Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-25 / 83. szám

14. OLDAL SPORT 2004. Március 25., csütörtök | K iRAnFnrÁQ k0.oJ.il. UunJ. Iilesict Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. A kupában is támad a MiZo Béres Tímea (balról) ponterőssége már nagyon hiányzik a csapatnak fotó: laufer l. PÉCS Ma este hatkor a női kosárlabda Ma­gyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén fogadja az EO Sopront a MiZo-Pécsi VSK. Ahogy Rátgéber László vezetőedző a tegnapi edzés után fogalmaz, „egyre nehezebb a háromfrontos, megerőltető csata újabb mérkőzésére összeszedni a lá­nyokat, pedig a Final Four árnyéká­ban még itt is és a bajnokságban is létfontosságú meccsek várnak ránk”. A négybe jutásért egyébként már több ízben is párbajozott egy­mással a két patinás gárda, és több­nyire a MiZo került ki a csatából győztesen - ahogy ezt az eddigi hét kupagyőzelme is bizonyítja. „Egy trófea mindig fontos, úgyhogy ter­mészetesen nyolcadszor is nyerni akarunk”, válaszolja meg a szakve­zető a kérdést, amelyek a hét vagy nyolc elsőség közötti különbség ér­tékét, vagy inkább motivációját fir­tatják. Nem növeli ugyanakkor a MiZo esélyeit, hogy a szolnoki mécsesén térd- és könyöksérülést szenvedő Iványi Dalma az eddigi edzéseket kihagyta, Rátgéber László szerint a játéka is kérdéses - bár is­merve a kosaras akaraterejét, ott lesz a parketten... Ugyanakkor a túl­oldalon a csigolyasérüléssel küszkö­dő Zakaluzsnaja már haza is uta­zott, de Vajda, Török és Kovaceuic sem egészséges. Ha nem is holnapra szóló, de jó hír, hogy a már a csapattal együtt edző Béres Tímea mellett egy másik régi-új játékossal is erősödhet a csa­pat: a legfrissebb hírek szerint jövő kedden (ráadásul egészségesen!) visszatér Amerikából Chantelle An­derson is. És ha már a Final Fourt említettük: van már hivatalos me­netrend és bíró is: az április 16-án 18 órakor kezdődő MiZo-Pécsi VSK - USVO és a 20.30-as Bmo - Gdynia elődöntőt, majd a vasárnapi bronz­meccset (15) és döntőt (17.30) a Vodearisz (görög), Ohrimenko (orosz), Shemmesh (izraeli), Drabikovszki (ukrán), Sancha (spa­nyol) ötös fújja majd. SZ.ZS. A labdacsere sem segített Diacell-Pécsi KK - Százhalombatta 18-19 (8-10) Férfi kézilabda NB I. Pécs, 400 néző. V.: Marczinka, Jancsó. Diacell-Pécsi KK: Szabó P. - Radó, ERDÉLYI 4, Vujovic, Wemer 2, PAIC 6, Császár F. 2. Csere: BALLÓ (ka­pus), Kokas, Kovács G. 2/1, Szappa­nos 2. Edző: Füzesi Ferenc. Százha­lombatta: CZIRÁKI - Wieszt 4/4, FÜSI, Molnár, Kemény 3, GOLOVIN 3, BALÁZS 5/1. Cs.: Szilágyi 3, Győrfy, Takács 1, Stéhli. Edző: Hemela Zsolt. Az eredmény alakulása. 3. perc: 0-2,22. perc: 5-7,40. perc: 11-16,55. perc: 17-17. Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 5/5. Olykor „dadogott” a csicsás (kék-fekete-sárga mintás) labda az elején a kezekben, ezért kevés gól esett Le is cserélték - mármint a labdát -, az utána következő külö­nösen Paic kezében állt jól, aki szép akciógólokat lőtt. A labdacse­re később is előfordult, de ez sem használt a játéknak. A második félidőben ötgólos hátrányt dolgo­zott le a Diacell-Pécsi KK, ki is egyenlített, de mivel nem volt sze­rencséje, még sem tudott pontot szerezni, így 22-ből 22 vereséggel zárta az alapszakaszt. Füzesi Ferenc: - Sajnálom, hogy pont nélkül végeztünk az alapsza­kaszban, de a most mutatod játé­kunk reménnyel tölthet d bennünket. Hemela Zsolt: - Óriási csata vöt, ezért a két pontért jöttünk. PEAC-Pikker - Hévíz 27-23 (11-13) Női kézilabda NB I. B. Pécs, 100 néző. V.: Kiss Z„ Papp T. PEAC- Pikker Braxatórisz - Somlai 2, SZÉ­KELY 8, Stréb 1, Savanyú 5, Csíkos 5, Kiász 3. Cs.: Takaró (kapus), KÓSZÓ (kapus), Tomasovics 1, Pe­ringer L. 2, Berta. Edző: Danyi Gábor. Nem túlzás kijelentem: a fel­nőttcsapatban most debütáló, 15 éves cserekapus, Kószó hozta vissza a bajnoki címre törő pécsi­ek reményeit. A második félidő­ben aztán Székely gondolta úgy, több kell, mint addig, és vezérleté­vel ha kissé nehezen is, de hozta a kötelező győzelmet a PEAC. Danyi Gábor - Azt hiszem, a mainál gyengébben már nem lehet játszani, innen csak fölfelé mehe­tünk. Alba Regia - Komlói BSK- Fűtőerőmű 23-19 (12-10) Férfi kézilabda NB I. B. Székesfe­hérvár, 300 néző. V. Klucsó, Lekrinszky. Komló-Fűtőerőmű: PÓKOS - Csorba 1, Kilvinger 2, PÉ­TER SZABÓ 3, ANDRÁS 5, DÖMÖS 8, Egri. Edző: Czimmer Tamás. Hőgye és Papp László sérülés miatt csak a kispadon nézhette a mérkőzést, de a remek védekezés és a látható akarat miatt az edző nem is szándékozott belenyúlni a jól működő csapatba. Czimmer Tamás: - Bebizonyítot­ták fiaim, hogy nagy küzdők, és még ilyen helyzetben is megteremtették egy korrekt eredmény lehetőségd. Férfi NB 1. A 1. Veszprém 22 21 0 1 787 496 42 2. Szeged 21 20 0 1 661 462 40 3. Tatabánya 22 16 1 5 610 537 33 4. Dunaferr 21 14 1 6 657 503 29 5. PSZER 21 10 2 9 578 564 22 6. Nyíregyháza 21 11 0 10 542 569 22 7. Győr 21 9 1 11 485 546 19 8. Csömör 21 7 3 11 550 599 17 9. Sz.batta 22 5 1 16 496 607 11 10. Szigetvár 21 5 1 15 469 604 11 11. Békés 21 4 2 15 523 624 10 12. Diacell-Pécs 22 0 0 22 471 718 0 H. L, M. Z. Kölcsönhajóban evez Mohács Április közepéig nélkülöznie kell hajóját a luzerni olimpiai pótkvalifi­kációs versenyre készülő Verőd Lí­diának A Mohácsi TE-Baranyatég- la evezősszakosztályának sportoló­ja a közelmúltban a válogatott keret tagjaként a szerb-montenegrói Rotorban edzőtáborozott, ahol egy szélvihar közben leesett hajója a bakról. - Nem látványos a sérülés, de három helyen megrepedt a ha­jó, így használhatatlanná vált - mondta Verőd Lídia. - Már elszál­lították Olaszországba, ahol a gyár­tó javítja meg, csak április közepén hozzák vissza. Addig ha egyesben evezek, kölcsönhajóban húzom a lapátokat. _______________hm. a. Mai s portműsor KÉZILABDA. Férfi NB 1.: Duna- ferr - Szigetvár, Dunaújváros, 18.00. KOSÁRLABDA. Női Magyar Ku­pa negyeddöntő, első mérkőzés: MiZo-Pécsi VSK - Euroleasing- Orsi Sopron, Pécs, Lauber De- zső sportcsarnok, 18.00. _____■ Jé gpályavita: majd, ha fagy! Pécs, Műjégpálya Bár a jégpálya bezártával a je­ges szezon véget ért, a vezető­ség és két itt edző hokicsapat közötti parázs vita egyelőre a hangulatot fagyosan tartja az intézményben. A történet isko­lapéldája annak, hogy ugyan­azt a dolgot miképp lehet a két ellentétes oldalról homlokegye­nest másképp látni. A közelmúltban a Pécsi Jégrémek SE és a Pécsi Meteor nevű amatőr jégkorongcsapat képviselői keresték meg panaszos levelükkel szerkesz­tőségünket, mivel szerintük a Mű­jégpálya vezetője súlyos diszkrimi­natív intézkedésekkel nehezíti a sportolásukat, továbbá a hivatalos pályabérleten felül, ráadásul valós szolgáltatásokat nem is tartalmazó, számla nélküli pluszösszegeket kö­vetelt tőlük (2000 + áfát = 3000! fo­rintot). Mint mondják, mivel enélkül kitiltották volna őket a jég­ről, inkább elveik ellenére kifizették. Sérelmezik továbbá, hogy a sportlé­tesítmény vezetője többször durva hangnemben tárgyalt velük, hogy nem engedte be őket edzés után a zuhanyzóba, ráadásul a meccseiken a hangosbemondón keresztül tünte­tőleg vidéki ellenfeleiknek szur­kolt... Mindezeket a gondokat már korábban papírra vetették és pana­szaikat egyrészt eljuttatták az ön- kormányzathoz, továbbá a pénz­ügyi kérdésekkel az APEH-hoz is (utóbbinál érdeklődésünkre min­den ezzel kapcsolatos vizsgálati eredményt adótitoknak minősítet­tek). Szerintük e két levél csak olaj volt a tűzre, ezután még a korábbi tárgyalásik is zátonyra futottak, sőt, volt egy időszak, aihikor szó szerint kiebrudalták őket a jégpályáról. Maretics György létesítményveze­tő ugyanakkor a Jégrémek és Mete­orok vádjait „szemenszedett hazug­ságnak” titulálja, sőt, szerinte éppen a korisok viselkedése minden baj forrása. Szerinte ugyanis a fiatalok többször duhajkodtak ittasan edzé­sek után a pályán, egyszer pálinká­val öntötték le a jeget, megfélemlítet­ték a személyzetet - mindezek miatt jelölt ki a tréningjeikre egy gondno­kot, akinek a bérére kellett a sérel­mezett, számla nélküli pluszösz- szeg. Ezt különben olyan technikai problémára vezeti vissza, amelyre szerinte az említett APEH-vizsgálat sem tudott egyértelműen jó megol­dással szolgálni. Maretics György szerint egyébként sok más szakosz­tály is használja a jeget, és senkivel sincs gondja, sőt, ahogy mondja, fentiek közül is csak néhány hangadó szítja a hangulatot. Az ügy pi­kantériája, hogy néhány napja a felek leültek egy „utolsó utáni” békéltető meg­beszélésre, amelyről Maretics György úgy szá­molt be lapunknak, hogy végre min­denben sikerült megegyezni, úgy tűnik, szent a béke. Ehhez képest „gratulációnkat” fogadva Kassai Jó­zsef, a Jégrémek képviselője megle­petésének adott hangot, mondva, egy szó sem igaz a megegyezésből, szerinte minden probléma maradt a régiben... ____________szűcs zsolt Na gy Zsófia címvédőként indul Pécs-Győr A tegnapi megnyitóval megkez­dődött a győri légfegyveres Euró- pa-bajnokság, amelyen a Pécs Városi Lövész Klub három ver­senyzője is szerepel. Csonka Zsófia és Herr Adrienn a piszto- lyosok, Nagy Zsófia a puskások között lép lőállásba. A tegnapi szabadedzés, majd a kö­telező gyakorlás után a pécsiek egy­öntetűen azt a véleményt fogal­mazták meg, hogy a győri szerve­zők nagyon kitettek magukért, ki­válóak a körülmények, a legmoder­nebb eszközök várják a versenyző­ket. A „körítéssel” tehát mindenki elégedett, ám igazán boldogok csak akkor lehetnek, ha a várt eredmé­nyek sem maradnak el. Hármójuk közül a legrutintala- nabb Herr Adrienn, aki a junior lá­nyoknál légpisztoly 40 lövésben in­dul. Az első Európa-bajnokságán résztvevő újonctól,nem is várhat mást a PVLK vezetője, Herbai Já­nos, mint hogy egyéni csúcsa körül lőjön. Más kategóriába tartozik Nagy Zsófia, akivel szemben talán a legnagyobbak az elvárások. A ju­nior puskások mezőnyében ugyan­is méltán tisztelik az ellenfelek, ta­valy Göteborgban egyéniben Eb­aranyig, csapatban ezüstig jutott. A hírek szerint a pécsi lövész mellett két csapattársa is jó formában van, így mindenki bízik a svédországi eredményekhez hasonló sikerek­ben. Csonka Zsófia idén már a fel­nőttek között próbál szerencsét, ami valószínűleg nem lesz könnyű, ám bizakodásra adhat okot, hogy az olimpiára készülő versenyző 2003-ban szintén felnőtt ellenfele­ket utasított maga mögé a koreai Vi­lágkupán. A háromnapos kontinensvia­dalon Nagy és Herr csütörtökön, Csonka pénteken lő. K. MAYER A. KIÜTÉSSEL NYERTEK. Asz talitenisz NB II. nők, 15. forduló: Komlói Bányász - Beremendi Építők 17-1. Á győztesek: Drinó- czi 4, Szentesi 4, Wágnerné 4, Pintér 3, valamint a Drinóczi, Szentesi és a Szeifert, Wágnerné páros, ill. Buberg. A női csapat- bajnokság mostantól egy hóna­pig egyéni versenyek miatt szü­netel. _________________________!*=! Szupercsapat a Superl600-asban Nem mindennapi ugrást hajtott végre a rali II. Nl-es géposztá­lyának tavalyi bajnokpárosa: Keller Péter és Spitzer Gábor az új idényt egy gyári Suzuki Ignis S1600-as versenyautóval kezdheti meg. Siklós-Budapest A típusváltásról (még mint remé­nyeiről) már a szezonzáró után beszámolt a bajnokkettős, ám ak­kor még egy N-csoportos, amo­lyan „utcai-versenyau­tó” szerepelt az elkép- j zelésekben. Mára aztán kiderült, hogy a Suzuki Ász AMSE kettőse sok­kal nagyobb lehetőség­gel élhet, hiszen „évek óta kitartó márkahűsé­gük” elismeréseként megkapják az Eszter­gomban most elkészült két gyári S1600-as egyi­két. Ugyanazt a típust, amellyel az idén a rali­vb-n a junior WRC-k között is be­mutatkozott a japán márka. Nem csoda, ha Keller Péter is nagy várakozással tekint a jövő héten kezdődő pontvadászat elé: A rali II-ből A SUZUKI IGNIS HÁROM TÍPUSA utcai széria Tersenyiutó gyári versenyautó J Ignis 1.5 N-es Ignis 1.6 Ignis SI600 max. teljesítmény (LE) 99 99 220-230 max. forgatónyomaték (Nm/ford.) 133/4100 140/4100 191/7250 végsebesség (km/h) 170 195 183 gyorsulás (mp, 0-100 km/h) 10,4 8.5 4.0 alapár (millió forint) 3,2 5,5 15-18* tényleg nagy ugrás a Super 1600- as kategóriára váltani, de mi igyekszünk megfelelni a várako­zásoknak. A szabályok itt sem változnak, az autót is ugyanúgy kell vezetni, az persze kérdés, hogy gyorsaság dolgában mire ju­tunk majd, de szerintem ha a Swifttel nem volt problémánk, ak­kor a könnyen vezethető Ignissel is hamar megbarátkozunk. A szorgalmunkra és talán a tehetségünkre pedig garancia lehet három eddigi bajnoki címünk - latolgatta az esélyeket a pilóta -, akinek az új osztályban és kategóri­ában például Öllé Sán­dorral (az övé a másik gyári Ász-Ignis) és a citroenes Bútor Róbert- tel kell majd megküz­denie a bajnoki címért. sz. zs. *: nem hivatalos adat Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027/Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közveüenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents