Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)

2004-04-03 / 92. szám

8. OLDAL POLITIKAI VITAFÓRUM 2004. ÁPRILIS 3., SZOMBAT Jó lesz-e hazánknak? Csökkennek a gyógyszerárak A Jobbik már Komlón is Kósáné Kovács Magda a közel­múltban rendkívül durva kije­lentéseket tett a katolikus egy­házról, megsértve evvel több millió hivő embert. Az eset a né­hány éve tartó - hol enyhébb, hol súlyosabb - keresztényelle­nes megnyilvánulások legújabb állomásának tekinthető. Külö­nösen szomorú, hogy most egy országgyűlési képviselő enge­dett meg magának ilyen stílust. Kósáné véleményével kapcso­latban fölmerül egy igen fontos kérdés: Vajon az MSZP többi po­litikusa is hasonlóképpen gon­dolkodik? A keresztényellenesség kap­csán érdemes elgondolkodni azon, hogy történelmi egyháza­ink mivel járultak és járulnak hozzá az emberiség kultúrájá­hoz, gyarapodásához, testi-lelki egészségéhez. Az egyszerűség kedvéért tekintsük most csak Magyarországot! A tudomány területéről ki kell emelni a dinamó föltaláió- ját, Jedlik Ányost, aki bencés szerzetes volt. Szepsi Laczkó Máté református lelkészt pedig az első tokaji aszú készítőié­ként tartják számon. Építészeti örökségünk jelentős része szin­tén az egyházaknak köszönhe­tő. Óvodák, iskolák, kollégiu­mok működtetésével az egyhá­zak a magyar oktatásban is részt vesznek, nagy terhet véve le az állam válláról. A csekély - és a jelenleg hatalmon levők ál­tal tovább csökkentett - anyagi támogatás ellenére kórház, szo­ciális intézmények fenntartásá­val, a rászorulók megsegítésé­vel, karitatív tevékenységgel a nem hívők számára is nélkülöz­hetetlen munkát végeznek az egyházak. A lelki támasz nyúj­tása pénzben ki nem fejezhető értékkel bír. A turizmus terüle­tén szintén pótolhatatlan a tör­ténelmi egyházak szerepe. Gondoljuk csak meg, milyen lenne Pécs a Székesegyház nél­kül, mekkora volna Szeged vonzereje, ha nem volna ott a Dóm, vagy milyen lenne Debre­cen a református Nagytemplom hiányában! Többek között az említett okok miatt is óriási hiba szem­beszállni a történelmi egyhá­zakkal. Teljesen egyértelmű, hogy egyformán igaztalan meg­sérteni a zsidó, az evangélikus, a református vagy a katolikus vallásúakat. Mindezek után tegyük föl magunknak a kérdést: jó lesz-e hazánknak, ha Kósáné Kovács Magda is az ország képviselője lesz az Európai Parlamentben? Szerencsére van más választás is. Június 13-án szavazhatunk dr. Hegedűs Lóránt református püspökre is. Biztosak lehetünk benne, hogy a püspök úr sem itthon, sem Brüsszelben soha nem fog hasonló sértő kijelenté­seket tenni. Erdős László, MIÉP Nem árpilisi tréfa, mert a gyógyszertárak már megkap­ták az új árlistát. Az új árak átlaga az előző év árának 85%-ában került megállapításra, tehát a betegeknek ke­vesebbet kell fizetni a gyógyszerekért a patikában. Ez a változás központi kormányzati intézkedés! Miért volt erre szükség? A 2002-es évben az állami gyógyszertámogatás a tervezett 153 milliárd forinttal szemben 208 milliárd lett, majd a 2003-ban 251 milliárdra „teljesült”. Látha­tó, hogy két év alatt 60%-os gyógyszertámogatási több­letkiadás terhelte a gyógyszerkasszát. A támogatás mellett a lakosság gyógyszerkiadása is jelentősen nőtt: 2002-ben 134 milliárd, 2003-ban már 156 milliárd fo­rint. Ez csupán a támogatott gyógyszerekre vonatkozó adat. Kell nekünk ennyit gyógyszerekre költenünk? Meg­ítélésem szerint nem! A WHO (Egészségügyi Világ- szervezet) adatai is ezt igazolják. Magyarországon a teljes egészségügyi kiadások 30%-át a gyógyszerek ad­ják, míg Németországban ez az érték csupán 14%, Csehországban is csak 21%. Az sem igaz, hogy ez azért van, mert abszolút érték­ben kevesebbet költünk gyógyszerre, mint mások. WHO adatai: fejenként és évente 280 dollárt költünk, míg Anglia 240-et, Csehország pedig 242-t. Hogyan lehet ezt az indokolatlanul túlköltekezést fi­nanszírozni? > 1. Az adófizetők pénzéből - a gyógyszerkassza túl­lépésével. 2. A beteg pénzéből - a lakossági térítési díj növelé­sével. 3. A gyógyszeripar önmérsékletének és együttmű­ködésének erősítésével. A Fidesz előszeretettel hivatkozik a gyógyszergyártók­kal kötött hároméves megállapodásra. Nos, mit eredmé­nyezett ez a megállapodás? Kizárólag a gyártók számára garantált árbevétel-növekedést! Automatikus áremelést tett lehetővé valamennyi készítmény esetén, függetlenül a világpiaci ártól! A 2002-ben hivatalba lépő kor­mány nem engedte a gyártóknak ígért, inflációkövető 6,3%-os áreme­lést bevezetni, és 2003-ban is csak A ' iS I 3,4%-os lakossági gyógyszeráreme- lésre került sor. Döntésének oka: Wkjrjm nem fogadható el, hogy a beteg em- iSiWSSIM« berek gyógyterhe ilyen ütemben to­vább növekedjenek. Ne legyen szükség arra, hogy az adó- és járulékfizető állampolgá­rok finanszírozzák a gyógyszerkassza több tízmilliárd forintos túllépését! A kormánydöntés eredményeként 10746 gyógyszer beteg által fizetett térítési díja csökken, 1654 gyógyszer beteg által fizetett térítési díja nem változik. Megoldásra váró feladat a gyógyszerforgalmazókat érintő árbevétel kiesés kompenzálása. Mi várható a jövőben?- EU-konform, tervezhető és átlátható gyógyszer-tá­mogatási rendszer kialakítása.- Egyeztetések folytatása a gyógyszergyártókkal. Támogatás, volumen-szerződések előkészítése, na­gyobb rész átvállalása a közterhekből. Alapveíő cél egészségünk megóvása, ami nem csak a gyógyszerek miatt drága mindannyiunknak! Dr. Nyúl István, MSZP országgyűlési képviselő, a Parlament egészségügyi bizottságának tagja „Biztonságpolitika”? A jobb- és a baloldali párt ádáz küz­delmének legújabb eseménye: Or­bán Viktor pártja balról előzi az MSZP-t. Az újabb és újabb „jóléti” intézkedéseken alapuló szocialista politikára a konzervatív pártelnök még újabb javaslatokkal igyekszik rálicitálni. Mindehhez ráadásul össze akar gyűjteni egymillió támo­gató'aláírást, ami a rosszindulatú elemzők szerint elsősorban arra szolgál, hogy a Fidesz az eljövendő választási kampányok céljaira lak­címmel, e-mail címmel ellátott névsort szerez­zen híveiről. Nem vitatom a bal- és jobbol­dali politiku­sok szándékai­nak nemességét - hiszen mi, poli­tikusok (remél­hetőleg) valamennyien azért dolgo­zunk, hogy az ország polgárainak élete jobbá váljon. Azt gondolom azonban, hogy a növekvő osztogatá- si hévvel a jobb- és a baloldal nem­csak tévúton jár, de az ország, az em­berek alapvető érdekeinek is árt. Természetesen magam is úgy vé­lem, hogy a politika egyik legfőbb feladata a jólét biztosítása. Az embe­rek létbiztonságra, magasabb jöve­delemre, emelkedő életszínvonalra vágynak, és minden politikusnak kutya kötelessége az emberek érde­keinek szolgálata. Csakhogy az em­berek nem attól fognak máról hol­napra jobban élni, ha kicsivel többet osztunk szét közöttük abból az ir­datlan pénzalapból, ami éppen a polgárok által befizetett adóforintok­ból keletkezik. Hiszen ha ugyanazt a pénzt egyszer idetesszük, másszor odarakjuk, attól az még mindig csak ugyanaz a pénz marad. Nekünk, liberálisoknak szent meggyőződésünk, hogy az embe­rek jóléte, anyagi biztonsága azzal biztosítható leginkább, ha: 1. nö­vekszik a gazdaság teljesítőképes­sége, 2. a jövedelem minél kisebb részét vonja el az állam az adófize­tő polgártól. Ehhez a célhoz pedig az adók csökkentésének útja vezet. A magyar adóterhek amúgy is kirí­vóan magasak, ami igencsak vissza­fogja a gazdaság teljesítményét - márpedig valamennyien a gazda­ságban megtermelt pénzből élünk, még a tanárok, az ápolónők és a nyugdíjasok is. Ezért képviseli a magyar liberális párt másfél évtize­de következetesen az adócsökken­tés politikáját. Törekvésünk tavaly meg is hozta - egyelőre kicsiny, de mégiscsak fontos - eredményét, hiszen a rend­szerváltás óta először került sor adócsökkentésre (így idei jövedel­münknek már kisebb részétől kell megváljunk). Ez azonban csak a kezdet. Szükség van az adóterhek további csökkentésére, az adórend­szer egyszerűsítésére, különféle be­ruházási adókedvezményekre - és természetesen arra, hogy a befize­tett adóforintok a legszigorúbb ta­karékossággal legyenek elköltve. Ezért javasolunk egyszerre adó- csökkentést és rászorultsági alapú szociálpolitikát - csak így érhető el a gazdasági teljesítőképesség növe­lése eladósodás nélkül. A Fidesz és az MSZP céljai tehát nemesek, de az általuk javasolt esz­közök a gyakorlat próbáját nem áll­ják ki. A második világháború utáni történelem bebizonyította, hogy a társadalom jólétét, a polgárok biz­tonságát csak a dinamikusan nö­vekvő gazdaság képes biztosítani, ehhez pedig liberális gazdaságpoli­tikára van szükség. A létbiztonságot szajkózó szocialista gazdaságpoliti­ka’ (még akkor is, ha maga Orbán Viktor hangoztatja) eladósodást és egy helyben toporgó gazdaságot eredményez. Sok ember igazságérzetét bántja a liberális gazdaságpolitika egyik „mellékhatása”, a társadalmon be­lüli különbségek növekedése. Való­ban: ha mindenki Trabanttal jár, az igazságosságra ném lehet panasz. En mégis azt mondom, inkább jár­janak egyesek Mercedesszel vagy Ferrarivé, ha ez az ára, hogy a töb­bieknek is teljen Opelra, Volkswa­genre - hogy az egyre divatosabbá váló autós hasonlatokat folytassuk (Orbán Viktor még csak négy ke­rékkel kezdte, Medgyessy Péter már a Ferrarinál tart...). Ha Orbán Viktor elhatározta, hogy a jobboldali szavazatok után a baloldaliakat is begyűjti, lelke rajta. Hithű szavazóit talán nem különö­sebben fogja zavarni, hogy ezúttal hamisítatlan szocialista programmal próbálja megnyemi-megtartani őket. Ez egy üyen furcsa ország, ahol a szocialisták építik a kapitalizmust, amit a jobboldali konzervatívok akarnak rendre megdönteni. De le­gyen mindez az ő dolguk - mi, libe­rálisok ahogy eddig, úgy a jövőben is az adócsökkentés érdekében fogunk politizálni, hogy egy erős és dinami­kusan növekedő gazdaság tudja szolgálni a polgárok biztonságát. Dr. Bretter Zoltán, az SZDSZ Pécsi Szervezetének elnöke 2004. március 17-én megalakult Komlón a Jobbik Magyaror­szágért Mozgalom helyi szerve­zete. Az alakuló gyűlésen jelen volt Vona Gábor alelnök, Szabó Gábor pártigazgató, Barkó Béla megyei vezető. A radikális párt iránt nagy az érdeklődés a vá­rosban. Főleg a volt MIÉP-esek, a Fideszt bírálók, de találha­tunk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom részéről is érdeklődőket. A helyi szerve­zet elnöké­nek Szabó Ká­rolyt választot­ták meg. Az alakuló gyűlésen el­hangzott, hogy a Jobbik célja a rendszervál­tás befejezése, a jelenleginél igazságosabb társadalom meg­teremtése. Elfogadhatatlan, hogy a közélet a szőnyeg alá sö­pör, vagy álvitákkal leplez olyan nemzetstratégiai kérdése­ket, mint a népességfogyás, a cigányság helyzete, a nemzeti vagyon kiárusítása, vagy kör­nyezetünk tragikus állapota. A Jobbik Magyarországért Mozgalom értékelvű, konzerva­tív, módszereiben radikális, nemzeti, keresztény párt. Szá­munkra a nemzeti identitás és a kereszténység szét nem választ­ható fogalmak. A Jobbik prog­ramja a nemzet egészét kívánja képviselni. Manapság az eiriberi önzés szabja meg a világ működését. Ahhoz, hogy egy élhetőbb Ma­gyarországon élhessünk, képes­nek kell lennünk újra felfedezni közös gyökereinket. Valljuk, hogy