Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-10 / 32. szám
oil DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 512 nem szerető atyát, hanem kegyetlen zsarnokot, — nem világosító és melegítő fáklyát, hanem ijesztő vázat, — nem ihletett mestert, hanem kontárt vagy napszámost lát; ha előtte a tanító az imádkozó-gép érzéketlenségével imádkozik. a kíntorna lelketleuségével énekel, a zengő érez és pengő czimbalom szeretetnélktili hangján beszél; ha tanítója a vallásosságnak és jó erkölcsnek csak prédikalója, de nem egyszersmind követője is; ha tanítójánál vagy a szakértelem, vagy az ügyszeretet, vagy mindakettő hiányzik: hogyan lehetne itt szó valláserkölcsi nevelésről? Hiszen. a ki minek nem mestere, gyilkosa az annak! Ilyen iskolába lépni a tanulóra gyötrelem, a tanítóra kárhozat és lassan emésztő öngyilkosság, az ember-barátra fájdalom, a Sión őreire nézve pedig botránkozás! De tegyük fel, hogy a tanító híven teljesíti kötelességét; örömmel tapasztalja, hogy szorgalmának és türelmének az általa nevelt és tanított növendékeken dicséretes jelenségei mutatkoznak; örül a lelke, hogy tanítványaiban a családnak jó családtagot, az egyháznak buzgó és áldozatkész hívőt, a társadalomnak és hazának a lélek- és szív kincseivel ellátott hasznos polgárt adhatott. Öröme azonban csakhamar fájdalommá válik, ha tapasztalja, hogy az ő kedveuczeiből rövid egy-két év alatt mily tisztességtelen, szemérmetlen, csufolúdó, istenkáromló, templomkerülő, nemtelen élvhajhász, és dobzódó ifjúkat nevelt — a társadalom. Valóban előre megsirathatnók az iskolából kibocsátott növendékeinket! A mostani szokások mellett még a vasárnap és más ünnepnapok is valóságos erkölcsrontó és bűnre csábitó alkalmak lesznek. Az ünnep megrontása-, a templom elhanyagolása mellett szabadon és felemelt fővel jár a gonoszság; rombol és éget a szemtelenség; dúl fül a dobzódás és istentelenség, megrontására a testi egészségnek, pusztulására a vagyonnak és megsemmisítésére a jó erkölcsöknek. Ily környezetben s ily társadalmi helyzetben melyik ifjú áll meg rendületlenül a becsület és erkölcs utján? Bizony nem csuda, ha — nemesebb szórakozás és elfogtatás hiányában — az ilyen gonosz példák megtántoritják a különben minden jóra és szépre fogékony ifjainkat! így rontja le a társadalom növendékeinknél mindazt, a mit az iskola (esetleg a család) azok szivében és lelkiiletében épített volt. Ez igy nem maradhat. A humanismus nem nézheti e romlottságot s az ebből származó boldogtalanságot; a vallás és egyház nemcsak a gyermekeket öleli üdvözítő karjaira. hanem a felnőttek oktatására is kell. hogy kiterjessze gondoskodását; az állam — tudva, hogy „Minden országnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs“, e romlott. Ságnak közömbös nézője nem lehet. A vallás-erkölcsi képzés alkalmas eszközeit felhasználni, a megfelelő intézkedéseket megtenni immár elodázhatatlan kötelesség. Lássuk most ezen eszközöket és intézkedéseket. A vallás-erkölcsi képzés eszközei a családban a szülök ■— az iskolában a tanítók, — a templomban és az egyházi an a lelkészek kezeiben vannak, erkölcsi súlyos felelősség mel-:dett, letéve. Ezeké kiválóan a nehéz, de nemes feladat, hogy a tehetetlen gyermekből minden szépre és minden jóra alkalmas embed formáljanak. Ha e három fontos tényező egyetértő akarattal s bizalommal közremunkál: a diadal elmaradhatlan. E bárom tényezőnek tehát, mint munkatársaknak, gyakori érintkezésben kell élniük egymással. Külön-külön, vagy épen egymás ellen munkálva a czél el nem érhető; a köztük netán fennálló rossz viszonyoknak keserű gyümölcsén nyavalyog a növendék, kit pedig nevelniük s boldogitaniok kellene; de megsínyli közvetve a család, az iskola és az egyház is. A ki ezen jó viszonynak kicsinyes okokból, szántszándékos megrontója, az nem érzi át hivatásának szentségét, s megérdemelné, hogy a családi, iskolai vagy templomi szentélyből kikorbácsoltassék. (Folyt, köv.) Szalóky Dániel. 4* f'ámciü, Elvi kérdések a Symbclikakan. (Folytatás) Ha a gör. katli. egyház lényegileg véve az ó-katholikus egyház jellegét viseli magán, úgy a nyugati egyház középkor i-nnk mondható. A középkort általában jellemzi a későbbi római életformáknak autoritativ uralma a germán népek felett. A nyugati katli. egyháznak sajátos lényege csak úgy méltányolható, ha N. Gergely és Ágostonra megyünk vissza; előbbi a későbbi római egyházi fejlődésnek záradékát, Ágoston pedig az egyház specifikus nyugati fejlődésének kezdetét jelenti. A keresztyénség sajátos nyugati felfogása kiválóan Ágoston hittani rendszerében nyilvánul, s alapját képezi a gör. egyházi hittudattól elkülönített további theol. fejlődésnek. Nézzük csak közelebbről a nyugati felfogás sajátos lényegét. Az első tekintetre is világos, hogy a bűn, bocsánat stb. kérdése itt egészen más szerepet játszik, mint a gör. egyházban. Bár Ágoston, elméletileg véve, Platón istentanának álláspontjára helyezkedett, az ember s az isten közötti vallásos viszony felfogásánál mégis az úrnak és királynak a maga népéhez való viszonya a döntő, más szóval kifejezve: a vallásos viszonynak politikai felfogása, amint az a régi római vallásban volt szokásos, nyomúl itt előtérbe. Ez állásponton könyebb volt a bűntudat fölébresztése, mint a görög egyházban. Ágoston elévülhetlen érdeme épen abban áll, hogy a bűnnek teljes horderejét s a kegyelmet, mint az embert bensőleg átalakító erőt fogta fel mindama pelagiánus 'árnyalatokkal szemben, amelyek úgy a bűn, mint a kegyelem tanában teljesen eltérő felfogást tanúsítottak. Nincs tehát igaza Kattenbuschnak, midőn már Ágostonnak tulajdonítja a kegyelemnek a sákrámentomok általi lekötöttségét, sőt inkább Ágoston kegyelemtana beigazolása a vallásos viszony bensőségének -s közvetlenségének.
