Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
o DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. G elejétől lógva a pápai ív. ref. főiskola nyomdájában egyházi lapjaink szokott alakjában rendszerint egy ívnyi terjedelemben fog megjelenni. Előfizetési ár: egész érre 4 frt\ félévre 2 fii. Az előfizetési pénzek Kis Ernő tanár czimére, mint a kit a tanárkar a lap anyagi ügyeinek kezelésével megbízott, Pápám küldendők. A két első számot, mutatványképen megküldjük mindazon helyre, hova előíizetési felhívást küldöttünk; <t o-ik és következő számokat azonban már csak azoknak fogjak megküldeni, kik vagg téngleg előfizettek; vagg pedig Hitelezői eg kijelentik, kogg a la. jtot járatni óhajtják s az érte, járó dijat legkésőbb ez ér jnnins ;>0-ig lefizetik. A pápai főiskola Révész Kálmán X A X A RI K A Ji A theologiai tanár, mint kiadó tulajdonos. felelős szerkesztő. A közalapi tökesegélyezés ügyéhez. A magyarországi evang. reformált egyház egyetemes konventjének, 1889-ik évi 85-ik jegyzőkönyvi pontja alatt foglalt, tökesegély nyújtásra vonatkozó határozata, oly fontos és messze kiható intézkedéseket foglal magában hogy nem látszik feleslegesnek ezen nagyfontosságu ügy újra szóba hozása és megbeszélése. Igaz, hogy ezen ügyet az egyes egyházmegyék és azután az egyházkerületek már mind letárgyalták, de hogy az ügy tárgyalásánál mindenütt nagy elökészületlenség és hiányosság forgott fent azon körülmény mutatja legjobban, hogy rendes közgyűlésen, az egy erdélyi egyházkerületet kivéve, egyik egyházkerület sem tudta ez ügyet bevégezni, hanem vagy „ad hoc" gyűléshez, vagy később összeülendő bizottságokhoz utasította végleges elintézés végett. Már maga ezen körülmény méltán felhív bennünket liogv az eszmét részleteiben is minél inkább tisztázni igyekezzünk, ha nem mutatkoznék is az ügy jelenlegi álláspontjára és legközelebbi fejlődésére nézve a véleményekben bizonyos kétértelműség. Pedig ez is mutatkozik. Ugyanis, a kik kerületünkből a t. konventnek hivatalból és választás szerint tagjai, mindnyá jan azon határozott véleményüket nyilvánították az ügy tárgyalásának, hogy az 18‘JO-ik évi legközelebbi konventi ülés kifogja az országos közalap szabad rendelkezésre eső jövedelmének -K)'Vu-a által fedezhető összes töke segélyt osztani az egyházak között építkezés és lelkészi fizetés feljavítás czimén úgy, hogy 32 évig többé ily segély nem lesz nyerhető. Es ezen nézet által indíttatva, igyekezett is lehetőleg minden egyház a maga segélyre való igényét a szabályoknak többé kevésbbé megfelelő formában és alapon bejelenteni, hogy a pénzosztásnál valahogy rövidre ne jusson; nem rettenve vissza némely esetben niég attól sem, hogy kérelme az illetékes testületeket mosolyra fogja indítani: midőn a lelkészi állomás feljavítására 150(10 forint töke segélyt kér, utólag azonban eszébe jut és erre nézve kérvényén pótolja, hogy a tanítói állomás is fel volna 5000 írttal javítandó. Viszont az 1889-ik évi kon vent 85 számú határozatában egy szó sincs arról, hogy az 1890-ik évi kon vent már tőkesegélyt oszt, annyival kevésbbé, hogy azt egészben kiosztaná : hanem csak arról van szó. hogy rovatos iveken bekivánja az összes segélyre szoruló egyházaktól a szükséglet kimutatását és az ennek megfelelő töke fedezeti forrás kijelölését, hogy a beérkezett adatok alapján: ..a következő évi eg geteiltes konvent, a (kiküldött) bizottság előterjesztése alapján, cégérréngesen határozhasson e na<p/ fontossága iígg kiviteli módozatai felett.11 En tehát, minden ellenkező nézet daczára, azon nézetben vagyok, liogv a legközelebbi konvent, — a mint a jegyzőkönyvben nyomatva van, — a kivitel módozatai felett fog határozni, azért erre vonatkozólag teszek néhány észrevételt. 1. Kétségtelen, hogy a konvent, mint az egyházi közalap kezelője, a tökesegélyezé-uiek ezen tervezet szerint való foganatosítása által, az én néznem szerint, is. az egyházak segélyezésének legalkalmasabb módozatát lépteti életbe és „szerencsés keresztülvitel esetében“ a szegény egyházaknak oly segélyt nyújt, a milyet „a közalaptól magától csak hosszú idő múlva lehetne reményleni.“ De az is igaz, hogy ha az ezen segélyeket egészben egyszerre osztja ki a konventi ülés: megköti nem csak a konvent kezét 32 évre, de sok tekintetben megköti még a zsinat kezét is, a mely pedig azon idő alatt az egyházi törvény 90. §-ának intézkedése szerint háromszor is össze ül. Azonkívül figvelembe veendő, hogy az egyházak szükségeit .32 évre előre biztosan és alaposan látni nem lehet és bekövetkezhetnék az egyszerre való kiosztás mellett azon eset, hogy később felmerülő talán sokkal méltányosaid) és jogosabb hasonló természetű igények nem volnának a közalapból kielégíthetők épen a miatt, mert kevésbbé sürgős és méltányos igények előbb nyertek kielégítést. Röviden és divatosan szólva: a ref. egyházak közalapi segély igényeit nagyon nehéz volna igazságosan és méltányosan 32 éves zónákba beosztani. Ezért a tökesegélyezés kiviteli módozatait ugv kell megállapítani, hogg a segéd gosztás, ha nem is évenkint eggen!ö, de évenként, folgtet nos leg gen. Es ezt nem is lesz nehéz elérni, ha a töke reintegrálás folytán felszabaduló kamat kevesbülés és a közalap eddig gyűlt tökéinek biztos kamat jövedelme e czélra eombinatióba vétetik. A „sürgősség sorrendjének“ kitüntetése úgy is bekivántatik a kerületektől, tehát, a, legsürgősebbeknél is alkalmazzunk bizonyos sorrendet; nem egyszerre épültek azok az elpusztulandó épületek, nem is szükség, hogy egv évben ujitassanak meg valamennyien. 2. Hogy mekkora leend az egyes egyházkerületek részéről a jövő évi kon vent hez bejelentendő összes segély szükséglet, azt az eddig nyilvánosságra hozott adatokból határozottan összeállítani nem lehet: de hogy az összeg igen magasra fog rúgni, azt két, az ide vonatkozó adatokat legelőbb és leggondosabban összeállított egyházkerület, jellentéséböl, — az erdélyiéből és dunamellékiéböl, — lehet következtetni. Az erdélyi egyházkerület