrevételt. 1. Kétségtelen, hogy a konvent, mint az egyházi közalap kezelője, a tökesegélyezé-uiek ezen tervezet sze­rint való foganatosítása által, az én néznem szerint, is. az egyházak segélyezésének legalkalmasabb módozatát lépteti életbe és „szerencsés keresztülvitel esetében“ a szegény egyházaknak oly segélyt nyújt, a milyet „a köz­alaptól magától csak hosszú idő múlva lehetne remény­­leni.“ De az is igaz, hogy ha az ezen segélyeket egész­ben egyszerre osztja ki a konventi ülés: megköti nem csak a konvent kezét 32 évre, de sok tekintetben meg­köti még a zsinat kezét is, a mely pedig azon idő alatt az egyházi törvény 90. §-ának intézkedése szerint há­romszor is össze ül. Azonkívül figvelembe veendő, hogy az egyházak szükségeit .32 évre előre biztosan és alapo­san látni nem lehet és bekövetkezhetnék az egyszerre való kiosztás mellett azon eset, hogy később felmerülő talán sokkal méltányosaid) és jogosabb hasonló termé­szetű igények nem volnának a közalapból kielégíthetők épen a miatt, mert kevésbbé sürgős és méltányos igé­nyek előbb nyertek kielégítést. Röviden és divatosan szólva: a ref. egyházak közalapi segély igényeit nagyon nehéz volna igazságosan és méltányosan 32 éves zónákba beosztani. Ezért a tökesegélyezés kiviteli módozatait ugv kell megállapítani, hogg a segéd gosztás, ha nem is évenkint eggen!ö, de évenként, folgtet nos leg gen. Es ezt nem is lesz nehéz elérni, ha a töke reintegrálás folytán fel­szabaduló kamat kevesbülés és a közalap eddig gyűlt tökéinek biztos kamat jövedelme e czélra eombinatióba vétetik. A „sürgősség sorrendjének“ kitüntetése úgy is bekivántatik a kerületektől, tehát, a, legsürgősebbeknél is alkalmazzunk bizonyos sorrendet; nem egyszerre épül­tek azok az elpusztulandó épületek, nem is szükség, hogy egv évben ujitassanak meg valamennyien. 2. Hogy mekkora leend az egyes egyházkerületek részéről a jövő évi kon vent hez bejelentendő összes se­gély szükséglet, azt az eddig nyilvánosságra hozott ada­tokból határozottan összeállítani nem lehet: de hogy az összeg igen magasra fog rúgni, azt két, az ide vonatkozó adatokat legelőbb és leggondosabban összeállított egy­házkerület, jellentéséböl, — az erdélyiéből és dunamellé­­kiéböl, — lehet következtetni. Az erdélyi egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents