Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-04-20 / 16. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 252 következő lelkes és általános helyesléssel kisért szavakkal l'ejezé he: Az elmondottakhoz még- egy óhajtást s egy emlékeztetést kívánok csatolni. Óhajtásom társaságunk fokozatos erősbüdését s felvirágozását illeti. Közel ezer taggal — pártfogók, alapítók. rendes és pártoló tagokkal, nem említve az időleges és kötelezettség nélküli önkéntes segélyezőket, zárjuk be első évi működésünket. Kezdetnek örvendetes —- de csak kezdet. Károm millió protestánsból legalább három ennyinek kellene lenni; s hisszük, hogy pár év alatt e számot el is érendjük. De nem egyedül a tagok számában van a társaság erősödése, s felvirágozásának biztosítéka; hanem abban, ha minden tag. legyen ezer. vagy akár tízezer, melegen érdeklődik a társaság és annak működése iránt, részt vesz abban egész lelkesedéssel s át lesz hatva attól a lélektől, mely társaságunknak létet adott s azoktól a czéloktól. melyeket maga elé tűzött. Az a lélek pedig, a Krisztus evangéliomának lelke, egyházi és világi összes vonatkozásaiban s az a czél: hit és erkölcsi életünk emelése. protestáns öntudatunk ébresztése és izmositása s végre eszmekörünk színvonalának magasbra vitele. Társaságunk. nevének megfelelőleg, csak irodalmi eszközökkel rendelkezik; fegyverei a betűk, azok által fuvallja a lelket, terjeszti az eszméket. A szellem ez apró közkatonái. melyek — a hadseregekénél milliószorta változatosabb sorakozásukkal, a haladás zászlóját szolgálják s az eszmék diadalát vívják ki, a betűk, az újkor gőz- és hanggépeinél sokkal hatalmasabb erőt rejtenek magokba. De csak ha a szellem mozgatja őket, hogy a szellemekre hathassanak. Mozgassa őket, a mi hazánkban is, az evangyéliomi. keresztyén és protestáns szellem, áthatva magyar szellemtől, hogy midőn a protestáns ügyet szolgálják, egyszersmind a nemzeti haladást is vihessék előbbre hazánkban. 8 erre a társaság minden rendű tagjainak, az íróknak és tudósoknak tollúkkal, az olvasóknak meleg érdeklődésükkel közre kell működniük. Az alapítványok és a tagdijak befizetése, külső életet biztosíthat társaságunknak ; valódi hatást csak a szivek és elmék meleg érdeklődése idézhet elő. 8 ezért mig a társaság tagjainak szaporodását is szivemből kívánom, még inkább kívánom azt. hogy kiadványaink megnyerjék a sziveket és elméket, felkeltsék még társaságunk körén kívül is a közérdeklődést; ám hívják ki a bírálatot, de nyerjék meg a méltánylást s költsenek eszméket, gyulaszszanak lelkesedést és buzgóságot s gyakoroljanak üdvös és maradandó hatást a lelkekben. És végre emlékezzünk meg tisztelt közgyűlés a férfiúról, ki háromszáz évvel ezelőtt a biblia első teljes magyar fordításával ajándékozta meg nemzetünket s különösen magyar protestáns egyházunkat: Károlyi Gáspárról. Az egyszerű gönczi prédikátor, kinek bibliája 1590-ben jelent meg először Vizsolyban, tette le a magyar protestáns irodalom tulajdonképeni alapját biblia-forditásával; s az Isten igéjének hirdetésére és terjesztésére szentelt életének sokkal nagyobb és maradandóbb emléket állított ezzel, mint a minőt neki egyháza közadakozásból működése és halála helyén, még ez évben felállítani készül. Mint maga a teljes Írás is Istentől ihlettetett, az ő fordításában is az Ur lelke fuvall. S az, nemcsak az ige örök erejével három század egymást követett nemzedékeire hatott, de mint irodalmi mű nyelvi tekintetben is halhatatlan. A magyar protestáns irodalmi társaságot megilleti azért, hogy szobra felállítása és leleplezése ünnepében részt vegyen s koszorúját annak talapzatára letegye; és a tisztelt közgyűlés megbocsátandja nekem az emlékeztetést, melyre bizonyára szükség sem volt — s melylvel rövid beszédemet befejezem s a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság második rendes közgyűlését, tisztelt elnök társam nevében is, megnyitottunk nyilvánítom. Az elnöki megnyitó beszéd után Ken esse y Béla ideiglenes titkár tett jelentést az előző napon tartott választmányi ülés határozatai alapján, a társaság szellemi és anyagi állapotáról. Elmondó, hogy a társaság titkára, Zsilinszky Mihály, Usongrádmegye főispánjává neveztetvén ki, az elnökség a „Protestáns 8zemle-‘ szerkesztésével és a titkárság ideiglenes vezetésével Ken esse y Béla theol. tanárt bízta meg, a pénztári teendőkkel pedig Horváth Sándor ev. lelkészt. Az ideiglenes titkár szerkesztésében a „Szemlének“ a múlt évben egy kettős, jelen évben pedig két füzete jelent már meg; ezenkívül a monográfiák sorozatát is megindító a Társaság Zsilinszky Mihály „Linczi békekötésével.“ Ezután Horváth Sándor ideiglenes pénztárnok jelentését olvasta fel a titkár, mely főbb vonásaiban a következő: A társulatnak jelenleg 31 pártfogó. 212 alapitó és 311 rendes, valamint 370 pártoló, összesen 92-t tagja van. A társulat tőke-vagyona az 1889. számadás lezártakor 8913 frt 30 kr. volt, mig 1890 márczius végén 9363 frt 30 kr. Az 1890, évi összes bevétel 12221 frt 20 kr. a kiadás pedig 11615 frt volt. A folyó 1890. év első negyedében a bevétel 2641 frt 70 kr, a kiadás pedig 2480 frt. Az ideiglenes pénztárnok ezután bemutatja a f. évi költségvetést. a melyben bevételül van előirányozva 7468 frt 20 kr, kiadás gyanánt pedig 5200 frt. A közgyűlés helyesléssel vette tudomásul a pénztári kimutatást és a felmentvényt megadta. Elhatározta továbbá, hogy akik múlt évben nem voltak a társulat tagjai. csak az idén lépteK vagy lépnek be, 1 frt. utófizetés mellett a már megjelent teljes monográfiát is megkaphatják. Ugyancsak id. titkár bejelentő, hogy Szőllösi Antal makói ref. lelkész két 50 aranyforintos dijat ajánlott fel a Társaságnak, két magyar protestáns egyháztörténelmi vitás kérdés megfejtésére. Az adományozónak köszönet szavaztatván, a pályakérdések következőleg tűzettek ki: I. Az idevonatkozó források és adatok kritikai felhasználásával adassék elő Szegedi Kis István 1543—1553-ig terjedő reformátori működése, különös tekintettel működése színhelyeinek megállapítására. II. A vonatkozó források és adatok kritikai felhasználásával adassék elő az 1549 és 1550. évi magyar protestáns zsinatok története, különös tekintettel azok helyének és felekezeti jellegének megállapítására. A pályaművek a szokott feltételek megtartásával folyó évi deczember hó 31-ig küldendők be a Társasá titkárához. A jutalom csak azon esetben adatik ki. ha munka a „Szemlében“ közölhető lesz, mely esetben a szokásos tiszteletdijban részesül. 251_______