Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-03 / 31. szám
495 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. egyháztól való elkülönítő érdekeit méltatjuk. Természetes, hogy a róm. katli. egyház középkori dogmája a reformátio mozgalmának föllépésével némileg átalakult, úgy hogy a tridenti reformzsinat, mely a középkori dogmát még élesebben formulázta, a reformátió által van feltételezve. A reformátióbóí kiinduló egyházak aztán a középkori egyházból folyólag s azzal szemben érthetők meg teljesen, s nem lehet kétség az iránt, hogy melyik tanrendszer előzze meg a másikat. A történet-genetikai módszernek alkalmazása némileg nehézséggel jár a 2 prot. egyházi tanrendszernek ismertetésénél, amelyek Rómával szemben az egység, de egymással szemben a hasonjogn individualitások viszonyában állanak. Hogy a 2 prot. tanrendszer közötti különbség mélyreható lényegi különbség, semmiféle tudományos tárgyalás nem vonhatja kétségbe, s meggyőzően, bár kissé élesen s egyoldalú forrás után, mutatta ki nálunk Masznyik is. — sőt e különbség aktuális jelentőséggel is bir. Ép azért a Symbolika minden hamis uniói irányzatnak mellőzésével csak feladatának megfelelően jár el, ha a 2 prot. tanrendszer kiinduló pontjának különbözőségét elismeri. Schmidt szerint e kérdésnél leghelyesebben jár el a Symbolika, ha a 2 prot. tanrendszernek n középkori egyházzal való egységes ellentétét elkülönítve tárggólja áttolj ahol maga a 2 egyház is a relativ ellentétesség 'viszonyában áll egymással, igy p. o. az úrvacsora s a chrisfológia tanában. A római tanrendszerrel való egységes ellentétnek tárgyalásánál már chíönologiailag is a lutheri tanrendszeré az elsőbbség, mely a positiv ellentétesség feltüntetésében felette áll a reformátusnak, amelyet aztán a lutheri ellentét kiegészítéseként lehetne tárgyalni. Ezt követné a 2 prot. egyházi ellentétnek föltüntetése, mely gyakorlati vallási szempontból bizonyítaná, hogy a 2 egyház a kölcsönös kiegészítésnek viszonyában áll egymással. II. Az egyes egyházi tanrendszerek elvi különbségei. A külöuböző egyházi tanrendszerek helyes megértése csak úgy lehetséges, ha azokat oly kísérleteknek tartjuk, amelyek egy és ugyanazon problémának különböző módon való megfejtését czélozzák. Az egyházi tanrendszerek a dogmatörténeti fontosságunktól különbségben sajátos közösségi tudatot fejeznek ki, ép azért az ellentétek egyházalkotók, amelyeknek sajátos értelme az egyház fogalmában s azoknak a kereszténységre való jelentőségében nyilvánul, amire épen a Symbolikának figyelemmel kell lennie. A) A kereszténység lényegének legáltalánosabb meghatározásában kell. hogy egyezzenek a különböző egyházi tanrendszerek. A kereszténység kétségtelenül a Krisztus által eszközlött megváltásnak a vallása, anielylyel szorosan függ össze a megváltásban való részesülés eszközeinek a kérdése. A megváltás lényege és eszközeiről minden tanrendszer ád útbaigazítást, s az egyes tanrendszerek sajátos jellege most már az egyházról s az üdv elnyerésére vonatkozó jelentőségéről, valamint a 49fi Krisztus által eszközlött megváltásról alkotott képzeteitől függ. A megváltás fogalma ugyancsak fel van tételezve annak különböző értelmezése által, hogy abban valamely vallásos érdek kielégítéséről, az Istenhez való normális viszony helyreállításáról van szó. amelynek felfogásában az egyház mindjárt kezdetben a kereszténységen kívül álló vallási rendszerekkel került függési viszonyba, úgy, hogy a kér. megváltás lényege és előfeltételeinek helyes felfogása csak a későbbi fejlődés eredménye. E szempontokat kell szem előtt tartanunk az egyes egyházi tanrendszerek jellemzésénél. A görög philosophiának, különösen Platon dualistikus istenfogalmának befolyása alatt álló s a transcendens isten megismerésére törekvő kér. körök a megváltás, a Krisztus általi teljes istenközösség helyreállítása gondolatánál annak specificus értékét mindenekelőtt abban látták, hogy a Krisztus által el lett hárítva a véges, érzéki lények s a véghete tlen Isten közötti ür, amennyiben _e transcendens istenség a Krisztusban az emberre nézve fölfoghatóvá és érezhetővé vált, az embereket a vele való közösség erkölcsi feltételeinek megismerésére és teljesítésére képesítette, sőt a Krisztus által a- véges emberi természetnek az istenire való titokzatos fölemelkedése is lehetővé tétetett. Természetes, hogy a véges s az absolut közötti metaphisikai ellentétnek egyoldalú szemlélete mellett a megváltásnak, mint a bún szolgasága megszüntetésének bibliai értelme háttérbe szorult, amiből viszont következik, hogy a philosophia által meghatározott antik hellén művelődés talaján álló theologia a bűn komolyságát kevésbé méltányolva, Krisztus miivé helyett kiváló előszeretettel annak személyével foglalkozott, mint akiben az absolut istenség kijelentette magát az emberiségnek. Istennek a véges érzéki világba való belépése s Krisztusnál a 2 természet integritásának gondolata képezte a christologiai viták feladatát, ami leginkább tüntette föl a véges emberinek az isteni által való áthatását, tehát a véges emberi s az absolút isteni közötti dualistikus metaphisikai ellentétnek elhárítását. A kijelentés mysteriumának minden tévedéssel vagy meghamisítással szemben való támasza a traditió, mely az egyházat alkotó hierarchiai püspökséghez van kötve, s az isteni kijelentést kifejező trinitárius és christologiai formulák épségéről volt hivatva gondoskodni. E dogmatikai formulákkal, mint a kijelentés adäquat kifejezéseivel szorosan függ össze a Kattenbmch által is kiemelt liturgiái jelleg, a titokzatos isteni tartalomnak nem épen észszerű felfogása, hanem kontemplátiv imádása, amelynek eszköze a régi keleti theologia által kiválóan ápolt askesis, gyakorlói a szerzetesek voltak. E sajátos jellegénél fogva a keleti egyház orthodox liturgiái hagyományegyháznak mondható. Orthodox és liturgiái egyháznak tűnik fel a kereszténységelőtti előfeltételek alapján a megváltás lényegéről és elsajátításának eszközeiről alkotott képzeteinél, hagyományegyháznak pedig az egyház lényege és jelentőségéről szóló felfogásánál fogva. A traditio lényegéről alkotott felfogásnak felel meg a kér. közösség elzárkozottsága, s épen mivel e tanrendszer fejlődésképtelennek bizopyul, „rudimentär“-nek nevezi azt Schmidt. A traditio hálója által vétette magát
