Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-26 / 56. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. Február 26., csütörtök Mennyire nyitott Magyarország? Hátrébb szorult hazánk a legfrissebb globalizációs világranglistán ____________Budapest____________ Né mileg hátrébb szorult Magyarország az AT Kearney és a Foreign Policy magazin legfrissebb globalizációs rangsorában. Hazánk már csak az ötödik legnyitottabb gazdaságnak számít a térségen belül. A magyarok sokat utaznak, az ország aktívan részt vesz a nemzetközi kereskedelemben, és kiemelkedően sok szerződést köt. Ugyanakkor a tőkebeáramlás mértékét, a nemzetközi pénz- forgalmat és a távközlési mutatókat tekintve csak a felmérésben vizsgált 62 ország középmezőnyében helyezkedik el hazánk. Ez összességében a 26. helyhez volt elegendő a most kiadott (2002-es adatokon alapuló) világranglistán. Tavaly még a 23. helyen állt Magyarország. A globalizációs világranglista első helyét - immár harmadik éve - Írország foglalja el. A lista első tíz helyén kisebb nyugat-európai országok osztoznak Szingapúrral, az észak-amerikai államokkal és Új-Zélanddal. Az EU nagyobb tagországai valamivel alacsonyabb pontszámot kaptak a leginkább globalizált kelet-közép-európaiaknál: Francia- és Németországot Csehország, Spanyol- és Olaszországot pedig még Szlovénia, Szlovákia és Horvátország is maga mögé utasította. Hazánk ugyanakkor a tizenötök közül csupán GöMAGYARORSZÁG HELYEZÉSE KATEGÓRIÁNKÉNT (62 ORSZÁG KÖZÜL, 2004) Összesen: 26. Gazdaság: 21. ebből:- kereskedelem: 6.- portfólióbefektetések: 33.- FDI: 40.- befektetési jövedelem: 30. Személyes kapcsolatok: 16. ebből:- telefonhasználat: 29.- utazások: 4.- személyes átutalások: 37. Technológiai tényezők: 29. ebből:- intemetfelhasználók: 29.- internetes honlapok: 21.- biztonságos szerverek: 31. Politikai tényezők: 26. ebből: |- nemzetközi szervezetekben ^ való részvétel: 23. §- ENSZ-békefenntartásban való 2 részvétel: 36. f-szerződések:! *- kormányzati transzferek: 34. | rögországnál kapott magasabb összpontszámot. A négy kategóriában összesen 14 tényezőt vizsgáló elemzés készítői kiemelik: Kelet-Közép-Euró- pa azon kevés régiók egyike volt, amelyek 2002-ben is fokozni tudták a nemzetközi gazdaságba való beágyazottságukat. A működőtőke-beáramlás térségi szinten közel 20 százalékkal nőtt, és az EU-csatlakozásra való felkészülés jegyében egymást érték a liberalizációs intézkedések. Eközben világszinten 1998 óta nem látott szintre esett vissza a gazdasági integráció üteme. ■ Módosul a kkv-törvény Több szereplőnek kell majd osztoznia ugyanazon a tortán? Jövő heti ülésén tárgyalhat a kormány a kis- és középvállalkozásokról (kkv) szóló törvény módosításáról - tudta meg lapunk. Az éves árbevétel szerinti kategóriák megváltoztatása nyomán közel ezer jelenlegi nagyvállalkozással bővülhet a kkv-k köre. Hírek HÉTFŐN INDUL A MOL-JEGYZÉS Jövő hétfőn indul és március 5-én zárul a Mól nyilvános részvényértékesítése, amelynek során 492 ezer részvényt ajánl fel az ÁPV Rt. 6500 forintos árfolyamon. Mindeközben a Mól és a PKN Orlen közötti fúziós tárgyalásokról egyre változatosabb hírek látnak napvilágot. VILÁGSZERTE GONDOT OKOZ A PARMALAT Tizenkilencedikként kedden letartóztatták a Parmalat idegen- forgalmi cégének volt elnökét is a tejipari cég milliárdos károkat okozó csalása miatt. A botrány kihathat az olasz állampapírokra és a könyvvizsgálók piaci pozícióira is. JÓ NYÁRI KIUTAZTATÓSZEZON VÁRHATÓ Az olimpia és a labdarúgó Eb dacára is jó nyári szezont várnak a hazai kiutaztatók, a charterszezon előkészítése során a tavalyinál máris több gépet kötöttek le. Igaz, a lekötés a nyár közeledtével csökken, de így is 5-10, másutt 30 százalékos forgalomnövekedés várható. Több úti célnál tarthatók a tavalyi árak, amelyek legfeljebb az árfolyam- változást követik. Ismét kemény árharc indul az utasokért. SVÉD BEFEKTETŐ SZENTLŐRINCKÁTÁN Már júniusban megindulhat a termelés a Haldex Szent- lőrinckátán épülő összeszerelőüzemében - tudta meg lapunk Yvonne Rosmarktól, a Gripen International (GI) programigazgatójától. Az 5 millió eurós (1,3 milliárd forint) beruházás 110 új munkahelyet teremt. A termelés volumenéről még nincsenek információk, annyit lehet tudni, hogy szinte teljes egészében exportra fog termelni a hidraulikus fékeket és egyéb berendezéseket gyártó üzem. Részben új gépsorokat állítanak fel, részben már meglévő egységeket telepítenek Magyarországra a világ több részéről. Erről jelenleg is folynak az egyeztetések a cégen belül. ■ Budapest A kisvállalkozások attól tartanak, hogy a kategóriák módosítása miatt ugyanazon a tortán több szereplőnek kell majd osztoznia - nyilatkozta lapunknak Antalffy Gábor. A Kisosz ügyvezető igazgatója szerint a nagyobb vállalkozások ráadásul profibban tudnak pályázni, és több pénzük is van erre a célra. A mikro-, kis- és középvállalkozásról (kkv) szóló törvény módosításának tervezetét a héten fogadta el a közigazgatási államtitkári értekezlet. Az előterjesztést a tervek szerint március 3-ai ülésén tűzi napirendre a kormány - tudtuk meg. Az uniós ajánlások jegyében módosuló jogszabály május 1-jén léphet életbe. A legfontosabb változás a cégek kategóriákba sorolása kapcsán várható. Ez az uniós ajánlásokhoz igazodva a létszámkorlátok változatlanul hagyása mellett sokszorosan emeli az egyes kategóriákon belül a nettó éves árbevétel vagy mérlegfőösszeg alapján megállapítható korlátokat. Ez ugyanakkor a korábbi elképzeléseiddel ellentétben - a „kicsik” szakmai érdek-képviseletei lobbizásának eredményeként - két lépésben történne. Az idén május 1-jétől az EU jelenlegi ajánlásai lépnének életbe, míg a tavaly májusban elfogadottak csak 2005. január 1-jétől. Eszerint a legfeljebb 249 főt foglalkoztató középvállalkozások limitje a jelenleg hatályos évi 4 milliárd forintos árbevételről vagy 2,7 milliárdos mérlegfőösszegről az első lépcsőben 40, illetve 27 millió eurónak, a másodikban 50, illetve 43 millió eurónak megfelelő összegre emelkedne. A kisvállalkozásoknál (a 49 fős létszámkorlát mellett) az évi 700 millió forintos árbevétel vagy 500 millió forintos mérlegfőösszeg a csatlakozással egy időben hétmillió, illetve ötmillió, a jövő évtől egységesen tízmillió euróra módosulásával középvállalkozások sora minősülne kisvállalkozássá. Ezek közül viszont több a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató mikrokategóriába csúszna. A tervek szerint 2005. január 1-jétől a legkisebbeknél is meghatározzák a határokat: ezt az EU-ajánlásnak megfelelően egységesen kétmillió eurónak megfelelő forintban szabnák meg. A jogszabály újdonsága a másik vállalkozás részesedésének mértékét jelző önálló partner-, valamint kapcsolódó vállalkozás fogalmának bevezetése. Az utóbbi minimum 50 százalékos, a partnervállalkozás legalább 25 százalékost befolyást jelent. ■ Vámkezelés1 Válassza Kecskemétet! MI LESZÜNK A CSATLAKOZÁS UTÁN IS (^Ú^onsagT^) Tisztelt Partnereink! (^Újdonság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Vámudvarunk 2004. március 1-jétől - igazodva az egyre növekvő igényekhez - nyújtott nyitva tartással üzemel: Hétfő-Péntek: 6.00 órától-22.00 óráig Szombat-Vasár nap: 8.00 órától-12.00 óráig Európai vámszolgáltatással várjuk jelenlegi és leendő megbízóinkat! Bővebb információk: BERTRANS Vámudvar Kft. 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. Tel: 76/414-100; 30/338-8993; 30/619-6870 E-mail: vamudvar@bertrans.hu 1 TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár í t * * 10037.88 238,8064 257.91 206,29 1,250 1,37% 1,3474 pont-0,50 Ft 2,47 Ft-1,80 cent FTSE-100 (London) 4510,40 pont (0,30%) Xetra DAX (Frankfurt) 3995,34 pont (0,10% CAC-40 (Párizs) 3702,63 pont (0,52%) Arany (1 uncia) 397,70 USD (-1,75%) Brent (1 hordó) 31,72 USD (-0,15%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új _ előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. március 23 300 48 500 37 700 38 500 2004. május 25 400 44 350 38 900 39400 2004. július 34100 45 500 39 850 40260 2004. november 30000 32020 30200 31000 2004. december 30500 32 000 30 800 31 600 2005. március 31 OOO 32 930 32 500 32 500 TAKARMANYBUZA 2004. március 24100 50400 45 900 45 900 2004. május 33 500 45 300 44700 45 500 2004. augusztus 24000 32200 29900 30000 2004. szeptember 29600 32430 30400 30400 2004. december 30 000 30000 31 650 31 650 BÚZA 2004. március 24 200 52 500 44 500 45 300 2004. május 33500 52470 43610 44410 2004. augusztus 30000 34100 31 800 31 900 2004. szeptember 29 800 35500 32 250 32 260 2004. december 33 050 36 000 33 400 33 600 2005. március 33 800 35 200 35 400 35 400 Forrás: Budapesti Árutőzsde ÚJABB AUDI-BERUHÁZÁS Közép-Európában szerszámgyárat akar építeni a német Audi konszern. A lehetséges helyszínről már a közeljövőben megszületik a döntés. A nagyszabású ipari projekt elnyeréséhez a magyarországi leányvállalatnál minél jobb induló pozíció kiépítésére törekednek - jelentette be tegnap Jürgen Lunemann, az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezető igazgatója. Üzleti megoldások a vb-n Budapest A Matáv komoly szakmai tapasztalatával és a legkülönfélébb szolgáltatások komplex biztosításával járul hozzá a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a 10. Fedett Pályás Atlétikai Világbajnokság (2004. március 4-7.) zökkenőmentes lebonyolításához. A Budapest Sportarénában több száz telefonvonalat építenek ki a szervezőbizottság illetve a sajtó képviselői számára (készülékekkel, faxokkal). Ezeken túl a kommentátorállások ISDN- csatlakozásait, valamint az ADSL internet-csatlakozásokat is a Matáv biztosítja. Az akkreditá- ciós helyszínek bérelt vonali ösz- szekötései szintén a Matáv segítségével valósulnak meg. „A hagyományosnak mondható hang- és internetszolgáltatásainkon kívül - a leány- vállataink közreműködésével rendszerintegrátori kompetenciánkra támaszkodva biztosítjuk a szervezőbizottság és az újságírók munkájához elengedhetetlenül szükséges PC-hálózatot a kívánt szoftverekkel és perifériákkal, valamint a problémamentes működést garantáló profi helpdesk szolgáltatást - hangsúlyozta Vetési Iván, a Matáv igazgató- helyettese. A Budapest Arénában szükséges eredményjelző rendszerek hálózatépítési munkálatait, továbbá a sajtótribünökre és az Aréna különböző helyszíneire igényelt mintegy 100 televíziót szintén a Matáv biztosítja. „A fenti szolgáltatásokat teljes infokommunikációs megoldásként nyújtjuk, s ezzel jelentősen hozzájárulunk a szervezők terheinek csökkenéséhez, illetve az esemény magas színvonalú lebonyolításához - mondta Vetési Iván. ______ a Mo bil műholdon Budapest A föld több mint nyolcvan százalékán a hagyományos mobil- és vonalas szolgáltatás nem elérhető. A műholdas rendszerek segítségével azonban a nyílt tengereket, sivatagokat járó utazókkal is kapcsolatot lehet létesíteni. Immár a Pannon GSM előfizetői is kezdeményezhetnek nemzetközi beszéd-, fax-, illetve adathívást a világméretű Inmarsat, Irídium, Thuraya és az EMSAT hálózataiba, amennyiben a hívott fél rendelkezik műholdas készülékkel és előfizetéssel az egyik műholdas szolgáltatónál. A műholdas telekommunikáció-szolgáltatás megrendelése természeti katasztrófák, háború által sújtott területeken is szükséges lehet. A szolgáltatást a Pannon hagyományos előfizetéssel és kártyás szolgáltatással rendelkező ügyfelei egyaránt igénybe vehetik. Kártyás előfizetéssel rendelkező ügyfelek esetében a feltöltőkártyában foglalt kedvezmény a műholdas rendszerekbe irányuló hang-, adat- és faxhívások esetében nem, SMS-küldésre viszont igénybe vehető. ____________________4 Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu