Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-14 / 44. szám

HŰM 2004. Február 14., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA ­A ZSOLNAY-ÉLETMÚ-KIÁLLITÁSRA KÉSZÜLNÉK. Nagyszabású, egyéves időtartamú tárlatot terveznek a budapesti Iparművészeti Mú- zeumba április 19-i nyitással. Felvételünk a gyártmányfejlesztésen készült a közelmúlt termékeinek válogatásáról. ______________fotó, tóth l. Me sevilág a színpadon A Harmadik Színház égisze alatt két gyerme­keknek készült színjáték is jubilál a napok­ban. A Keszekusza mesejáték a 25., a Csillag­lány pedig az 50. előadásához érkezett. Kezdettől fogva azt vállaltuk, hogy a Harmadik Színház évi három bemutatójából az egyik a gyer­mekeknek készül, és ehhez az elmúlt tíz esztendő­ben mindig tartottuk magunkat - mondja elöljáró­ban Vincze János, a teátrum igazgatója. Azt is hoz­záteszi, olyan már előfordult, hogy finanszírozási gondok miatt valamelyik felnőtt előadás kimaradt, de a gyerekeknek szánt program soha. Sőt, arra sincs túl sok példa az országban, hogy egy évad­ban egy társulat négy gyerekdarabot is műsoron tartson, márpedig a Harmadikban most ez történik. A jelmezek is nagy tetszést arattak FOTÓ. T. L. A Pinokkió túl van már az ötvenedik játéknapon, a Csillaglány épp a héten, Szekszárdon érte meg a fél­százas jubileumot, megy a Mátyás mesék történel­mi játék is, és a Keszekusza március elején Dunaúj­városban látható 25. alkalommal. Ebből az is kitű­nik, hogy a gyermekelőadásokkal bejárják az orszá­got, a régió kisebb településeire (Sellye, Beremend, Sásd) is eljutnak, de az ország más pontjain (Sop­ron, Paks, Siófok, Pápa, Gödöllő) is nagy örömmel fogadják a pécsi produkciókat. A baranyai tanulók már pontosan tudják, hogy új bemutatóra többnyire gyermeknap tájékán, má­jusban kell készülniük, és minden esztendő hoz va­lami értelmezési, megvalósítási újdonságot. Na­gyon fontos, hogy a gyerekek ne csak a rajz- és ak­ciófilmekből ismerjék meg a világot, hanem élő em­berek által megjelenített figurákon át, mert a szín­házra nevelésnek ez az alapja, fűzi hozzá Vincze János. Másrészt a lefutott előadások díszleteit, jel­mezeit nem dobják ki, idővel újra előveszik, és fel­frissítik a műsort. A Harmadiknál az is alapelv, hogy minden évben új rendezőt alkalmazzanak, így gyarapítva a mesevilág megközelítési lehetősé­geit. A most látható darabok között a jubiláló Csil­laglány projektoros vetítőt használ, az űrtémát szfé­rikus zenei háttér erősíti. A másik ünneplő, a Ke­szekusza pedig aktuális ökomese, metszetszerű fi­gurákkal, környezetvédő tartalommal. Ennek az al­kotásnak sajátja az is, hogy a pécsi volt az ősbemu­tatója, és rendezőként Steiner Zsolt ezzel a munká­val debütált. Tudni kell azonban, hogy ő állandó szereplője a Harmadik gyermekelőadásainak, így nagyon otthon van ebben a színházi miliőben. Vincze János kiemelte, marad továbbra is ez a koncepció: mindig új rendezővel, rendre valami újat alkotni. A legfrissebb ötlet most az, hogy az uniós csatlakozás szellemében a különböző nem­zetek népmeséit és szokásait fonják össze, és kore- ografált mozgás kíséretében játsszák el. Egy májusi bemutató így duplán aktuális tartalmat kaphat. MÉSZÁROS B. E. Trombitaművész a Pécsi Rádióban A Pécsi Rádió és a Pannon Fil- harmonikusok-Pécs vasárnap délután 5 órakor jelentkező kö­zös műsorsorozatában Tamás Jánosnak, a zenekar 55 éves szólamvezető trombitaművé­szének műsorszámai kapnak helyet. A koncertet, melyen ta­nítványok és trombitás kollégák tucatja működött közre, a pécsi Művészetek Háza Zene-Park rendezvényén hallhatta a kö­zönség. A Pannon Koncert-Tü­körben egy 5 évvel ezelőtti, Ho­ward Williams vezényelte kon­certfelvételt is meghallgathatnak a zenebarátok: az örmény Aru- ryunjan Trombitahangverse­nyét. Érdekességképpen: ennek a műnek a kedvéért szokott le annak idején a dohányzásról Ta- más János. ________________(bz) Mú zsák találkozása Sásdon, a városi művelődési ház és könyvtárban, rendhagyó kiál­lítás nyílik Halmos Erzsébet és Harmat Béla képzőművészeti gyűjteményéből. A házaspár legkedvesebb képeit, kedvenc verseikkel együtt mutatják be a közönségnek. Hétfőn, 16-án, 17 órakor a megnyitón Poór Ágnes versmondó, valamint a Sásdi Ze­neiskola növendékei működnek közre. A gyűjteményt Bükkösdi László művészeti író, Sásd dísz­polgára ajánlja a közönség fi­gyelmébe. _____________ ■ Fut nak a képek A Hang és az árnyak Jeles András az 1993-ban elkészült Senkiföldje után tíz évig nem muta­tott be mozidarabot. Ezért új műve, a József és testvérá a szemle talán legnagyobb izgalommal várt ese­ménye volt. A film alcíme - Jelenetek egy pa- rasztbiblidból - a rendező átszállá­sát jelzi a néphagyomány mélyréte­geibe. Egy paraszti elbeszélő hang­ján halljuk a bibliai történetet. A film irodalmi anyagát Jeles András a Holmi 2000 januári számában kö­zölte. Ebből idézek: „E vót elejibe, ártatlanság, békesség, de rittig ugyan ez következik az üdők vé­gén, mert elcsapja a Teremtő tő­lünk a halált, azontúl senki meg nem hal, s méz-izűjek lesznek a na­pok, a bánatok leomlanak miró- lunk, mint a szakadt ruha, minden temetőbe egy angyal kimenyen s megfúj egy kicsi sárga trombitát, és a népek szót fogadnak a szavára, mind elé gyónnék, kik már éltek, s megkóstolták a halált, elé hömbö- rödnek a földbő...” Mindeközben fekete alakos árnyképeket látunk. Jeles a kollektív tudat ősformáihoz való visszatérést a mozgókép kez­deti próbálkozásainak hangulatá­val, a laterna magica vizuális lehe­tőségeinek felelevenítésével társí­totta. Hallunk tehát egy hangot, mi­közben árnyékok vonulnak el a szemünk előtt. A szó és a kép gyö­kereinek ezen feltárása - ami, per­sze, a legmodernebb technika al­kalmazásával történik - különleges élményt kínál. A szokásos filmes jellemzőktől megfosztott kép egy­szerre szinte tapinthatóan reális, s ugyanakkor lebeg a dolgok fölött. Ez a sajátos kettősség - valóság- bélyegű transzcendenciának ne­vezhetjük talán - tökéletesen meg­felel annak az esztétikumnak, amely a vallás és a folklór találkozá­sakor képződik. Mert mi is a pa­rasztbiblia? A Biblia „néphagyo- mánybeli tükröződése, továbbélé­se, elburjánzása”, írta Erdélyi Zsu­zsanna, „a népi lélekben-képzelet- ben szétterülő szellemi árterület, mely valóságos vadvízországként veszi körül a kanonikus és az apok­rif írások főfolyamát.” A BibliaPau- perum, a „Szegények Bibliája” ver­bális válfajáról van tehát szó, amely egyszerre spirituális és hétköznapj­án hiteles: „Vót egy botos ember, nem éppen sűrű bélű, olyan - ho­gyan mondják - gyövő-menő for­ma, hát ez egyszer ücsörög vala, s fityerészik így maga-magának az útfélén egy terebintus, vagy tudja a rosseb, figefa alatt a jó árnyékba, de nem tóm, hiszik e vagy se, az arca ennek az ületőnek tekélletes tök- maghéj-színű volt, s ragyogott, mint a viaszk a nagy erős melegbe, s olyatén negédes formán pislogott arra elfele, ahon ezek a töviskes köszméte-szabású bokrok rebeg- nek, mert onnét gyött József egy hóka szamáron.” Mészöly Dezső hangján ez a szöveg harmatosán naiv, de izgalmasan ironikus is. Az érzelmi telítettségű szólam tudato­san megdolgozott. Jeles textusa olyan stílusimitá­ció, amely archaikus motívumok­ból és ízekből táplálkozik, ám egyé­nien eredeti és öntörvényű. Mivel azonban az alcímben szereplő kife­jezés nem csupán műfajnév, ha­nem egy korábbi mű címe is, he­lyes lenne, ha (például a stáblistá­hoz kapcsolódóan) utalás történne Lammel Annamária és Nagy Ilona 1985-ben megjelent Parasztbiblia című könyvére. A szerzőpáros an­nak idején az egész Kárpát-meden­cét bejárva gyűjtötte össze anyagát, így mindenképpen előfutárai vol­tak a rendezőnek, akár inspirálták közvetlenül, akár nem. A filmnek egy másik, keretszerű képsora is van: ez egy mai szenve­déstörténetet idéz meg, zöldes fényben derengő jelenetekben, amelyeket egy sötétben látó infra- kamera rögzített. A kompozíciónak ez az íve, témáját tekintve, kopár és szennyes. Alkalmasint úgy függ össze a másik történettel, hogy a befogadóban közvetve felidézi a szakrálist, amelynek létezésére ez­úttal éppen a ránk vetődő negatív árnyék figyelmeztet. Nagy Imre Árnyképek Platón barlangjában? Egy öregember emlékirataiból A játékos keramikus Munkahelyi íróasztalomon sok éve, egy féltenyérnyi papímehezék riasztja a női szemeket. Keramikus barátomtól kaptam. A fehérmázas kis dombormű, gusztusos női ülep, közepén lyuk, egy cigaretta vagy ceruza vége pont belefér. So­kan cigikínálónak nézik, s kilopják vagy kitakarítják belőle a filterest. Ha csak csikket állítok bele, akkor is. Idén három doboz piros fejű gyufát is kaptam, kiegészítőnek, ha rá akarnék gyújtani. Az egymás­hoz ragasztott skatulyák címkéin, szignált grafikák. Mint egy hármas­oltár. Középen a pirospozsgás, dús­keblű Zója. Öltözéke, mindössze egy vörös csillaggal megjelölt usan- ka sapka. Tőle jobbra formás női száj rúzslenyomata, de élére állít­va, s hogy asszociációkat keltsen, apró fekete kacskaringók övezik. Balra, erőtől duzzadó, férfias báj- stift mered. De mindez egyáltalán nem obszcén. Csak egy művész já­tékos, jókedvű, míves tréfálkozása. Gyuri barátom tüke. Csak a mű­vészeti gimnáziumot és az Iparmű­vészeti Főiskolát végezte Pesten. Akkor is a Pécsi Porcelángyár ösz­töndíjasa volt. Hazajárt nyári gya­korlatokra, s friss diplomásként is ide jött 1962-ben. Azóta árad belő­le és munkáiból a derű. Két év múlva, még három fiatal művész telepedett le a városban. Gyuri húga, a textiles Fürtös Ilon­ka, sógora, a szobrász Rétfalvi Sándor és a grafikus Bérces Gábor. Hozzájuk csatlakozott a már itt ta­nító festő E'dős János, s ha éppen nem faragott, velük volt Bocz Gyula szobrász is. Ők hatan pezs­gést keltettek Pécs-Baranya amúgy is bizakodó hangulatú művészeti életében. A fentiek mind részt vettek a Siklósi Szimpózium első villányi alkotótáborának munkájában, ahol akkor még minden műfaj képvise­lője együtt volt. Fürtös Gyurinak volt egy pici autója, tán Zaporo- zsec. Követ, agyagot, kollégát fuva­rozott benne. Az utolsó napon a kopott autót a jókedvű csapat virá­gos hippi járgánnyá varázsolta. Mindenki festett, ragasztott rá vala­mi szépet kedve szerint. Hazafelé néhány fővel többen szorongtunk benne a megengedettnél s élvez­tük, hogy a falvakban megállnak az emberek az utcán, bámulnak és nevetve mutogatnak ránk. Szeren­csésen érkeztünk Pécsre, de más­naptól a rendőrök sűrűn leállították és figyelmeztették, ha nem mossa le a kocsiját, megbüntetik, mielőtt közúti balesetet okoz, mert elvonja vezetőtársai figyelmét. Hát, ha olyan könnyű lett volna letisztítani. Bizony megélt még néhány utolsó figyelmeztetést. A Siklósi Kerámia Szimpózium első évtizedének meghatározó egyénisége. Több kísérleti prog­ram szellemi irányítója. Abban az évben, amikor az ősi kerámia szü­letése kapcsán azt vizsgálták, az anyag mint őrzi meg égetés után a primér emberi gesztusok - ütés, nyomás, simítás, rúgás - nyomait; Gyuri beleült ruhátlanul a nyers samottba, s az így nyert negatív formát égette ki. O hagyta a legsú­lyosabb nyomot. Mielőtt azt hinnék, hogy csak át­viccelte gazdag életét, el kell mon­danom, hogy jelentősek épületke­rámiai alkotásai. A város számos pontja őrzi tervezői fantáziája nyo­mát, a Corso Kávéház homlokza­tán látható villamostól a Konzum áruház külső, termékenység-szim­bólumokkal ékes nőalakjáig, a Ma- táv-ház emeleti parapett dombor­műveitől a Virág cukrászda külső falán látható virágokig, a Hotel Pan­nónia erkélymintáitól a Cifra Palota hátsó falán ülő csíkos harisnyás bo­szorkányig. Hogy a gázkonvekto­rokat és szellőzőrácsokat ne is em­lítsük. Egy miskolci nővérszálló ab­laksorok közötti frízein már nyo- szolyó lányok és menyasszonyok a lakók. A Zsolnay-gyár művészeti veze­tőjeként nagy szerepet vállalt a sze­cessziós épületek rekonstrukciós programjában Kárpát-medence- szerte. Harminc magyar városban áll köztéri kútja vagy épületkerámi­ája. Siófokon egy sapkás hölgy bi­ciklizik a szökőkút vizében. A bu­dai vár Tóth Árpád sétányán, Csor­ba Győző epigrammával ékesített, a török síremlékek turbánjában végződő, centenáriumi díszkút, amit Pest-Buda egyesítésének száz­éves évfordulójára ajándékozott Pécs, a fővárosnak, harminc éve ta­lálkozóhelye gyerekeknek, szerel­meseknek és nyugdíjasoknak. Szá­mos külföldi munkája közül ki­emelkedik a Kütahyában, a Kos- suth-ház előtt álló szűrmintás kút- káva és ülőke s a Sao Paoló-i ma­gyar követségen látható női torzó. De nem életműkatalógust írok, csak baráti emlékezést. Hétfőn, február 16-án jubüeumi kamarakiállítása nyílik Fürtös Györgynek, Pécsett, a Művészetek Házában. Gondolom, válogatást láthatunk majd 42 év egyedi mun­káiból. Remélem, ott lesz a matri­cás sorozatból a bájos kismozdony, a repülőgép, a motoros, a tejesbög­rébe esett cica s a Macska álom, amely egy párna valójában, de macska feje és farka van. A CA-as lábbeli... mert az autót és a cipőt egyaránt „rocsónak” hívtuk, szüle­tett hát sárból egy elnyűtt cipő, la­za fűzővel, négy kerékkel, rend­számmal, amely mutatja, hogy még az első szériából való. S az Emlékek sárga rózsája, azaz egy száz évvel ezelőtti autó eltapos egy sárga rózsát. Mindennel játszott, mindent megfricskázott. A gyári présről le­jövő szalagszerű masszából maj­mot hajtogatott kerti kerámiának, a szecesszióbeli kígyós és virágos tá­lak mintájára versenyautókat ra­kott dísztányérra. Máskor, ahogy háziasszony a tésztát, úgy sodorta vékonyra az agyagot, majd négy­szög alakúra vágta, a leeső szélek­ből rózsát, figurát vagy csak orna­mentikát ügyeskedett, s merőlege­sen a lapra ragasztotta, mázazta, égette, s mint egyedi kerámia tábla­képet a falra akasztotta. Lenin halálának évfordulóján, január 21-én lett 65 éves. Ezt is ön­magához méltón ünnepelte. Mivel e naptól már ingyen utazhatott, buszra szállt. Mert 1939-ben szüle­tett, egy 39-esre. Ez elvitte Szamár- kútra. A végállomáson megkérte a buszvezetőt, hogy fényképezze le, amint iszik a saját egészségére egy kortyot. Munkadíjként adott a so­főrnek egy sportszeletet. így koc­cintottak. Este a Székesegyházban és a Pezsgőpincében már az első Tüke-díjast, Angster Józsefet ünne­pelte, aki az ő Tüke kútjának kis eozin másolatát kapta. Isten éltessen, Fürtös Gyuri, játssz még sokáig, sokunk örömére. Bükkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents