Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-07 / 215. szám

2004. Augusztus 7., szombat R IPO RT 7. OLDAL KULTÚRA­Kodály-művekkel Dél-Amerikába Lakner Tamás (balról) és a Bartók Béla Férfikar a pécsi dóm előtt 2004 júniusában FOTÓ: TÓTH L. Három dél-amerikai országot érintő kon- certkörútra indul hétfőn a pécsi Pannon Vo­lán Bartók Béla Férfikara. Az együttes első­sorban Kodály-műveket visz a tarsolyában. Nem kis feladat és megpróbáltatás vár hétfőtől a Lakner Tamás vezette Bartók Béla férfikar tagja­ira: a 38 utazónak a repülőutat nem számítva három országban: Uruguayban, Argentínában és Brazíliában több, mint ötezer kilométert kell autóbusszal megtenni, hogy az egyik fellépést követően eljuthassanak a következő helyszíné­re. Mindezt 18 nap leforgása alatt. Ám a meghí­vás és az élmény mindenért kárpótol, mondja Lakner Tamás karnagy. Az út ötletét hat éve ve­tette fel a kórus egy kanadai fellépése alkalmá­ból egy argentin zenei fesztivál főszervezője, majd évről évre megismételte a meghívást. Eny- nyi idő kellett, míg összejött a pénz, amit na­gyobb részben a tagok állnak. Az út első állomásaként Montevideóban, az ottani zeneakadémián tart előadást a Kodály-kó- rusművekről Lakner Tamás, természetesen a férfikar illusztrációival alátámasztva, este pedig koncertet adnak. A következő helyszín San Juan lesz, Buenos Aires-től északra vagy ezer ki­lométerre: az ottani zenei fesztiválra kimondot­tan Kodály-műveket kértek a szervezők. Az itte­ni fellépés után a Buenos Aires-i magyaroknak koncerteznek. Innen „csak át kell ruccanni” a brazil San Laurencóba, a Canta Brasil fesztiválra, majd Sao Paulo következik, ahol 22-én ünnepük a konzu­látuson, többek között a pécsiek koncertjével, az államalapítást. Másnap irány Montevideo: es­te az ottani, kétezer embert befogadni képes ka- tedrálisban Kodály-kórusművek csendülnek föl, az előadásról az ottani állami tv és rádió is felvé­telt készít. Az út külön érdekessége, hogy a kinti magya­rok azt kérték: ha lehet, vigyenek nekik egy kis villányi bort ajándékba... így a Kodály-műveken kívül számos bordal és jó pár palack Bock- és Szemes-féle bor is bekerül az utazók tarsolyába. A kórus ma este fél 8-tól a pécsi Dóm Kő­tárban ingyenes koncertet tart a dél-amerikai körút anyagából. BALOGH Z. Szerelem, kardcsörtetés Maré Vári Vigasságok a Keleti-Mecsekben Kardcsörtetés, ádáz bajvívás, hami­sítatlan középkor. Evés, ivás, kelle­mes ellazulás a Keleti-Mecsek ózon­dús klímájában. Ezt ígérik a Márévári Vigasságok. A Magyareg- regy közeli legendás vár Máré vitéz otthona volt, aki a vaskos falak al­kotta főúri lakot feleségével együtt lakta. Máré hadbaszálltával, a holtát hívő, reá hosszan várakozó felesége másnak adta kezét. Az epedő Máré ellenben visszatért, s látván a fejle­ményeket, porig rombolta mind a nejét elorzó vetélytárs, mind a maga várát. Ezúttal a remélhetőleg bené­pesülő vár délutánra eső programját a Máré Hagyományőrző Néptánc­együttes műsora nyitja 14 órakor. Utána a kaposvári Fekete Holló Rendje Kulturális Hagyományőrző Társaság tart kosztümös harci, íjá- szati bemutatót. Zajos viadalok vált­ják egymást, majd a vár