Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-21 / 20. szám

6. OLDAL BEMUTATKOZIK A PÉCSI KERESKEDELMI. IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2004. Január 21., szerda Legnépszerűbb az idegenforgalmi tagozat A kilencedik évfolyamon intenzív nyelvtanulás Az intézményben évek óta valamennyi tagozaton túljelentke­zés van, az általános iskolai eredmények, valamint a felvételi elbeszélgetések tapasztalatai alapján veszik fel a diákokat. Az intézmény elnevezésében minden benne van, amivel fog­lalkoznak, vagyis kereskedőket, vendéglátóipari, valamint ide­genforgalmi szakembereket ké­peznek. Mindegyik szakágazat nagy* népszerűségnek örvend a baranyai általános iskolát vég­zett fiatalok körében (a felvételre jelentkezők többsége a megyé­ből rekrutálódik, az idegenfor­galmi szakra jelentkezők között vannak somogyiak és tolnaiak is), valamennyi stúdiumra töb­ben jelentkeznek, mint a felve­hetők száma, a legrátermetteb­bek kiválasztása éppen ezért a tanulmányi eredmények, vala­mint a felvételi elbeszélgetés alapján történik.- A szakiskolába elsősorban azok jelentkezzenek, akiknek nem elsődleges céljuk a továbbta­nulás, sokkal inkább a szakmai jártasságot igazoló bizonyítvány, amelynek meg­szerzése után már dolgozni szeretnének - kezdi a tanul­mányait a Rét utcai intéz­ményben foly­tatni kívánók­nak szóló jótanácsait az iskola igazgatója, Metzger Tibor. - A szakközépiskolába viszont el­sősorban azokat várjuk, akik érettségit akarnak szerezni, mert eltökélt szándékuk a továbbtanu­lás. Az általános iskola után a szakképzősök a 9-10. osztályban folytatják a tanulmányaikat, en­nek sikeres befejeztével kezdik el a szakmai tanulmányokat. Ez azt is jelenti egyben, ha valaki más is­kolában eleget tett a 10. osztály­ban elvárt követelményeknek, s olyan szakon akar továbbtanulni, amely csak nálunk végezhető el, átjelentkezés után nálunk meg­szerezheti a kívánt végzettséget. Az igazgató elmondása szerint egyre többen vannak az olyan di­ákok, akik a továbbtanulásban gondolkoznak, a kor követelmé­nyeinek megfelelően nem elég­szenek meg az általános tudást elismerő érettségivel. Az itt vég­zettek többsége - mintegy hat­van százalékuk - továbbtanul va­lamelyik szakmai főiskolán vagy egyetemen. Természetesen az iskola is al­kalmazkodik a társadalmi fejlő­dés követelményeihez. Újdon­ságként bevezetik az idegenfor­galmi szakon a technikuskép­zést, ami tulajdonképpen az uta­zási irodák, idegenforgalmi szol­gáltatásokat végző vállalkozások vezetőinek képzését jelenti. Ugyancsak az idén először in­dítanak a vendéglátóipari szak­képzési stúdiumok elkezdése előtt, vagyis az úgynevezett nulla­dik osztályokban intenzív (heti 16 órás) nyelvi és számítástechnikai képzést. A nyelvtanulás fontossá­gát nem lehet ebben a szakmában elégszer hangsúlyozni, az idegen- forgalmi tagozaton szerzett ta­pasztalatok alapján a tanuló a szakmai képzés ideje alatt közép­fokú nyelvvizsga letételére is ké­pes lehet. ______________AZ ISKOLA TÖRTÉNETE______________ Pé cs egyik legnagyobb múltú iskoláját 1875-ben alapította Porges Ede. Kezdetben csak egy osztály működött a Széchenyi tér 6. szám alatti épületben. A későbbiek során az iskola alkalmazkodva a mindenkori gazdasági igényekhez - elsősorban a kereskedelem területén - foko­zatosan fejlődött. A második világháborút követő években az ország ipa­ri fejlődése a kereskedelmet fokozatosan háttérbe szorította. Újjáéledé­se az 1955. évre tehető, ekkor alakult meg 100 tanulóval a Pécsi Ke­reskedelmi Tanulóiskola. Az ország fejlődése ismét életre keltette a ke­reskedelmet, megerősödött a vendéglátás iránti igény. Ezt igazolják az 1970-es évek, amikor a tanulólétszám már meghaladta az 1500-1600 főt is. A későbbiek során a választék egyre bővült, a szakmunkás kép­zések mellett a szakközépiskola képzések (kereskedelem, vendéglá­tás) is előtérbe kerültek. Az 1990-es évek új korszakot nyitottak az isko­la életében, két tanítási nyelvű idegenforgalmi képzés indult. Az iskola elérhetősége A Pécsi Kereskedelmi, Idegen- Igazgató: Metzger Tibor. Igazgató­forgalmi és Vendéglátóipari helyettesek: általános helyettes: Szakközépiskola és Szakiskola Szentéi Józsefné, szakmai helyet- OM azonosító kód: 027424 tes: Pethes Sándomé, az idegenfor- Címe: 7623 Pécs, Rét u. 10. Telefon: galmi tagozat vezetője Mascha Zsu- 72/518-190. Fax: 72/ 512-749 zsanna, vendéglátó tagozat és fel- E-mail: suli246@pecs.sulinet.hu. nőttoktatás: Gyöngyösi János. ■ Kereskedelmi tagozat „Mercator movet mundi" - A kereskedő mozgatja a világot Szakiskolai képzés Korunkat szívesen és jogo­san nevezzük a gyorsuló idő korszakának. A technika és a tudomány fejlődése nap mint nap érinti a hétközna­pok emberét. Az oktatás és a nevelés, de különösen a szakképzés fokozottan érzé­keny a társadalmi és gazda­sági változásokra. Öt éve már, hogy a hagyományos hároméves szakmunkáskép­zés átalakult. A 9-10. osztá­lyos tanulók a pályaorientá­ciós tantárgyi blokkban is­merkednek á szakma szép­ségeivel: gazdasági környe­zetünk, viselkedéskultúra, kommunikáció, gépírás. A kereskedő szakmát a 11-12. évfolyamon tanulják, és sike­res vizsga után szakmunkás­bizonyítványt kapnak. Választható kereskedő szakmák:- élelmiszer- és vegyiáru- kereskedő- kultúrcikk-kereskedő- ruházati kereskedő- vas- és műszaki keres­kedő. A szakmai képzés célja olyan általánosan művelt, korszerű szakmai, elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik képesek ellátni a választott szakma munkaterületének megfelelő munkaköröket. A kötelezően előírt szakmai tantárgyak és a szakmai idegen nyelv oktatásán kí­vül a szakképzős tanulók modul rendszerben tanul­ják a pénztárosi munkát. A „pénztárelszámolás számí­tógépen” tantárgy tanítása az iskolában kialakított pénztárgépstúdióban folyik Varga Jánosné vezetésével. A tanulók gyakorlati oktatá­sát a munkahelyen a meg­bízott gyakorlati oktatók, a csoportos foglalkozásokat az iskolai állományú, főis­kolát végzett, nagy tapasz­talattal rendelkező szakok­tatók végzik a Spar és a Ská­la Divatház oktató kabinet­jeiben. A vásárlók elégedettsége érdekében közös felada­tunk, hogy a jövőben még kulturáltabb, udvariasabb, nagyobb munkaintenzitás­sal dolgozó kereskedelmi szakembereket képezzünk. Szakközépiskolai és technikusképzés Azok a tanulók, akik jó ta­nulmányi eredménnyel vé­gezték el a 10. osztályt, all. évfolyamot a szakközépisko­lai osztályban folytathatják. A 12. év végén érettségi vizs­gát tehetnek magyarból, tör­ténelemből, matematikából, idegen nyelvből és 5. tan­tárgyként minden olyan tan­tárgyból, amelyet 2 évig ta­nultak heti 2 órában (pl.: földrajz, kémia, fizika, szá­mítástechnika, közgazdaság- tan stb.). A 13. és 14. évfolyamon technikusképzés folyik. A képzés célja olyan korszerű szakmai, elméleti és gyakor­lati felkészültséggel rendel­kezők képzése, akik képe­sek egyéni és társas vállalko­zások megszervezésére, in­dítására, működtetésére, ki­sebb áruházak irányítására, vezetésére. A végzettek al­kalmasak lesznek a gazdál­kodó egységek áruforgalmi, gazdálkodási, üzletkötői munkakörének ellátására is. A 13. és 14. évfolyamon szakmai tantárgyakat taní­tunk: kereskedelmi és vál­lalkozási ismereteket, sta­tisztikát, marketinget, kül­kereskedelmi ismereteket, könyvvitelt, szakmai idegen nyelvet, áruismeretet. Ezt egészíti ki az évközi, illetve, a nyári szakmai gyakorlat. Az évközi szakmai gyakor­lat a nemrégiben kialakított és igen jól felszerelt taniro­dában folyik. Az iskola tanirodája nem a jelen valóságot szimulálja, felszereltségével, megoldá­saival a jövő korszerű admi­nisztrációját és kommuniká­cióját alapozza meg. Nem véletlen, hogy az országban működő ilyen jellegű tanin­tézetek szakemberei is ide járnak tapasztalatcserére. Büszke erre a valóban eszté­tikusán, funkciójának meg­felelően berendezett irodára az iskola. A cégbíróságtól a bankig, a marketingirodától a könyvelésig minden együtt van itt, ami a vállal­kozás megszerzéséhez és működtetéséhez szükséges. A diákok a lehető legvaló- sághűbb gyakorlati körül­mények között sajátíthatják el mindazokat a tudnivaló­kat, amelyek ahhoz szüksé­gesek, hogy önállóan is megállják a helyüket leendő munkahelyükön. Az iskolában lehetőség van tanfolyam keretében a kereskedelmi menedzser szakképesítés megszerzé­sére is. Kéttannyelvű idegenforgalmi tagozat A képzés célja a magyar munkaerőpiac követelmé­nyeihez, igényeihez alakított magas német nyelvtu­dású idegenforgalmi szakemberek képzése, akik konvertálható ismereteikkel az Európai Unióban is bárhol megállhatják helyüket. A képzés ideje 6 év (1+4+1). A képzés végére irá­nyultságtól függően szerezhetnek kéttannyelvű érettségi bizonyítványt (ez a közép-, illetve felsőfokú államilag elismert nyelvvizsgával egyenértékű), Sprachdiplom Stufe II. (nemzetközi nyelvvizsga), il­letve OKJ számú idegenforgalmi technikus bizonyít­ványt. A végzettségtől függően betölthető munkakörök: főportás, szállodai szobafőnök, kemping- és panzióve­zető, szállodai üzletvezető, szállodatitkár, szállodai ügyintéző, gondnok, ügyviteli dolgozó, programszer­vező, hostess, statisztikus - és beutaztató referens, pultos ügyintéző, pénztáros, kalkulátor, idegenvezető. Az iskolában a magas szintű német nyelvtudás el­sajátításán kívül angolul ügyintéző szinten tanulhat­nak a diákok. A kurzusok évei alatt megismerked­hetnek az idegenforgalomban használatos szoftve­rekkel, nyelvi táborban, kirándulásokon, bel- és kül­földi szakmai gyakorlaton vehetnek részt. Az isko­lánk várja azokat az általános iskolát végzett fiatalo­kat is, aldk a falusi turizmusban, szállodákban, uta­zási irodákban pl: mint utazásszervezők szeremé­nek dolgozni. Jelentkezéskor nem feltétel a német nyelvtudás, hiszen az idegen nyelvet az első évben heti 18 órá­ban oktatják, így a diákok kellő szorgalommal elér­hetik, hogy a szakmai tárgyakat már németül tanul­hassák. A kétnyelvű általános iskolában, illetve az emelt szintű németet