Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-15 / 192. szám

2004. Július 15., csütörtök 5. OLDAL BARANYA I TÜKÖR Panasz, kifogás népszavazás után Bükkösd A cementgyár létesítése kap­csán rendezett népszavazás után sem csitulnak a kedé­lyek a nyugat-mecseki falu­ban. Kampánycsendsértésre és egyéb szabálytalanságok­ra hivatkozva a Bükkösd Holnapjáért Egyesület pa­naszt, illetve kifogást nyúj­tott be a helyi választási bi­zottsághoz. Az ügyben ma várható döntés. Mezei Attiláné, a Bükkösd Hol­napjáért Egyesület elnöke el­mondta, hogy a vasárnapi népsza­vazás során a faluban többen ta­pasztalták, hogy egyes lakók szer­vezetten szállítják a szavazóhelyi­séghez az embereket, mások cementgyárellenes plakátokat ra­gasztottak, szórólapokat osztot­tak. Kifogás merült fel a mozgó szavazóuma működtetésével, ille­tőleg a használatára jogosultak kö­rével kapcsolatban is. Az elnök az észrevételt még vasárnap szóban, hétfőn pedig írásos beadványban jelezte a választási bizottság elnö­kének, Bakos Andor jegyzőnek. Lapunk érdeklődésére a jegyző megerősítette a kifogás benyújtá­sát, mint elmondta, a helyi válasz­tási bizottság ma dönt az ügyben. Időközben a faluban olyan hí­rek kaptak lábra, melyek szerint a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a népszavazás előtt anyagi ellenszolgáltatás fejében felaján­lotta a romák támogató szavazata­it a STRABAG Rt. képviselőinek. Megkeresésünkre reagálva Petro- vics Gyula cáfolta a híresztelése­ket, elmondta, hogy a romáknak tartott fórumon minél nagyobb részvételre, és a saját megítélés szerinti szavazásra buzdította a megjelenteket. ____________jce. EGÉSZ SÉGÜGYI ÜGYELETEK Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a vá­roskörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórhá­zi. Gyermekbelgyógyászat: pécsi­eknek Gyermekklinika, Pécs kör­nyékieknek, Siklós, Sellye és kör­nyékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklini­ka. Égések: Gyermekklinika. Pé­csi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház, balese­ti sebészet: Traumatológiai Cent­rum (Akác u. 1.). Gyógyszertá­rak: Pécs: Zsolnay (Zsolnay u. 8.), Bóly: Panacea, Komló: Zöld­kereszt, Mohács: Belvárosi, Pécs- várad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas Har­kány: Thermál, Szentlőrinc: Fe­hér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Csúcson a lakásépítési kedv Kisebb lakásokban, kevesebb szobában gondolkodnak az építtetők Ugrásszerűen, közel duplájára emel­kedett idén a megyében épített laká­sok, házak száma. A jelentős bővülést részben a lakáshitelek kamatterhei­nek csökkenése eredményezte. A la­kások alapterületének csökkenése ugyanakkor egyrészt a kisebb értékű fejlesztések indításáról, másrészt a bérbe adható, zömében egy-egy szo­bás garzonlakások számának gyara­podásáról árulkodik. PÉCS Az építkezési kedv megugrása a tüzépek és más lerakatok cement-, mész-, tégla- és egyéb építőanyag-forgalmában is alaposan megmutatkozik. Hiányról ugyanakkor nem beszélhetünk, hiszen az ilyen profilú vállal­kozások alaposan megszaporodtak az el­múlt években. Az épített lakások száma Baranyában idén már az első három hónapban elérte a tavaly félévi „teljesítményt” (mintegy 450), és a fej­lesztési hullám a második félévben sem ha­gyott alább. Ugyan márciusig időarányosan csökkent a kiadott építési engedélyek száma, ám ezen a téren hagyományosan áprilistól következik be a felfutás. Az új lakások elhelyezkedését tekintve szembetűnő Pécs növekvő vonzereje. Min­den 10 új lakóingatlanból 9 a baranyai váro­sokban, ezen belül 7 a megyeszékhelyen lé­tesül. Ugyan szám szerint a legkisebb tételt továbbra is a kisebb településeken épülő há­zak, lakások jelentik, idén eddig esetükben is közel kétharmados a gyarapodás tavaly­hoz képest. A lakáspiac átalakulását részben az ingat­lanhitelek palettájának szélesedése - a forint mellett a devizaalapú konstrukciók megjele­nése -, illetőleg a kamatok le- csökkenése ösztönözte. Érdeke­sen változott ugyanakkor idén az építtetői kör is, meglepő lehet de a korábbi 50 százalékról alig több mint egynegyedre esett vissza a saját használatra épített lakások aránya. He­lyükre az értékesítési célú ingatlan beruházók, illetve az ezen a té­ren egyre aktívabb önkor­mányzatok léptek. Mint a KSH legfrissebb lakásépí­Az épített lakások átlagos alapterülete Baranyában (m2) 100,8 Q, _ 97-6 96,R 95,5 e7,3 91>1 88 3 90.6 tési adataiból kitűnik, idén tovább folytató­dott az új lakóingatlanok átlagos alapterület­ének csökkenése. Míg tavalyelőtt még 100 négyzetméterrel indult egy átlagos lakás, idén 80 négyzetméter alá csökkent az alapte­rület. A jelentős változás szakembe­rek szerint a kisebb beruhá­zási költségű ingatlanfejlesz­téseknek - a kevésbé tehető­sebb emberek hitelhez jutásá­nak - tudható be. A jelenség má­sik összetevője, hogy egyre na­gyobb számban jelennek meg a piacon a jól bérbe adható kis alapterületű, egy-egy szobás garzonok. 2002. 2002. 2002. 2002. 2003. 2003. 2003. 2003. 2004. Lni. t.li. I.-HI.né. in Iné. Ili. L-lll.ii«. n Lné. Vita egy (bezárt) teleház körül Bíróság előtt Hering Gyula a 2003-as időközi választás kapcsán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel börtönviselt múltjára utaló, véleménye szerint lejárató plakátok jelentek meg róla közterületen. Az ügy bí­rósági szakaszában Gál Györgyről azt állították, ő is ragasztott ilyen plakátokat. Gál ezután ártatlansága védelmében úgynevezett való­ságbizonyítást kért, erre viszont nem került sor, mert Hering Gyula - mint lapunknak indoklásul közölte: családi és személyes okok miatt - az eljárás megszüntetését kérte a bíróságtól. Pécs, Mecsekszabolcs Ami biztos: jelenleg zárva tart a mecsekszabolcsi teleház. Szinte minden egyéb körülmény vita tár­gyát képezi. A teleházat a Me­csekszabolcsi Környezet- és Ér­dekvédő Egyesület, valamint az önkormányzat évekkel ezelőtt nyerte pályázaton, és azt minden érintett elismeri, rendkívül sikere­sen működött. Gál György, az egyesület elnö­ke elmondta, mindennap 9 és 20 óra között tartottak nyitva, egye­bek mellett internettel, oktatás­sal várták a polgárokat. A helyi­séget és a telefonvonalat az ön­kormányzat biztosította, míg a számlát, és ahogy Gál György mondja, minden egyebet az egyesület állt. Tőle tudtuk meg azt is, a közelmúltban egy gya­núsan magas, több mint 80 ezres telefonszámla érkezett, amely után részletes számlát kértek a szolgáltatótól, de közben befu­tott még egy, hasonló összegről. Gál György szerint az egyesület ki akarta, és ki is tudja fizetni a számlát, ezért érthetetlennek tartja az azt követő eseményt. Ugyanis múlt pénteken összeült a helyi részönkormányzat, és ar­ról a döntéséről értesítette az el­nököt: a kifizetést a helyhatóság állja, egyben az épületet lezárat­ja. Ezután, mivel Gál szerint a részönkormányzat kezdettől fog­va ellenséges hozzáállással vi­szonyult a teleházhoz, a további működtetést az egyesület nem is vállalná. Gál György érthetetlen­nek tartja azt is, hogy tudomása szerint a részönkormányzat már korábban is tárgyalt az egyesület működéséről, hiszen a helyható­ságnak egy civil szervezet mun­kájába nem lehet beleszólása. Hering Gyula, a részönkor­mányzat elnöke ellenben azt ál­lítja, a tartozások miatt komo­lyan fennállt a veszélye, hogy a szolgáltató a vonalat kikapcsolja, ekkor pedig a visszakötés több pénzbe került volna, ezért dön­töttek így. Hering Gyula is úgy látja, az egyesület valóban ko­moly munkát végzett a teleház- ban, ám nem érti, ha valóban van pénzük, miért nem fizették ki a számlát. Az ügy mindenesetre ma tisztázódhat, a részönkor­mányzat az eset miatt ülést tart, ahová hivatalos Gál György is. NY. SZ. HOL VAGYUNK? Miért pont a mecseki eligazítótáblák úsznák meg a találkozást a vandálok értelmetlen pusztításával, Parlagfűvadászat a pollenfellegvárban ___________PÉCS___________ Pé cs az ország második legpol- lenszennyezettebb városa Kecskemét után. Az ÁNTSZ és a Környezetünkért Közalapít­vány szervezésében parlagfű­vadászat indult tegnap Pécsett. Nyolcán járták a várost, hogy felmérjék, mennyire elterjedt az allergiát okozó növény. Azt tapasztalták, hogy az ipari park, valamint a nagy áruházak többsége folyamatosan rend­ben tartja környékét, rendsze­resen kaszálják a zöldterületei­ket, azonban a buszfordulók közül többnek a környéke elha­nyagolt __________________B.P. Kő vágótöttösön a legmaga­sabb, több mint 46 százalék az iparban, építőiparban dolgozók aránya a megyeszékhely vonzás- körzetében. Közel hasonló arányban foglalkoztat a szolgál­tatói ágazat, kevesen dolgoznak a mező- és erdőgazdaságban. Több mint négyszerese az ingá­zók száma a helyben dolgozóké­nak. (k) LÚZSOk önkormányzata pályá­zati pénzből játszóteret épít. Az EU-normáknak megfelelő létesít­mény helyének kialakítását már meg is kezdték, a mintegy 1,3 mil­lió forintos beruházás átadását a faluvezetés őszre tervezi. (bo) Magyarbólyban várhatóan péntekre készül el az Ady Endre, József Attila és a Deák Ferenc ut­ca új aszfaltborítása, illetve az út- széljavítások, kátyúzás és patkarendezés. A beruházás anyagi hátterét a megyei terület- fejlesztési tanácstól nyert tízmil­lió forint és az önkormányzat két és fél millió forintja adja. (vl) Nagypeterd a Vidékfejlesztési Operatív Program keretében vé­dett építészeti értékeinek rendbe­hozatalára pályázott. A pénzből az egyházi tulajdonában lévő Baksay-ház felújítását tervezik, ahol helytörténeti kiállítás, Bak- say Sándor-emlékszoba és a refor­mátus egyház közösségi terme kap helyet. A beruházás várható­an tizenhárommillió forint, mely­ből az önkormányzat tizenöt szá­zalék önrészt vállal. (vl) OrOSZlÓ falunapot rendez július tizenhetedikén. Délelőtt kilenckor szentmisével kezdődik a rendez­vény, majd a játékos sportvetélke­dők után főzőversenyen mérhetik össze tudásukat a falu „kuktái”. A disznótoros ebéd a helyieknek ket­tőszáz, a látogatóknak háromszáz forintba keiül majd. Délután be­mutatót tart a kaposvári modellező klub, fellép