Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-23 / 230. szám

2004. Augusztus 23., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL ÁLLATRITKASÁG A TERRÁRIUMBÁN. Magyarországon csak a pécsi terráriumbán látható az a két le- vélfarkú gekkó, amelyekkel gazdagodott az állatállomány. A Trópusi esőerdő hüllői éjszaka aktívak, és a környezetükbe beolvadva észrevétlenek maradnak. ___________________________ fotó: löffler p. Bu rsa-ösztöndíj: vegyes a kép Több kistelepülésen változtatnának a jelenlegi pályázati rendszeren Az érdekeltek, azaz a hallgatók körében to­vábbra is igen népszerű a Bursa Hungarica névre hallgató felsőoktatási ösztöndíj. A váro­sokban az önkormányzatok szerény lehetősé­geikhez képest támogatják is a diákokat, azonban a kisebb településeken már nem egy­öntetű a rendszer megítélése. Baranyai körkép A felsőoktatási intézményekben tanuló, nehéz szociális helyzetben lévő fiatalokat településeik két féléven át támogathatják havonta néhány ezer forinttal a Bursa-ösztöndíj keretében. A rendszer lényege, hogy az önkormányzatok által adott ösz- szeget az állam ugyanannyival megtoldja, amit még a megye is megfejelhet. Mindent együttvéve a sikeresen pályázó diákok havi öt-tízezer forint­hoz juthatnak. Pécsett ebben az esztendőben tízmillió forintot szánt ilyen célra a város, ebből 218 hallgató része­sedhet. Érdekes, hogy míg a szétosztható összeg nem csökkent, az egy évvel korábbihoz képest har­minccal kevesebb ösztöndíjasa van a városnak. Mohács talán csúcstartó ilyen szempontból Ba­ranyában, ugyanis lélekszáma csupán egynyolcada Pécsének, ám ugyancsak 218 diáknak fizet támoga­tást, és az ilyen célra elköltött pénz is évről évre na­gyobb tételt jelent a költségvetésben. Komlón szintén számíthatnak a fiatalok városuk­ra, ott 84-en örülhetnek a pluszbevételnek. A három nagyobb baranyai város tervei között a további támogatás is szerepel, azonban a következő évre szóló keretekről csak később határoznak. A falvak egy részében viszont fontolgatják, hogy változtassa- nak-e az elosztási rendszeren. Hergenröder János, Szeder­kény polgármestere a témáról szólva kifejtette, nem tartják telje­sen igazságosnak a jelenlegi szisztémát, ugyanis úgy véli, nem biztos, hogy a leginkább rá­szorulók kapják meg a pénzt. Ép­pen ezért szerinte elképzelhető, hogy változtatnak, és a „kevesebben, de többet elv” alapján támogatják majd a jövőben tehetséges fia­taljaikat. A faluban egyébiránt idén tizenöten élvez­hetik az ösztöndíjat. Hasonlóan vélekedett Hegedűs György, Duna- szekcső polgármestere is, vagyis nem kizárt, hogy ott is változtatni fognak. A Bursával kapcsolatosan mindemellett néhány településvezető még azt is kifogásolta, hogy tapasz­talataik szerint az állam késve utalja át a diákok bankszámláira a megítélt támogatásokat, így az is előfordult, hogy három-négy hónapot késtek az összegek. _____________________________mj. Me gúsztuk a zivatart Tolna megyében okozott nagy károkat a hétvégi vihar Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7- ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyer­mekbelgyógyászat, pécsieknek: Gyermekklinika, Pécs környékiek­nek, Sildós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebé­szet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: 1. sz. Sebésze­ti Klinika, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.) Gyógyszertárak: Pécs: Őrangyal (Király u. 75.), Bóly: Panacea, Kom­ló: Kökönyös, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fe­hér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06- 30-9027-729. Lottónyeremények 34. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 7,44,46, 77,83 Joker: 697813 Ötös nem volt Négyes 1232 818 Ft Hármas 14 562 Ft Kettes 941 Ft Joker: 16562262 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 4, 7, 15, 22, 34,43 Pótszám: 3 Hatos 346416890 Ft 5+1 56 542136 Ft Ötös 161518 Ft Négyes 4140 Ft Hármas 894 Ft Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜZES JÁNOS 81 éves korában elhunyt. Te­metése augusztus 24-én 17 órakor lesz Magyarszéken, a németszéki temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. TRAPP VENDELNÉ szentlőrinci lakos 92 éves korában csendesen elhunyt. Temetése augusztus 24-én 14 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család (821087) Baranyai körkép Tolnában ismét vihar pusztír tott szombaton, az özönvíz- szerű esővel érkező orkán házak tetejét szaggatta le. Baranyában, beleértve a me­gyeszékhelyet is, bár jókora zivatar volt, károk nem ke­letkeztek. A múlt szombat késő délutáni vihar gócpontja Tolna megyé­ben volt, a hatalmas esővel pá­rosult szél házak tetejét szaggat­ta le. A zivatar ezután Baranya felé vette az irányt, és kelet-dél­keletről lepte meg a megyét, hogy aztán a Kelet-Mecsekben és Pécs környékén teljesedjék ki. Ám csak a látvány volt félel­metes, az ereje meg sem közelí­tette az augusztus 8-i zivatarét, amikor három óra leforgása alatt 56 milliméter csapadék esett - annyi, mint az ilyenkor havonta szokásos mennyiség. Mázán, egy magánállomáson 32,2 milliméter, az Országos Meteorológiai Szolgálat pogányi állomásán kézi módszerrel 21,5 milliméter csapadékot mértek szombaton. Ami rendhagyó - fogalmazott a szolgálat ügyeletese -, de sem­mi rendkívüli nincs benne. A meteorológus a jövő hét közepé­ig napos, majd ismét zivataros időt ígért. A szombati zivatar a tűzoltóknak sem adott sok pluszmunkát. Egyetlen hely­színre kellett csak vonulniuk: a pécsi Állatkert előtti keresztező­désben dőlt ki egy fa, és zárta el a forgalmat. B.Z. Tartósan 30 alatt Sellye Az ormánsági körzetben annak ellenére is tovább csökkent a munkanélküliségi ráta (jelenleg 28,6 százalék), hogy a térségben jószerivel nincs kiajánlható ak­tuális szabad álláshely. A kedve­ző folyamat - Sellyén és környé­kén a megyei tendenciával szemben júliusban is csökkent az állástalanok száma - jelentős részben az Elcoteq munkaerő- toborzási kampányának tudha­tó be, hiszen a körzetből a mun­kavégzésre kész állástalanok nagy számban jelentkeztek a pé­csi központú elektronikai gyár­tó céghez. Az idei nyári közhasznú mun­kavégzési programok ugyancsak kedvezően befolyásolták a térség foglalkoztatási helyzetét, a két összetevő következtében az el­múlt időszakban szokatlan mó­don több hónapon keresztül 30 százalék alatt maradt a foglalkoz­tatási mutató a megye leginkább hátrányos helyzetű területén. K. E. PÉCSI TURISTAÚTVESZTÖ. A Mecsek-kapunál a kirándulókat tá­jékoztató táblát graffitikkel „ékesítették”. Az idelátogatónak így most nehéz a dolga. fotó: löffler péter KÓrÓSOn felújítják az orvosi ren­delőt. Ebben az évben valamivel több, mint egymillió-háromszáz­ezer forintot fordítanak erre a célra pályázati pénzekből, a Ba­ranya Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásának köszön­hetően. (bl) Kovácsszénája önkormány­zata TEKl-pályázaton erre az évre valamivel több, mint más­fél millió forintot nyert faluház kialakítására. A községben egy­re nagyobb a külföldi és belföl­di turisták érdeklődése. A beru­házást a helyi önkormányzat is támogatja. (bl) Márokon az utóbbi évek legje­lentősebb, legtöbb embert von­zó rendezvényét tartották a hétvégén. A falunapon babos- nyúlfoző-versenyt rendeztek, mintegy harminc, helyszínen jelentkező részvételével, a programot a helyi és a kör­nyékbeli községek hagyomány­őrző együtteseinek programjai színesítették. (bl) Nagyharsányban elkezdték a szabadtéri színpad építését a kö­zelmúltban átadott játszótér mel­lett. A beruházás önkormányzati