legendájá­nak kosztümös megelevenítése után a korhű ruhákat magukra öltő hölgyek is csatlakoznak az urakhoz a vigasság bevonulási aktusában. Középkori és reneszánsz táncok - pavane, gaillarde, gavotte, branle, allemande - felelevenítésére is sor kerül a közönség bevonásával. Mindezt a Vissza az időben szlogen jegyében fogant kondéros vacsora, evés-ivás, címerfestés zárja. b. k. Dvorak és Richter a Régió Rádióban A Pannon Filharmonikusok és a Régió Rádió vasárnap délután 5 órakor kezdődő közös műsorá­ban ezúttal a pécsi zenekar de­cember 9-i, Kocsis Zoltán vezé­nyelte Dvorak-hangverseny előze­tesét hallják. A Pannon Koncert- Tükörben a 8. szláv tánc után a Jandó Jenő által játszott zongora- verseny ezúttal Szvjatoszlav Rich­ter és a júliusban elhunyt Carlos Kleiber lemezéről szól. Zárásul a 7. szimfónia Howard Williams ve­zényelte 2000. márciusi koncert­felvétele hallható. _________________________________________(BZ) 1. Nyári Egyetem a Regionális Együttműködésért Dunai Rektorok Konferenciája keretében „A régiók Európája az európai régiókért“ alcím­mel nemzetközi nyári egyete­mi kurzus zajlik augusztus 8. és 14. között Pécsett „A regionális együttműködés, mint közép-európai perspektíva" szlogen foglalja e témának szen­telt egyhetes kurzus tudományos szemszögét. A Dunai Rektorok Konferenciájának eszmei támo­gatásával idén első alkalommal rendezik meg a szervezet nem­zetközi nyári egyetemét a pécsi Európa Házban. A rendezvény keretein belül üzennégy ország­ból közel harminc fiatal kutató, illetve egyetemi hallgató fogja megvitatni a regionális együtt­működés közép-európai lehető­ségeit. A húsz előadó szintén több országból érkezik a pécsi stúdiumra. A DCR nyári egyetem sajtótá­jékoztatóját tegnap tartotta a pé­csi Európa Házban a projekt két kezdeményezője, Tarrósy István, az Európa Centrum Kht. ügyve­zető igazgatója és Mag. Gerald Rosskogler, a bécsi Közép-Euró­pai és a Dunai Régió Intézetének kutatóasszisztense. Elhangzott, hogy a Dunai Rektorok Konferen­ciája 13 Duna menti ország 45 felsőoktatási intézményének együttműködési fóruma. Ennek a fórumnak a keretein belül merült fel a bécsi és pécsi intézmények együttműködésével, tudományos igénnyel megvalósítandó nem­zetközi szeminárium ötlete. A DCR I. Nyári Egyetemének kitűzött céljai között szerepel a tudatos regionális együttműködés jelentőségének és lehetőségeinek hangsúlyozása, az együttműkö­dés fejlesztését szolgáló stratégia kifejlesztése, megvitatása; a Duna menti országok és Közép-Európa fiatal tudósainak találkozójával egy regionális tudományos háló­zat létrehozása, a DRC tagegyete­mek és más regionális szereplők együttműködésének elősegítése; az EU Marie Curie programjának keretein belül pedig további ha­sonló események, nem utolsósor­ban a nyári egyetem folytatásá­nak előkészítése. D. I. Futnak a képek A Montague-k parancsa Miközben korunk filmje, ez a „gyorsan nőtt kamasz” (hogy Ne­mes Nagy Ágnest idézzem, aki a magyar lírát megújító versei mel­lett néhány érzékeny filmkritikát is írt) művészetből iparrá silá- nyodva, mélyen leszállított árú sokkhatást kínál egyre-másra, van két ország, ahol rendüleüenül őr­zik a mozgókép klasszikus értéke­it. Ez a két ország: Irán és Dánia. Ezért, ha egy filmre azt mondják, hogy „iráni”, vagy azt, hogy „dán", az nemcsak földrajzi hovatarto­zást jelent, hanem mindenekelőtt minőséget szavatol. Per Fly Örökség (Arven) című munkája önálló része a rendező nagy vállalkozásának: trilógiában hármas keresztmetszetet adni a dán társadalomról. Bemutatni a kö­zéposztály életét, továbbá a lecsú- szottakat (róluk szólt Fly korábbi műve, a Pad) és a nagypolgári réte­get: ez utóbbi a témája az Örökség című alkotásnak. Ennek hőse, Christoffer Stock­holmban él, ahol jól működő ven­déglője van. Sok művész jár ide, fe­lesége kollégái, aki színésznő, s ép­pen a Romeo és Júlia címszere­pének eljátszására készül. A Shakespeare-drámára történő uta­lások a kibontakozó történet főmo­tívumát alkotják. Idézetek hálóz­zák át a képeket, s Maria szobájá­ban a Zeffirelli-film hatalmas pla­kátját látjuk. Ennek ellenpontozó szerepe van, minthogy az Örökség „kifordítja”, deformálja a veronai szerelmesek históriáját. Rómeóval szemben ugyanis, aki kilépett a Montague-család elvárásrendjéből, hogy a szerelmét választhassa, s ezáltal önmagát, Christoffer teljesí­ti a családi parancsot, s ezzel együtt Mariával együtt minden benső értékét elveszíti. A bonyodalom azzal kezdődik, hogy a fiatal párnál váratlanul meg­jelenik Christoffer apja, aki semmit­mondónak látszó familiáris beszél­getés után hazautazik. Valójában minden szó fontos, hiszen az apa - egy dán acélmű tulajdonosa - bú­csúlátogatásra érkezett. Hamarosan jön az értesítés az apa öngyilkossá­gáról, akit, mint megtudjuk, felőrölt a nehéz helyzetbe jutott gyár sorsá­val kapcsolatos lelki teher. A családi tanácson az anya, egy hallatlanul energikus, kemény asszony, úgy dönt, hogy fiának kell az üzem élé­re állnia. Christoffer tudja, hogy lé­nyével ellentétes ez a szerep (a ne­ve arra utal, hogy ő is a vállán cipel egy súlyos terhet), de a család hír­neve és a kilencszáz munkás sorsá­ért érzett felelőssége miatt vállalja. Ez utóbbi motívumot kiemelném: ahogy a munkások a csarnokban összegyűlnek, hogy megtudják, mi lesz a sorsuk (mintha egy színház­ban lennének: csupán nézői, el­szenvedői, de nem szereplői az éle­tükről döntő előadásnak), ahogy később a bank által előírt leépítés­kor némán kezükbe veszik a fel­mondólevelet, s ahogy az elbocsá­tottak könnyezve átölelik egymást, az nagyfokú szociális érzékenység­ről tanúskodik a rendező részéről. Ettől kezdve egy modern karri­ertörténet modellje érvényesül. A hős megmenti, sőt felvirágoztatja a vállalkozást, de a személyiségétől idegen feladat, és az azzal járó ke­gyetlen áldozatok (el kell bocsáta­nia többek között a család régi, hű embereit is) lelkileg-érzelmileg fo­kozatosan devalválják. Mintha az apa végzetes árnyéka vetülne rá. Rideg, magányos emberré válik. A témának kétségkívül nagyok a kockázatai. Könnyen epikus csalá­di históriává válhatna a film, megkí­sérthetné a manapság divatos mo­zidarabok szelleme. Ennek azon­ban csupán egyetlen nyomára buk­kantam. Amikor Maria elhagyja, Christoffer olyan jelenetet rendez, ami lélektanilag nehezen igazolha­tó, ellentétben áll fegyelmezett, ka­tonás viselkedésével Ez azonban, mint jeleztem, kivételes kisiklás, mert Per Flyt az efféle kísértésektől elválasztja két igen fontos tényező: mindig a lélekben zajló folyamatok­ra koncentrál, és olyan kiváló színé­szeket szerepeltet, mint Ghita Nr rby és a főszerepet alakító Ulrich Thomsen. Nagy Imre Cristoffer (Ulrich Thomsen), a gyár munkásainak gyűrűjében Egy öregember emlékirataiból A lelki globalizáció ellen Még valutakeret ritkította s tette nyomorúságossá nyugati utazásain­kat, amikor elkísérhettem a Baranya Táncegyüttest Portugáliába egy fesztiválra. A Tejo-parti Santarém- ben minden júniusban híres nem­zetközi mezőgazdasági vásárt tarta­nak, amivel együtt zajlik a Fára do Ribatejo, a hazai és európai hagyo­mányőrző együttesek seregszemlé­je. Aminek általában magyar meghí­vottja is van. A külföldiek a környe­ző kisvárosokban is felléptek, azaz ott is zajlott a fesztiváL Az éjjel tizenegykor kezdődő gá­laműsorokon zsúfolt nézőtér volt. Az éjfél utáni szünetben, négy-öt­éves gyerkőcök szaladgáltak a pa­dok között. (Igaz náluk van sziesz­ta.) A polgármester egyik városká­ban sem az együttesek vezetőit fo­gadta csupán, félórára, hanem min­denkit megvendégelt. Sőt, volt, ahol személyesen irányította a főzést az erdei kirándulóhelyen, hogy népi ételt kínálhasson ebédre a messziről jöttéknek. Legjobban mégis a felvonuláso­kat élveztem. A santarémóit is, lovas parádéval, történelmi jelmezekkel, ősi aratókellékekkel felvezetve a népviseletek parádéját, a bámész tö­meg tapsa közepette. De a kisváro­sok felvonulásain érzékenyültem el. Itt csak a táncosok, s zenekarok vo­nultak a szűk, ódon utcákon keresz­tül. Ha este volt, az ablakokban gyer­tyák égtek. Mellettük kíváncsi házi­ak hajoltak előre. Ha koraeste vo­nultunk, az ablakok párkányáról né­pi szőttesek, drága szőnyegek lóg­tak lefelé, a párkányon párnákra kö­nyökölve nevetgéltek, integettek az emberek. Megadták a módját a ven­dégfogadásnak. Ünneplőbe öltöztet­ték a portájukat és a szívüket. A sze- retetet nem csak akkor éreztük, ha egy család vendégei voltunk, de bár­hol, ahol kitűzött fesztiválemblé­mánkat fölfedezték. Érdekes manapság, hogy miköz­ben az emberek egyik fele csak a praktikus dolgokkal törődik, egyre többen fordulnak az ősi hagyomá­nyok felé, szerte a világon. Miköz­ben a globalizációról szóló filozófiák és tendenciák, a sivárlelkűek töme­geit termelik ki világszerte, egyre többen ellenszegülnek az uniformi- zálódásnak és gyökereiket keresik. S aki örülni tud a maga megőrzött vagy megismert hagyományának, az tudja becsülni a másik emberét is. A kivételektől félni kell. A folklór, az emberiség tisztalel­kű gyermekkorát idézi. A tisztaság, a természetes közösségi lét idejét, amikor még minden egyértelmű volt. Viselkedés és viselet, szokás és ünnep, munka és áhítat, mind pon­tosan körvonalazott és könnyedén elsajátítható normák voltak, amik nem csak az együvé tartozás bizton­ságát, de a másik csoporttól való el­különülés sajátosságait is biztosítot­ták. Valaha, hazánkban, egy népvi­seletbe öltözött asszonyról ponto­san meg tudták mondani korát, csa­ládi állapotát, vallását, hogy hány gyereke van, s nagyjából azt is, hol lakik. A férfiaknál sokszor a foglal­kozást is elárulta viseletűk, s táncuk megmutatta, melyik vidéken tanul­tak ünnepelni. Személyiségük, vér- mérsékletük mégis egyedivé tudta tenni mozgásukat. Mindebből népviseleteink sokszí­nűsége, népzenénk tájegységen­ként váltakozó sajátosságai mellett főként az maradt meg, hogy ugyan­azt a táncot másként ropják So­mogybán, Szatmárban, a Mezősé­gen vagy Kalotaszegen. A laikus észre sem veszi, hogy a lépés lent hangsúlyos vagy fent hangsúlyos, de érzi, hogy a karaktere más. Szép emlékű Balogh Géza, tánc- és illemtanármesterem mesélte, hogy többször, órákon át táncoltatta Hosszúhetényben a hozzá járó le­gényt, de nem tudta eltanulni a he­rényi csárdást, pedig ott mindenki úgy nőtt föl, hogy természetesen cif­rázta ezt a dialektust. A jövő csütörtökön kezdődik a Folkloriáda, a népművészet olimpi­ája Pécsett és Baranyában, s négy napig tart, aztán utazik más váro­sokba, majd a fővárosba. Nem vetél­kedő lesz, csak gála. Színes kavalkád annak bizonyí­tására, hogy nem vagyunk egyfor­mán szürkék. Minden nemzetnek, a beolvasztásra ítélt piciny népeknek is egyedi történelme, számos sajátos értéke van. Kincse, amit még őriz, amibe még kapaszkodik a lelki glo­balizáció ellen. Megérdemlik a fi­gyelmünket és együttérzésünket. A bőség zavara kísért majd a szűk négy napon. Aki szeretné sem tudja megnézni az összes részt vevő csoportot, az azonos ide­jű események miatt. De, aki szán rá időt, energiát, így is több élmény­hez jut, mint amit igazán fel tud dolgozni. S aki csak véletíenül bot- lik bele a város utcáin, terein zené­lő, táncoló egzotikus vendégekbe, szintén elraktározhat valami emlé­kezeteset. Csak egy picit nyitottnak kell lennünk. Szerencse, hogy a rengeteg pécsi program mellett a megye huszonöt helységébe is eljutnak a vendégek. Olyan helyekre is, ahol még ápolói, továbbadói vannak a magyar népha­gyományoknak. Itt sem vetélkedőt remélek, hanem megerősítést. Tu­datosítását hazai táncosban és kö­zönségükben, hogy a néptánc, nép­zene szeretete nem megbocsátható hobbi csupán, hanem a fontos kol­lektív örökség őrzése. S talán az is feltűnik majd, hogy Új-Zélandon nem mindenki a fe- gyencek dédunokája, őslakosok is maradtak, ahogy Kanadában is. A gorálok nem szeretik, ha lengyelek­nek nevezik őket, a szárdok kikérik maguknak, hogy olaszok lennének, s ha Oroszországból jöttek is a tatá­rok, már csak egy nép írmagjai, s nem felejtik, hogy miért. A folkloriá­da azt is tudatosítja, amire a nagyha­talmak mindig is érzéketlenek vol­tak. A globalizáció első megjelenési formáit a történelemben úgy hívták: hódítás, birodalomépítés, beolvasz­tás, majd országok felosztása és új­rafelosztása. A hódítók és újraelosz­tók a vesztesek hagyományait és múltját is el akarták venni többnyi­re, hogy megtörettetésük teljes le­gyen. Vagy volt, ahol és amikor cir­kuszi mutatvánnyá degradálták a folklórt, csakhogy lényegét megöl­jék. Mi is tapsoltunk a Mojszejev együttesnek. Furcsa történelmi pillanatban va­gyunk. A folkloriáda jelkép is. Több önmagánál. Bükkösdi László 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents