Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-10 / 187. szám

2004. JÚUUS 10., SZOMBAT RIPORT 7. OLDAL KULTURA­BŐVÜL A FEEFI. Dr. Lénárd László, a PTE rektora és dr. Koltai Dénes, a kar vezetője vette birtokba tegnap a műszaki átadáson a PTE TTK Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézete legújabb egységét a Szántó Kovács János úti épületben. Az árkádsor beépítésével ki­alakított új létesítmény, mely a kar fejlesztésének ötödik üteme, 150 millió forintos költséggel került kialakításra, feladata a hallgatói szolgál­tatások bővítése lesz. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Futnak a képek Skagerrak A Skagerrak című filmmel, ame­lyet nálunk Édes álmok címmel játszanak, nem egykönnyen barát­koztam meg. Az első félórában túl léhának tűnt számomra a két hős­nő, Marie és Sophie, s ekkor még a dialógusok hangnemének érdes­ségét is fenntartásokkal fogadtam. De nem akartam elhamarkodottan ítélkezni, mert sejtettem, hogy a jeles dán rendező, Soren Kragh- Jacobsen meglepetéseket tartogat a nézők számára. A film közepe táján már zavartalanul élveztem a látottakat (utólag rájöttem, mi volt a szerepük a korábban kifogásolt elemeknek), s amikor véget ért a vetítés, tudtam, hogy az utóbbi évek egyik legjobb, ízig-vérig mai vígjátékát láttam. Remek színé­szek sorával. A cselekményből annyit el kell árulnom, hogy Marie, Sophie rá­beszélésére, béranyaságot vállal egy dúsgazdag, ám örökös nélküli skót főnemesi családnál, de barát­nője autóbalesetben meghal, és most, lelki támasz nélkül, a terhes Marie válságba sodródik. Felkeresi Sophie barátját, Kent, akit ő nem ismer, és azt sem tudja, hogy meg­halt. Ken cimborái ezt nem árulják el neki, s hogy megszerezzék a gazdagnak vélt lány pénzét (nem sejtik, hogy ez a béranyaságért ka­pott előleg), még Ken „helyettesé­ről” is gondoskodnak, aki - hogy a szellemesen megkötött vígjátéki csomó még bogosabb legyen - ép­pen a grófék megfigyelője. A film­nek ez a szintje a hagyományos, véletleneken és félreértéseken ala­puló komédiái dramaturgiát mű­ködteti, kifogyhatatlanul áradó öt­letekkel és csavarásokkal. Erre azonban ráhelyeződik egy másik szint, amelynek kettős problema­tikája minőségileg átlényegíti, mintegy megemeli az egész moz­góképi építményt, s az önmagá­ban is kiválóan megszervezett ko­mikus szituációnak elgondolkod- tatóan mai tartalmat ad. A kérdés egyik vetülete morális természetű, a másik szociológiai. Először nézzük ez utóbbit. Mint tudjuk, Arisztotelész óta közvéle­kedés, hogy a vígjáték szereplői közrendű emberek (olyanok, mint a nézők többsége), a szerencsés be­fejezés követelménye mellett e mű­faj éppen ebben különbözik a tra­gédiától, amelynek hősei előkelő szereplők. Ebből a szempontból a Skagerrak klasszikus komédia. Hő­sei egyszerű emberek: két átlagos mai lány, aztán Ken kisember bará­tai, meg egy fiatal, szegény állator­vos. Ezek az emberek ki vannak ugyan téve kisebb-nagyobb kísérté­seknek (főként anyagi értelem­ben), a stílusuk sem választékos, ám alapjában tisztességesek. Ezzel szemben a rendező igen negatív képet fest a grófi családról, s arról a neves szülészről, aki jó pénzért haj­landó lenne elvégezni a tiltott mű­tétet Marie-n. Ez a morális kérdés: egy szüle­tendő (megszülető?) gyermek sor­sa, egy magzat életlehetőségei. Ma­rie ugyanis elhatározza, hogy előre­haladott terhessége ellenére elvete­ti a gyerekét. És ekkor lépnek köz­be Ken haverjai, akik nem hallgat­tak ugyan etikai előadásokat egye­temen, mint a szülész, fogalmuk sincs a kategorikus imperatívusz­ról, de tudják, hogy efféle helyzet­ben hogyan kell viselkedni, milyen döntést kell hozni. Vagyis ez egy plebejus szemléle­tű humanista film. És remek komé­dia. A cselekmény tetőpontja a szü­lési jelenet (amely, persze, plusz csattanót is rejt), amelyre egy ga­rázsban kerül sor. Ken barátai ügyet­lenkednek a vajúdó Marie körül, az egyiknek ráadásul véletlenül ellőt­ték a lábát, ez ájuldozik (nemcsak a saját fájdalmától), az állatorvos pe­dig bábáskodik. Elvégre négylábú­aknái már csinálta ezt. Előzőleg megvizsgálta a lányt, s megnyugtat­ta: „Ha kecske lennél, azt monda­nám, minden rendben van.” És valóban: minden rendben van. Erkölcsüeg, „vígjátékilag”, szí­nésziig. A Skagerrak (Édes ál­mok) kitűnő film. Nagy Imre A film főszereplői: Marie (Iben Hjejle) és Sophie (Bronagh Gallagher) Egyetemi fejlesztés: csak egy út van A Pécsi Tudományegyetem szenátusa pénte­ken elfogadta a PPP-t - az angol Public Privet Partnership szavak rövidítése -, amely a köz- és a magánszféra együttműködésére alapít az egyetemi fejlesztésekben. A pécsi PPP-t Hübner Mátyás fejlesztési és beruházási rek­torhelyettes terjesztette a grémium elé.- A PPP csak egy része az egyetem intézményfejlesz­tési tervének, hiszen az hosszabb távú és sok min­dent felölel. Ebben azonban vannak olyan progra­mok, amelyeket a lehetőség szerint minél előbb vég­re kell hajtani.- A Magashoz nyilván csak egy a sok közül...- Hat program volt terítéken: a Magasház-projekt, a Pollack-felújítás, a közgazdaság-tudományi, az egész­ségügyi főiskolai és az Illyés Gyula főiskolai kar bőví­tése, az orvostudományi kart érintő rekonstrukció. Mindez becsülhetően 12 milliárd forintba kerül, és a tervek szerint 2007-ben kezdődne el a megvalósítása.- Beszéljünk akkor arról, hogy miképpen kerül a képbe a PPP!- Ami a sémát illeti: miután az egyetemeket illető­en nem lesz már állami beruházás, a köz-, a magán­szféra és az egyetemek közösen vállalják a távlatok­ban a fejlesztéseket. Ennek első fázisa egy olyan ta­nulmánytervkészítése, amely a programok megfogal­mazása mellett a költségeket is meghatározza. Gyorsabban, kevesebből A PPP Nyugat-Európaban történt elterjedését nemcsak az a lehetőség motiválta, hogy az állam akkor is tudott beruházni, amikor erre nem volt pénze, hanem fontos érveket szolgáltatott számos más előny. Egyebek között az állami beruházás során felhasználhatóvá vált a magánszektor in­novációs képessége és hatékonysága, a beruházások gyorsabban való­sulhattak meg és előbb kezdhették meg a működést. Egyáltalán nem mellékes szempont, hogy hatékonyabban használják fel a rendelkezésre álló forrásokat, a magánszektorra jellemző költséghatékonyság és meg­felelő ár-érték arány biztosításával. (Forrás: www.gkm.hu) Amennyiben az egyetem és az Oktatási Minisztérium ezt elfogadja, akkor gyakorlatilag egy magánvállalko­zó végzi el a munkát. Vagy van elegendő pénze, vagy felvesz bankoktól. Miután végrehajtotta a fejlesztése­ket, húsz éven át üzemelteti azokat, az egyetem pedig a minisztérium segítségével évente bérleti díjat fizet. A húsz év leteltével az egyetemé vagy az államé lesz az ingatlan, amiért addig az egyszeri bekerülési ösz- szeg becsülhetően két és félszeresét-háromszorosát fizeti ki. De a lényeg, hogy nem egy összegben kell ki­adni a 12 milliárd forintot, és dön­teni, hogy melyik egyetem is kapja meg, hanem az állam bérleti díj formájában „csöpögteti” majd. Ez a rendszer Nyugaton már régóta és sikeresen működik.- Az első fázison tehál túlestek. A dokumentációt július 15-ig kell eljuttatni a minisztériumba, ami valószínűleg nem okoz gondot. Mi következik utána?- Ott vagy elfogadják, vagy nem... Ha igen, meghir­detik a programot, kezdődik a közbeszerzési eljárás. Úgy vélem, jövőre lesz minden abban a stádiumban, hogy valóban komolyan vehetjük. Hogy lesz-e vállal­kozó vagy sem? Nem tudom. Az építőipar minden­esetre készen áll, és információim szerint a bankok­nak is van pénzük.- Tegyük fel, hogy2007-ben elindul a program. Mivel?- Mindegyiket szeretnénk elindítani. A Magasház­tól a város már régóta szeretne megszabadulni, a Pol­lack épülete csaknem negyvenéves, nagyon sok baj van vele. Rendkívül rossz állapot­ban van az orvosi kar negyedik emeletén az állatkert, és a kísérleti majmokat is el kell valahová he­lyezni a 48-as térről, különben nem tud bővülni a közgazdaság- tudományi kar.- Úgy hírük, az előterjesztés si­mán „ment át” a szenátusi ülésen.- Semmi gond nem volt, 90 szá­zalékos többséggel szavazták meg. Előtte sokat beszélgettünk az érde­keltekkel, és miután a programokat a dékánok állították össze - persze, mindenki védte a saját háza táját -, eleve valószínűsít­hető volt a végeredmény. Mindezzel együtt azért van­nak kétségeink: húsz évre előretekinteni... De nincs más lehetőség, különben lemaradunk. balogh z. Diploma után A Pécsi Kisgalériában Aknai Katalin művészettörténész nyitotta meg Somody Péter fes­tőművész a PTE Művészeti Ka­rán végzett négy tanítványá­nak a „Diploma után” című közös kiállítását tegnap. Négy üres szék. A háttérben festőáll­vány. A parketten festéknyomok. Va­lamiféle elementáris hiány süt a kép­ről. Regényes üresség. Valami tör­tént, valami elmúlt. Szétszéledtek a hősök. Az utak ugyancsak szerte­ágaztak. A kérdőjeleket Somody Pé­ter festőművész tanítványai hagyták maguk után a PTE Művészeti Kará­nak 217-es szobájában. Az ott ké­szült fotó került a meghívóra. A „Diploma után” diplomatikus cím arra utal, hogy egyenlő távolság van a művészek között. Ebben a terem­ben dolgoztak, itt töltöttek egy cso­mó időt. A kép erről szól. Meg arról, hogy akik itt voltak, elmentek. Amit maguk után hagytak, az legföljebb a hamvas ifjúság. Illúzióik eleve nem is voltak. Most ki-ki a maga útját ke­resi. Az illuzórikus „művészi” attitű­döket továbbra is kerülve. Fejős Mik­lós kérdésünkre elmondta, közös tárlatuk anyagának összeállításában semmilyen tematikus vagy teoreti­kus megfontolás nem befolyásolta őket. Mindenki a maga tapasztalatá­ból, tudásából építkezik. A világ sa­ját maga általi újrafelfedezésének ta­pasztalatát tárja elénk. Az alkotók 3-4 darabból álló, többnyire figura- tív, közönségbarát képsorozatokban gesztusértékűén jelenítik meg ma­gukat. A sorozatok egyes darabjai egyedi művekként is megállják a he­lyüket. Balogh Tünde, Csávás Eszter, Fajka József, Fejős Miklós „Diploma után” címmel rendezett kiállítása a Pécsi Kisgalériában látható. b.k. Egy öregember emlékirataiból A Tigris A Tigris ült a Németdomb hajlatá­ban, az öreg vackorfa alatt és újsá­got olvasott. Néha kitekintett a la­pok mögül, hogy gyönyörködjön Sásd panorámájában, s megnéz­ze, jön-e már valami élelemmel beszállítója, a Róka. Az újságot is a Róka hozta min­den reggel Hörnyékről. Éjjel tyú­kokat szerzett, reggel meg vissza­ment, s a sokáig alvók ajtaja elől elvitte az újságot. Egyszer korán érkezett és összetalálkozott a pos­tással. A postás ijedtében egy Du­nántúli Naplóval hadonászott. A Róka kikapta a kezéből és elsza­ladt vele. Másnap már a hídnál megvárta a postást, aki harmad­nap már magától nyújtotta neki a lapot, csak menjen. De elmesélni senkinek sem merte a dolgot, mert még kiderülne, hogy napon­ta valamelyik előfizetőnek be sem dobja. Csak csodálkozik másnap, hogy biztos ellopták a szomszé­dok. Különben is, a valóságot rit­kán hiszik el az emberek. A pos­tás nem szerette, ha gúnyolják. Szarka szállt egy ágra, a Tigris fölé:- Na, mit ír rólad ma a Pincehe­lyi Zita?- Gipszbe öntötték a mancsaim nyomát, mint a nagy sztárokét. Címlapkép lett a tappancsom. Most aztán bámulhatják, akik csak mesének mondtak. Még az ürülékemet is tanulmányozták. Sajnos nem állapították meg, hogy mostanság csak hitvány tyú­kokat eszem, akiken több a toll, mint a hús!