Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-13 / 340. szám
2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TŰKOR Fejlesztések nagy csomagban kulturális főváros Állásfoglalást adtak ki a pályázatírók Pécs Immár másodszor szervezett konferenciát a napokban az Európa Centrum Kht. az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázattal összefüggésben. A napirenden ezúttal a fejlesztési, gazdasági és külkapcsolati kérdések szerepeltek. Cseri László Takáts József (képünkön), a PTE oktatója rögtön a konferencia nyitóelőadásában felolvasta a felkért pályázatírók - köztük saját - „Állásfoglalását” az EKF-program nemrégiben közzétett fejlesztési terveire vonatkozóan. Mint kiderült, ez jelentősen eltér a tárgykörben nemrégen megrendezett közmeghallgatás során elhangzottakkal. Ott Bachman Zoltán, aki szintén a pályázatíró csoport tagja, vázolta fel a beruházások főbb csoportjait, amelyek között az első kettő az általa tervezett világ- örökségi fejlesztés, illetve az Pécsi Expo Center, de a kivetítőn láthatók voltak látványtervei a Balokány átalakításáról is. Az „Állásfoglalás” egyértelművé tette, hogy a Bachman által ismertetett elképzelések az EKF-program fejlesztési tervének csupán egy részét - a már elindult fejlesztéseket - képezik. A teljes terv ennél sokkal bővebb. Ma még hiányzik a korszerű hangversenyterem, egy nagyszabású, átutazó nemzetközi képzőművészeti kiállításokat fogadni képes kiállítóterem, és egy olyan többfunkciós művészeti központ is, amely alkalmas volna a kortárs művészeti formák befogadására. Az „Állásfoglalás” szerint szerencsés volna, ha - az újonnan építendő hangverseny- terem kivételével - ezek az intézmények régi ipari épületek kulturális célú átépítése és át- funkcionálása révén alakulnának ki. Pécs régi ipari és új kulturális imázsát így egyszerre fejeznék ki az átépítések. Az EKF-pályázat fejlesztési fejezetének a városi közterületek, zöldterületek, a közlekedés és az idegenforgalom fejlesztési terveiről is be kell számolnia. A konferencia előadásai ezért is hangsúlyozták, hogy az EKF-pályázat egy nagyszabású városfejlesztési, a régióra tekintve pedig területfejlesztési projekt. Az „Állásfoglalás” javaslatait a városvezetés reálisnak, elfogadhatónak tartja, s beilleszthető- ii nek abba a nagyvonalú fejlesztési tervbe, amelyet Gonda Tibor alpolgármester a konferencián felvázolt. Előadásában a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnak nemrég beadott „1 város, 11 cél, 111 milliárd fejlesztés” című „ötletfüzért” ismertette. Ez magában foglalja a 2007-től 2013A 2003-as kulturális főváros, Graz bevételei és kiadásai (millió euróbán) Kiadások: 59,2 ©Graz város hozzájárulása ® Steiermark tartomány hozzájárulása ® Osztrák állami támogatás © EU-támogatás ©Szponzori bevételek ©Árbevétel (jegyeladásból, merchandisingből) • Egyéb bevételek © Projektköltség ® Marketing-, reklám- és kommunikációs költségek ® Általános személyi kiadások @ Üzemeltetési költségek Forrás: Kulturhauptstadt Europas Organisations GmbH, Graz ig tartó időszak valamennyi nagy fejlesztési elképzelését, így az EKF-program imént ismertetett terveit is. A nagy fejlesztési csomag fejezetei később önálló pályázatokká válhatnak, például a Zsolnay-gyár fejlesztési projektje többek között a többfunkciós művészeti központ elhelyezésére is javaslatot tesz. ér, előzmények: www.dunanlullnaplo.hu Ötös lottó Nyerőszámok: 16,60,65,77,78 Nyeremények: Ötös Négyes Hármas Kettes nem volt 3 885 553 Ft 32 331 Ft T526 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 20, 27, 29, 30,42, 45 Pótszám: 16 Nyeremények: Hatos nem volt Öt + egyes 11137619 Ft Ötös 618 757 Ft Négyes ó 983 Ft Hármas 1154 Ft Joker Nyerőszám: 326117 Nyeremény: 96 565 932 Ft Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem és kedves rokonunk, HAUK ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Temetése 2004. december 14- én 14.30 órakor lesz a me- cseknádasdi felső temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy MESTER JÁNOS dolgos keze 58 éves korában örökre megpihent Temetése december 14-én 14 órakor lesz a szőkédi temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család Körzeti orvosi Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00- től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészet Klinika, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak Pécs: Ambrózia (Rákóczi út 24-26.), Bóly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Oroszlán. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Áliatkórházi ügyelet Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Kis egészségügyi reform K. Tésenfa A jövőben bárki felvilágosítást kaphat vérnyomásának alakulásáról, sőt a vércukor- szintjének meghatározására sem kell Siklósra utaznia, ugyanis mindez helyben is elintézhető lesz, méghozzá ingyenesen. A helyben jelentősnek számító „egészségügyi fordulat” hátterében a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat áll, ők vállalták, hogy beszerzik a mérésekhez szükséges berendezéseket. Amint azt Oláh Ta- másné elnök (képünkön) lapunknak elmondta, a szűkös anyagi lehetőségeik ellenére úgy látták jónak, ha a két mérőberendezést maguk vásárolják meg, mert ezáltal a települési önkormányzatnak is segíteni tudnak. Tájékoztatása szerint egyedi kérésre, illet1 ve rendszeresen is térítésmentesen végzik el a szükséges vizsgálatokat, amelyekre a tapasztalatok szerint mind nagyobb szükség van, különösen a cukorbetegek számának alakulása alapján. A feladatot ő maga látja majd el, ugyanis a Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet segítségével részt vett az Európai Szociális Alaptól támogatása »révén indult ápoló-gondozói képzésben. A záróvizsga még nem zajlott le, addig is szakmai gyakorlat keretében végzi a tevékenységet. 1 \ f KEZMUVESVASAR MEGANNYI LEHETŐSÉG AZ AJÁNDÉKOZÁSRA. Hagyományos kézműves- vásárt tartottak a pécsi vásárcsarnokban tegnap. A mézes pálinkától a szalmaangyalkáig, a művészi tájképfotótói a vesszőkosárig rengeteg portéka közül választhattak az érdeklődők. Az árusok közül alighanem Kalo- taszegről (felvételünkön) érkezhettek a legtávolabbról. hhúi-iűihl Választottak Bogádon Cs. L. Bogád Időközi választást tartottak tegnap Bogádon. A választás oka, hogy ősszel feloszlatta magát a település önkormányzata, ezért új testületet és polgármestert választott a falu. A hét képviselői helyre tizenegyen jelöltették magukat, s három független jelölt - Harangozó Zoltán, Pfeffer József és Weimanné Hein Veronika indult a polgármesteri posztért. Közülük Pfeffer József lett a polgármester 140 szavazattal. Harangozó Zoltánt 97-en, míg Weimanné Hein Veronikát 69-en szerették volna a falu első emberének megválasztani. A település 688 választó- polgára közül 306-an jelentek meg az este hét órai urnazárásig. A képviselők neveit lapzártánkig nem sikerült megtudnunk. Jön a kábeltévé K. J. Beremend Az előzetesen megígért határidőre, december 20- án adják át rendeltetésének a település kábeltelevíziós rendszerét, amelyet a jövőben az ön- kormányzat üzemeltet. A tájékoztatás szerint a rendszerbe bekapcsolódó otthonok két csomag közül választhatnak, amelyek esetében a nagyobb 39 adó műsorának vételére biztosít lehetőséget. A községi kábelrendszeren a helyi kábeltelevíziós képújság-szolgáltatás is helyet kap, az internet-használatra azonban egyelőre még nem lesz mód. Megtudtuk, utóbbival kapcsolatban jelenleg zajlanak a felmérések, s amennyiben megfelelő érdeklődés mutatkozik, úgy annak bevezetése lesz a következő lépés. Drávakeresztúr jól bizonyít a Szeles Bálint szervezésével működő amatőr futballközösség, amely eredményesen szerepelt a búcsúnapi hagyományos