Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-25 / 83. szám

I 2004. Március 25., csütörtök SPORT 13. OLDAL . uLá )f( VnlO A VILÁG SPORTJA HÚSZAS KERET. Lothar Matt­häus, a magyar labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitánya pén­teken húszfősre szűkíti március 17-én kihirdetett 26-os keretét a Wales elleni jövő szerdai barát­ságos találkozóra, a január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékmér­kőzésére. A szakvezetőt sérülé­sek is befolyásolják majd, hiszen a ferencvárosi Gyepes Gábor biz­tosan, míg a bredai Pető Tamás valószínűleg nem állhat rendel­kezésére. ÚJ IDŐMÉRŐREND. A számos kritikát követően az FIA némileg módosította a Forma-l-es idő­mérő edzések órarendjét. A ne­gatív vélemények szerint a szombati kétfordulós kvalifikáció unalmas és túlságosan hosszú volt. Ráadásul az első gyakorlás semmiben sem érintette a vasár­napi futam rajtsorrendjét, csak a második edzés indulási listájáról döntött. Az új első időmérő egy órával a korábban meghatározott időpont előtt kezdődik, vagyis valamennyi helyszínen helyi idő szerint 13 órakor. A harmadik fu­tamtól kezdve a második kvalifi­káció ez után egy órával követ­kezik. 22 SPORTÁGBAN. Jelen állás szerint 22 sportágban vehetnek részt magyar sportolók az athé­ni ötkarikás játékokon - hang­zott el az előkészítő bizottság ülésén. Négy éve, Sydneyben 23 sportágban indult magyar ver­senyző. Tekvondóban és szink­ronúszásban ezúttal nem sike­rült kvótát szerezni, viszont he­gyi kerékpározásban Athénban első alkalommal rajtol magyar sportoló az olimpián. Az utazási terv is elkészült. Ezek szerint az első nagyobb csoport augusztus 10-én indul, s ezt követve a Ma­lév együttműködésével csaknem naponta utaznak versenyzők Athénba. ■ „Kiizdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szerettünk és nem feledünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, nagymamám, testvérem, anyósom, SZÉKELY DEZSŐNÉ Brunner Dezsőné a Mecsekére Rt. volt dolgozója 55 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatója március 29- én, 13 órakor lesz a pécsi központi temető nagytermében. A gyászoló család •szssio* Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEF 69 éves Mecseki Szénbányák gépko- csivezetőjg elhunyt. Temetése márci­us 30-án, 15 órakor a pécsi közpon­ti temetőben. A gyászoló család *884058* f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, drága jó édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk, só­gorunk, nagybátyánk és kedves roko­nunk, BÉKÉI JÁNOS MÁV nyugdíjas hosszú betegség után, 77 éves korá­ban elhunyt. Temetése 2004. márci­us 29-én, hétfőn a 13 órakor kezdő­dő gyászmise után lesz a pécsi köz­ponti temető kápolnájából. A gyászoló család *889775* ________Bajnokok Ligája, negyeddöntők, UEFA-kupa________ An celotti is hitetlenkedik Labdarúgó NB I. Hovatovább Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezető­edzője is csak ámuldozik, hogy együttese mérkőzésről mérkőzésre képes egyre jobb teljesítményt nyújtani. A piros-feketék kedden is igazi örömfocit mutattak be a Baj­nokok Ligája negyeddöntőjének el­ső mérkőzésén, pedig az ellenfél nem akárki, hanem az előző körben a Juventust búcsúz­tató spanyol Deportivo La Coruna volt.- Semmi különöset nem mondtam játékosaimnak a szünetben. Csak annyit kér­tem, hogy próbáljanak meg nagyobb nyomást gyakorolni az ellenfélre - nyilatkozta a mérkőzés után a hazaiak tré­nere. A szakvezető azt is el­árulta, hogy nem akart hinni a szemének, amikor együttese a második játékrész elején Sevcsenko, Kaka és Pirb ré­vén nyolc perc alatt három­szor is betalált a vendégek ka­pujába. A milánói szurkolók a há­romgólos győzelem mellett csapatkapitányuk, Paoto Mal­dini csúcsának is örülhettek, hiszen a veterán védő 130. európai kupamérkőzésén lé­pett pályára, ezzel megdöntve a holland Frank de Boer re­kordját. Javier Irureta, a Deportivo meste­re érthető módon csalódottan nyilat­kozott: - Máshogy alakult volna a mérkőzés, ha a szünetben előnnyel vonulhatunk az öltözőbe. így vi­szont nagyon nehéz helyzetbe ke­rültünk, de nem ismerünk lehetet­lent. A papírforma alapján nem megle­pő, hogy az FC Porto simán, 2-0-ra verte a francia Lyont a másik keddi mérkőzésen, amelyről a portugálok vezetőedzője, Jose Mourinho azt ál­lítja, hogy a türelem jelentette a siker zálogát. A kiváló tréner hozzátette: megfe­lelő eredményt értek el Deco (44.) és Ricardo Carvalho (71.) góljaival, de még nem dőlt el a továbbjutás. Kol­légája, Paul Le Guen már távolról sem értékelt ilyen higgadtan és örömmel, de ez nem is meglepő, hi­szen úgy tűnik, szinte csodának kell történnie Lyonban, hogy az Olym- pique kerüljön a legjobb négy közé. A Porto - Lyon párharc továbbju­tója az elődöntőben a Milan - Depor­tivo összecsapások győztesével talál­kozik majd. UEFA-nyolcaddöntők Csütörtökön a nyolcaddöntők visszavágóival folytatódik a labdarú­gó UEFA-kupa úgy, hogy a sorozat legnagyobb esélyeseinek kikiáltott három csapat egyformán hátrány­ban van. A program (zárójelben az 1. mér­kőzések eredményei): Bruges - Bor­deaux (1-3), Eindhoven - Auxenre (1-1), Roma - Vülarreal (0-2), Barce­lona - C. Glasgow (0-1), Mallorca - Newcastle (14), Intemazionale ­Benfica (0-0), O. Marseille - Liver­pool (1-1), Valencia - Genclerbirligi (0-1). A szerdai BL-mérkőzéseken Real Madrid - Monaco 4-2 (0-1) G.: Pavón (50.), Zidane (69.), Figo (76.), Ronaldo (81.), illetve Squillaci (43.), Morientes (83.) Chelsea - Arsenal 1-1 (0-0) G.: Gudjohnsen (53.), illetve Pires (59.). Újpest - Győri ETO 4-1 (3-0) Szusza Ferenc-stadion, 2000 né­ző. V.: Megyebíró. Újpest: Vlaszák - Szélesi, Tamá­si, Juhár, Vanczák - Erős K., Farkas (Rajczim 80.), Polonkai (Sándor, 67.), Tóth N. (Bánka, 72.) - Büksze- gi, Feczesin. Győri ETO: Sebők Zs. - Böjté, Stark, Kartelo, Makra - Né­meth, Jaki, Vlajic (Regedei, 37.) - Pe­PÁRIZS A Nemzetközi Automobü Szövet­ség (FIA) tanácsának döntése értel­mében az idén is szerepel a ver­senynaptárban a Brit-rali. A sziget- országi futam ez évi megrendezése azért volt veszélyben, mert a ta­valyelőtti viadalon több pilótát gyorshajtáson kaptak a közutakon ric (Varga Z., 87.), Oross (Priskin, a szünetben), NagyT. G.: Feczesin (10.), Tóth N. (17), Farkas (36.), Sándor (92.), illetve Priskin (82.). Kiállítva: Makra (26.), Nagy T. (84.). Sárga lap: Vanczák (18.), Szélesi (80.), ill. Makra (13., 26.), Nagy T. a rendőrök. Az 1995-ös világbaj­nok skót Colin McRae mellett olyan klasszisoknak kellett bíróság elé áll­niuk, mint a négyszeres vb-arany- érmes finn Tommi Mdkinen, a két­szeres győztes spanyol Carlos Sainz és a korábbi Európa-bajnok német Armin Schwarz. A vétkesek 150-től 1750 fontig terjedő pénz- büntetést kaptak. _____________■ To tótippek, két változatban Mérkőzések Dunántúli Napló Nemzeti Sport 1. Ferencváros (1.) - Debrecen (4.) 1 1X 2. Haladás (11.)-ZTE (12.) 2 2x 3. Bochum (5.) - Schalke 04 (6.) 1X x2 4. Bayern M. (2.) - Mönchengladbach (13.) 1 1 5. Frankfurt (15) - 1860 München (14.) 1 1x 6. Hannover (16.) - Dortmund (6.) X 2x 7. Leverkusen (4.) - Hertha BSC (17.) 1 1 8. Rostock (9.) - Wolfsburg (10.) 1 1x 9. Hamburg (8.) - Kaiserslautem (12.) 1x 1 10. Juventus (3.) - Modena (15.) 1 1 11. Milan (1.)- Chievo(9.) 1 1 12. Reggina (14.) - Intemazionale (6.) x2 2x 13. Roma (2.) - Bologna (10.) 1 1 +1 14. VfB Stuttgart (3.) - Bremen (1.) 1x X A Milant (és Sevcsenkpt) ezúttal nem lehetett megállítani fotó: epa (69., 84.)._______________ _ Ra li-vb: lesz brit futam Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­anyám, nagymamám, dédmamánk és kedves rokonunk, VÁRKONYI JÓZSEFNÉ 87 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatója 2004. márci­us 29-én, 12.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család *884047* „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk és nem feledünk Téged." Fájó szívvel tudatjuk, hogy IFJ. PERECZ JÁNOS cserkúti lakos március 22-én, 61 éves korában elhunyt. Temetése már­cius 27-én, a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a cserkúti teme­tőben. Gyászolják testvérei: Irán, István, Marika és a széles körű rokonság *884976* A Gyermekklinika Sebészeti Osztályá­nak dolgozói szomorú szívvel vesznek búcsút PRERÁDOVICS EMILNÉ Szűcs Zsuzsanna a Gyermekklinika Sebészeti Osztályá­nak főműtősnőjétől, több magas szakmai kitüntetés tulajdonosától. Közel 4 évtizedes példamutató mun­kájára, magas fokú szakmai elkötele­zettségére mindig emlékezni fogunk. Külön köszönetét mondunk az Ideg- sebészeti Klinika minden dolgozójá­nak, akik áldozatos munkájukkal se­gítették munkatársunk utolsó hónap­jait. Gyermekklinika Sebészeti Osztályának dolgozói *884778* KÖSZÖNET „Szomorúan szólnak a harangok, egy édesanyai szív többé nem dobog. Szeretteinek már csak a könny marad, az Ő lelke megmarad örök halhatatlannak." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ Mariska néni volt becefai lakos 81 éves korában el­hunyt. Temetése március 26-án, 14.30 órakor lesz a becefai temetőben. Gyászoló szerettei *888250* Mély fájdalommal, megrendülve tu­datjuk, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ Tiber Terézia (tanítónő) életének 54. évében, hosszan tartó betegség után március 19-én el­hunyt. Temetése 2004. április 2-án, pénteken 14.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a temető kápolnájában. A gászoló család *884846* Fájó szívvel tudatjuk, hogy DEZSŐ FERENCNÉ 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004, április 2-án, 13.30 órakor lesz a pécsi központi te­metőben. A gyászoló család *884782* Fájdalommal tudatjuk, hogy GEPHARDT FERENC 47 éves korában tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése március 26-án, pénteken 15 órakor lesz a martonfai temetőben. A gyászoló család -asaso?* A sors akaratát mély fájdalommal fo­gadva tudatjuk azokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy GYÍMESI FERENC 88 éves korában váratlanul eltávo­zott közülünk. Temetése a pécsi köz­ponti temető nagy díszterméből lesz 2004. március 29-én, 15 órakor. A gyászoló család *884479* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, nevelő­apám, nagypapánk, testvérem, apó­sunk, PALLAG SÁNDOR életének 64. évében elhunyt. Teme­tése március 26-án, 12.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család *889767* Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy ÁRKI TIBOR a sásdi Agro Rt. dolgozója életének 45. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2004. március 26-án, pénteken 16.30 órakor lesz a vázsnoki temetőben. Emlékét megőrizzük. A sásdi Agro Rt. dolgozói «ssoss* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. MOLNÁR GYULÁNÉ Hosszú Éva pécsváradi lakos 82 éves korában el­hunyt. Temetése március 26-án, 16.30 órakor lesz a pécsváradi teme­tőben. A gyászoló család *889837* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett, felejthetetlen jó feleség, ara­nyos édesanya, SZALAVÁRI IMRÉNÉ 2004. március 19-én elhunyt. Drága halottunk temetése a pécsi központi temető kápolnájából március 30-án, 13 órakor lesz. Előtte gyászmise 12.30 órakor. Gyászolja férje, gyermeke, unokái, testvérei és a széles körű rokonság Hálás szívvel mondunk köszönetét barátainknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, bíró Kálmán betegsége alatt mellettünk álltak és mindig számíthattunk segítségükre, mindenkinek köszönjük, akik utolsó útjára elkísérték. Gyászoló családja *884841* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drá­ga édesanyánk, anyósunk, nagyma­mánk, testvérem és kedves rokonunk, ÖZV. LEISZTER JÓZSEFNÉ Reichardt Mária 80 éves korában elhunyt. Temetése március 30-án, 11.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család *884579* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik édesanyánk, TARABÓ ISTVÁNNÉ Szirják Anna temetésén a bezedeki temetőben megjelentek, sírját a kegyelet virága­ival elhalmozták. A gyászoló család *884937* Hirdetését feladhatja az 505-068-as faxon is. KÉZBESÍTŐT keresünk AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres Görcsöny-Regenye­Szilvás-Szőke területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példány szám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. , Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs környék tér. ügynökségén Bocz János ügynökségvezetőnél, Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Telefon: 06-30-9273-360

Next

/
Thumbnails
Contents