Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-13 / 15. szám

231 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. szeretetteljes viszony és befolyás hatásai alatt biztosan tovább epithet. A nőnevelő intézet két első éve semmikép nem volna pótolható talán az elemi iskola Y. és Yl-ik osztályában nyerhető oktatás által, mert az elemi iskola tantervéből hiányzik több oly tantárgy, a melyeknek tanítását a miveltebb osz­tályhoz tartozó szülők 10 éves leánygyermekeikre nézve már fontosnak tartják (német nyelv, zene, kézimunka) más részről a miveltebb osztályhoz tartozó szülők nem szívesen küldik leánygyerme­keiket 10 éves korukon túl az elemi, rendesen vegyes iskolába, még ha ott a tanítás mindenek­ben kifogástalan volna is. Mindezeket egybevetvén, a dunántúli ev. ref. egyházkerületben oly nőnevelő intézet felállítása volna kívánatos, a mely az 18GS-ik évi XXXVIII. t. ez. 67—79. §-aiban levő tervezetnek megfelelő­­leg négy osztályú polgári leányiskola jelleggel bírna az oktatás fokozatát illetőleg. A dunántúli ev. ref. egyházkerület nönevelő intézetének azonban az iskola csak egyik, talán nem is a fontosabbik oldalát képezi; mert, hogy ezen nevelő intézet feladatának megfeleljen, an­nak tulaj dón képen bentlakással (internatus) egy­bekötött nevelő intézetnek kell lenni. Ily bentlakásra van szükség az intézetben azért, mert a kellő felügyelet, gondozás, a ke­délyképzés. a vallásos nevelés, a családi körtől távolban élő növendékeknél csak igy eszközöl­hető és a szülők csak igy lesznek megnyugodva arról, hogy gyermekük jó kezekben van és nem csak az ismeretben, hanem a nemes érzelmekben, az erkölcsiségben, a vallásosságban, a családias­ságban is előre fog haladni. E mellett vannak több olyan, a müveit nőkre nézve nélkülözlietlen és szükséges ismeretek, a melyek sokkal inkább az állandó gyakorlás által, a folytonos velük való foglalkozás és a hasontörekvésíiekkel való érint­kezés által sajátíthatók el, mintsem az elméleti oktatás által. Ityen tárgyak többek közt a ház­tartás, a női kézimunka, a zene, az élő nyelvek (német, franczia), a melyeket sokkal jobban és könnyebben el lehet sajátítani egy jól vezetett bentlakásban, mint könyvekből és az iskolában. Ezen bentlakásnak jól berendezettnek, a testi szellemi és erkölcsi képzés eszközeivel teljesen felszereltnek, lelkiismeretes, tapintatos vezetés és szigorú ellenőrzés alatt állónak kell lenni, mivel, ha ezen feltételek hiányzanak, a bentlakás a do­log természeténél fogva a növendékekre nézve, úgy testi, mint erkölcsi tekintetekben, károssá válhatik. De ha ily magas követelményekkel ál­lunk is elő a bentlakást illetőleg, azért nem sza­bad annak a szülőkre nézve nagyon költségessé válnia. Nem szabad pedig azért, mert akkor va­gyoni helyzetüknél fogva kevesen fogják a szü­lők közül igénybe venni és más részről nem állja ki a versenyt a liasonberendezésü apácza 232 nevelőintézetekkel, a melyeknek főelőnye a ma­gán és állami nőnevelő intézetekkel szemben is épen abban van, bogy határozottabban olcsóbbak. Mennyi áldozat kivántatnék egy ily bentla­kással egybekötött 4 osztályú polgári leányiskola felállítására a főtiszt, egyházkerülettől, arra nézve megkisérlünk egy hozzávetőleges, mindenesetre csak minimális számítást összeállítani. Ezen számításnál alapul vesszük a Pápa vá­rosi viszonyokat, a melyeket a főtiszt, egyház­­kerület már ott levő oktatási intézeteinek, különösen köztartásának adataiból ismerünk és a hol gondoljuk a nőnevelő intézet felállítását is legkevesebb költséggel és legczélszerübb szerve­zettel legelőnyösebben keresztül vihetőnek. To­vábbá alapul vesszük, hogy ezen intézetnél a bentlakás negyven ötven növendékre rendeztet­­nék be és a vezetők és oktatók közül legalább az igazgatónő és két nevelőnő a bentlakásban annak terhére teljes ellátást élvezne. Ezen feltételek mellett szükségeltetnék: 1. Épületre legalább 45000 frt 2. Első berendezés és felszerelésre 5000 frt Egyszersmindenkorra tőke 50000 frt Az 1868. XXXVIII. t. ez. 72. §. alapján egy ily intézethez kívántatik legalább 3 rendes és egy segédtanár, a kiknek polgári iskolai tanári oklevéllel kell bírnia, ezeknek fizetése tenne évenként: 1. Igazgató, a bentlakáson nyerendő teljes ellátáson kívül 600 frt 2. Két rendes tanár 800 frtjával 1600 frt 3. Egy segéd tanár ellátáson kívül 500 frt 4. Egy nevelőnő ellátáson kívül 300 frt Évi kiadás 3000 frt a mely összeg fedezésére mintegy 50000 frt tőke volna szükséges és igy az épület, a felszerelés és a tanerők ellátása mintegy 100,000 frt minimális összeget igényelne. A bentlakásért vagy teljes ellátásért fizetné­nek a növendékek 150 irtot évenként. Ezen ösz­­szeggel, ismerve a főiskolai ifjúsági köztartás vi­szonyait, ki lehetne jönni még akkor is, ha az igazgatónő és talán még két nevelőnő az inté­zetben a növendékekkel együtt nyerne ingyen élelmezést és ellátást. Ezen 100000 forintot azonban véleményünk szerint magának a főtiszteletü egyházkerületnek kellene legnagyobb részben előteremteni, mert, ismerve a viszonyokat és körülményeket, nem merjük magunkat azon vérmes reményben rin­gatni, hogy egyelőre az érdeklődő közönség, il­letőleg egyházainknak és híveinknek nagyobb­­mérvü áldozatkészségére számíthatnánk. Az egyházkerületi jegyzőkönyvben levő leg­utóbbi számvevői jelentésből azonban azt látjuk, hogy a főtiszteletü dunántúli ev. ref. egyházke­rület nem rendelkezik e czélra fordítható akkora

Next

/
Thumbnails
Contents