Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-07 / 49. szám
787 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 788 Lányok. A meleg levegőt és a tisztát rendesen összetévesztik, bezárják az ajtót, hogy a meleg ki ne menjen. Ily módon már előre elrontják a gyülekezet élvezetét. A liivek nem tudják elgondolni, hogy mi baja van a lelkésznek és nekik is. Nem éreznek lelkesedést. Nem is érezhetnek, midőn tüdejükre nehezedik a tisztátalan lég és fejükbe tódul a tökéletlenül élenyült vér. Hiszem, hogy sok lelkész egészsége igy romlott meg, élete igy rövidült meg. Igen czélszerü lenne a dékányokat kötelességükre megtanítani. Néhányuk ügyes, értelmes, dicséretreméltó— de legtöbben közülök, különösen kicsiny egyházakban nagyon is tudatlanok. Egy lelkész barátom beszélte a következő esetet. Egy vidéki helyen egykor a templomot megnagyobbították, kijavították s a felavatásra őt hívták meg. Az elöljárók egy hőmérőt vettek s a dékánynak megmondták, hogy a hőmérsékletet 60—70 fok közt tartsa, de 70-en felül semmi esetre sem.*) Az idő kissé hűvös volt, s a lelkész észrevette, hogy a dékány a thermometert vizsgálja s fát dob a kályhába, néhány pillanat múlva ismét vizsgálja s még több fát rak a tűzre; azután újra megnézte a hőmérőt s zavarba jött. Kinyitotta a kályhaajtót s ismét megnézte s ekkor fejét vakarta, és végre, mintha hirtelen egy jó gondolata támadt volna, lekapta a hőmérőt, kivitte a hidegre, hogy 70 foknál alább szálljon. Szükséges az is, hogy a lelkész megfigyelje hívei temperamentumát s képességüket. A vasárnapi iskola felügyelőjének segéljen tanítókat választani s a tanításra alkalmasakat buzdítsa. A biblia szeretete nagy mértékben a lelkésztől függ, vagyis attól, hogy milyen szellemet önt a tanítókba. S mint lelkipásztornak, még a betegek látogatásában s az idegeneknek hivogatásában is van másokra szüksége. Ez legsikeresebben kegyes férfiak és nők öszszemunkálásával eszközölhető. Ügyesen választott egyének sok idegent, útónjáról gyűjthetnek össze az Isten házába. Ez azonban a lelkipásztor folytonos felügyeletét igényli. Társulatokat kell szervezni a gyülekezet tagjai közt talentomaik és idejük felhasználására, — mint pl. az ifjak művelődésére olvasó egyleteket, szegény gyermekeket ruházó egyleteket; Dorcas egyleteket a szükölködők felsegélésére. S mindezt azon czélból, hogy a gyülekezet tagjait foglalkoztassa, mert amily arányban fáradnak Urunk ügyéért, annál nagyobb erővel vonzattatnak a lelki életre. És ezen jótékony irányú mozgalmak a közszellemet az egyház liberális és generosus volta feletti csodálkozással töltik el. Krisztusról azt olvassuk, hogy kegyelemmel teljes vala: ez pedig nem más vala, mint a nép irányában kimutatott jó indulata. Először a testet gyógyitá meg s azután a lelket. Azon lelkészek és egyházak, amelyek a fájdalom és nyomor iránt mély rokonszenvet mutatnak, mindenkor hatalmas benjromást támasztanak magok körül. Ezen dolgokban a rom. kath. egyházak általán véve kitűnnek a protestánsok fölött. Különféle női szerzetrendjeik — mint például „a szeretet nővérei“ vagy „a könyörület nővérei“ — igen megkönnyi*) Természetesen Fahrenheit fok értendő. 70 fok Fahr. = 21 fok Celsius vagy 17 fok Reaumur. tik a kórházak, lelenczházak s több efélék fentartását. Ezen nők ruházatuk és a világról való látható lemondásuk által a közszellemre nagyobb hatással vannak, mint minden lelkészeik együttvéve. A protestantismusban is megvan a képesség ilyüemü munkásságra, még pedig a szerzetrendekkel járó bajok kikerülésével, csakhogy folytonos tevékenységet, összemunkálást igényel. A munkálkodás szükséges azért is, hogy a gyülekezetben meglegyen az egység, a harmónia. A tétlen gyülekezet rendesen viszálykodó is. A munkátlan emberek közt bizonyos, hogy egyenetlenség, küzdelem támad. Dr. Watty ezen ismeretes mondását: „A sátán mindig tud valami rosszat tétetni a restek kezével“ — mindenkor láthatjuk megvalósulni. Minden gyülekezetben vannak szerfölött akadékoskodók. Terhére vannak a híveknek és a lelkésznek. Ezek szertelen mennyiségű energiával rendelkeznek. Az ilyeneknek különös munkálkodásra van szükségük, hogy csendesen maradjanak. TÁ8CZA. Az Isten igaz szolgájának jó élete. Pastoralis versben. Irta: ANDREAE BÁLINT. (Vége.) „Ez út, monda, rég megtiport. Szemed vetéd magas tisztre, De tengernyi a veszélye. Világ egyre ostromolja, De Istennek van rá gondja. Dicsőbb pálya ennél nincsen, Mert ezt maga szerzé Isten Prédikálni szent beszédét S igy nevelni Isten népét; Hűségét és igazságát, Jóságát és nagy irgalmát, Nagy haragját, nagy türelmét, Kegyelmét és csudatettét Hirdetni szent sugallatra; S vinni üdvre s kárhozatba, Midőn ember keze, nyelve, Istentől meg nem vettetve, Hordja az ég zálogait S velők utat a mennybe nyit; S amint azt az Úr rendelte, Rábízva szent vére, teste, Szintúgy a szent bőségolaj, Melytől elszáll a földi baj, — E rendet ne bántsa senki, Mert más rend ezt fel nem éri.
