Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-14 / 340. szám
2003. DECEMBER 14. ÉLETMÓD KÖNYVAJÁNLÓ Hálapénz nélkül megélni? | Az amerikai magyar orvos, dr. Tamási Gyula Gábor írt kötetet Betegnek lenni Amerikában és Magyarországon címmel, amelyben pénzről és gyógyításról esik szó. A kötetből (Minerva Kiadó) kiderül, hogy az amerikai egészségügy ugyanúgy válságban van, mint a magyar, amit mindkét társadalomban a pénz hiányával magyaráznak. A szerző kritikusan ír a magyar orvosok alacsony fizetéséről, az itteni kórházcentrikusságról és a hálapénzről is. Fiatal orvosoknak is ajánlja kötetét, akik a szabadfoglalkozású orvosi gyakorlatról is álmodnak, s arról, hogy a jövőben Magyarországon is jól meg lehessen élni hálapénz nélkül is. Egészségünkért A kevés bor sem véd ■ Megdőlni látszik a tétel, miszerint a mérsékelt borfogyasztás - különösen a vöröboré - jót tesz a szív- és érrendszeri betegségek ellenében. Amerikai kardiológusok úgy vélik, hogy még a mérsékelt alkoholizálás is az agyi szövetek lassú sorvadásához vezethet. A legcsekélyebb mértékű alkoholizálás is az agytérfogat csökkenését idézi elő, és egyáltalán nem csökkenti az agyvérzés kialakulásának kockázatát sem. Sőt akkor sem mutatkozott mérhető különbség az iszákosok és az alkoholt mértékkel fogyasztók között, ha olyan tényezőket is figyelembe vettek az orvosok, mint az erős dohányzás, az elhízás, és a társadalmi különbségek. Gyermekek kólás fejfájásai ■ Fejfájást okozhat gyermknél a mértéktelen kólafogyasztás - véli egy izraeli kutatócsoport. A szakemberek felfigyeltek arra, hogy a gyakori fejfájás miatt orvoshoz forduló hat-tizennyolc éves fiatalok közül sokan napi másfél liter kóla fogyasztásáról számoltak be. Ez azt is jelenti, hogy naponta 200 milligramm koffein került a szervezetükbe. Az orvosok azt javasolták nekik, hogy naponta legalább két deciliterrel kevesebbet fogyasszanak. A vizsgált gyerekek kilencven százaléka e kezelési mód eredményeként két hét alatt megszabadult a fejfájástól, és még a további, huszonnégy héttel későbbi vizsgálat idején is mentesek voltak a fejfájástól. Mobiloztak a svéd egerek K - Ne beszéljünk egész nap mobiltelefonon - javasolják svéd tudósok, akik egérkísérleteik alapján intik óvatosságra a mobilmániásokat. A kísérletek szerint az agyban található vérerek falát károsíthatják a mobiltelefon elektromos hullámai. Annak ellenére, hogy a gyártók egyre inkább kevés elektromágneses hullámot kibocsátó készülékeket terveznek, a tüdősök mégis azt ajánlják, hogy mérsékeljük a mobiltelefon használatát. Ne beszéljünk órákon keresztül, akármilyen kedvezőek is a tarifacsomagok. Célszerű a kihangosítók és a fülhallgatók alkalmazása is. FERFIVONAL Végveszélyben a fröccs! 1 Társadalmi összefogást hirdetett a pécsiek borklubjának elnöke, aki szerint egyre kevesebb a fröccsnek való jó minőségű kannás bor, és kevés helyen lehet igazi szódavizet kapni. A fröccs hatezer éves: a föníciaiak terjesztették el a fröccs készítésének szokását, mert rájöttek, hogy hogy ha vízzel hígítják a bort, többet ihatnak belőle fejfájás nélkül. Állítólag a honfoglaló magyarok is ismerték, de igazán kedvelt itallá csak az Osztrák-Magyar Monarchiában vált, amikor különböhző fajtáit polgári összejövetelek, kártyapartik frissítőiként szolgálták fel. A legfinomabb fröccsök karakteres, szép savgerincű fehérborból készíthetők, legalkalmasabb fajta az olaszrizling. A szakemberek szerint mindig a vízhez kell tölteni a bort, mert így feljavítjuk a vizet. Ha a borhoz öntünk vizet, rontjuk a bor minőségét. Wellnessvilág ABC Divatszó és divathóbort a wellness, amely életmód és szemlélet, kellemes közérzet és betegség- megelőzés, szépségápolás és reformtáplálkozás. Egyszerre jelenti a test flttségét, a lélek harmóniáját. Nem véletlenül hemzsegnek a wellness hotelek, wellness szalonok, wellness éttermek,wellness szépségfarmok, amelyek frissességet, vitalitást, egészséget kínálnak, Wellness lett az egész világ. íme, e világnyelv ábécéje. AEROBIC: változatos koreográfia, fejleszti az állóképességet, a mozgáskordinációt. Egyszerű és dinamikus, a hangsúly bizonyos izomcsoportok erősítésén van. Gondoskodik a jó kondícióról, kellemes közérzetet teremt. AKUPRESSZÚRA: a test meg határozott pontjainak stimulálása ujjnyomással. A testet az érrendszerhez hasonlóan energiaútvonalak hálózzák be, s ha valami az útjukba kerül, betegségek alakulhatnak ki. Fejfájást szüntet meg. AROMATERÁPIA: serkenti a testet és a lelket. Az olajok illatanyaga kedvezően befolyásolhatja érzelmi vüágunkat, igazi stresszol- dók. Használhatjuk masszázsra, inhalálásra és fürdésre. AQUAROBIC: nem terheli a gerincet, megszűnnek az esetleges hát- és derékfájások, pihentető technika, javítja a kondíciót, a vízben a közegellenállás miatt erőteljesebben dolgoznak az izmok. BIOREZONANCIA-TERÁPIA: mivel az emberi testet harmonikus hullámzású elektromágneses mező veszi körül, betegség esetén mindez diszharmonikussá válik. A terápia a harmonikus hullámokat pedig visszajuttatja a testbe. BODY-WRAPPING: a módszer lényege egy különleges kötési technika. Egy hatalmas vásznat méregtelenítő anyagokkal vonnak be, és ebbe tekerik a testet. A kezelési mód nyugtató, karcsúsít, és segít kivonni a méreganyagokat. CALLANETICS: kímélő torna, meghatározott mozgások kitartó ismétlésével fejti ki hatását. Javítja az alakot, a tartást. Ellenszere a beroskadt hátnak, a löttyedt hájnak, a kinyomott pocaknak. Nő a teherbírásunk, szép, kidolgozott izmaink lesznek, a test meghálálja a törődést. CSENDFÜRDŐ: súlytalan, negyvenperces lebegés sós, testhőmérsékletű vízben. Meditációra ad alkalmat, kikapcsolja a külvüágot, relaxációs állapotot teremt. Segíthet gerinc-, ízületi- és mozgásszervi gondoknál. FELDENKRAIS: beidegződön, tudatos mozgássor alkalmazása. Tudatosan gyakoroltatja az ülést, a járást, az állást, segítve a hibás testtartások kiküszöbölését. Alkalmas reumatikus betegségekre. HAMAM: a klasszikus gőzfürdő keleti változata. A gőz terápiás hatását masszázzsal teszik teljesebbé, és egzotikus illóolajok illatanyagaival segítik a légzés tisztulását. A gőzkamra hőmérséklete mintegy ötven C-fok. INFRASZAUNA: fogyaszt, mé- regtelenít, relaxál, javítja a vérkeringést, élénkíti az anyagcserét. A szaunával szemben a testet melegíti, és nem a környezetet. Ezzel is elősegítve a zsírsejtek elbontását. KLEOPÁTRA-FÜRDŐ: olyan tej - és olaj-összetételű fürdő, amely a bőr számára gondoskodik a megfelelő ásványi anyagokról, a nedvességről. Fürdő helyett az olaj és a tej pakolásai is használhatók, a pácienst fóliákba csomagolják. MAYR-KÚRA: a kúra megszabadítja a testet a salak- és