Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-08 / 23. szám
365 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. hibát eltakarják, s tiszta syllogistikai formába öntjük, ilyen formán liangzanék: A legtökéletesebb lény nemcsak gondolatban, hanem a valóságban is létezik. Isten a legtökéletesebb lény. Tehát Isten nemcsak gondolatban, hanem valósággal is létezik. Persze, hogy igy a Syllogismus főhibája, a petitio princlpii, azonnal szembeszökik. Anselmus mint concedáltat veszi föl azt tudtán kívül, amit bebizonyítani kellene. Hogy miként jutott Anselmus e tévedéshez, alább ki fogjuk mutatni, most nézzük meg elébb, miért nem lehető a puszta fogalomból a valóságos létre következtetni, miért kell a különbséget, melyre Anselmus maga figyelmessé tett. anélkül hogy mellette megmaradnia sikerült volna, s mely az ő szavai szerint abban áll, hogy: „Aliud est rém esse in intellect!! et aliud intelligere rem esse“ — áthidalhatlan űrnek tekintenünk. Kant, ki, mig a többi bizonyítékoknál némi kíméletet tanúsít, az ontológiai bizonyítékkal szemben kérlelhetetlen, mutatott először szabatosan mindennemű ontológiai bizonyíték főhibájára, amely épen a „rém esse in intellect!!“ és a „rem esse in re“ közti különbség áthidalásának, tehát a lehetetlennek megkísérlésében gyökeredzik. Kant elismeri, hogy van igenis szükségképeni, amit máskép gondolni nem lehet, de tagadja, hogy a dolgok létezése ide tartozik. — A példák, miket a szükségszerűség bebizonyítására fel szoktak hozni, mind Ítéletekről s nem dolgokról vagy ezek létezéséről vaunak véve. A számtan pl. tömve van ily szükségképeni ítéletekkel, hogy a háromszögnek három szöggel kell bírnia. — Ez állítás megdönthetien, löltéve, hogy háromszög egyáltalán létezik. Az alany nem lehet el állítmány nélkül. De ha én eltörlöm a háromszöget, az alanyt, eltörlöm egyúttal az állítmányt is s igy nem marad ellenmondás. Ha azt mondom: Isten mindenható: ez identikus ítélet. Az állítmányt magát „mindenható“ nem vehetem el. anélkül, hogy ellenmondásba ne keveredném, mert a legfőbb lény és a mindenhatóság fogalma azonosak. Ha azonban azt mondom: nincs Isten, nem állítottam logikai képtelenséget, mert minden állítmányt az alanynyal együtt megszüntettem s ez eljárásban logice nincs a legkisebb ellenmondás. — A szükségesség csak az állítmánynak az alanyhoz való viszonyában áll. de bármely állítmányt vegyünk is fel. szükségképeninek ezt csak azon föltevés mellett tarthatjuk, hogy az alany valósággal létezik. Ha ez eltűnik, akkor szükségességről többé egyáltalán nem lehet szó. Azt mondják — folytatja Kant — hogy ez alól van egy kivétel, t. i. a legreálisabb lénynek fogalma. Ezt el kell ismernünk lehetőnek. A realitáshoz tartozik azonban a lét is. A lét tehát e lény lehetőségének fogalmában benne rejlik. Ha e létezést tagadjuk, a dolog benső lehetősége megszűnik. — s ez ellenmondás. Ez ellenvetésnek egy lényeges hibája van. az t. i. hogy öntudatlan a lehetőség fogalmába a létet már becsempészte. Nézzük csak. hogy azon Ítéletek, melyek valamely dolog létezéséről szólnak, analytikusok vagy synthetikusok-e»? Az első esetben a dolog lehetőségéhez, melyből annak valóságára következtettetek, semmit sem csa-366 toltok s igy vagy a. ti gondolatotok az a dolog, vagy pedig a valóságos létezést a lehetőségbe becsempésztétek; a második esetben ha a létet jelző mondatok (ExistentialSätze) synthetikusok. az állítmány minden ellenmondás nélkül tagadható, mert csak aualytikus Ítéleteknél áll elő az állítmány tagadásából ellenmondás. A van „est.“, ez értelemben: létezik, nem külön állítmány. melyet a dolog fogalmához csatolhatnánk s egészen különbözik az „est“ copulától (Deus est omnipotens) mely két fogalomnak összekapcsolására szolgál. Ha azt mondom: Isten mindenható, e két fogalom: Isten és mindenható, az „est.u által lesznek egymásra vonatkoztatva,*) de ha veszem az Isten fogalmát minden állítmányával együtt s azt mondom: Isten van, létezik, úgy nem fűzök új állítmányt a fogalomhoz, hanem az alanyt tekintem minden állítmányaival együtt mint gondolatom tárgyát. Épen azért a fogalom és a valóság egy és ugyanazt fejezik ki. Száz valóságban létező tallér egy fillérrel sem több száz, az én fogalmamban létező tallérnál. A lét. a dolognak absolute tevése, sohasem vezethető le analyticailag a dolog fogalmából s nem is oly állítmány melyet ha a fogalomhoz adunk, ebben változást idézne elő, hanem synthetice járul a fogalomhoz, ennek minden megváltozása nélkül. Ha én egy dolgot, egynek kivételével minden realitásától megfosztva gondolok, s azután ugyanezt valóságban veszem, az ép oly tökéletlen maradt a valóságban s realitása nem nyert semmit is. így ha én azt mondom, hogy a legreálisabb lény létezik, én nem tulajdonítok neki még több realitást, hanem csak más viszonyba hozom ezt gondolatommal. Bármint gondoljunk is egy fogalmat, rajta kívül kell mennünk, hogy valóságos létezéséről meggyőződjünk. Érzékelhető tárgyaknál erre szolgál a tapasztalat, nem érzékelhető tárgyaknál azonban ennek igazolására nincs mód sem eszköz. Így végződik negativ eredménynyel Kantnak az ontológiai bizonyíték fölött gyakorolt bírálata. Ez ellenvetések ellen, melyek abban kulminálnak, hogy a létezés mint predicatum a fogalom realitásán mitse változtat, amint nem változtat a kereskedő vagyoni állásán az. ha számadási könyveiben bevételei után néhány nullát csatol,— az ontológiai argumentum nem menthető. Van azonban e bizonyítéknak egy más oldala is, melyet ('artesiiis világított meg először, s melyet Kantnak fölsorolt ellenvetései nem érintenek, s ez az. ha mi többé nem a fogalomból magából, hanem annak bennünk létezéséből következtetünk Isten léteiére, a mennyiben erre a kérdésre: mint jutok én Isten eszméjéhez? — azzal felelhetünk, hogy ez csak Istennek, magának munkája folytán lehető. (Vége köv.) Antal Géza. r 3 *) A »van* mint copula, nyelvűnkben ismeretlen. — múlt idői alakjában igen. de jelen alakjában nincs használatban. Az indogerman nyelveknél s igy a latinnál és németnél is. azonban a »van«-nak megvan e kettős jelentése.