Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-13 / 310. szám

2004. NOVEMBER 13., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ CSALÁD & NEVELÉS Kétnyelvű gyermeknevelés Szigriszt Adrienn tanárnő nyelvórát tart a pécsi Koch Valéria Óvoda, Általános Iskola és Középiskola ötödikes diákjainak fotó:tóthl A kétnyelvű családokban felnövő gyermekek játsz­va sajátítják el mindkét nyelvet. A többieknek ez már nem olyan könnyű. Hiába az angol óvoda, ha ezt nem követi kemény tanulás, felnőttkorukra mindent elfelejthetnek. Mohácsi Edit Az anyatejjel szívják magukba mindkét nyelvet azok a csemeték, akiket különböző nemzetiségű szülők nevelnek. Ez nagy előny számukra, sokan irigylik őket. Ezért egyre gyakoribb, hogy óvo­daválasztáskor az a legfontosabb szempont, oktatnak-e idegen nyel­vet a kicsiknek. Szüágyi Katalin hét éve ismer­kedett meg egy holland fiúval, Pé­terrel. Hollandiában élnek. Kis­fiúk kétéves, egy angol nevelőnő vigyáz rá, mert Katalinnak vissza kellett mennie dolgozni. Daniel mindhárom nyelven ért, anyuká­ja magyarul, apja hollandul, neve­lője angolul beszél hozzá. Ha ugyanez egy felnőttel történne, bi­zonyára nehezen venné az akadá­lyokat. Mázán Ewa pszichológus azt állítja: agykapacitásunknak mindössze egytizedét használjuk ki, de ezt az arányt bármelyik élet­korban megnövelhetjük. Egy gyermek számára tehát semmifé­le nehézséget nem jelent ez a helyzet: annyi nyelvet képes egy­szerre megtanulni, amennyin be­szélnek hozzá. Mire óvodába ke­rül, rendszerint már mindet kifo­gástalanul használja.- A gyerek nem is tudja, hogy két-három nyelven beszél - állít­ja a szakember. - Iskoláskoráig csak használja a nyelveket. Palotás Csongor és felesége, Eri­ka angol óvodába adta kisfiát. Áron két hónap után már mindent megértett az oviban. Egyébként sem Csongor, sem Erika nem tud angolul. Egyszerűen azt szerették volna, ha fiuknak könnyebb lenne a nyelvtanulás, mint nekik volt, és erre a pénzt sem sajnálják. A pszichológus szerint eleinte beilleszkedési zavart okozhat, ha a gyerek olyan közösségbe kerül, ahol más nyelven beszélnek, mint a családjában, de ez hamar elmú­lik, mert kisebb korban gyorsan tanulnak a csemeték. Nem árt te­hát a kicsinek a kétnyelvű óvoda, de hogy mennyire lesz sikeres ké­sőbb ebből a tárgyhói, azt nem tudni. Fontos, hogy később is fo­lyamatosan gyakoroljon, máskü­lönben felnőttkorára akár teljesen elfelejtheti az oviban tanultakat. Ewa gyerekeinek már nem a lengyel az anyanyelve mázán ewa huszonöt évesen ment férjhez, házastársa magyar, itt is élnek. Férje hamar megtanult lengyelül, ezen a nyelven be­szélgettek, úgyhogy amikor Ewa Magyarországra költözött, egy szót sem beszélt magyarul Ne­hezen ment neki a tanulás, ezért otthon is átváltottak a magyarra. Lányához három­éves koráig csak lengyelül beszélt Amikor a gyerek óvodába került, egy kukkot sem tudott magyarul a™ e/ég sok nehézséget okozott számára. Kisfiánál már nem követték el ugyanezt a hibái ő kétnyel­vűként került oviba. A gyerekek ma jól beszélnek lengyelül mégsem tudnak anyanyelvi szinten. HÍREK - ÚJDONSÁGOK Rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉD SZERDA AUTÓ&MOTOR ' CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK GASZTRONÓMIA ► SZOMBAT CSALÁD&*£V£L£S Sokáig kell koptatni az iskolapadot NEM REMÉNYKEDHETNEK km runk fiataljai abban, hogy egyszer megszerzett tudá­sukhoz nyugdíjas állás tár­sul. Mobillá vált társadal­munkban annak biztos a megélhetése, aki képes isme­reteit, tudását a változó fel­adatokhoz fejleszteni, vagyis tudatosan vállalja az egész életen át tartó tanulást - hangzott el a napokban egy nemzetközi konferencián. Vásároljon megbízható alibit! MEGHITT LÉGYOTTOK eltitkolá­sához kínál gazdag alibivá­lasztékot egy belga ügynök­ség. A cég a legmodernebb technika alkalmazásával nyújt megingathatatlan iga­zolást, persze jó pénzért. Jól vannak a kései ikerbabák egészségesek azok az iker­gyermekek, akiknek a napok­ban adott életet egy New York-i nő, három nappal 57. születés­napja előtt. Jó testi és lelki álla­potának köszönheti, hogy gond nélkül kihordta a terhességét A gyerekek és a média hatása óriási lehetőségek rejlenek a tömegtájékoztatási eszközök­ben ismeret- és élményszer­zés szempontjából. Ezért meg kell tanulnunk élni ezekkel. Fontos azonban, hogy kiszűrjük a média ká­ros hatásait, és felerősítsük az előnyeit - hangzott el a napokban A média szerepe a gyerekek fejlődésében című előadásban a budapesti Min­dentudás Egyetemén. Ajándék ükunoka a 93 éves nagymamának ismét bővült egy aprósággal a 93 éves brit Kathleen Har­vey famíliája. Nemrég meg­született kilencvenharmadik leszármazottja, aki az ötge­nerációs családban immár a harmadik ükunoka. A dél­walesi Newportban élő Har­vey család nagy becsben tartja a rokoni összetartást. Ezért aztán minden évben együtt karácsonyoznak, és erre a célra egy tágas étter­met bérelnek ki. AranysepríHlíj a trehány házmesternek versenyt hirdetnek Moszk­vában a legtrehányabb ház­mestereknek. A győztest Aranyseprű-díjjal jutalmaz­zák. A moszkvai házmeste­rek egy percig sem lehetnek nyugodtak, hiszen nem tud­hatják, mikor érkeznek el­lenőrök. ________ÁLLA?________ Ma lacok, Hízók eladók. 73/472-126----------- *1023581* Va ddisznót vásárolok. 30/9457-882--------- *4023563* 25 db malac és hízó eladó. 30/237-2421----------------------------------‘1023774* 8 db kismalac eladó Szalántán. 72/424- 618-----------*4023693* __________PÉPEK__________ Fé mipari szerszámgépek, forgácsoló- és menetszerszámok, mérőműszerek, nagy választékban, raktárról eladók. Nox-Gépker Kft. Pécs, Tüskésréti u. 9. 72/326-598, 30/9367-055 www.extra.hu/naxgep •1023720* ________GÉPJÁRMŰ________ Ho nda Civic eziistmetál, téligumikkal, ga­rázsból eladó. Ár: 1,6 M Ft. 06-30/295- 0020----------------------------------‘1023743* Citroe n Picasso 2.0 HDISX, 2001. évj., vo­nóhoroggal eladó. 2,96 MFt. 30/9468-162----------------------------------‘1023809* * * *» Szahuzlct és szakszerviz Szélvédői! és oldalüvegek személy- és tehergépkocsikhoz raktárról ill. rovid határidőre. Azonnali helyszíni beépítés, GARANCIÁVAL! A HungéfUf Bulosító } PÉCS, SIKLÓSI ÚT 18. (a vágóhíd parkolóval szemben) Tel.: <72)510-894, 510-893 Nyitva: H-P; 83U-17.IKHg, Sz; 830-12,(Kkig Suzuki Maruti ‘91, 1 év műszakival, piros eladó. 490 E Ft 72/215-780, 72/226-262 Pécs----------------------------------M021231* Téligumi 4 db 165x70x13 eladó. 72/413- 244-------------------------------*1023772* VW Passat kombi 1.8,1992-es, dig.klíma, 18 hó műszaki, + 4 db télikerék és egyéb extrák eladók. I.ár: 980 E Ft Pécs 30/939- 7214--------:--------------------------*1023552* __________VEGYES_________ Cs omagolástechnika. Tisztító-, fertőtlenítő­szerek. 7634 Pécs, Rácvárosi út 68. Tel./fax: 72/258-124-------------;-----------------------------------------------------------------*821339* SZ RLMMRCMM ölelő édes illatod contakt diffúz csodája remegő nyugalmunk KKRS--*1023785* Tis ztelt írónő! Akinek a férje az Épfunál volt alkalmazva, Pécs, Komlói úti lakos, aki a szomszédból hazahívta a bizonyos hölgyet, jelentkezzen! Folyamatos itt lakás, és 25 ezer forintban részesül. Egyedül élő hölgyek jelentkezését is várom, „Meggondozás“ jel­igére, Mohács, Szabadság u. 4-6 címre.------------------------------------------------------------‘1023515* SZOLGÁLTATÁS ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉS Lakások-családi házak felújítása, kulcsra­kész kivitelezése anyaggal együtt is. Az or­szág egész területén, alvállalkozásban is. Minőség elérhető áron. I: 06-20/456- 7039---------------------------------*1018460* Új Forrósban 32 nm-es, fszt-i üzlet kiadó, dec. 1-jétől. 30/9569-022 *ieíiér Fa ajtók, ablakok hőszigetelése 6 év garan­ciával, rövid határidővel, a legjobb minő­ségben, a városban a legolcsóbban. Supertech Kft. Tel.: 72/310-259 —4020786* Fa és műanyag nyílászárók cseréje, kedvező áron, vidéken is. Tel.: 06-30/505-6021----------------------------------<1020634* Fü rdőkádak újrazománcozása! 06/20- 8052-199----------------------------------<1023778* Re dőnyös munkák, javítás kedvező áron, vi­déken is, ingyenes felméréssel. 30/505- 6021------------------ M020630* Sz obafestés, mázolás, tapétázás. 30/ 3858-207------------------------------;---*4020756* Ze nés télapó, krampusz, bohóc. 30/330- 5002----------------------------------*4023607* ________PÉNZPIAC________ Je lzáloghitel, akár terhelt ingatlanra, jöve­delem nélkül is! 06-20/340-9435------------------------------------------------------------------------------*4042460* Jelzáloghitelek jövedelmvizsgálat nélkül gyorsan. 72/233-470 70/200-9092 30/216-5207------------------H023754* ALAPÍTVÁNY A z Ées Mátyás Ált. Isk. Szakiskola és Kollé­gium „Én is ember vagyok" fogyatékos gyer­mekek szakképzéséért alapítvány köszöne­tét fejezi ki mindazoknak, akik SZJA 1%- ával alapítványunk munkáját segítették.----------------------------------*1023691* ME ZŐGAZDASÁG AGoldkem Kft. napi áron nedves kukoricát vásárol az öcsényi telephelyen, Szekszárd mellett. A részletek után érdeklődni lehet: 74/595-076 és 496-223 telefonon.---7---------*4021285* ős zi akció! MTZ traktorok vizsgáztatva utol­érhetetlen áron dunaföldváron, már 2.860.000 Ft-tól használt gép beszámítás­sal, kedvező hitellehetőséggel. Érd.: 06- 30/400-1414----------------------------------*4023510* _________AUTÓPIAC_________ Opel Astra 1.4 Classic 1998-as, friss mű­szakival, eredetvizsgával eladó. Hitel, csere megoldható. I: 06-30/318-3939---------------------*4023775* TÁ RSKERESŐ Életvidám, családcentrikus, 30 éves, füg­getlen nő intelligens párját keresi 30-40 éves férfi személyében házasság céljából. „Jövő" jelige Pécs, Ferencesek u. 1. hirdető----------------—--------*1023733* Ne gyvenes hölgy Pécsett ismerkedne. 20/594-0373----------------------------------*1020750* 17 8/85/71 éves, független férfi keres mo- lett hölgyet. Leveleket „Órái Olga 1023657” jeligére a DN Pécs, Nagy Lajos kir. 14. hir­detőbe.----------------------------------*102365 7* 78/66 éves független, igényes, nem do­hányzó férfi megismerkedne karcsú, komoly hölggyel 61 éves korig. Ünnepeljünk együtt! Tel.: 30/276-4988,14-16 és 21-23 óráig----------------------------------‘1020748* Kom lói vállalkozó 55/170 férfi, hölgy társát keresi „561? jeligére a Pécs, Engel J.u. 8. hirdetőbe.----------------------------------‘1023811* KI SKERESKEDŐK NAGYMÉRETŰ FÉRFIRUHÁK SZAKÜZLETE * Flanelingek * Hosszúujjú ingek * Kötött-pamut pulóverek * Télikabátok... XXXL-6XL méretben! Farmernadrágok 6300 Ft-tól! „Nálunk az igazi férfi 100 kg-nál kezdődik.“ Pécs, Király u. 53. 72/222-573 Szalagparketta­akció!!! Minden fafaj és minőség 20-30% árengedménnyel!!! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! Dráva Faipari Kft. Barcs, Nagyhíd u. 78. Tel.: 82/462-900, Mobil: 30/620-7660 *1023838' TISZTELT ÜGYFELEINKET a Nagy Lajos király útja 14. sz. Tel.: 505-047 alatti hirdetésfelvevő irodánkban. Dunántúli Napló x hirdetésfelvétel x előfizetés NYITVA TARTÁS: H-P 7.30-17 óráig Élelmiszeripari cég felvételt hirdet: termelésirányító munkakörbe I Feltétel: - középfokú húsipari végzettség- hasonló területen szerzett legalább 1 év gyakorlat I Előny: - felsőfokú élelmiszeripari végzettség- számítástechnikai ismeretek- angol-, németnyelv-tudás I Amit kínálunk: - versenyképes javadalmazás - szakmai fejlődési lehetőség Munkavégzés helye: Győr - Moson - Sopron Megye. A pályázatokat írásban kérjük a „2262“ jeligére 2004. november 26-ig Pécs, Engel János u. 8 hirdetőbe. -1023751* *s t I I I t i 1 I minden kedves Amennyiben Ön november 9. és decembei legalább 1000 Ft értékben vásár Pécsett, a Búza tér 2. sz. alatti Hús nyereményszelvényt lepecsételted, kihelyezett gyűjtőládába bedobja, i Sorsolás: december 28. ru ug Nyereményszelvény! Előfizető neve:.............................................. Pecsét helye: l Dunántúli Napló 4 K i

Next

/
Thumbnails
Contents