Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-27 / 324. szám
7 2004. NOVEMBER 27., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ KULTÚRA - RIPORT Operagála a pécsi színházban M. B. E. Újabb jubileumot ünnepel a Pécsi Nemzeti Színház: nemcsak a tánctársulata, de az operajáték is 45 éves fennállását éti az idén. A jeles eseményt nagyszabású gálaműsorral teszik emlékezetessé vasárnap 19 órakor a nagyszínházban: a teátrumban az évek során megfordult minden kiemelkedő operaénekest meghívtak erre az estre. Mészöly Katalin, Marczis Demeter, Massányi Viktor, Horváth Bálint szerepel többek között a programban, valamint a mai aktív tagok, köztük Kuncz László, a társulat idei nívódíjasa. Két tucatnyi klasszikus darabból válogattak sikerdallamokat, álljon itt ízelítőül néhány: elhangzik a Don Basitio, Azucena, Bánk, Gilda, Kalaf, Mimi áriája, felcsendül néhány klasszikus duett, megelevenedik a Walpur- gis-éj és a Kleinzack-legenda. Jól megfér majd egymás mellett Figaro és Rigoletto, Fülöp király és Bánk bán, Sarastro és Mephisto. A Pécsi Balett, a színház énekkara és férfikara is besegít a produkciókba, és két zenekar váltja egymást az est két felében. Figyelmetlen civilek, időlegesen elúszott tízmilliók esély Kiírták az újabb NCA-fordulót Meglepő eredményeket produkált a Nemzeti Civil Alapprogram idei első pályázati köre: a sok pénzre kevesen jelentkeztek, és rengeteg hibát vétettek. Most lehetőségük nyílik a „javítóvizsgára”. Balogh Z. közfejlesztésre - pályázhattak a civil szervezetek. Ebből a déldunántúli régió 293 millióval gazdálkodhatott - elvileg. Ekkor jött az első sokk: Baranya, Somogy és Tolna csaknem 5000 civil szervezetéből mindössze 672 vállalta föl a pályázati megmérettetést... Nem sokkal követte ezt a második: ezekből csak 257-et javasoltak-javasoldunántúli képviselő. A legtöbb probléma a közhasznúsági jelentéssel, vagy a vele azonos adatokat tartalmazó dokumentációkkal volt. S minden további nélkül kijelenthető: az ok nemcsak a tapasztalatlanság, hanem a legtöbbször a slendriánság, a figyelmetlenség számlájára írható. A lehetséges 293 millióból 201-nek lett gazdája, a prímet a baranyaiak vitték, 93 szervezet - ebben a megyében 267 jelentkezett - megközelítőleg 86 millió forint támogatást kaphat. A civileknek most lehetőségük nyílik a „javítóvizsgára”, tudniillik már kiírták a második kört, a pályázatok beadásának határideje december 18. Ezúttal valamivel több, mint 160 millió forint a dél-dunántúli keret, további 10 milliót szán az NCA a program népszerűsítésére a három megyében. A pályázatok elkészítését megkönnyítendő, december 2- án a Tanács, illetve a Magyar Államkincstár képviselői fórumot tartanak Pécsett, a Civil Közösségek Házában. Ahogy fogalmaznak: túlvannak az első döbbenetén a Nemzeti Civil Alapprogram lebonyolításában közre- ---------------------ha ttak a támogatásra a bírálók. Annyi volt tudniillik a hiba, a hiányosság, hogy a nem támogatottak többségét - amellett, Azt tervezik, jövőre egyszerűbb lesz az eljárás, és időben mód nyílik a hiánypótlásokra is VINCZE CSILLA működők. Mint ismert, a törvényen alapuló program célja, hogy a korábbi gyakorlathoz képest nagyságrenddel több pénzhez juttassa évente a civil szervezeteket. Az idei első „pénzosztó kört” májusban hirdették meg a regionális kollégiumok, az országban csaknem 7 milliárd forintra - működési költségekre, eszhogy igyekeztek kiszűrni a burkolt politikai vagy vállalkozási tevékenységet folytatókat - ezek miatt kellett elutasítani, mondja Vincze Csilla, az NCA országos csúcsszervébe, a Tanácsba delegált délBARANYAIAK BEMUTATÓTERME OTTHON A MŰHELYGALÉRIÁBAN. A komlói Bálint Ferenc rézkarcai, a Budapestre származott Gerzson Pál olaj- festményei, az Orfűn élő Kazinczy Gábor kollázsai és a bólyi születésű, Pécsett alkotó szobrászművész Trischler Ferenc kisplasztikái leltek állandó otthonra a Szent István téri kiállítóteremben. A kiállított művek természetesen rendszeresen cserélődnek a tervek szerint, de az alkotók állandóak maradnak a közeljövőben. Ismerős alsószoknyák Németh L. A magyarországi sokác és a bos- nyák alsószoknyákból rendeztek kiállítást a komlói Közösségi Házban. A tárlaton a Pogányban élő Dragovácz Ágnes saját gyűjtésű ruhadarabjai láthatók. A míves textíliának ki kellett lógnia viselőjének a felsőruházata alól, elárulva tulajdonosa társadalmi hovatartozását, illetőleg a házassághoz való viszonyát. Komlón és környékén soha nem éltek délszlávok, ezért mindenki arra számított, hogy a minták külön érdekességet jelentenek a folklór után érdeklődőknek. Ám kiderült, hogy ezek a motívumok szolgáltak alapjául a helyi díszítőművészeti szakkör hímzéseihez is. Ugyanis a szakkör tagjai valamikor ezekről tanulták a délszláv hímzés fortélyait. FUTNAK A KEPEK A holló gyásza Nagy Imre Bereczki Csaba Bolondok éneke című filmjét a 2003- as szemlén mutatták be, de a forgalmazást akadályozó nehézségek miatt csak most került a mozikba. A történet egy romániai elmegyógyintézetben játszódik, a jelek szerint a nyolcvanas évek végén. A film hőse egy franciául beszélő, francia apától és székely anyától származó fiatalember, Frimont Zoltán, aki egy érzelmi válság következtében került az intézetbe. A mű legfőbb értéke a miliő- rajz. A behavazott udvar, a zord, elhanyagolt épület és az ápoltak cellákra emlékeztető szobáinak bemutatása hangulatfestő erővel bír. Rendkívül plasztikusak a mellékalakok, különösen Kovács Lajos sakkmániás Bajnokfigurája emelkedik ki a sokszínű tablóból (a sakkjáték mint sorsszimbólum fontos szerepet játszik a vizuális formateremtés során), valamint az őrült - s ugyanakkor nagyon is bölcs - Költő bemutatása emlékezetes. Ez utóbbi, akit Eperjes Károly belülről fakadó erővel jelenít meg, azért is kulcsfigura, mert az ő esetében hiánytalanul sikerült a rendezőnek megteremtenie a személyes életút és a jelképes tartalom, a konkrét képek és rejtett értelmük természetes, zavartalan egységét. A költő tragikus szerelme, amelyet egy diófa iránt táplált, azért is olyan jelentésteti, mert Nemes Tibor kamerája a képeknek poézist és érzéki hitelt egyaránt biztosít Maga az intézet izgalmasan kétarcú jelenség. Lakói számára egyszerre menedék és börtön. Ebben a világban igen határozottan érvényesül az, amit Michel Foucauit A bolondság története című művében hangsúlyoz: az elmebetegség nem csupán orvosi jelenség, hanem megbélyegzés is, olyan stigma, amit a társadalom, a hatalom által érvényesített antihumánus, kizáró mechanizmusok hoznak létre. Ennek következtében a filmbeli intézetben uralkodó állapotok egy zsarnoki, diktatórikus állam tükrét képezik. A környezetfestés korrajz is egyben. A főhős jellemzése, sorsának bemutatása az igen erős kontúrokkal megrajzolt epizódszereplőkhöz képest elmosódott. Házasságának válsága homályban marad, s a céljai is csupán sejthetők. Ily módon olyan ez a film, mint egy befejezetlen festmény, ahol az előtérben álló főalak tüzetes kidolgozására már nem került sor. Ezért Stephane Höhn játéka csak akkor bontakozik ki, amikor Zoltán beleszeret a nála jóval idősebb asszonyba, akit Maia Morgenstern formál meg. A nagy szülésznő karizmatikus sugárzásának, jellemábrázoló erejének olyan vonzása van, hogy láthatóan képes magával ragadni partnerét Amikor Maia Morgenstern kilép a történetből, sajnos, rögtön megbomlik a konkrét képi üzenet és a jelképes aura egysége. A cselekmény kifejletét uraló motívum - az anya keresése, majd megtalálása - szép, de erőtlen. Ez azért is nagy kár, mert a fel-felcsendülő gyönyörű A Költő szerepében Eperjes Károly székely népdal a magáért, jegybeli mátkájáért meg az egész világért gyászt viselő fekete hollóról és a vele azonosuló énekmondóról, a sakkjáték mechanizmusát ellensúlyozó erő lehetett volna, ha a befejezés nem lenne túlságosan elvont Még szerencse, hogy Bánsági Bdikó szintén van olyan jó színésznő, hogy szavak, dialógus nélkül is képes súlyt kölcsönözni az anya alakjának. Arca a hozzá társított dal segítségével sokat el tud mondani, jótékonyan elfedve a formanyelvi törésvonalat. Azt hogy egy epikus cselekmény befejezésére, feszültségeinek feloldására lírai eszközökkel kerül sor. KOZMA FERENC