Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-09 / 6. szám

87

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

88

azt mondhatnák az ellenkező véleményüek, hogy nincs jogosultsága: megkísértem Balogh Sándor lelkésztársam állításait bírálat alá venni, azon reményben, hogy sikerül tévedéseit kimutatnom és egyúttal azon veszélyeket, a melyek azoknak nyomában járnak, feltárnom. Mielőtt azonban tüzetesen a czáíolathoz fognék, nem mulaszthatom el, hogy egy pár általános és őszinte megjegyzést ne tegyek az egyházi autonómia áruba bocsátásának tervére és tervezőire. Kérem őket, ne vegyék sértésnek!

Első megjeg}’zésem az, hogy nagyon kevéssé ismeri a vallás lényegét az, aki azt hiszi, hogy annak virágzása egyedül az egyház vagyoni erejétől vagy épen papjainak vagyoni jólététől függ. Ily gondolkodás és felfogás mellett a keresztyénség soha létre nem jött volna és a ref. egyház hazánkban nemcsak nem fejlődhetett volna a gazdag lóm. kath. egyház mellett és ellen, de meg sem születhetett volna, mert hiszen őseink minden vagyonukat ott hagyták a róm. kath. egyház kezén.

Második megjegyzésem az, hogy nagyon kevéssé hatolt be az emberi művelődés történetének szellemébe az, a ki mai nap azt meri állítani, hogy az egyház és állam ügyeinek összeolvasztása akár az egyikre, akár a másikra hasznos, — ellenben az egyház és állam ügyeinek szétválasztása akár az egyikre, akár a másikra káros. Úgy látszik az ilyen emberek nem ismerik, vagy legalább nem akarják ismerni azon viszás, veszél}res, sőt néha iszonyú helyzeteket és eseményeket. a melyek az egyház és állam ügyeinek egybeolvasztásával a zsidó theocratiatól fogva, a caesaro-papismuson keresztül, a török állam sinylődéséig és vergődéséig mindig együtt jártak; valamint nem ismerik az amerikai állapotokat, a hol a „szabiul egyház a szabad államban . . . önkormányzattal bíró, függetlenségi, de baráti viszonyban a polgári, az állam kormányhoz“ elv mellett, minden egyház és felekezet virágzik, békében él és minden állami segély nélkül nem csak fentartja magát, de létesit oly nagyszerű egyházi és mivelődési intézeteket, a minőknek megalkotására csak az eszmékért való lelkesedésből származó áldozatkészség képes.

Szinte fájdalommal esik látni, hogy vannak miveit emberek, a kik a kor szellemét nem értették még meg annyira, hogy belátnák: miszerint a kor haladási iránya, egyházkormányzati

tekintetben, mindenütt az amerikai állapotok felé tör, a democraticus, az egyenlőség alapján álló gondolkozásmód nem is nyugodhatik más alapon és még a maga elveit csak hatalmi szóval diadalra juttatható katholicizmus is annyira el van ragadtatva ezen ellenállhatatlan áramlat által, hogy szinte autonómiát kíván a maga részére.

Harmadik megjegyzésem az, hogy ha valakinek elvi meggyőződése az, hogy az autonómia nem ér semmit, egyházunknak több kára mint haszna van belőle, szüntessük meg, vessük el: ez a magyar ref. egyház helyzetét tekintve érthetetlen ugyan, de tisztességes gondolkodás;- de azt mondani, hogy a protestáns autonómia nem ér semmit, tehát adjuk el jó drágán az államnak, ez — bocsánatot kérek — még üzérek között sem tisztességes gondolkodás és alacsonyságán keveset változtat azon körülmény, hogy egy fontos czél, a magyarországi ev. ref. lelkészek anyagi helyzetének javitása czéljából akar alkalmazásba vétetni.

Neg}^edik megjegyzésem az, hogy a ref. egyház autonómiája korántsem a ref. lelkészek tulajdona, hanem az egyházé, mint szerves testületé és mikor a ref. egyház lelkészei az autonómia felett verik a dobot, hogy ki ád többet érte: úgy tűnnek fel én előttem mint a. hűtlen sáfár, a ki az ő urának vagyonát, mint a magáét kezeli és saját czéljaira használja fel.

Ezen megjegyzéseink után térjünk át Balogh Sándor ur érvelésére és annak bírálatára.

(Folyt, köv.) .

Antal Gábor.

Néhány szó az akarat szabadságáról.

(Vége.)

Az agy állapotok és a lelki jelenségek közötti vonatkozásra egyenként csekély világot vető adatok halvány fényét az élettani lélektan igyekszik egy pontban egyesiteni, hogy annál a maga problémáit kellően megvilágítva azok megoldására a kísérletet biztos siker reményében tehesse meg. Az élettani lélektannak feladatát ugyanis —mint már fentebb is jeleztük — a physiologiai jelenségek érintkezési pontjainak vizsgálata s az igy elért eredmények segélyével úgy a lelki, mint az élettani tünemények magyarázata és kölcsönös egymásra vonatkozásának kimutatása képezi. Valóban nem lehet eléggé sajnálnunk, hogy ezen még fiatal ugyan, de már is sok érdemet szerzett tudománynyal bővebben nem foglalkozhatunk s czélunkhoz