Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-14 / 50. szám
805 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 806 EGYHÁZI ÉLET. A kéttornyu-laki ref. egyház templomszentelése. Fenti kis egyháznak, mint tudjuk és olvassuk, neve Kéttornyú-Lak, ámde eddig, a mostani nemzedék emlékezetére, régi templomának csak egy tornya volt. A műk évben a villám azt az egyet is leütötte, lezuzta. Most a gyülekezet, buzgó lelkésze, Köszeghy Józseffel élén, és annak hatása alatt a templom elé két tornyot emeltetett és pedig diszesen ékeskedőket, a mellett a templomot is megujittatta. Ezen kéttornyú templom felszentelése decz. 7-én történt Szekeres Mihály egyházmegyei esperes által, ki is a következő beszédet tartotta: Kegyelem néktek Istentől, a mi Atyánktól és az ő szent fia az Ur Jézus Krisztustól. Kedves Atyámfiái az Urban! Mint a sivatagban utazó eltikkadt vándornak az iiditő vízzel kínálkozó oasis, oly kedves nekem is, ha egyházmegyénk területén a hitbuzgóság és áldozatkészség üdítő forrásaihoz érkezem. Ma te nálad van az, kt. laki kisded reform, gyülekezet, ma a te újonnan épített s lakó helyed nevéhez illőleg 2 díszes toronynyal ellátott templomod hirdeti a hitbuzgóságot, áldozatkészséget és az Ur uevének szeretetét. Azért én kt.-laki — most már önérzettel és méltán annak nevezett — szent gyülekezet, kedves Atyámfiái az Urban, örömmel jöttem közétek, hogy néktek e szent ház ajtaját felnyissam s falait felszenteljem a mi evang. kér. auyaszentegyházunk külsőséget kizáró, egyszerű s mégis lélekemelő szertartása szerint. De mivel szenteljem fel? Hiszen nincsenek itt szentelőeszközök, tömjénfüst. Nincsenek, mert nem is szükségesek, hiszen azt mondja a szent leczkében az Ur: „Micsoda tgyessége van az Isten templomának a háIrányokkal?11 Ugyanazért nem jöttem én hozzátok külső pompával, nem állok itt külső czeremoniák füstjében, hanem jöttem az én Uram Istenem nevében, ki lélek és igazság s azért szükséges, hogy lélekben és igazságban imádjuk. Ez Isten nevében, kezemben a szent könyvvel kívánok szólni egy prot templom felszenteléséről. Aki engemet küldött, az én Istenem nevében hirdetem én tinektek, hogy megszenteli a ti templomtokat a Isten igéje s felékesiti a hitbuzgóság és az áldozatra készség. 1. Megszenteli az Isten igéje. Ez az ige. mely menuyból szállt alá, tisztán hirdettetik a mi templomainkban. Nem engedjük mi azt elrejtetni külsőségekkel, czerimoniákkal, a művészet látható alkotásaival. Szeretjük, tanítjuk ugyan a szépet, a nemes Ízlés előtt meghódolunk, de az isteni ige fénye, méltóságához nem tartjuk illőnek, hogy az emberi találmányokkal is emeltessék. Elég fényes az egymagában is, nem szükséges, hogy gyertyák fénye is fényesítse, elég méltóságos az egymagában is, nem szükséges, hogy czerimoniák emeljék méltóságát. Ez az isteni ige hirdeti az atyát, ki minden embereknek szerető édes atyja, hirdeti a megváltó fiút, ki egy az atyával, hirdeti a megszentelő szent lelket. ki az atyától és fiútól származik. Ez az ige. az isteni ige, hirdet a bűnösnek váltságot, a rabnak szabadságot. Ez biztat bennünket szenvedéseinkben szabadulással s a | halál után örök boldogsággal. Ez az isteni ige szenteli meg e templomot. 2. Felékesiti a hitbuzgóság. Az isteni ige ugyan egészen betölti és megszenteli e hajlékot, de szükséges a mi szempontunkból az azt elfogadó hitbuzgó gyülekezet. Szükséges, hogy az ige ne a puszta falaknak, hanem hitbuzgó hallgatóknak hirdettessék. Mert ha az ige szentel, a hitbuzgó gyülekezet ékesít. Alig is van valami lélekemelőbb látvány, mint mikor az egyszerű falak között üdvözölni kész. áhitatos. hitbuzgó gyülekezet hallgatja a szent igét, gyülekezet, mely hisz az atyában, fiúban és a szendétekben, gyülekezet, mely e rövid földi élet után szebb hazának reményétől lelkesül, gyülekezet, melyet sem magasság. sem mélység el nem szakaszt az Isten szerelmétől mely vagyon a Jézus Krisztusban, gyülekezet, mely így szól: „ Valaki nem szereti az Ur Jézus Krisztust, legyen átkozott.“ (1. Kor. l(i, 22.) :j. Áldozatkészség. Ahol hitbuzgóság van, ott van a szeretet is. Ahol a szeretet van, ott van az áldozatkészség is. És ez ismét egyik fő ékessége a/. Isten igéjét buzgón hallgató evang. ref. gyülekezetnek. Áldozatkészség! te nemes tündér! te vele voltál apáinkkal, velünk vagy ma is. Nekünk te emeltél hajdan oltárokat, templomokat, középületeket, de te emelsz ma is az Urnák házakat. Te tudod, hogy mi szegények vagyunk. Nekünk nincsenek királyi, főúri patronusaink, nincsenek millióink, de ha nincsenek millióink, ezreink, vannak filléreink és mi azokat hordjuk össze, hisz a hegy is porszemekből áll. a tenger is cseppekből van. Áldozatkészség, ez a valódi keresztyéiség. Azután van is annak gyönyöre. Nem örülünk-e annak, hogy még nincs egy évtizede és csak e pápai egyházmegyében 9 gyülekezetben építettek vagy újítottak templomot 20—25 ezer forint értékben?! Nem emeli-e a mi önérzetünket, hogy nálunk önerőnkből építünk nem fényesen ugyan, mert erre szegények vagyunk, hanem Ízlésesen, czélszerüen ?! Nem esik örömmel értésére a magyarhoni ref. egyháznak, hogy itt nálunk alig 100—200 lélekből álló kis gyülekezetek is emelnek az Urnák templomokat?! Bizony, büszkén valljuk magunkénak az elvet: Serifs magadon, az Isten is segít. Imé. szeretett Atyámfiái! ezen gondolatok foglalkoztattak, midőn a ti kéttornyú szent egyházatok küszöbén átléptem. Adja a jó Isten, hogy a szent ige hulljon nálatok, jó földbe, szentelje meg ne csak e falakat, e helyet, hanem a ti sziveiteket is, hogy legyetek hittel teljesek én buzgók ez újonnan épített templomban is. Újuljatok meg lélekben, nevekedjetek szivben, érzelemben e szent helyen, vigasztalódjatok és Üdvözöljetek* Amen.