tanult diákok természetesen a hasonló csoportok programja szerint mélyítik a már megszerzett ismereteiket. Ezek a tanulók felsőfokú nyelvtudást szerezhetnek. Német nyelven a következő tantárgyakat oktat­ják: földünk és környezetünk, ügyintézés, rendez­vényszervezés, német nyelvű levelezés, vendéglátó- és turizmusismeretek, szállodai ismeretek, idegen- forgalmi földrajz, idegenvezetés, civilizációs ismere­tek (német nyelvű országok). A megfelelő megjelenés, a jó kommunikációs kész­ség a szakmában kimondott előny, ami mellett a felvé­telinél az általános iskolai eredmény is meghatározó. A két tanítási nyelvű tagozaton is csak szóbeli elbe­szélgetést tartanak, melyben a kérdések elsődlegesen az általános műveltségre, tájékozottságra irányulnak. Az elbeszélgetés időpontja 2004. február 25.14.00 óra. Helye: az iskola Rét utcai épülete. _________■ Ké pzési lehetőségek Az iskola nagyságát tekintve a legna­gyobbak közé tartozik a megyében. Közel 1200 nappali tagozatos, 200 esti tagozatos tanuló képzését látják el 45 osztályban. Kilencvenöt tanár, oktató, 29 technikai dolgozó mellett jól felszerelt szaktantermek, uszo­da, tanműhelyek stb. segítik a tanu­lók felkészülését. Az iskola képzési területei a gaz­dasági és szolgáltatás szakmacso­portban: szakközépiskola 8 általá­nost végzettek számára. Szakmai előképzettséget ad a kereskedelem, a vendéglátás és az idegenforgalom területére. A tanulmányi idő 4 év, érettségi vizsgával zárul. Szakma- szerzést a 10. osztály befejezése (cukrász, pincér, szakács, élelmi- szer-vegyiárukereskedő, ruházati kereskedő, vas-műszaki kereskedő) illetve az érettségit követően (techni­kus) is lehetővé tesz. A 2004-2005. tanévben a követ­kező képzési formákat tervezik: 01 Idegenforgalmi 1 osztály (35 fő) 02 Kereskedelmi 2 osztály (70 fő) 03 Vendéglátó 1 osztály (35 fő) 04 Szakiskolai, 2 osztály (70 fő) 05 Egy év nyelvi előkészítő + 4 évf. 1 osztály (35 fő). A nyelvi előkészítő osztály ven­déglátó irányultságú, a tanított nyel­vek angol, illetve német, az idegen- forgalmi képzés két tanítási nyelvű (magyar, német). A képzési idő öt év. A felvételhez jó általános iskolai bizonyítvány és eredményes felvéte­li elbeszélgetés szükséges mind a három tagozaton. A felvételi követel­mények elsősorban a 7-8. osztá­lyokban tanultakra, az általános műveltségre, a megjelenésre, a be­szédkészségre, a logikus gondolko­dásra terjednek ki. Az idegenforga­lom területén az idegen nyelvi isme­reteket is vizsgáljuk. Oktatott (választható) idegen nyelvek: angol (85 fő), német (90 fő), horvát (70 fő). Fakultáció - az érdeklődési kö­röknek megfelelően a szakmai ori­entációt, illetve a szakmai előkép­zettséget segíti elsősorban a keres­kedelmi és a vendéglátó tagozaton. A felvételi időpontjai 01 Idegenforgalom 2004.02.25. 14.00. 02, 04 Kereskedelem 2004. 02. 24.14.00. 03,04 Vendéglátás 2004. 02. 26.14.00. 05 Nyelvi előkészítő osztály 2004. 02. 26.14.00. Pótlólagos felvételi: mind a há­rom tagozaton: 2004. 02. 27.14.00. Helye: Pécs, Rét u. 10. A gazdasági és szolgáltató szak­macsoportok pályaorientációs tan­tárgyi blokkja: gasztronómia, gaz­dasági környezetünk, viselkedés- kultúra, kommunikáció és informá­ciókezelés. Szakképzést más isko­lákban 10 osztályt végzettek részére is folytatunk cukrász, pincér, sza­kács, vendéglátó eladó, élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő, ruházati ke­reskedő, vas-műszaki kereskedő szakmákban. A képzési idő két év. Jelentkezni az iskola tanuló-nyil­vántartójánál beszerezhető jelent­kezési lapon lehet 2004.05.30-ig. Középfokú szakképzés érettsé­gizettek részére (gazdasági és szol­gáltató szakmacsoport) A képzés típusa: Érettségire épü­lő középfokú szakképzés (OKJ) A képzés időtartama: 2 év A képzés formája: nappali. A képzés költsége: díjtalan. Idegen nyelv: angol vagy német. Tervezett felvételi létszám: 35 + 35 fő A képzés szakterületei: kereske­dő-technikus, vendéglátó-technikus. Jelentkezni írásban az intéz­mény tanuló-nyüvántartójánál le­het 2004.07.15-ig. A képzésről bő­vebb információ az iskola titkársá- gán kapható. _________________■ Fe lnőttképzés Az iskola a kezdetektől folytat felnőttképzést is. Iskola rendsze­rű képzés formájában szakkö­zépiskolai, illetve kellő számú je­lentkező esetén technikuskép­zést folytatnak a kereskedelmi, illetve a vendéglátó tagozaton. A tanítás délután (heti három alka­lommal) történik ún. esti oktatás formájában. A középiskolai kép­zés négyéves és érettségivel zá­rul. A felnőtt szakképzés tanfolya­mi rendszerű, önköltséges. A ta­nítás itt is délután folyik. Ennek keretében ismerkedhetnek meg a hallgatók egy-egy szakmával. Az oktatás során elméleti és gya­korlati modulok váltogatják egy­mást. A szakmai tantárgyakon kívül idegen nyelvet is tanulnak a hallgatók. A képzés OKJ rend­szerű, országosan elismert szak­mai végzettséget ad. Az egyes szakmáktól függően a tanulmá­nyi idő négy hónaptól nyolc hó­napig tart, szakmai vizsgával zá­rul. Évente kétszer indítanak ön­költséges tanfolyamokat február, ületve szeptember hónapban. Je­lenleg szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, üzletvezető, boltvezető, hús- és hentesáru-el­adó, ABC-eladó, ruházati keres­kedő, kultúrcikk-kereskedő és élelmiszer-vegyiáru-kereskedő szakmákban szerveznek tanfo­lyamokat. ■ Az oldal a Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola támogatásával készült. Összeállította Békéssy Gábor Vendéglátó tagozat A képzés szakközépiskolai és szakiskolai for­mában folyik. A tananyag elsajátításához úgy elméleti, mint gyakorlati szinten biztosítottak a feltételek. A kötelező iskolai gyakorlatokat két tankonyhában, két tanétteremben és egy cuk­rászműhelyben bonyolítják le. A „tanműhe­lyek” kialakítása magas szintű, országosan is a legjobban felszereltek között van. Mindenütt rend és tisztaság, ahogy az elvárható egy nem­zetközi szintű oktatóhelyiségtől. Mesterszakácsok, éttermi mesterek, cuk­rászmesterek gondoskodnak a higiéniai szabá­lyok betartásáról, a magas szintű oktató-neve­lőmunkáról. Oktatóink nemcsak ismerik a szakmájukat, de tudásukat, ismereteiket át is tudják adni a fi­atal generációnak. Úgy látszik, a szigorú köve­telmények, a fegyelmi elvárások sem riasztják el a fiatalokat ezektől a szakmáktól. Egyre töb­ben szeremének szakácsok, pincérek, cukrá­szok lenni. (Valószínű, ezt a munkaerőpiaci helyzet is befolyásolja!) A középiskolai képzés iránt is nagy az érdek­lődés. Évről évre jelentősen meghaladja a je­lentkezett tanulók száma a felvehető tanulók számát. ■ Jól felszerelt tankonyhán tanulhatják a szakácsok a mesterfogásokat

Next

/
Thumbnails
Contents