Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-26 / 56. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló Krimi A minap lebukott álnőgyó­gyásznak több „majdnem- áldozata” is volt. DIGITALIS 10. oldal VILÁG Élet & Stílus Alvástípusok: bagoly, pacsirta vagy feketerigó. 11. oldal Sport Erős emberek erős támo­gatással. Harmincmillió a világbajnokságra. 16. oldal Besegít az FBI Az FBI bejelentette: a hollywoodi filmstúdiók, kiadók és program- fejlesztő vállalatok ezentúl hasz­nálhatják a szervezet nevét és lógóját a hamisítók elrettentésé­re. így a jövőben DVD-ken, CD- ken és a szoftvereken is találkoz­hatunk majd a bűnüldöző szerv emblémájával. A szervezet illetékesei szerint az ötletet az iroda kiberbűnözés elleni osztályával és az érintett vállalatok képviselőivel együtt ta­lálták ki: reményeik szerint az FBI-logo virtuálisan megvédené a termékeket az évente dollármilli­árdos bevételkiesést okozó ka- lózmásolat-készítéstől. A felmé­rések szerint az amerikai szoft­vergyártók évi 12 milliárd dollárt veszítenek a törvénytelen máso­latok készítésén, ugyanez az adat globális szinten a hanglemezek esetében 4,6 milliárd, a filmstúdi­ók pedig 3,5 milliárd dollárra te­szik saját veszteségeiket. A fel­használóknak a tervek szerint akár öt év börtönt és 250 ezer dollár pénzbüntetést is jelenthet, ha egy matricával ellátott termék­kel kalózkodnak. Kapcsolódjon jr mm mm jr mm mm jr ra a digitális világra a Matáv Nyílt Internet segítségével! www.netezz.matav.hu Testedzés, izomláz nélkül Továbbra is sikeresek a sportjátékok Szinte megmagyarázhatatlan, miért si­keresek a sportjátékok - hiszen hogyan is hasonlíthatnánk össze például egy küzdelmes kispályás focimeccset a mo­nitor előtti üldögéléssel és a klaviatúra vad püfölésével? A fejlesztők viszont ál­lítják: a másnapi izomlázat leszámítva minden ugyanolyan. A számítógépes játékokat egy­re növekvő elterjedésükkel párhuzamosan igen sok táma­dás éri: hangsúlyozzák erősza­kosságukat, negatív jellemfor­máló hatásukat vagy éppen bugyutaságukat. A kritikusok azonban a sportjátékokkal nemigen tudnak mit kezdeni: az vitathatatlan, hogy nem túl egészséges órákon keresztül a számítógép előtt görnyedni, és elsőre talán bizarmak tűnhet, hogy ahelyett, hogy mi ma­gunk kosaraznánk, inkább kü­lönböző alakokat irányítunk, hogy zsákoljanak vagy blokkoljanak - ám va­lószínűleg aki egyszer is belekóstolt, az nem egykönnyen fog leállni róla. Velem vagy nélkülem A sportjátékok az elemzők szerint nem el­sősorban a reflexekről vagy a taktikáról szól­nak: ennél sokkal hangsúlyosabb az azonosu­lás. A legtöbb játékban ugyanis (a kalandjáté­kok szuperhőséhez hasonlóan) egy közismert sportoló bőrébe búj­hatunk, és őt irányítva nyerhetjük halálra magunkat. Ám az utóbbi években az ellenkező tendencia is megjelent, azaz saját magunk is a játék részesei lehetünk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy kát NÉHÁNY ISMERTEBB JÁTÉK ADATAI Név Sport h FIFA 2004 labdarúgás 11990 Ft NBA 2004 kosárlabda 11990 Ft NHL 2004 jégkorong 14990 Ft NFL2004 amerikaifutball 11990 Ft bescannelt arcképet küldeni a játékos-generá­tornak, és egy pillanat múlva fogunk korcso­lyázni a Pittsburg Pinguins mezében. A spor­tok tárháza szinte végtelen: a kosárlabdától kezdve a jégkorongon át a baseballig vagy ép­pen az amerikai fociig mindent kipróbálha­tunk - sőt, a hírek szeriont hamarosan kapha­tó lesz Harry Potter Quidditch World Cup is, amelyben kedvenc varázslótanoncunk sport­jával ismerkedhetünk meg tüzetesebben. Gera passzol Rónáidénak Külön kategóriát képez az EA Sports FIFA- sorozata: az immár 12. résznél tartó focijáték tipikus „megjelenés előtti aranylemez”, hi­szen szinte állandóan ott tanyázik az eladási listák élén. A cég évről évre neves labdarúgó­kér fel a játék promotálására: idén Thierry Henry, Alessandro Del Piero és Ronaldinho adta nevét a játékhoz, tavaly a nagy hármast Ryan Giggs, Edgar Davids és Roberto Carlos alkotta. (Érdekes, hogy az utóbbi időben szin­te csak az angol, a spanyol és az olasz ligá­ban gondolkodnak a készítők.) A neves játé­kosok emellett segédkeztek a motion capture- ben, azaz a mozgások minél életszerűbb le- modellezésében is. A FIFA-sorozatban a zenei aláfestés is első osztályú, hiszen a készítők mindig ügyeltek arra, hogy elismert előadók adják a játékba a muzsikát. Idén a Radiohead és az Underworld a húzónév, tavaly a Ko- sheen és Avril Lavigne zenélt. A játékban 17 bajnokság 350 csapata közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikusát, játszhatunk nemze­ti bajnokságot vagy valamilyen kupát, de könnyedén létrehozhatjuk álmaink csapatát is, hogy azzal verjük tönkre a világot. így pél­dául összejöhet az az alapvetően elképzelhe­tetlen szituáció, hogy a Ferencváros csapatá­val veretlenül nyerjük meg a Bajnokok Ligá­ját, mivel a Ronaldo-Gera csátárkettős számo- latlanul ontotta a gólokat, Szűcs kapus hálóját pedig a Maldini-Dragóner-Nesta-Roberto Carlos hátvédsor tette szinte érintetlenné. Hírek Jól mennek a DVD-írók A Topology Research Institute piackutató cég a napokban közzétett jelentése szerint a tajvani DVD-író gyártók része­sedése tovább nő a globális pi­acon. A kereslet továbbra is erős, részben az online letöl­tött zenék és filmek DVD-re történő írásának terjedése mi­att. A globális DVD-író eladá­sok az idén várhatóan elérik a 47,5 milliós darabszámot. Új technológia az LCD-ben A Toshiba bejelentette, hogy olyan folyadékkristályos tech­nológiát fejlesztettek ki, mely­nek révén a kijelző fogyasztása a hagyo­mányos változatok­hoz képest érezhe- : tőén lecsökkent­hető. A , bejelen- ■ ..' tése ér­te lmében a noteszgépekbe szánt kijelző jóval kisebb energiaigénnyel rendelkezik, mint a manapság használatos LCD-k. Ez nagy előrelépés, hi­szen egy noteszgép akkumu­látorát a hordozható számító­gép elemei közül leginkább a kijelzőpanel terheli meg. Egy kis szívesség... Hamarosan megjelenik a Ke­resztapa első részének képileg feljavított, digitálisan tisztított és hangzásban felturbózott változata. A korábban megje­lent díszdoboz a világ minden táján óriási sikert aratott - a készítők most a folytatások felújítását ezen kiadás bevéte­leitől teszik függővé. _______■ Kö zel a végítélet Ha egy játék címe Apocalyptica, akkor azért sejthetjük, hogy nem egy könnyed csütörtök délutáni mászkálóst indítunk ei: a japán Konami cég legújabb fejlesztésében a cél természetesen a túlélés. A helyszín a Föld, az idő pedig a nagyon távoli jövő. A kerettörténet ismerős lehet: az emberiség soka­dik végzetét éli. A gondok valahol a mi jelenünkben kezdődhettek, az erkölcsi fertők és a bűnözés elhoz­ta az apokalipszist és majdnem nullára redukálta a népességet - egyedül a hívők maradtak életben. Ezek az emberek még a végzet előtt elindultak egy jobb vüág felfe­dezésének reményében, s idővel rá is leltek az ígéret egy újabb földjé­re. Amit azonban sikerült újra meg­teremteni, azt a kisebb viszályok­ból künduló nagyobb ellentétek is­mét lerombolták - ám ekkor lé­pünk mi színre. Célunk az új sátán hadseregeinek megállítása, s ennek érdekében a legkézenfekvőbb fel­adat Sarubac herceg és hatalmas lé­giójának elpusztítása a Jerusalem V nevű bolygón. A játék kezdetekor 16 karakter közül választha­tunk, s ezeket négy na­gyobb kategóriába sorol­hatjuk be: az Apácák für­geségükkel és észjárásuk­kal tűnnek ki; a Templo­mosok egyfajta modem lo­vagok, a közelharc hívei; a Szeráfok, az angyalok és emberek nászából keletke­zett hibridek varázslással küzde­nek. A negyedik választható kaszt a robotoké, akik remek célzási ké­pességekkel bírnak. Az Apocalyptica külsőségei semmi kívánnivalót nem hagynak maguk után: a grafika teljes mér­tékben megfelel a mai tendenciák­nak, a játék hangjai pedig igazi csa­tahangulatot teremtenek. Aki tehát harcolni és világot megmenteni szeretne ebben a zavaros február­ban, annak mindenképpen érde­mes bevállalni. ■ Digitalizált emlékek A scanner néhány éve még szinte luxuscikknek számított, mára viszont annyira természetes része a számítógépnek, mint mondjuk a nyomtató. Növekvő népszerűségében nyilván az egyre zuhanó ára is fontos szerepet játszik. A scanner feladata viszonylag egy­szerű: segítségével fényképet, raj­zot, szöveget, vagy bármi hasonlót tudunk beolvastatni a számítógép­be. (Ezt a műveletet nevezzük digi­talizálásnak.) A scanner által digita­lizált képpontok szabványos kép­fájlba kerülnek, amit megfelelő szoftverekkel felhasználhatunk, módosíthatunk. A képfájlba beolva­sott szöveg mindaddig csak kép­ként kezelhető, amíg szövegfájllá át nem alakítjuk. Ehhez speciális, úgynevezett karakterfelismerő programra van szükség, melyeket a lapolvasókhoz mellékelnek. A gyakorlatban leginkább a sík­ágyas lapolvasókkal találkozunk. Ezek közül is a leggyakoribb az A/4- es lapscanner. Van kézi változat is, de ezek mára gyakorlatilag teljesen eltűntek a számítástechnika-üzletek polcairól. (Távoli rokonaikkal vi­szont lehet találkoznia a bevásárló- központok pénztáraiban.) A síkágyas scannemél a lapot egy üveglapra helyezzük, miköz­ben a leolvasófejet egy mechanika állandó sebességgel mozgatja a lap alatt. A készülékben a felbontóké­pességtől függően fényérzékelő ele­mek vannak elhelyezve, melyek elektromos jellé alakítják a lapon lé­vő ábrától függő fényjeleket. Scanner vásárlása esetén a leglé­nyegesebb jellemző a felbontóké­pesség. Ezt dpi-ben (dot per inch, azaz 1 inch-en, 2,54 cm hosszúsá­gon leolvasott képpontok száma) adják meg. A jellemzésnél megad­ják még a maximálisan használható színek számát, illetve a színhűséget is. Mivel a legtöbb felhasználó első­sorban már meglévő régi fényképeket sze­remé ilyen módon di­gitalizálni és megőriz­ni (így kevéssé számít például az olvasás gyorsasága), 50-60 ezer forintért már egészen jó minőséget biztosító szerkezet- hez juthatunk. ■ Ismerj fel! Ha szöveget akarunk beolvastatni, akkor feltét­lenül szükségünk van egy felismerő programra is. A magyar fejlesztők nemzetközileg is elis­mertek ezen a téren: az amerikai ScanSoft vál­lalat egyik zászlóshajójának számító OmniPage szövegfelismetö program fejleszté­sét ezért szervezte Magyarországon. Nem kell a kontroll? Határozottan ellenzi az internetes felhasználói tartalmak jelenleginél szigorúbb szabályozását a Magyar- országi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE). A legnagyobb tartalomszolgáltatókat tömörítő szervezet ajánlásában megfogal­mazott álláspont szerint a jelenlegi jogszabályi környezet tökéletesen alkalmas az esetleges jogsértések­kel szembeni fellépésre. A hír előz­ménye, hogy a hónap elején Újhe­lyi István szocialista médiapoliti­kus az ORTT-hez fordult, mert sze­rinte a Hír TV internetes oldalán több olyan kijelentés is olvasható, amely sérti egyes politikusok be­csületét és emberi méltóságát. Az MTE határozottan fogalmaz: véleményük szerint az interneten megjelenő felhasználói fórumok az Alkotmányban biztosított kom­munikációs alapjogok kiteljesedé­sének eszközei. Az alkotmánybí­róság több határozatában is hang­súlyozta, hogy a szabad vélemény- nyilvánításhoz való jog a véle­ményt annak érték- és igazságtar­talmára tekintet nélkül védi. Az MTE fontosnak tartja kiemelni, hogy az önszabályozásnak és a fel­használók teljes körű tájékoztatá­sának kiemelt szerepe van az online fórumok jogszerű működé­sének biztosításában. A fórumo­kon megjelenő közlésekkel kap­csolatban megfelelő eszköz a mo­derálási elvek kidolgozása, illetve a moderátor alkalmazása. Az MTE által készített, tagjai számára köte­lező, a többi tartalomszolgáltató számára pedig ajánlott tartalom­szolgáltatási etikai kódexben fog­lalt szabályok támpontul szolgál­hatnak ilyen típusú belső szabá- lyok kidolgozásához. _________■ Dr águlhat a nyomtató Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum, az Informatikai Vállalko­zások Szövetsége, és a Magyar Tartalomipari Szövetség egyaránt sajnálattal vette tudomásul, hogy az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Nemzeti Kultu rális Örökség Minisztériuma olyan kezdemé­nyezést terjesz­tett a kormány elé, amely értel­mében a nyom­tatókra is kitér jesztik a reprográfiai díjfizetés kötelezettsé­gét. Amennyiben a kormány elfo­gadja az Előterjesztés a reprográ­fiára szolgáló eszközök körének meghatározásáról szóló kor­mányrendelet módosításáról szó­ló anyagot, akkor minden nyom­tatókészülék árába beépül - az EU-gyakprlattal ellentétesen - a reprográfiai díj. Ezen díjat a Ma­gyar Reprográfiai Szövetség álla­pítja meg és az NKÖM miniszte­rének jóváhagyása és az érintet­tek véleményezése mellett. Ezen összegre áfa is ter­helődik, a befolyt bevétel pedig a Magyar Reprog­ráfiai Szövetség­hez kerül. A fenti szervezetek e lépést jogi­lag aggályosnak, az információs társadalom építé­sére nézve hátrányosnak, a kor­mányprogrammal és a kormány által elfogadott Magyar Informá­ciós Társadalom Stratégiával el­lentétesnek látják, és remélik, hogy a terv megmarad a tervezés szintjén.___________________■

Next

/
Thumbnails
Contents