segítséggel és pályázati pénzek­ből valósul meg. (bl) Palkonyán a lakosságot a zöld­hulladék komposztálására kérte az önkormányzat vezetése, így a településről elszállításra kerülő kommunális hulladék mértéke is csökkenthetővé válik a követke­ző hónapokban. (kj) Pécsett befejeződött az Építők útján és a Török utcában a tám­faljavítás. Végeztek a múlt héten felhőszakadások okozta károk helyreállításával is. (bl) Pécsett, a Környezetünkért Közalapítvány ebben az évben harmadszor hirdette meg akció­ját, amelyben a megyeszékhely játszótereinek homokját cserélik ki. A program a napokban fejező­dött be. Tizenhat, Pécs különbö­ző körzeteiben élő lakóközösség jelezte, hogy ki szeretné cserélni a homokot a játszótéren. Az ak­ció során valamennyi helyen fel­újították a játékokat is. (bl) Pécsett tart fórumot a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Pa­rancsnoksága a jövedéki tör­vény módosításával kapcsolat­ban végzett ellenőrzések ta­pasztalatairól. A számos vállal­kozót érintő témájú találkozót augusztus 26-án 15 órára szer­vezi a Pécs-Baranyai Kereske­delmi és Iparkamara. (k) Pécsett szeptember elsején lép életbe újra az alapmenetrend a helyi járatokon. A bérletváltó hi­vatalok nyitva tartási ideje nem változik, az esetleges menetren­di módosulásokról a Pécsi Köz­lekedési Rt. folyamatosan tájé­koztatást ad, többek között a megállókban kihelyezett infor­mációkkal. (bl) Pécsvárad belterületén három helyen is sávlezárásra, negyven kilométeres sebességkorlátozásra és jelzőlámpák irányítására lehet számítani. (bl) Romonyán a vártnál is nagyobb sikert aratott az első alkalommal augusztus 20-án megrendezett Ná­das Fesztivál, amelynek fő attrakci­ója a helyi, valamint a hosszúheté- nyi, a zengővárkonyi és a kozár- mislenyi népi együttesek menet­tánca, majd fellépése volt a szabad­téri színpadon. Ezt megelőzően délután a játékok révén a gyerekek vehették birtokba a Nádas Feszti­vál helyszínét. Az együttesek be­mutatkozására a becslések szerint legalább félezren voltak kíváncsi­ak, a szervezők rengeteg máshon­nan érkezőről adtak számot, (bz) Siklóson a csütörtöki testületi ülésen tájékoztatják a városatyá­kat a gázmotor-beruházás pilla­natnyi állásáról. Amint azt Králik Iván, a gazdasági bizottság elnö­ke lapunknak elmondta, kedden ül le az ügyben érintett felekkel tárgyalóasztalhoz, ahol az egész lízingügylettel kapcsolatos hely­zetet tisztázni kívánják. A ta­nácskozáson az önkormányzat pénzügyi osztályának képviselő­je is részt vesz - a város egysze­mélyi tulajdonosa a Távhő Kht.- nek -, mivel súlyos milliókról lesz szó. Szentlászló környékén úthibák miatt harminc kilométeres sebes­ségkorlátozás van érvényben a Lúzsokra és Pécsudvardra vezető úton. (bl) Váródon befejeződött a temetői ravatalozó körbebetonozása, a beruházást az önkormányzat rendelte meg. (fz) Versend, gesztorságával össze­sen tizenhét település vesz részt a parlagfű-mentesítést szolgáló közmunkaprogramban. Az ötven főt foglalkoztató megmozdulás júliusban kezdődött és az eredeti tervek szerint augusztus végéig tartott volna, ám bejelentették, hogy a programot egy hónappal meghosszabbítják. (fz) A Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület valamennyi csoportja, fiatalabbak és időseb­bek egyaránt, fellépett a városi Szent István-napi rendezvényen. Az egyesület csoportjai ebben a hónapban több hazai és külföldi turnén is részt vettek, illetve to­vábbi utazásokat is terveznek, meghívásoknak eleget téve. (kj) Zengővárkonyban bővítik a ra­vatalozót, esőbeállóval egészítik ki és csinosítják is az épületet. A ren­delkezésre álló összeg mintegy másfél millió forint, amelyet CÉDE-pályázaton nyertek. A felújí­tás a napokban elkezdődhet, (bl) «V * i á i

Next

/
Thumbnails
Contents