nemzetünk erkölcsi meg­erősödése csak a krisztusi taní­táson alapulhat. Csak egy cselekvő magyarság képes megtalálni a helyes utat, amely egy a Jobbik Magyaror­szághoz vezet bennünket és utódainkat. Szabó Károly, városi elnök Hadilábon az igazmondással A politikusok nyilvános szerep­lése közben gyakran bosszanko­dom, hogy némely törvényho­zók mi mindent hordanak össze ellenlábasaikról, s hogy „egész pályás letámadás” néven elhíre- sült politizálásuk közben milyen konokul ragaszkodnak valótlan, bizonyítatlan vagy bizonyítha­tatlan állításaikhoz. Majd képvi­selői teendőik rovására hónapo­kig traktálják velük a közvéle­ményt. Nem számít, hogy mit mon­danak. Lényeg, hogy minél töb­ben figyeljenek rájuk, minél töb­ben beszéljenek róluk. Tehetik, hiszen az országgyűlési képvise­lőség nyújtotta mentelmi jog ga­ranciát nyújt számukra az alap­talan vádaskodásokért viselendő felelősség alóli kibúvásra. Emel­lett jól tudják, hogy a további in- szinuálásra bármikor kész társa­ik nem fogják a mentelmi jogu­kat hatósági eljárás lefolytatásá­nak lehetősége végett fölfüg­geszteni. Élt egyszer egy hírhedett pro­pagandaminiszter. Neki tulajdo­nítják az alábbi tézist: „Minél többször és minél harsányabban hangzik el a hazugság, a töme­gek annál inkább elfogadják igaznak.” Amikor prominense­ink különféle valótlanságok is­mételgetését a politika rangjára emelve igyekeznek szimpátianö­velő tömeghatást elérni, tulaj­donképpen e torz nézőpontot követik. Persze, nem állítható, hogy a valóság tényeit meghamisító vagy eltúlzó politikusok hadilá­bon állnak az igazmondással. Az akarnokság, mely a hatalom megtartása, megszerzése, illetve visszaszerzése közben inspirálja őket, azonban szemet szúr. A felületes szemlélőnek talán föl sem tűnik ez. Holott nyilván­való, többsége kizárólag a hata­lomra ácsingózván ócsárolja elvi ellenfeleit, s igyekszik hitelét ron­tani, tisztessége iránt a választók­ban kétségeket ébreszteni. Valószínűleg a lódító is tudja, hogy nem mond igazat. Mégis imamalomra emlékeztető mó­don ismétli a hamis állításokat. Mellékesnek tekinti, hogy „kilóg a lóláb”. Úgy véli: ha már foghí­jas felkészültséggel képtelen te­hetségesebb vetélytársai fölé ke­rekedni, mószerolással talán előnyre tehet szert velük szem­ben. Gyakorlati példák sora iga­zolja, hogy a botcsinálta politi­kus számára milyen hatásos eszköz lehet ez arra, hogy a közéleti szintéren pozícióelőnyt csikarjon ki magának; E törek­vésében olykor sem korlátot, sem mértéket nem ismer. De­mokrácia adta jogán olyan ko­moly ábrázattal mondja, mond­ja , hogy a né­zőnek, hallga­tónak, olvasó­nak olykor az a képzete tá­mad, maga is elhiszi amit beszél. Sajnos, sok ember hajla­mos arra, hogy felüljön a legképtelenebb állítá­soknak. Talán mert feltételezi, hogy bizonyos dolgokat nem ál­lítanak, ha nem lennének iga­zak. Vagy egyszerűen csak arra gondol: „nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél”. Holott tudhatná, hogy a ha­raszt zörgését nem csak a szél szokta előidézni. Dr. Südi Bertalan Festőbrigádok serénykednek Ahogy távolodtunk időben a kom­munista rendszert temetni akaró első szabad választástól, az egyko­ri elvtársak hamar felocsúdtak a nagy összeomlásból. Miután meg­tapasztalták a változás folyamatá­nak bársonyos jellegét, felbátorod­tak. Tehették, mert az új hatalom­birtoklók, a sokakban kavargó in­dulatok ellenére nem bántották őket. Éledő merészségük idővel ar­roganciába csapott át, annál is könnyebben, miután a csőd szélén - eszmét s zászlót hátrahagyva - si­került a gazdaság állva maradt bás­tyáiba elmenekülniük, konzervál­va egyidejűleg korábban természe­tes médiabefolyásukat. Hatalmas erőt tartva ezáltal a markukban, a múltra emlékeztető óvatos hangok­ra' előbb vállvonogatással reagál­tak, majd a hányaveti „na és” ki­szólásból kioktató stílusra váltot­tak. Felsőbbrendűségi érzésük lep­lezetlen megnyüvánulásai kivált­képp olyankor szúrnak szemet, amikor az emléknapokon a kom­munizmus áldozatainak sorsa lép látókörünkbe. Most persze az egykori hatal­masságok gátlástalanul igyekez­nek legalább rózsaszínűre átfeste­ni a vörös terror korszakát. Igaz, alapvetően a talajt vesztett embe­rek korábbi látszat jólétük iránti nosztalgiázásukkal, mások egyko­ri fiatalságukból eredő kedves em­lékképeikkel kaparják elő a letűnt évtizedeket. De mindezt meglova­golva, nem kevesen munkálkod­nak azon, hogy a kisemberek hét­köznapi múltba Tévedését legen­dákkal, bálványokkal, tudatos tör­ténelemhamisítással körülbás­tyázzák. így válik végül az egész a politikacsinálók és talpnyaló ki­szolgálóik múltat tisztára mosni akaró színjátékává. A tömegre ható manipuláció kézzel fogható jelei számomra a CD-n és kazettán összegyűjtött út­törődalokkal kezdődtek. Aztán, né­hány éve kiadták a „Best of Com­munism" CD-t, azaz a kommuniz­mus legjobb dalait. A „Ki tud töb­bet Kádár Jánosról?" hívószavak­kal rendezett iskolai vetélkedők után, a könyvesboltokban ez idő szerint nemcsak a Kommunista ki­áltvány kapható szabadon, de több Kádár János életét méltató vaskos mű is. Amúgy, mindenki emlékez­het a Kádár-szobor felállításának alig négy évvel ezelőtt felröppentett öüetére, a pécsi porcelánbolt kira­katát díszítő Lenin-fejekre vagy a tavaly Dunaúj­városban újra helyet kapott Lenin-szoborra. És nincs egy éve a Budapest bel­városában ren­dezett Sztálin- kiállításnak, ahol a nagy vezér ké­peinek erdeje mögül hangja is, sőt Gerő Ernő egyik beszéde is hallható volt. Csak úgy sorjáznak a rehabilitá­ciós törekvések. A múlt évi könyv­napon Nyíregyházán Berecz Já­nos, a Központi Bizottság egykori titkára, Kádár egyik helyettese, író­olvasó találkozón mutatta be büsz­kén „Vállalom" című, önéletrajzi ihletésű kötetét. Pár hónappal ké- sőb, Szentendrén újonnan gyártott kommunista önkényuralmi jelké­pek kiskereskedelmi forgalmazá­sára derült fény. Ez év januárjában Komlón rendeztek kiállítást az egypártrendszer évtizedeinek re­likviáiból: zászló-, kitüntetés- és plakátrengetegben múltat idéző fényképeket és brigádnaplókat le­hetett nézegetni. A főszervező, egy volt munkásőr pedig kimondta, csak a parancsra vártak ’89 őszén s fegyverrel védték volna meg a rendszert. De hát a parancs elma­radt, így most már csak nosztalgi­ázni lehet, s a visszatekintők em­berarcúvá próbálják fényezni a Ká­dár-rendszert. Bánatukra, többre már nincs le­hetőség. A tovább regnáló régi párt­katonák a kibékíthetetlen ellenség, a nagytőke, a NATO és a nyugat­európai államok közössége felé for­dultak. Azért mégis, sokan szeret­nék mielőbb valamiféle piedesztá- lon látni Kádárt és fegyverhordozó­it. Javában zajlik a tények retusálá- sa. A média-csatornák manipulativ riportműsorai boldog, alkotó és Ba­latonban pancsoló honfitársaink képét rajzolják elénk. A korszakot legalább annyira jellemző üldözöt­tekről nemigen esik szó. Mások di­vatot diktálnak: a plázákban neve­lődő ifjúság CCCP és DDR feliratú ruhákban riszálja magát, sőt sarló­kalapácsos zoknit, melegítőt és ga­tyát hord, holott mifelénk milliók élete-sorsa bánja ezeket a jelképe­ket. Csakhogy a fiataloknak nincse­nek személyes tapasztalataik abból az időből, s így könnyen felhasz­nálható eszközeivé válnak a régi idők átfestésének. Ez alatt pedig, akik működtették a diktatúrát, ma­gas beosztásúak és utánpótlásuk, EU- és NATO-jelvényeket viselnek zakójuk hajtókáján. Dr. Schmidt Pál, MDF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents