Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-10 / 337. szám
12 KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 10.. PÉNTEK A BCB Rt. csődbüntettével kapcsolatos vádak miatt Sümeghy Csaba lemond az országgyűlési képviselőként őt megillető mentelmi jogról Társa vallott a képviselőre csődbűntett Egy politikus apja is a gyanúsítottak között van W. Tamás vallomása alapján fogják meggyanúsítani Sümeghy Csabát. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) szerint az országgyűlési képviselő csődbűntettet és ehhez kapcsolódó közokirathamisítást követett el. Szemán László Blődségnek nevezte a Békés Megyei Hírlapnak nyilatkozó dr. Sümeghy Csaba a BCB Egyesült Textil Művek (BCB) Rt. csődbűntettével kapcsolatos vádakat. - Tisztázom magamat, és a rágalmazókat beperelem - mondta a Fidesz-MPP országos listájáról az országgyűlésbe került képviselő. Keresztes Imre, a KUNYH vezetője közölte, 2000-ben a másfél milliárdos tartozással rendelkező céget csődeljárás alá vonták. Ingatlanjait azonban eladták meghatározott társaságoknak és magánszemélyeknek. A vevők fizetség nélkül jutottak tulajdonjoghoz. Sümeghy így tulajdonosa lett egy általa ingyen bérelt ingaüan- nak. Keresztes szerint a képviselő közrejátszott abban, hogy meghiúsuljon a békéscsabai BCB Rt. hitelezőinek kifizetése. Terhére körülbelül 50 millió forint róható. Mint azt megtudtuk, Sümeghy ellen idősebb W. Tamás tett terhelő vallomást, amit szakértői iratok is alátámasztanak. A vallomás és az iratok birtokunkban vannak, ám részleteket egyelőre nem közlünk belőlük. W. Tamás egyébként egy ismert politikus édesapja, ám a fiának nincs köze a bűn- cselekményhez. A csődbűntettnek eddig tíz gyanúsítottja van. Köztük az a W. László is, akit Szlávy Bulcsú meggyilkoltatásával gyanúsítanak. Sümeghy Csaba kijelentette, hogy lemond mentelmi jogáról. Háziőrizetbe került 'zás. VI. TAMÁST lisban tartóztatta le a bíróság. Egy hónapra rá a KUNYH magához vonta a nyomozást, miután felmerült az ügyben Sümeghy Csaba neve is. W Tamást októberben, vallomása után a bíróság az ügyészség fellebbezése ellenére jogerősen háziőrizetbe helyezte. HIRSAV Fehérneműk a tetőn át HARMINCHÁROM DARAB fehérneműt lopott el egy ismeretlen elkövető szerdára virradó éjszaka Vásárosdombón. A tettes a tetőt megbontva jutott le az üzletbe, s tulajdonosának az elvitt intim holmikkal 60 ezer forint kárt okozott, (aa) Néhány perc és 45 ezer forint SZERDÁN REGGEL csak annyi időre hagyta nyitva autóját egy anyuka Pécsett, amíg csemetéjét bekísérte az óvodába. Ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy egy arra járó szemfüles tolvaj kiemelje a gépkocsiból az utastérben hagyott táskát. Az ismeretlen elkövető készpénzt és mobiltelefont tulajdonított el, a kár 45 ezer forint, (aa) Megvan a lányka MAR NAPOK ÓTA keresett a komlói rendőrség egy 13 éves eltűnt kislányt. Végül is Szentlőrincen bukkantak rá a helyi rendőrök, s rövid időn belül át is adták a helyi lakásotthon munkatársának, (aa) Nem találták Győrben a gyilkos fegyvereket FELADTA a rendőrség a keresést, miután Győrben nem találták mega Móron 2002. május 9-én használt gyilkos fegyvereket. Ezzel a bíróságon jelentkező tanú szavahihetősége a nullára csökkent A per hétfőn folytatódik, (szí) Egy jó zsarut fogott ki a peches rabló M. A, ___________________ Szigetvá r Csapdába ejtette magát önkéntelenül is egy külföldi állampolgár, aki szerdán éjszaka a Szigetvár-Kaposvár közötti 67- es út terecsenyi szakaszán próbálkozott rablással. A férfi balesetet színlelt, megállított egy éppen arra haladó autóst. Mint a mozikban, csuklyával a fején, késsel a kezében pénzt követelt a segítségére siető gépkocsivezetőtől. Pechjére az autóban egy somogyi szabadidős rendőr utazott, aki - ugyancsak mint a filmekben - elővette önvédelmi fegyverét és igazolta magát A pácba került külföldi elmenekült Szigetvár irányába, ám az összehangolt rendőri akció eredményeként ott már vártak rá. Szuli- mánnál autókkal megállították és elfogták az útonállóL A rablót átadták a kaposvári rendőröknek, ahol a férfit őrizetbe vették. Pannonhír Dél-Dunántúli Hírlapkereskedelmi Rt. a tulajdonában lévő hírlapárusító helyeinek limitált számban történő működtetésére egyéni vállalkozók vagy betéti társaságok formájában üzemeltetőket keres: Pécs, Szigetvár, Siklós, Mohács településeken. Az érdeklődők az üzemeltetés feltételeiről előzetes telefonon történő időpont egyeztetés után tel.: 72/517-728, ill. 30/9891-344, 8-16 óráig személyesen az rt. telephelyén, Pécs, Verseny u. 19. szám alatt kaphatnak teljes körű felvilágosítást. *1036167* mmm OwmjBmer Nagy Lajos király útja 14. sí. Tel.: 505-047 alatti hirdetésfelvevő irodánkban. Dunántúli Napló x hirdetésfelvétel x előfizetés NYITVA TARTÁS: H-P 7.30-17 óráig Pályázati felhívás Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete, a község víziközmű vagyonának üzemeltetésére pályázatot hirdet. A pályázati dokumentáció a polgármesteri hivatalban, munkaidőben, díjmentesen átvehető Vajda Péterné polgármesternél. Tel.: 72/457-101, 72/557-009 A pályázatok benyújtásának határideje: 2005. január 15. *1033701* ÓRIÁSI BÚTORVÁSÁRT TART A PANNON BÚTOR A LAUBER DEZSŐ SPORTCSARNOKBAN! ÉV VÉGI KIÁRUSÍTÁS DE. 11-12 SZOMBAT, VASÁRNAP 9-19 ÓRÁIG. KLASSZIKUSTÓL A MODERNIG, VALÓDI BŐR, TEXTILBŐR, ÉS SZÖVETES GARNITÚRÁK TÖBBFUNKCIÓS KIVITELBEN. GARNITÚRÁK AKÁR FÉLÁRON! '1033786' GRAV0R HNÍKA 7633 Pécs, Szigeti út 71. Tel: 72/ 325-169 AJÁNDÉKTÁRGY FORGALMAZÁS ÉS GRAVTROZÁS WATERMAN ■ Szalonautók nagy i I kedvezménnyel!!! \ J Látogasson el hozzánk! I Autószalonunkban kedvező árakkal, I | jó hitellehetőséggel, akár 0% önerővel, | ■ gyors átadással, mozgáskorlátozott utalvány ■ 1 beszámításával is vásárolhat személygépkocsit I vagy haszongépjárművet! I I Még az idén szeretne váltani? | J Jöjjön el, mi segítünk Önnek! J | Autószalonunk helye: | ■ Pécs, Diósi u. 49. (volt Fiat autókereskedés) i ! Telefon: 72/214-972, 72/226-826 *1033785* KARÁCSONYI VASAK *\ A KÉPCSARNOK KFT. PÉCSI FERENCZY TERMÉBEN ,, * 7621 Pécs, Király u. 29-31. tel: 06 72 310469 Lepje meg szeretteit zsűrizett * -képző- és iparművészeti alkotásokkal! Festmények, grafikák, akvarellek, szobrok, kisplasztikák, kerámiák, bőr és üveg iparművészeti tárgyak, ékszer#* az ország neves művészeitől! utalvány és OTP áruhitel segíti döhtese békés Karácsonyt kívánunk! www.kepcsarnok.hu ©ff« december 10-én, pénteken 10-18 óráig december 11-én, szombaton 9—17 óráig december 12-én, vasárnap 10-15 óráig A KARÁCSONYI VÁSÁR ELKEZDŐDÖTT! A Bőrgyári Cipődiszkontban (Pécs, Siklósi u. 22.) 2004. december 23-ig őszi-téli áruféleségekből AKCIÓS VÁSÁRT RENDEZÜNK Gyermek bőrcipők már 2 500 Ft-tól Gyermek téli bőr cipők 3 950 Ft-tól Női bőrcipők mar 2 500 Ft-tól Női bőrbakancsok már 8 800 Ft-tól Női bőrcsizmák már 7 900 Ft-tól Fii bőr cipők már 4 900 Ft-tól Fii bőr bakancsok már 5 650 Ft-tól 51. héten (12.13.-12.20.) aki ezt a hirdetést bemutatja további 5% engedményt kap! Jöjjön el, érdemes benézni hozzánk! Nyitva: hétfőtől péntekig: 9-17 óráig Parkolási lehetőség az udvarban. Telefon: 513-754 *1024591-