Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-09 / 45. szám
721 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 722 adást, akik az arithmetikának még1 első elemeit sem ismerik. vagy a kúpszeletek tulajdonságairól olyanok előtt értekeznék, akik a geometriában teljesen járatlanok. A tanároknak előbb meg kell ismerniük tanítványaik ismereteit, s csak úgy taníthatnak sikerrel. Ha ilyen eljárás szükséges azon tudományok elsajátítására, amelyek nélkül az ember elélhet, sőt hasznos és boldog lehet, mennyivel szükségesebb ez azon tudomány tanítására, a melytől függ jelen s jövendő boldogságunk! Egy olyan valaki előtt, aki nem isméii a keresztyén gyülekezeteket, a keresztyén oktatást, valami bámulatra méltó dolognak kell lenni, hogy valaki különböző rendű, korú és tehetségű emberekből álló gyülekezethez, akik közül talán senkit sem ismer, hatással beszéljen. Az ilyen tanít ás az evangyeliom alapigazságainak és az emberi szívnek viszonyán alapszik. Egy rendes lelkészről, aki évek óta szolgálja gyülekezetét, aki egy nemzedéket megkeresztelt, megesketett, szülőket és barátokat eltemetett, feltehető, hogy általán véve ismeri hallgatóit. De azért inkább csak külső körülményeiket ismeri. Az egyesekkel való személyes és gyakori érintkezés nélkül nem ismerheti azok észjárását, kétségeiket, megkisértetésük erejét, az áradatot, mely ellen küzdenek, a segélyt, melyre szükségük van. Ezenkívül minden gyülekezetben van egy növekedő nemzedék. Az iíju szivek fogékonyak; vágyakoznak a láthatatlan, az örökkévaló után, amelyet a lelkipásztor által ismernek meg. E mellett a veszedelmes könyvek és a hitetlen eszmék, amelyek majdnem minden szívbe megtalálják az utat, a lelkész résziről folytonos őrködést igényelnek. Az ifjú lelkész nem ismeri hallgatói vallásos állapotát. S hogyan ismerheti azt meg, hogyan alkalmazhatja beszédjeit hozzájuk, hacsak meg nem látogatja őket, ha nem érintkezik velők V Egy utazó lelkésznek, minden uj gyülekezetnél nagy nehézségekkel kell megküzdenie. A lelkész évről-évre vagy néhány év múltán más és más helyre megy, híveit nem ismervén, szükségképen nehezen választ textust. Nem hiszem, hogy egy utazó lelkész sok eredményt mutathatna fel olyanok segélye nélkül, akik ismerik a gyülekezetét. Ezen czélból végtelen fontosságú, hogy kiilön-külün néhány emberrel házi ájtatosságot végezzen, igy megismerheti gyülekezete tagjait. De ennél még fontosabb, ha házaiknál látogatja meg híveit. Ez az egyedüli mód, hogy az egyháztag teljesen élvezhesse lelkésze komoly társalgását, egyedül igy mondhatja el kétségeit, próbáltatásait. Ha a lelkész megismeri gyülekezete vallásos állapotát, képes lesz azok épületére vasárnapról-vasárnapra tárházából előhozni ót és újat. Nem csupán az egyház tagjait szükséges meglátogatnia, hanem azokat is, kik csak néha-néha hallgatják, így megismerheti kétségeiket, a botránkozás köveit, melyben megbotlauak és hogy mi tartja őket vissza az Idvezitótöl. Hogy a kétkedést sikeresen eloszlathassa, hogy az akadályokon őket átsegíthesse, hogy a családokat a szeretet egyességére vezethesse, a nép közé kell vegyülnie. mert igy fogják azok érezni, hogy irántok melegen érdeklődik. De ezen látogatások még azért is szükségesek, hogy az emberek rokouszenvét, jóakaratát megnyerhesse. Quinctiliau szerint a szónokra nézve az a fő dolog, hogy a hallgatók jóakaratát megnyerje. Mindnyájan tudjuk, hogy a gyermekek mennyivel szívesebben tanulnak, ha szeretik tanítójukat s ellenkező esetben mily csekély haladást mutatnak íöl. A szeretett lelkész bírja a kulcsot a hallgatók érzelmeihez. Örömmel hallgatják. De ha nem kedvelik, vagy ha csak nem ismerik is, szavai hatástalanul hangzanak el. A hallgatók jóakaratának megnyerésére nincs hatályosabb módszer, mintha irántuk és családjuk iránt érdeklődést mutat. Az a lelkész, a ki tud egy vidám, vigasztaló szót mondani az emberekhez, midőn velők találkozik, vagy őket meglátogatja, különösen a megprópáltatás idején, és gyermekeikhez is szives szavakat intéz, azon emberek felett hamar nyer befolyást, úgy hogy azok figyelmes, érdeklődő hallgatói lesznek. Ezen látogatásoknál fontos az is, hogy az egyes emberek és gyermekek nevét megtanulja. A jó pásztor „az ő juliait neveken nevezi“ — mondja az áldott Idvezitő. Kiváltképen a gyermekeket kell nevükön szólítani. Tudják ezek, ha valaki ezt teszi, szereti őket. Az öregebbek is szívesebben veszik, ha nevükön szólítjuk őket, mintha ezt mondjuk: Mr. Jones, Mr. Smith. Hasznos dolog a lelkészre nézve a hívek meglátogatása azért is, mert igy alkalma van beszédje hatását megismerni. Hasznos észleleteket tehet. Ha látja egyeseknél, hogy beszéde nem teljesen eredménytelen: adjon hálát érette Istennek s igyekezzék még többre. Ha a betegeknél azt tapasztalja, hogy azok vigasztaló szavait megtartják emlékezetükben, örömérzettel telhetik meg keble s felbátorittatik, hogy Isten igéjét alkalmazza. De ha beszédjeit, nem forgatják elméjükben, ha azokban nem tudott vigaszt nyújtani, — ha az öregek és ifjak kedvetlenül hallgatják, nagyon is komoly oka van megvizsgálni beszédei stylusát, hogy azokon változtasson. Oka van megfontolnia, hogy vajon azokra nézve fontos igazságokról beszélt-e; vajon van-e beszédében igaz buzgóság; vajon azért prédikált-e nekik, mivel Isten izenetet bízott rája. Vagy talán egyes beszédeit félreértették ? ekkor azon félreértés kijavítására kell igyekeznie. Lehet az is, hogy valamely tanról beszélve, vagy bizonyos kötelességekre buzdítva, olyat mondhatott, mely egyesekben hitnézetek vagy kötelességek összeütközését idézte elő. Ebből megtanulhatja, hogy gondosabban definiáljon és kifejezéseire jobban ügyeljen. • Másik előnye pedig, hogy megtudhatja, miféle tárgyakkal hathat legsikeresebben egyes emberekre. Leszólni fognak előtte évekkel előbb hallott prédikácziókról és azok okozta benyomásról. Beszélni fognak egyes szentirási helyek becses voltáról. És igy gyakran egy-egy fénysugarat vetnek olyan szentirási passusra, melyre soha sem ügyelt. Talán egy gúny hóban hall ilyet, amely uj világításban tünteti fel a szentirási igazságot s amely épugy saját szivére, mint hallgatóiéra jótékonyan hat. Magam is hallottam idézni egyes passusokat, melyek teljesen újaknak tét