falukupán is. Nem véletlen, hogy a faluvezetőség labdát és mezt vásárolt a tizenkét játékosnak. A focistacsoportot éppen fél évtizede alapította Horváth József, (cs) Drávaszerdaheiy történelmi ÉRTÉKŰ a temető, tudtuk meg Juhász András faluhistória-kuta- tótól. A környék legmagasabb pontján lévő sírkertbe a középkorban Drávacsehiből csónakon hozták koporsóban az elhunytakat eltemetésre. A diósviszlóiak napjainkban is gondoznak itt sírhelyeket. Érthető, hogy a községvezetőség fontosnak tartja, hogy a megviselt ravatalozó minél előbb megújuljon, (csj Gerde népszerű szabadidős PROGRAM lett az ifjak körében a testépítés, valamint a közös filmnézés az ifjúsági klub jóvoltából. A klubvezetőség például újabb testizomfejlesztő gépeket és televíziót szerzett be. Emellett együttműködik a nyugdíjasokkal - rendezvények szervezésében - a csaknem tíz fős ifjúsági klub, melyet Orsós József vezet, (cs) Görcsöny az elmúlt hét péntekén kötötték be a keresztespusztai új víztoronyba az elektromos áramot, és december 14- én töltik fel vízzel a 28 méter magasan lévő 25 köbméteres tartályt. A létesítmény a keresztespusztai szociális otthont és a környező lakóépületeket látja el vízzel. A beruházás 12,5 millióba került, (d) BARANYÁBAN A-Z-IG Harkány Zürichből települt HAZA az 1990-es évek elején Futó László Pál festőművész, aki múzeumot hozott létre a településen. December 14-én alkotó pedagógusok tűzzománcaiból nyílik itt kiállítás, köztük a múzeumalapító három dimenziós sorozatának két darabja is látható lesz. (d) Magyaregregy DOLGOZNAK A BUSZMEGÁLLÓ KIÉPÍTÉSÉN és a faluközpont kialakításán. A TEKI- pályázatból szerzett összegből és önkormányzati hozzájárulásból megvalósuló beruházás hamarosan elkészülhet, (pl) PéCS KARÁCSONYI HANGVERSENYT SZERVEZ a Babits-Koma- rov Baráti Kör. A kertvárosi református templomban december tizenötödikén, este fél hatkor a Babits Gimnázium növendékei adnak koncertet, (bl) PéCS HÁTRÁNYOS HELYZETŰ nyugdíjasoknak szervez karácsonyi műsort szerdán 15.30-ra a Nyugdíjas Egyesület. A résztvevők alapvető élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagokat is kapnak a rendezvényen, (bl) ' PéCS A GYERMEKBÁNTALMAZÁS MEGELŐZÉSE címmel videokon- ferencián alapuló szakmai továbbképzést tartottak szombaton a PTE Szigeti úti aulájában. A délelőtt fél tízkor kezdődő nyílt tanácskozáson neves szakemberek adtak elő, például Kevin Browne, aki egy WHO által készíttetett programot is bemutatott, (bl) PéCS „A JÁTÉK AZ GYÖNYÖRŰ" címmel családi vetélkedőt tartottak a hétvégén a Pécsi Városi Könyvtár Csipkefa Gyermekkönyvtárában. A vetélkedő első helyezettje a Tóbi család lett, ajándékkönyveket kaptak az első alkalommal megrendezett programon, (bl) Pécsvárad a német nemzetiségi ÓVODA 30, míg a Kodolányi János Általános Iskola 150 darab húszkilós csomagot kapott a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. A tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat december 16-án ünnepélyes keretek között adják át a rászoruló gyermekeknek, (ns) Piskó A MÁZSÁS HARCSÁK ELFOGÁSÁRA még ezekben a napokban is érkeznek horgászok az ön- kormányzati tóhoz, amelyet horgászegyesület üzemeltet. A hamarosan záruló idei fogási szezonban 180-200 centi hosszú és legalább egymázsás harcsa is akadt horogvégre - nem egy esetben. A bennfentes pecások egy évtized óta tudnak egy két és fél méteres példányról is, de a rekordsúlyú halat eddig senkinek sem sikerült zsákmányul ejtenie, (csj Szászvár újra megpályáztatja az önkormányzat a faluház éttermének bérleti jogát, mert az előző vállalkozó, egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett. A közétkeztetést is ellátó felszerelt konyha most új működtetőre vár, hogy január harmadikétól beinduljon a szolgáltatás. A szilveszterre meghirdetett mulatságot azért változtatás nélkül megrendezik a faluházban, (szk)