Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-05 / 332. szám
2004. december 5„ vasárnap Riport, interjú 7 „A nagyvárosi lét nem embernek való” UDVAROS DOROTTYA a próbákon jól érzi magát, de amint kilép a színházból, majd fölrobban. Úgy gondolja, a történelemben mindig voltak mélypontok, amikor túl sok moslék gyűlt össze. De reméli, hogy megkezdődik az öntisztulás. UDVAROS DOROTTYA 1954-ben született, volt a szolnoki, a Nemzeti, a Katona, az Új Színház és a Bárka tagja, most megint a Nemzetiben játszik. Több magyar és nemzetközi filmfesztiválon kapott az alakításáért díjat. Kossuth-díjas. Emlékezetest nyújtott például a Ripacsok/a Dögkeselyű, a Te rongyos élet, a Csók, anyu, A miniszter félrelép című filmekben. Fontos színházi szerepei közé tartozik: Polly, Mirandolina, Zilia, Natalja Ivanovna, Lulu, Lola Blau, Ranyevszkaja, Amalfi hercegnő. A mikor az Anyám, Kleopátra! című darab bemutatójára készült másfél évvel ezelőtt - azt mondta, hogy az a Rebeka, akit játszik, tulajdonképpen az édesanyja. Aki élete utolsó időszakában szintén bezárkózott a lakásába, és nem vett tudomást a külvilágról. Korábban pedig Dévay Kamilla meglehetősen népszerű színésznő volt Kecskeméten. Sikerült őt eljátszania?- Amikor játszom, nagyon megjelenik nekem. „Beúsznak” a gesztusai, arckifejezései, fintorai. Bejön, ahogy gyötörte magát és környezetét tehetetlenségében. Ahogy ő pusztította magát, úgy próbált a környezetében is mindent pusztítani.- Netán ez a tulajdonság akkor is megvolt benne, amikor ön gyerek volt?- Á, nem.- De olvastam, hogy haragudott a szüleire, mert ők Kecskeméten voltak - édesapja, Udvaros Béla rendezőként dolgozott ott -, ön pedig Budapesten. És amikor azt mondták önnek, hogy majd ugyanolyan jó színésznő lesz, mint a mamája, azt felelte, „elég egy bohóc a családban". Nem szerette a színházat sem?- A színházat mint játszóteret imádtam. A zsinórpadlástól a pincéig, és a zenekari árokig, a kelléktáraktól a jelmeztárakig és a varrodákig, a fodrászattól a sminkszobáig és az öltözőig, mindenütt otthon voltam.- Föl is próbálta a jelmezeket? Persze, anyám összes tűsarkú cipőjében caplattam és kitörtem a tűsarkakat.- De akkor miért mondta, hogy elég egy bohóc a családban?- Mert nem vettem komolyan a szüleim foglalkozását. Azt hittem, a színház nekik ugyanolyan játszótér, mint nekem. Azt gondoltam, ők csak bolondoznak ott. Egyébként azt az én fiam sem szereti, amikor otthon elkezdek szerepet játszani, vagy idézek egy darabból, esetleg egy dalt énekelek belőle.- Ez netán féltékenység, hogy ha szerepet játszik, akkor az már nem is ön, és ezzel megvonja magát tőle?- Azért gondolja el, hány este megy el otthonról egy színésznő és nem a gyereke mellett üldögél. A főpróbaidőszakban pedig az ember megbolondul, és nem nagyon képes másra koncentrálni, mint az aktuális színdarabra. Nem tudom, ha orvos, mérnök, jogász lennék, akkor is ennyire lekötnének-e a munkahelyi ügyeim esténként, otthon?- Mindent hazavisz?- Nem tudom lerázni magamról. Ez mindinkább így van, ahogy halad előre a pályám és egyre több feladat rakódik le bennem. Ahogy a megtanult szövegek is halmozódnak bennünk, hiába igyekszünk a fölöslegesektől szabadulni, azok valahol már ott vannak az agyunkban. Nem véletlen, hogy az idős színészek irtóznak az új szövegektől, nem akarnak újakat tanulni. A premier előtt két-három héttel az ember már nem tud istenigazából a gyerekre figyelni, amikor ő hazajön az iskolából, és valami problémája van. Figyelek rá, persze, de azért az érzékszerveim egy része arra koncentrál, hogy mi volt a délelőtti próbán, és az estin mi lesz?- Ez még lelkiismeret-furda- lással is jár?- Nálam igen. Én nem tudok reggel hatkor a piacra menni és próba után fitten, csinosan, félóra alatt ebédet varázsolni. Ha délelőtt próbám van és este előadásom, már attól nyűgös vagyok, ha csak egy közértbe be kell mennem. Persze, ott azért kedves vagyok, aztán kijövök, beülök a kocsiba, és újra azt a morc pofát vágom, amivel oda érkeztem. És nézem az órát, hogy másfél óra múlva már indulnom kell vissza a színházba, pedig mennyi mindent kellene otthon csinálnom, és erre mind nem lesz időm.- Tudom, hogy utálja a várost, a csúcsforgalmat.- A várost tiszta szívemből gyűlölöm. A nagyvárosi lét nem embernek való. Egy fiatal ezt még némiképp elbírja. De később, amikor az embernek már sok tekintetben elhasználódott az idegrendszere, akkor elviselhetetlen, hogy az életemből órákat töltök azzal, hogy az egyik helyről megpróbálok átjutni a másikra. Én már mindent csinálok az autóban. Szöveget, zenét tanulok, telefonálok, kisminkelem magam, naplót írok. Néha megijedek, hogy azért ebből baj lehetett vinni, tizenöt perc hírnevet azt lehet szerezni. De utána kutyául rossz lesz, amikor rájönnek, hogy ugyanott vannak, ahol régen.- Nem dühös azért is, hogy ez a sok tizenöt perces sztárocska önöket is elhalványítja? Ők kerülnek inkább a középpontba.- Azért, amikor a III. Richár- dot pótszékes házakkal játsz- szuk, mégiscsak azt gondolom, hogy nem hülyült meg az egész emberiség.- De ez az előadás is felhasználja a ma divatos elemeket, a színpadi trükkök tömkelegétől a filmvetítésig...- Ez teljesen rendben van. Miért, ma hogy játsszuk el a III. Richárdot? Úgy kell előadnunk, ahogy a mi politikusaink a parlamentben beszélnek fű, fa, virágról, csak a lényegről nem. Es közben mindenki azt nézi, holesz, ennyi mindennel nem lehet gyan lehetne a kis éléskamrát vezetés közben foglalkozni. Ha igen gyorsan megtömni. Ezt teelmegyek vidékre, akár egy vad idegenhez rögtön tudok két nyugodt szót szólni. Budapesten pedig mindenki mint a tébolyult, űzött vadállat mászkál, pánikreakcióban van. Mindenki agresz- szív, türelmetlen, pattanásig feszült.- Az önben lévő düh, indulat nyilván felhasználható a színészetében.- Ebből a szempontból kicsit jobban állok, mint egy orvos. Mert képzelje, mi lenne, ha ö dü- hödten metszené a sebet. De bennem annyi düh gyűlt össze, hogy már nem tudom mire használni. No, jó, a III. Richárd Margit jaként mindenkit megátkozhatok. De azért vannak könnyedebb darabok is, és akkor mit tegyek a bennem lévő mérhetetlen dühvei? Drámai szerepek százait kéne igen gyorsan kapnom, hogy kiéljem mindazt a dühöt, ami összegyűlt bennem.- A városon kívül mire dühös, a szakmám is?- Alapjában véve a szakmára nem. Arra viszont igen, hogy becsapjuk az utánunk jövő generációt és nem mondjuk meg, hogy még mindig nem idejétmúlt fogalmak a szolidaritás, a becsületesség, ahhoz pedig, ha valaki el akar érni valamit, komoly munkát kell befektetni. Amiről most beszéltem, mindig időszerű, soha nem fog megváltozni, amíg emberiség létezik.- Miért, ma azt érzik a fiatalok, linkebbül lehet dolgozni?- Nem azt sugallja minden, hogy nevezzenek be valamibe? Ezzel megnyernek harminc-, hatvanmilliót, népszerűek, sztárok lesznek, műsort fognak vezetni. Nem mondják meg ezeknek a boldogtala noknak, hogy komoly munka nélkül soha, sehol, semmire- nem szik a III. Richárdban is. Mindenkit csak a hatalom és a pénz érdekel. Nem vehetünk fel korhű jelmezeket. Azokban a Boss- öltönyökben kell a színpadon járni,,és azokkal a sportkocsikkal kell közlekedni, amikkel ma közlekednek azok, akik a hatalmukat nem arra használják fel - tisztelet a kivételnek -, hogy az emberiségnek, az országnak, a honfitársaiknak használjanak becsületes munkával. Ilyen bolond ma már nincs is talán.- Ilyen bolondnak tartja magát?- Nem, én nem vagyok szent ember. De azért az kétségtelen, hogy választhattam volna könnyebb utat is a pályámon.- Mondják ön is vezethetett volna műsort a tévében?- Igen, vagy sorozatsztár lehetnék.- Kérték rá?- Persze.- Ilyenkor kapásból nemet mond?- Csípőből nemet mondok. Kizárt, hogy ilyesmit vállaljak. A pályám elején csakis művészszínházakban és művészfilmekben játszottam, ilyen indíttatás után elképzelhetetlen számomra, hogy egy napi verkliben, amiben nagyon gyorsan, nagyon flottul, semmit nem „agyonvariálva” kell jelen lenni, részt vegyek.- Azért azt szokta mondani, ön is engedményekre kényszerül, hogy a villanyszámlát kifizesse.- Igen, mert elmegyek az Alföldi show-ba beszélgetni. Ezt bevállalom, mert például Koltai Lajossal, Psota Irénnel beszélgettünk. Késő éjszaka már, mert ahogy egyre mélyült a műsor, annál későbbi idősávba rakták, majd megszüntették. Azért eny- nyi okosságról még éjjel tizenkettőkor sem lehet beszélni.-Eza helyzet megváltoztathatatlan?- Dehogyis. A történelemben mindig voltak olyan mélypontok, amikor túl sok moslék gyűlt össze. Aztán elkezdődik az öntisztulás. Hiszek benne, hogy a világ kiveti magából ezt a végterméket. De-ehhez valószínűleg igen mélyre kell jutni, hogy onnan el lehessen indulni fölfelé. ■- És addig ön mit tehet?- Próbálok a Nemzetiben egy Caragiale-darabot, a Farsangot, baromi jó színészkollégákkal. Parti Nagy Lajos átírta a szöveget, zseniális. Magunkra zárjuk a színpadajtót, nem törődünk a külvilággal, tök jól vagyunk, ízlelgetjük a szöveget. Például ilyen mondatok vannak, hogy „letépem a hajas bőrödet, te szukaprépost”. Isteni.- A próbákon jól érzi magát, és amint kilép a színházból, megint fölrobban?- Igen, akkor azonnal fölrobbanok. . - Ha egyeztetni akarom önnel ezt a cikket, van esélyem arra, hogy fölveszi a telefont? Tízszer kell hívni ahhoz, hogy egyszer eredménnyel járjon az ember.- Nagyon idegesít a telefon. Azt szoktam kérni, hogy küldjenek egy sms-t, és ha tudom, ki hív, fölveszem a kagylót. Annyi felesleges hívás jön, hogy menjek például valahová premierre, megnyitóra, beszéljek gyorsan a világ egy fontos problémájáról egy percben, valamilyen körkérdésre. Olyan kicsi szabadidőm van, hogy már nincs erre energiám. Aztán mégiscsak lelkiis- meret-furdalásom támad és a tizenegyedik hívásnál fölveszem a telefont.- Ha próba után, negyed háromkor hívom, van esélyem?- Igyekszem nem elfelejteni. Bóta Gábor Jól áll neki a színpad Kézdy György színésznő Gálvölgyi János színész Nagyon szeretem, igen jó színésznek tartom Dorottyát. Első tévéfilmföszerepe- met játszottam vele. Az volt a címe, hogy Üvegvár a Mississippin. Ebben volt életem első szexjelenete, ágyban, párnák közt. Nagyon nagy zavarban voltam. színész A Nemzeti Színházban, a Buborékok című vígjátékban van egy közös jelenetünk. Öröm ránézni, igazi tekintetet kap az ember vissza, minden este külön izgalma van ennek a jelenetnek. Remek színésznő. Pogány Judit Mindig irigyeltem, mert velem ellentétben a természettől mindent megkapott, hogy színész legyen. Bármilyen helyzetben előnyből indul, jól áll neki a színpad. A Három nővérben elképesztő volt.
