Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-29 / 26. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

412

411

textus hiteles voltát kérdésbe merészli tenni, hat óra hosszáig sem leszen az pap tovább.“ Az a mód. melylyel némelyek a biblia kritikát gyakorolják, mindig1 eszembe juttatja Grant elnök egy mondását. Valaki egy senatort vádolt be nála, aki, mint mondják, önző vala, és a bibliában nem igen hitt, s a lakonikus válasz ez volt: „miért is hinne? nem ő irta.“

A bibliának ez a jellemző sajátsága, hogy senki sem képes a benne foglalt igazságokat mind felfogni. A különböző erejű és alkatú elmék azon helyeket keresik ki belőle, amelyek az ő temperamentumukhoz illenek és szükségeiket kielégitik. Ma chronologiáért forgatják, holnap történelemért; most a prófétai képekéit, majd a becses Ígéretekért. Ámde, mig az egészed senki sem foghatja fel. mindenki megtalálhatja benne ami neki való, legyen bármilyen osztályú és állapotú. A prédikátor, mint hajdan Esdrás olvassa és magyarázza a törvény könyvét; annak orientalismusát átfordítja nyugoti kifejezésekbe, a régit a jelenhez alkalmazza, s nemcsak a szavakat magyarázza, hanem közli azt is. hogy mily hatással van az az ő egész valójára. A szent lapokon keresi, hogy az emberi tapasztalatok bármely alakjában vigasztalót mondhasson a szomorkodó szívnek mondván „Ezt mondja az Ur‘ .... Ez az a forrás, amelyből az élet vize ered; fegyvertár az. amelyből a keresztyén felszerelheti magát a harczra. Mi parancs alatt állunk, fővezérünk kiadta rendeletéit. Nem olvasnánk-e el azt. ne vizsgálnánk-e minden egyes szavának értelmét; azon parancsok vonatkoznak gyülekezeteinkre, a jelenre és a jövendőre. Minél gyakrabban olvassuk, annál jobban megértjük, és annál könnyebben és teljesebben engedelmeskedünk.

Az uj testamentom különösen Ígéretekben gazdag, de azért nagy mértékben folytatásául tekinthető az ó-nak. Krisztusnak nevét, czimeit a prófétákról már megtaláljuk. Munkája és helyettes halála már az áldozatokban mint typusokban nyilvánult. Az új testámentomot csak az ó által érthetjük meg, s az ó testámentomnak egyes képei az újban fejlődnek ki tökéletesen, miként a növény gyökerei a talajba mélyednek, mig lombjait a napfényen, a levegőben fejti ki. Vannak arany fonalak, melyek elejétől végig húzódnak; vannak kapcsok, melyek összefűzik a genesist és az apokalypsist.

Ám vegyük János ev. első versét „Kezdetben vala amaz Ige, és az az Ige vala az Istennél, és az az Ige Isten vala,“ szerintem ezzel az Eden kertére, a világ teremtésére czéloz. Ez vala a kezdet. Első szüléinkre az Éden kertjében sötétség borult s a nyomorúságnak és fájdalomnak terhe nyomult. Az Éden kapui bezárattak s a bemenetelt kerubimok őrizték. Ezen süni sötétségen egy az Isten trónjától előtörő fénysugár hatott keresztül, a néma kétségbeesésben egy szó, a reménynek egy ígérete érintette meg az emberi fület. Az a szó a kígyóhoz mondatott-. „ellenkezést szerzek te közötted és az asszonyiállat között, a te magod között és az ő magva között, az megrontja tenéked fejedet és te is mardosod annak sarkát.“ Ezen szó nélkül, a megváltó Ígérete nélkül a földi élet vigasztalan és reménytelen lett volna. Ezen szót Éva megőrizte szivében. S midőn megszülő első fiát. úgy vélem ő azt az ígért magnak tekintette: Káinnak nevező, mert

mondá: „nyertem férfiat az úrtól,“ vagy mint sokszor olvassák „megnyertem a férfiat“ — azt, aki megtöri a kígyónak fejét és újra kinyitja a paradicsom kapuját. Mily szomorú lehetett, midőn reménye meghiúsult, midőn annak kezét a kiontott testvéri vér szennyezte be. Gyermek született gyermek után, a gyermekeknek gyermekei is megnövekedőnek. s körülötte nemzetség követett nemzetséget, a társadalom egyre romlottabá lön, de a megváltó nem jött. Ádám kilenczszázhatvan esztendeig várt, vigyázott, de a diadalmas messiás nem jelent meg. Mégis ezen reménységnek Ígérete átmaradt nemzetségről-nemzetségre; Isten maga mondá, hogy a szabadító el fog jönni. Az idők múltak. A mindent elborító setétségen át Enochnak egy fénysugár csillámlott föl és prófétáit, ezt mondván; „Imé eljő az ur!“ A földet elborította az özönvíz, s a népek századról-századra úgy nézték Isten Ígéretét, mint az emberi hitnek és reménynek egyedüli alapját. Ábrahámnak is ismételtetek az Ígéret, s a többi pátriarcháknak is. Az eljövő megváltó szava hallatott: „Imhol vagyok én, hogy a te akaratodat cselekedjem Isten.“ Előttem ez a valódi élet ige, mig a nemzetségek mint a fii elhervadtak egymásután — ez megmarad mindörökké. Ez töltötte meg az apostol lelkét, amint a megtestesült idvezitőre tekintett és mondá: „Es amaz Ige testté lett, és lakozék mi közöttünk, (és láttuk az ő dicsőségét, úgymint az atyának egyetlen egy szülötténék dicsőségét), ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.“ Ez az az ige, az a logos, aki megígértetek a paradicsomban, és megjelent Betlehemben, Isten angyalai hirdették az örömhírt először is a csodálkozó pásztoroknak, „a nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen.“ Es ezután következik a szép leírás: „Es hirtelenséggel jelenék az angyallal“ nem angyalok hanem „menuyei seregeknek sokaságok, kik az Istent dicsérik és ezt mondják vala: dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és e földön békesség és az emberekhez jó akarat!“ Miként Mária — bár nyolczvan évesnél idősebb vala — vezető,’a Vörös tengeren való dicsőséges átmeneteikor Izrael leányainak énekét — úgy tetszik nekem, mintha Éva anyánk vezette volna a mennyei seregek dicsénekét, midőn évezredek után látta Betlehemben az ígért szabaditó megjelenését, nem csodálkozhatunk, ha az ének igy hangzott „dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!“ és megemlékezve Ábel haláláról s minden földi liarczok és küzdelmekről igy folytatták — „békeség a földön és az emberekhez jó akarat.“

A jelenések könyvében, midőn a megjósolt diadal kivivatik és a győző megjelenik „hívnek és igaznak“ neveztetik. Megtörte a kígyó fejét, még ez mondatik róla: „öltöztetett vala vérrel megfestetett ruhába és neveztetik az ő neve Isten igéjének.“

Csak botránkozva tudok azon magyarázatra gondolni, amely szerint azon apostol, aki Jézusnak kebelén nyugodott vala, agnosticus philosophiából kereste ki a logost vagy igét, holott a szentirási eszme, maga az atya ígérte meg.

Továbbá a szentiratok tanulmányozásában oda kell törekednünk, hogy a segédeszközök felhasználásával a biblia nagy tanait s azok egymáshoz való viszonyát tisztán, világosan felfoghassuk. A vezérférfiak nézeteit gon-