a Mánfai Hagyomány­őrző Néptáncegyüttes, az Oroszlói Nyugdíjas Barátság Klub, a Komlói Nyugdíjasklub, a magyarhertelen- di Muskátli Hagyományőrző Nép­táncegyüttes és az oroszlói Őrhegy Néptánccsoport. Az esti utcabálon pedig a mánfai tamburazenekar biztosítja a talpalávalót. (pz) Pellérden június végén megér­keztek a második játszótér fajáté­kai. A másfél milliós befektetés mellett a település önkormányza­ta önrészként a földmunkák el­végzését vállalta magára. (kb) Pellérdre a hétvégén nyolcfős küldöttség érkezik Mikefalváról, az erdélyi testvértelepülésről. Nem tá­voznak majd üres kézzel, a hazafe­lé vezető utat egy ajándékba kapott kis tűzoltóautóval teszik meg. (kb) A PéCSi Tudományegyetem mű­vészeti, illetve bölcsészkart hallga­tói is képviseltetik magukat a kapol- csi Művészetek Völgye rendezvé­nyein. Július 23-26. között egyebek mellett 40 festményből és 20 szo­borból nyíló kiállításuk lesz, filmet forgatnak a helyszínen, kézműves­foglalkozásokat tartanak. (aa) Pécsdevecser határában, egy környezetvédelmi szempontból is kifogásolható, régi, ideiglenes sze­métlerakó hely csúfítja a faluké­pet. A szemétszállítás megoldott, ezért a lakosok jelezték a meg­szüntetés igényét. Az önkormány­zat felvette a kapcsolatot a magán- tulajdonú területen lévő hely tulaj­donosával, és - egyeztetést követő­en - a problémamegoldás első lé­péseként „Szemétlerakás tilos” fel­iratú táblákat helyeztek el a terüle­ten. A hosszú távú cél a szemétle­rakó hely teljes és végleges meg­szüntetése. (bsa) Peterden még nyáron folyta­tódhat templomfelújítás. A tizen­kettedik században épített szent­élyt nyolc éve kezdték feltárni, miután Árpád-kori síremlékek nyomaira bukkantak az ott dolgo­zó kőművesek. Az eddig elnyert pályázati összegek elfogytával - ha a műemlékvédelmi hatóság engedélyezi - a helyi gyülekezet tagjai önerőből folytatják a mű­emlék megmentését. (pz) Sellyén e hét végén rendezik meg a strandfesztivált. Megnyitó­ja pénteken, július 16-án 17 óra­kor lesz, erre a napra időzítették a szervezők a kötélhúzó versenyt és a discopárbajt, másnap többek között erős emberek és táncoló ci­pellők vetélkedőjével is találkoz­hatnak az érdeklődők a strand parkolójában. (aa) Szederkényben a napokban fejezik be a szakemberek az isko­la elöregedett födémének cseré­jét. A munka mintegy hárommil­lió forintba kerül, ennek a felét egy cég pályázatán nyerte el az önkormányzat. ( mb) Szentlörincen június közepén adták át az IKR Rt. saját beruházás­ból felépült nagykereskedelmi rak­tárát, ami Baranya teljes területét ellátja gyomirtó, gombaölő és ro­varirtó szerekkel. A beruházás har­mincmillió forintba került, várható éves forgalma ötszázmillió forint, tudtuk meg Földvári Jánostól, az IKR Rt. üzemi igazgatójától, (vl) Szentlörincen a következő he: tekben megkezdődhet a mozi épületének bontása. A filmszín­házat több mint tíz éve bezárták a minimális látogatottság miatt. Az elavult épület helyére egy hu­szonkilenc lakásos társasház épül a tervek szerint. A beruházás elő­reláthatóan jövőre készül el. (bp) Vejti most szombaton tartja falu­napját. A rendezvényre - amelyen a felnőtteknek ingyenebéddel, egy pohár itallal, a gyerekeknek pedig körhintával, vattacukorral és játékokkal kedveskednek - minden helyi lakost szeretettel várnak. (fz) i

Next

/
Thumbnails
Contents