Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-09 / 6. szám
91 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 92 hogy ez idegrendszeri állapotok jellemző vonásai teljesen ismeretlenek előttünk; nem tudjuk s ez idő szerint nincs is módunk hogyan megtudnunk, hogy miben különbözik egyik a másiktól; s egymásutánjaik, vagy egyiittlétezésök tanulmányozásának egyetlen módjául csakis arra vagyunk utalva, hogy azoknak a lelki állapotoknak egymásutánját és együttlétezését figyeljük meg, a melyeknek állítólag előidézőik vagy okaik. A lelki jelenségek között fenforgó egymásutánokat tehát nem lehet idegrendszerünk élettani törvényeiből levezetni s minden való ismeretünk felőlük továbbra is, legalább is még sokáig, ha nem örökre, maguknak a lelki egymásutánoknak megfigyelés és kísérlet utján történő közvetlen tanulmányozására van szorítva.“ És alább: „Akármilyen tökéletlen is ma a lélek tudománya, nem habozom kimondani, hogy mégis tökéletesebb, mint az élettan neki megfelelő ága.“ Rövidebben, világosabban és határozottabban alig lehetne a valódi tényállást kifejezni, úgy hogy nekünk a mondottakhoz nagyon kevés hozzáadni valónk lehet. Az agyban végbemenő physiologiai folyamatok miként is szolgálhatnának ma még a lelki jelenségek magyarázatául, a midőn az előbbieket épen nem. hanem csakis az utóbbiakat ismerjük? Hiszen az agy anatómiai ismeretében is még nem kevés kívánni való van hátra, hát még az agy életműködése s annak a szellemi jelenségekkel való összefüggése tekintetében? A górcső feltárta az ember előtt egy egész addig láthatatlan világ csodáit, de van-e és lesz-e műszer, a melylyel nem oly komplikált szervnek mint az ag}r, hanem a legegyszerűbb szerves képletnek életműködését állandó és pontos megfigyelés tárgyává lehessen tenni? És még ha ez sikerülne is, örökre lehetetlen fog maradni azon másik követelmény betöltése, a mely szerint az agyban végbe menő és azoknak megfelelő lelki folyamatok együttesen észleltessenek! íme tehát az élettan sem dönti el végleg az indeterminismus és determinismus évezredes harczát! Mert kétségtelen ugyan, hogy az élettani lélektan helyes utón jár, a midőn a lelki és élettani jelenségek érintkezési pontjainak vizsgálata által akar magokra a lelki és élettani jelenségekre is, de különösen ezek összefüggésére világot vetni; az is kétségtelen, hogy eddig használt kutatási módszerei és elért sikerei alapos reményt nyújtanak jövendő munkálkodásának eredményes voltára nézve; kétségtelen továbbá, hogy további kutatásainak és előhaladásának érdekében joga volt a rendelkezésre álló eddigi adatok alapján is a bennünket imént foglalkoztatott s a determinismust támogató tételt — mint egy meglehetős valószínűséggel bíró hypothezist — felállítani: de ép oly kétségtelen, hogy e hypothezis ma még nemcsak hogy bebizonyított igazságnak nem tekinthető, hanem mint hypothezis is több oldalról méltó kifogás alá esik s hogy felvételével csaknem több megoldhatlannak látszó nehézséget látunk felmerülni, mint a mennyit általa elenyésztetni sikerült. Arról tehát, hogy a determinismus egy teljesen megállapított és tudományosan igazolt tan igényével lépjen fel, ez idő szerint szó sem lehet. Ellenfelének, az in. determinismusnak fő erőssége: a közvetlen, belső tapasztalat tárgyát képező szabadságérzet még mindig nem vesztette el bizonyító erejét, mert amennyiben talán öncsalódáson alapul, ennek eredete és oka még mindig nincs a determinismus által kellően kiderítve és megmagyarázva; a causalitás törvényének a kültermészetben tapasztalt általános uralma csak buzdításul szolgálhat a belső jelenségek összefüggésének vizsgálatára, de nem egyúttal bizonyítékul is egy azokat uraló hasonló törvény tényleges meglétére; a tapasztalati lélektan pedig, mely a belső világ egyarántosságait és egymásutánjait volna hivatva kikutatni, még az első, ingadozó lépésen alig van túl; a moralstatistika — helyesen értelmezve — nincs jogosítva az akaratszabadság feletti vitában való részvételre; végül, mint az imént láttuk, az élettani lélektanra még számos és nehezebbnél nehezebb probléma megoldása várakozik s csak ide vonatkozó feladatának betöltése után lehet szó arról, hogy eredményeit az akaratszabadság vitakérdésének eldöntésére felhasználhassuk. De a midőn ekként a determinismus gyengéit feltártuk s nagyjából rámutattunk azon hiányokra és nehézségekre, a melyeknek pótlása és legyőzése még mindig a jövő feladatát és meglehet soha nem teljesíthető feladatát képezi s a mely hiányok és nehézségek felfedése alig volt felesleges azokkal szemben, a kik a még mindig eldöntetlen vitakérdést annyiszor hirdették már s hirdetik ma is a determinismus részére kedvezőleg eldöntöttnek: mulasztást sőt igazságtalanságot követnének el, ha el nem ismernők a determinismusnak az indeterminismus feletti határozott előnyét, mely utóbbi kizárólag az önvizsgálat nem jogosulatlan ugyan, de terméketlen eszközére szorítkozik s egyúttal ki nem jelentenénk, miszerint a tudományok mai álláspontja s korunk egész szellemi irányzata határozottan a determinismusnak kedvez s hogy — a mi legfőbb — az akaratszabadság kérdésének, ha nem is teljes, de az emberi szellem erejéhez mért tisztázását csakis a determinismus által megindított vizsgálódásoktól várhatjuk. De. Horváth József. A poroszországi unióról és egyházalkotmányról. Többször kérdezték már tőlem többen, hogy milyen is voltaképen az a poroszországi unió; úgy hiszem tehát, hogy nem cselekszem haszontalan dolgot, ha elmondom, hogy 2 évi poroszországi időzésem alatt minő tapasztalásokat szereztem idevonatkozólag. Hiszen az unióra törekedni a magyarországi protestánsoknak is egyik szent kötelességük ; s a reformatio örökké dicső vívmányát, a lelki szabadságot s a tiszta, hamisítatlan evaugyéliomot megőrizni sokkal előbbrevaló, mint a 17-ik század egyes különczködő theologusainak tételeibe való kapaszkodás. A mai korban, midőn a középkori, minden izében megromlott keresztyénséget szeretnék ismét galvanizálni s egészséges keresztyén vallásként feltüntetni: mindazoknak kik egyedüli mesternek a Jézus Krisztust, egyedüli igazságnak az Isten igéjét vallják, mint egy embernek kell küzdeniük együttesen. A mi már a poroszországi unió viszonyait illeti, itt.