méreganyagoktól. Tej-zsemle diétát jelent, amit bélmasszázs és hasi légzés egészít ki azért, hogy a helytelen bélműködést szabályozza. Az immunrendszer is erősödik. SPA: a szó a latin sanus per aquam kifejezés ( víz általi egészség) rövidített formája. A víz gyógyító és jótékony erejét használják ki a gyógyfürdőkben, a wellness- centrumokban, s az egészségorientált fürdőhelyeken. THAI MASSZÁZS: az élettani pontok kezelésekor a masszőr a térdét, lábát, könyökét is használja a testrészek ropogtatására, izommerevség megszüntetésére. Főleg nyújtógyakorlatokból áll, A brit first lady csodafogyása Négy gyermek édesanyja, sztárügyvéd és Nagy-Britannia first ladyje, Cheri Blair egy új karcsúsító program segítségével adott túl makacs súlyfeleslegén. A RejuvaSlim nevű fiatalító-karcsúsító kúra különleges diétából és speciális masszázspadon elvégzett elektrosokk terápiából áll. A páciensre helyezett elektródákkal kimossák a szervezetből a méreganyagokat, és elindítják az egészséges emész- ; tést. Négy hét alatt öt kilót le lehet adni vele, akár sportolás nélkül is. Cheri Blair egy hónapo át hetente háromszor járt kezelésre, ez alatt szüne- ;; teltette a kávét, az alkoholt, a | ; kenyeret, a csokoládét. Igaz, naponta 4000 kalóriát vett magához főleg zöldség és gyü- i mölcs formájában, mert a módszer gyorsítja az anyagcserét. Az egyenként negyven perces kezelés 750 euróba ; (200 ezer forint) kerül. ízületi funkciós zavarokat is kezelnek segítségével. THALASSZO-TERÁPIA: beteg ségmegelőző, stresszoldó, immun- rendszert erősítő kezelési módszer. Együttes alkalmazását jelenti a tengervizes hidroterápiának, masz- százsnak, tengeri algás pakolásoknak, aromaterápiának, vízágyaknak, relaxációnak. VAPOZON: az arcgőzfürdő formája, használatakor fellazul a sza- rüréteg, és megnyílnak a pórusok. Az arcbőr szennyeződései köny- nyen eltávolíthatók. A gőzt ózon helyett dúsíthatják kamillával vagy hársvirággal is. WELLNESS: életstílus és életfelfogás: Tudatos törekvés egészségünk megőrzésére, s életminőségünk javítására. Életművészet, stresszkezelő módszer, önbecsülésünk megteremtéséhez vezető út, összetett és kellemes bánásmód önmagunkkal szemben.- A wellness arról szól, hogyan tegyük Kellemessé a közérzetünket kínlódás nélkül, léleküdítő kúrákkal, maszázzsal - mondja Schobert Norbert fitneszedző. - Sok férfi azt hiszi, elég, ha lemegy a konditerembe súlyzózni, pedig ezzel semmit nem tesz az egészségéért. Ha csak ezt csinálja, az érszűkítő, és terheli a szívet. Márpedig minden egészségmegőrzés alapja a szív- és érrendszer karbanfr"»á- sa. Ezen áll és bukik minden. Húsz-harminc perces aerobic nélkül semmit nem használ a konditerem. Még a wellness sem. Kiegészítő ; edzésnek jó, de nincs semmilyen egészségformáló hatása.- Bármilyen wellnesst is választunk, kötelező az orvosi felmérés és tanácsadás - javasolja a test- és lélekszépítő Bíró Ica. - Mindig egyénre szabott, fizikumhoz, lelkiál- lípothoz igazított wellnessprogramot kell választani, amely egyszerre szolgálja a testi és lelki harmóniát. Nálam a keleti sportok és egészségmegőrző technikák jelentik a trendet, a csakralégzés, a meditációs re- j laxáció, a taj-csi és a többi. Alapvető a helyes táplálkozás, a folyadékfelvétel, ez is mind a wellness része. Egyáltalán nem mindegy, mit iszunk, s jó, ha én teszem a vízbe az ásványi anyagokat. RECEPTAJANLAT i MUHELYSAROK Pataki töltött káposztája- Édesanyámtól és gyerekkori barátomtól tanultam meg főzni- mondja Pataki Attila, az Edda együttes vezetője. - Nagyon le- veses vagyok, de mindenféle magyaros ételt szeretek, így a töltött káposztát is, amelyet szívesen fogyasztok az ünnepek idején. A körülbelül másfél kg hordóskáposztát, ha túl savanyú, fél órát áztatom, közben a nyolcvan deka sertéslapockát véknyá- val ledarálom, egyegy fej fokhagymával. Kanálnyi pirospaprikával, borssal, majoránnával, sóval, bogyiszlói paprikával ízesítem. A kevés gerslit és tojást a darált hússal össze- dolgozzom masszává. A gombócokat ráteszem a káposztára (nem levélbe töltöm), majd az egészet két órán keresztül főzöm füstölt kolbásszal és oldalassal, ami különleges ízt ad neki. Közben kapros vékony rántást készítek, és ezzel együtt rotyogtatom, míg kúrák répa- és céklalével Testfiatalító A céklát ősidők óta ismeri és használja az emberiség, a görögök kedvelt Itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti, hasonló célból használták a rómaiak lázas megbetegedés esetén. A céklából és sárgarépából préselt lé fiatalító hatású Is. A céklarépát főleg gyökeréért termelik, mert jó táplálkozásra és gyógyításra. Felhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyersen, saláták keverékének használják. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, A-, B-, és C-vitamint. A cékla értéke a sötét színű levélben van, amelyben betanin is található. A cékla késlelteti az öregedés romboló folyamatait. Gazdag antioxidáns vitaminokban, folsavban és ásványi anyagokban. A céklában lévő cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrás a szervezetnek. Leve folsavat tajtalmaz, amely a terhes anyák elengedhetetlen tápláléka. Vitaminjai és ásványi anyagai jó hatással vannak a vérnyomásra, a szívműködésre, az idegrendszerre és a reuGazdag vitaminokban, ásványi anyagokban mára. A belőle készült ital segít leküzdeni a megfázást és az influenzát. Céklalével hosz- szabb tisztítókúrát tarthatunk, közérzetünket javítja, segítségével savtúltermelésből származó gyomorpanaszaink megszűnnek. Serkenti a máj, a belek és a vese működését, fokozza a mérgek és a salakanyagok eltávolítását. Bőrbetegségeket, fejfájást és letargiát is gyógyíthatunk vele. A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert, az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek közül, hatása nyersen nagyobb, ezért inkább így fogyasszuk. Érősítő hatású is, cholintartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ezért ajánlatos azoknak is, akik fogyni szeretnének, hosszantartó betegségből lábadoznak. A céklalé sárgarépalével kombinálva kitűnő májtisztító. Naponta két-három alkalommal egy pohár céklalé azoknak igen jó hatású, akik különféle gyógyszerek miatt menstruációs zavarokkal küzdenek. Egy magyar orvos hosszú kutatás után, amelyet állatokon végzett, megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rosszindulatú daganatokkal szemben. Naponta háromszor egy- egy deciliter céklalé a daganatos betegségben szenvedőknek is ajánlható. Ajánlatos vízzel vagy sárgarépa-, illetve uborkalével hígítani. A cékla- és sárgarépalé fiatalító hatású is. A céklát gőzben érdemes párolni, vagy sütőben sütni, hogy megőrizze vitamintartalmát. T. L.