Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-07 / 49. szám

Első évfolya m.

49. szám.

Pápa 1890. deczember 7.>

DUNÁNTÚLI

ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt.

X-X

Az egyház és iskola köréből.

\ DlfflASTÜLI EV. REF. EGYHÁZKER. HIVATALOS KÓZLflS YE.

5* tf

HIRDETÉSEK DÍJA: j 4 hasábos petitsor többszöri közléséért ö. egyszeriért 7 kr sorja. Ezen- j kívül bélyegdij .40 kr.

*— ------------------------X

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. 3-TARTALOM: Az államsegély. I. Thur;/ Etele. — A lelkészi hivatal. XXVIII. (Dr. M. Simpson.) — Tárcza: Az Isten igaz szolgájának jó élete. (Vége.) Payr Sándor. — K ü 1 f ö 1 d : Halottak napja Jénában. VVí lő* htnín. — Vegyes közlemények.— Hivatalos rész: Leleuczek anyakönyvezése.

Az államsegély.

I. Nem arról akarok elmélkedni, ami napjainkban majdnem a tulságig forciroztatott némely körük által, hogy lelkészeink az állam pénztárából fizettessenek. Arra sincs most semmi észrevételem, hogy az 1868. év óta egyházkerületeinknek adott államsegély felemelését kérjük, sürgessük minden jó alkalommal, hanem csupán a meglevő s az eddigi gyakorlat szerint ezután is évenkint folyóvá teendő államsegély felosztásáról óhajtok egyet-mást elmondani, azon meggyőződés által vezéreltetvén, hogy ha szerény véleményem gyakorlati alkalmazásba nem vétetik is, talán mégis tud valami kis visszhangot kelteni.

Tudjuk mindnyájan, hogy ez idószerint 7600 forint államsegélyben részesül éven kint egyházkerületünk. Szép kevés ugyan, a dúsgazdag clérus által élvezett állami dotatioval szemben, de ez is jobb, mintha semmit sem kapnánk, bár nem valami szép szinben tünteti fel az annyira hangoztatott „vallásegyenlóségu-et hazánkban. Boldog emlékezetű báró Eötvös, nyolcz ezer forintban állapította ezt is meg, de ki tehet róla. ha az állam szomorú pénzügyi helyzete ezideig legalább 5"|0 levonással folyósíthatta ezt is egyházunk javára.

Azonban ne zúgolódjunk. Dunántúli reform egyházkerületünk, ez a legszegényebb a kerületek között: körültekintett, óvatosan szélyel nézett pénztárai körül s úgy találta, hogy azok lehetősen üresek: tenni kellene beléjük, ha volna honnan, ha volna mit, de óh fájdalom, maecenásaink nincsenek sehol; gyülekezeteink szegények. Nincs aki adjon, nincs akitől venni lőhessen, tehát nincs más mód, mint onnan venni, ahol van. íme itt az államsegély, az egyházkerület rendelkezik felette, oda teszi, ahova akarja, úgy számol el vele, amint legjobb belátása szerint teheti. Így történt azután, hogy az államsegély legnagyobb része eredeti rendeltetésétől el vonatván, ma 22 év múlva kerekszámban hatvanezer forint töke és vagyon szaporulata van egyházkerületünknek az államsegélyből. (1889. évi egyh. kgyjk. 164. 1.)

Nem vádolhatunk érette senkit: de ne is vádoljunk. Ha nem lenne miből fedezni a kiadásokat, jogában állana egyházkerületünknek, hogy azokat a gyülekezetekre vesse ki. Tehát végeredményében csak oda megyünk ki, hogy az állam, segélylyel egy tekintélyes tőkét gyüjtvén, egyházkerületünk, bár azt eredeti rendeltetésétől elvonta. mégis összes egyházainkon óhajtott vele segíteni. Vagyis: finis sanctifícat media.

Ha nem tagadhatjuk is ezen ösmert elvnek jelen alkalommal gyakorlati hasznát, mégis óhajtandó, hogy változtassunk a dolgon, mert elvégre is államsegély — államsegély; s nem lehet az egyházkerület pénztára sem a Danaidák hordója,