SZOMBATI TÁRCÁJA A félbehajtott százpengős Hideg, esős novemberi délután volt A szél rázta a zsalugátert, csapdosta a falhoz és vissza, de Lajoskának nem volt kedve fólkászálódni a heverőről, hogy kitámassza. Inkább átfordult a másik oldalára, megigazította a plédet, s igyekezett álomba merülni. Arra gondolt, hogy annak idején, nagyon régen, otthon is zörögtek az ablakok, sőt olykor az utcai lámpa fénye különös, többnyire ijesztő alakokat rajzolt a gyerekszoba falára. Emiatt aztán sokszor úgy bebújt a dunyha mélyére, hogy majdnem meg- , fulladt. Lajoska az utóbbi években egyre többször vette észre magán, hogy a múltba vágyik. Érezte a mintás kispárna illatát, gondolatban átsétált a hosz- szú folyosón a konyháig, és felpattintotta a fahéjszagú cukrosdoboz fémfedelét. Látta apát, aki a vasárnapi ebéd utáni kávét kavargatva mindig hosszasan elücsörgött az asztalnál, s bizony úgy illett, hogy amíg apa marad, a gyerekek se ugorjának föl. Fénykép is őrzi, ahogy körbeülik a kinyitható ovális asztalt, apa és anya között ő is ott vigyorog a nővérével. A csillogó ebédlőgarnitúrát hatvankettőben, a nagyapa halálakor cserélték át a szülei csőbútorra, állítólag azért, hogy ne kelljen kerülgetni. így ha még megvan, másutt bámulják a tálaló lapján azt a néhány cirill betűt, amit 1944 őszén egy orosz katona vésett bele szuronnyal. Apa az ebédek után többször is hallott történetekkel rukkolt elő, amint arra terelődött a beszélgetés fonala. Unszolni kellett, hogy kezdje már. Lajoskát az érdekelte ’ leginkább, amikor apa Dnyepropetrovszkból hazafelé tartott a flekktífusz után, és a nyíregyházi állomás előtt a hányattatás viharában is megőrzött százpengőssel akart szőlőt vásárolni. A kofák a hazatérő hadifoglyot megmosolyogták, és ingyen adtak neki: 1946 őszére az infláció odáig futott, hogy a szőlő fürtje már több millió millpengőt érhetett. Apa önként ment az orosz fogságba. A faluban kihirdették ugyanis, hogy csak azok kapnak szabad járást és dokumentumot az oroszoktól, akik besorolnak a közelben repülőteret építeni. A beszállásolt tisztek is avval biztatták, hogy davaj, davaj; mire meghányta-vetette a dolgot, összebeszélt több szomszédjával, magához vett öt napi élelmet és egy lapátot. A szerszámot nagyapa választotta: a legjobbat vigye, ami kevésbé töri majd az apa tenyerét, és ő adta neki a százpengőst is, hogy kéznél legyen, ha történne valami. Szépen beesteledett, mire az emberek gyalogmenetben eljutottak a szomszéd faluba, ám az építkezésnek nem volt semmi nyoma. Az orosz katonai parancsnok elvezette őket egészen az állomásig, hogy a vágányokon veszteglő vagonokban éjszakázzanak.- Aki akar, elmehet, hogy szénát vagy szalmát hozzon a pokróca alá - ajánlotta. S ők mentek a házakhoz és hoztak. Még azon is versengtek, hogy ki tud magának jobb fekhelyet csinálni. Szükség is volt rá... Jóval éjfél után csapták rájuk a vagonajtókat, amikor már mindenki elaludt, és ki sem nyitották a célállomásig. A százpengős akkor is az apánál volt, amikor a kórházban önkívületi lázban feküdt, és nem vált meg tőle hazatérve sem. Még a nyolcvanas években Is magánál tartotta a tárcájában, s bár Lajoska többször is kérte, csak annyit válaszolt rá, hogy egyszer eljön majd annak is az ideje. A szél egyre erősebben verte az ablakot, a tornácon pedig valami nagy robajjal a földre zuhant, de Lajoskát nem érdekelte. Lekászálódott a pamlagról, és a plédet magára terítve elbotorkált a kre- dencig. Kivette a cukrosdobozt, s ahogy az asztalra borította a tartalmát, minden szétgurult A similabdára az elöregedett gumiszalag ráragadt, a jelvények, kitüntetések porosak voltak, a tagsági könyvből kihullott néhány befizetést igazoló bélyeg. A doboz alján, az anyakönyvi kivonatok alatt beszorulva lelte meg a felébe hajtott százpengőst, amit 1930 júliusában bocsátott ki a nemzeti bank a 037977-es sorszámmal. Ez az, motyogta magában Lajoska. És amint a tenyere élével megsimította a tilás bankjegyet, a kislámpa rávetülő fényében határozottan úgy tűnt neki, mintha elmosolyodott volna rajta az asz- szonyos képű Mátyás király. 1 ¥
