Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-02 / 44. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 704 703 gatóiét.“ Luther prédikáczióira töméntelen sokaság özönlött. és egész észak Európát mozgalomba hozta. Wickliffe vagy inkább missiouariusai Angliát egészen felzavarták. Knox a skótokat feltüzelte és királynéját megremegtette. A reformatio napjaiban mily sokaság gyűlt össze Páris és Antwerpen külvárosaiban szent énekek zengedezésére és istentiszteletre, mivel a templomokat bezárták előttük; egyedül a Bertalanéji vérfolyamok sodorhatták el őket. Spanyolországban, Portugálban. Fraucziaországban és Belgiumban láthatók voltak a mély vallásos mozgalmak, mígnem az inquisitio, a vérpad és a máglya ezreket megemésztett. Livingstone-t Skotiában, huszonhét éves korában lelkésztársai miegbizták, hogy egy hétfőn úrvacsora utáni beszédet tartson. Mindent megkisérlett, hogy mentsék föl — de hiába, az egész éjt imádkozás és vallásos elmélkedésben tölté, és reggel olyan beszédet tartott, hogy mint mondják, legkevesebb ötszázan megtértek. () maga mondá: „Csupán két beszédet tartottam olyat, amelyeket valósággal szeretném, ha le volnának Írva. Az egyiket Shottban, egy communio utáni hétfőn, a másikat szintén egy communio utáni hétfőn Holyroodban mondottam el; mind a két alkalommal az előző éjjelt néhány keresztyénnel ima és vallásos beszélgetéssel töltöttem el, ez volt az egész készületem. Egyébként inkább arra van adományom, hogy köznépnek, nem pedig tanult és hozzá értőknek prédikáljak.“ De ha Livingstone leírta volna beszédjét, nem tetszenék oly hatalmasnak. Whitefield beszédei papíron semmi figyelemre méltót sem foglalnak magokban. Ebben semmi különös sincsen. A természetbúvár sem talál életet egyetlen egy magban sem. Baxter igen nagy sikerrel prédikált és azt mondták róla : „Mindig úgy beszélt, mint aki látta Istent és a halált maga mellett érzi.“ Madely-i Fletcher sokszor anynyira megindította hallgatóit, hogy több perez eltelt, mig tovább folytathatta beszédjét. Whitefield és Wesley mennyire felzavarták a társadalmat alapjában: a tömeg könnyező szemmel hallgatta őket; a vadállathoz hasonló lázongó népet megszelídítették, lecsillapították. Manning bibornoktól hallottam egyszer Londonban, hogy Wesley ha nem prédikál, senki sem tudná megmondani, mennyire sülyedt volna Anglia. Colany beszédei és imái is mily nagy sokaságra hatottak! Chalmers is egy nagy példa. Beszélik, hogy Young, az egyetemen a görög nyelv tanára egy alkalommal „annyira fel volt villanyozva, hogy ültéből felugrott, mozdulatlanul és lélekzetvétel nélkül állt s nézett a szónokra és könnyek peregtek le orczáin mig a szónoki kitörés tartott.“ Dr. Wardlaw egy ilyen jelenetet igy ir le: „Ez egy nagy, magasztos, dicső kitörés volt. A doctor erélyességének megfelelő. Arcza sugárzott. Tekintetét nem tudom találóbban leimi, mintha Fosternak Hallsról mondott szavait használom: „ragyogott, mintegy dicsfény sugárzott róla.“ A gyülekezet — amennyire ily befolyás alatt lehetett észlelnem — szertelenül fel volt izgatva, mindenki előre hajolt, miként a szélvész meghajtja az erdők fáit — s úgy nézett a szónokra szótlan ámulattal. Ez ifjú ember, ruházata után ítélve tengerész, felugrott és állva hallgatta végig. S midőn a kitörésnek vége volt (mint rendesen) egy mély sóhaj, vagy inkább a gyülekezet lélekzetvételének nesze hallatszott.“ Kentucky és Tennessee államokban a jelen század elején mily rendkívüli jelenségek mutatkoztak a presbyterianok, methodisták és baptisták között! Az emberek tiz—ötven mérföldről jöttek össze istentiszteletre. Ezerek tértek meg. Napjainkban is Moodyt és Sankeyt hány ezeren hallgatják és hány szivet illetnek meg. Legbuzgóbb óhajtásunk tárgya ezen lelki fiatalom elnyerése legyen. Nem mondom, hogy mindenki egyformán felruháztatik azzal. Istentől függ, hogy kinek és milyen mértékben adja; de midőn megemlékszem arról, hogy Isten lelke viszi végbe bennünk a jót, hogy Isten hívja el a lelkészeket a lelkek megmentésére, hogy megígérte, miszerint velők leszen, hogy megígérte, ha kérik meg is adja — nem kétkedhetem. hogy lelkét valósággal is adja minden lelkésznek, dicső tisztük elvégezésére. Mit kell tehát tennie ez érdemben? Először is minden idejét, lelkének, testének minden erejét Isten szolgálatára kell szentelnie. Ha óhajtjuk, hogy az isteni lélek bennünk lakozzék, annak befogadására szivünket el kell készítenünk. Miként hajdan korban az áldozatoknak, nekünk is mocsok és gáncs nélkülieknek kell lennünk. „Avagy nem tudjátok-e“ mondja az apostol, „hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma?“ „Akiben nincsen a Krisztus lelke, az nem övé.“ Az a lélek velünk és bennünk van. Minden tehetségünk istené; mi pedig elválasztatván az ő szolgálatára, nagy és szent küldetést nyertünk. Valamint Jézus szolgai formát öltött magára s enyhité a szerencsétlenek nyomorát, fájdalmát, úgy mi sem különíthetjük el magunkat az emberektől. Érintkeznünk, rokonszenveznünk kell velők. őket szeretnünk és megtartanunk kell. Másodszor buzgó imádkozás kívántatik. Az ima szükséges nem csupán azért, hogy valamit megnyerjünk, hanem hogy amit elnyerünk, javunkra váljék. Ereznünk kell mélyen, hogy a Szentiélekre szükségünk van. hogy nélküle felelősségünket, hivatásunk fontosságát és saját tehetetlenségünket nem ismerjük fel. Imádkoznunk kell érte; várnunk kell. A tanítványok a mennybemenetel után még tiz napot vártak, nekünk is várnunk kell. mig a lélek ránk is kitöltetik; de várnunk kell mint azok vártak, és kötelességünk teljesítésével dicsérnünk és dicsőítenünk Istent; várnunk kell, nem valami csodás adományra, hanem hogy Isten birtokába veszi emlékezetünket, értelmünket, képzelőtehetségünket, szóval minden tehetségünket és úgy hat ezekre, hogy az ajkainkról leli an gzó igazságok megtalálják a hallgatók szivébe és lelkiismeretébe az utat. Harmadszor az imán kívül még böjtölés is szükséges. Azt ugyan nem tudom kielégitőleg megmagyarázni, hogy a böjtölés miként emeli a lelki hatalmat. Csak egyedül azt tudom, hogy Jézus mondá: „az ilyen ördögnek neme pedig ki nem űzethetik, hanem könyörgés és böjtölés által.“ A tanítványoknak hatalmat adott a tisztátalan lelkek felett; mégis volt egy olyan, amely felett semmi