- A székletedet is gipszbe ön­tötték?- Azt nem írja a Zita. Csak azt, hogy alaposan megszagolták.- Friss hús lehet ez a Zita. Bele­harapnál mi?- Otromba vagy. Ő biztosan hisz bennem. Érzem az írásaiból. Miért bántanám? Azt a kedves pi­ci lányt sem haraptam meg, aki ezen a környéken, nagy szemek­kel először rámcsodálkozott.- Az emberek is azt bántják meg legtöbbször a legjobban, aki hitt bennük.- De én nem vagyok olyan al­jas, mint az ember. Igaz, szinte könyvtárban nőttem föl. A gaz­dim a könyvek között játszott ve­lem, nehogy a szomszédok meg­lássák, hogy kis tigrise van. így sok minden ragadt rám. Azt is ér­tem, hogy ha egy ember nem ért valamit, inkább azt mondja, nem hiszem. És nem hisz annak sem, aki ért ahhoz, amiről beszélnek. Mindezt a józan ész nevében te­szik, pedig a tompa észre kellene hivatkozniuk.- A városban azt beszélték, nem is tigris vagy, hanem kacsa.- Én kacsa? Nézz rám! Láttál már kacsát?- Én igen, és te?- Egyszer, néhányat. Mind tisz­tított volt és mirelit. De jobb, mint a tollas tyúkok.- Miért hagytad ott a gazdádat a könyvekkel.- Nem szívesen beszélek róla. Tudod, a gazdimnak egy idő után több könyve volt, mint pénze. Nem tudott nekem húst venni. Ő már rég füvet rágott csak, mégse. Elein­te még eladott egy-két könyvet, de az is csak néhány napra levő húsra volt elég. Mindig éhes voltam. Már odaadott volna egy állatkertnek vagy cirkusznak, de sosem volt en­gedélye tigristartásra. Én tulajdon­képpen már akkor is láthatatlan voltam. Félt attól, hogy látható le­szek. Aztán azt mondta, kitalált va­lami jót. Elutaztunk.- Hova utaztatok?- Ide. Beültünk a rozzant furgon­ba, ahol mindig bújnom kellett, ha szaladgálni vitt a szabadba. De most nagyon sokat utaztunk. Egy egész éjszaka. Hajnalban azután megállt egy idegen erdő szélén és azt mond­ta: na fuss egyet. Én kiugrottam, el­kezdtem futni, de mire visszafelé jöttem, már eltűnt a kocsi gazdistól.- Mit csináltál?- Három napig sírtam és éhez­tem.- Miért nem vadásztál?- Sosem vadásztam. Olvasni megtanított, vadászni nem. Aztán kóborlásaim során találkoztam a Ró­kával, aki épp egy tyúkot kezdett fal­ni. Nagyon megijedt tőlem. Azt mondta, nekem adja a tyúkot, ha nem bántom. Nem akartam elfogad­ni. Azt mondta, egyem nyugodtan, sőt, ha kell, hoz még, csak ne bánt­sam. Nem is akartam bántani. Há­rom erdővel arrébb van egy mérges, kóbor kutya. Neki mindig annyi a vacsorája, hogy nem tudja egyedül megenni. Ha a Róka már kifáradt, át­megyek hozzá, s megeszem, amit hagy. Csak most nem mehetek, mert ott járnak a puskás emberek. Pedig a tollakat, a szőrt, nem tudom meg­szokni. Gusztustalan.- Nem kéne mindig elbújnod, ha jönnek az emberek. Talán még etetnének is.- Nekem mindig el kellett búj­nom, ha jöttek az emberek. S külön­ben is, már nagyon rossz vélemé­nyem van a legtöbbjükről. Engem ne bámuljanak. Nem érdemlik meg. Megjött a Róka:- Mit szólsz? Nem tyúkot hoz­tam, hanem egy finom fácánkakast.- Atyám! Ezen még több a toll! Mit vétettem?- Én kajáért loholok neked, te meg a Szarkával fecserészel. És ci­kized, amit hoztam!- Mi bajod a Szarkával?- Szerencsétlen! Azért csörög a fejed fölött, hogy eláruljon, hogy rád szabadítsa a vadászokat. Jön­nek és lepuffantanak. A Szarkával nem beszélünk.- Pedig épp üzenni akartam vele.- Üzenni? Kinek?- Pincehelyi Zitának. Hogyha egy kicsit is szeret, legközelebb írja meg a címét is annak, aki kétségbe von­ja, hogy létezem-e egyáltalán. Ideje elkezdenem vadászni. Az első zsák­mányom olyan legyen, akit nem saj­nálok. Szeretnék jóllakni végre.- Sásdon majd azt beszélik, hogy a kacsa falta fel a kétkedőt! - csörrögött a Szarka, s elrepült Hosszúmező felé. Én láttam, s beszéltem is, a Szarkával: 2004. 07. 02. Bükkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents