Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-12 / 338. szám
2003. December 12., péntek SPORT 23. OLDAL K7 . OL ZABADFOGÁS ____ _____Labdarúgó Bajnokok Ligája_____________________ Di csőséges spanyol armada Négy spanyol, három angol, két-két francia, olasz és német, valamint egy-egy orosz, portugál és cseh csapat jutott a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A sorsolásra pénteken délben a svájci Nyonban kerül sor. A csoportmérkőzések után négyen vezetik a labdarúgó Bajnokok Ligája góllövőlistáját, ám közülük csak Roy Makaay (Bayern München) és Dado Prso (AS Monaco) csapata jutott a legjobb 16 közé. A Bayern München, ha nehezen is, de kvalifikálta magát a legjobb 16 közé. A bajorok gyakorlatilag ki-ki mérkőzésen fogadták a belga Anderlechtet, s végül a holland Roy Makaay 11-esével győztek. A csoport másik mérkőzésén az Olym- pique Lyon egy hasonlóan kiélezett mérkőzésen verte a Celtic Glasgow együttesét. Az összecsapás hőse S bombaformában futballozó brazfl Juninho volt, aki két góllal járult hozzá csapata továbbjutásához. Martin O’Neill, a vendégek szakvezetője Urs Meier játékvezetőt okolta a kiesésért, mivel a bíró szerinte jogtalan büntetőt adott meg a franciáknak a 86. percben, amikor a skótok védője, Bobo Balde a 16-oson belül kézzel ért a labdához. Nagy meglepetésre nem az Arsenal - Intemaziona- le duó jutott tovább a B-csoportból, miután a milánói együttes szerdán döntetlent ért el a Dinamó Kijev otthonában, s ezzel csak az UEFA-kupában folytathatja szereplését, míg a Lokomotiv Moszkva londoni veresége ellenére kvalifikálta magát a legjobb 16 közé. A másik találkozón az Arsenal könnyedén nyert a Lokomotiv ellen, de mindkét együttes örülhetett a lefújáskor, mivel az oroszok a kedvező kijevi eredmény miatt a vereségük ellenére továbbjutottak. A C-csoportból az AS Monaco mellett a Deportivo La Coruna jutott a nyolcaddöntőbe, miután a spanyolok idegenben csak egyetlen góllal kaptak ki a holland PSV Eindhoventől. A franciák már az előző fordulóban biztosították helyüket a legjobb 16 között. Az AEK Athén - AS Monaco összecsapás talán az egész sorozat egyik legunalmasabb mérkőzése volt. A találkozóval kapcsolatban viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a gólnélküli döntetlennel a görög együttes negatív rekordnak számító 18 mérkőzés óta nyeretlen a legrangosabb európai kupasorozatban. Az eddigi csúcstartó az orosz Szpartak Moszkva volt, amely 17 összecsapás alatt nem tudott győzni. A csoport másik találkozóján a holland PSV Eind- hovennek három góllal kellett volna legyőznie ä Deportivo La Corunát, s az 59. percben már két góllal vezettek a hazaiak, ám Albert Luque és Walter Pandiani találatai összetörték a hollandok továbbjutási álmát, igaz egy túlórában szerzett góllá végül kikaptak a spanyolok. A Juventus mellett a Reá Sociedad jutott a legjobb 16 közé a D-csoportból, miután hazá páyán döntetlent ért a Gáatasaray ellen. A baszk együttes sikerével egyedüliként a spanyolok mondhatják el magukról, hogy mind a négy csapatuk kvalifikáta magát a nyolcaddöntőbe. A másik táálkozó a Juventus hétgólos sikerével végződött, amely a BL történetének legnagyobb arányú győzelme. Az Olympiakosz Pireusz semmiféle ellenál- lást nem tudott tanúsítani az olasz bajnok ellen. A nyolcaddöntősök. Csoportgyőztesek: Olym- pique Lyon (francia), Arsenal (angol), Juventus (olasz), Manchester United (angol), Reá Madrid (spanyol), Chelsea (angol), AC Milan (olasz); csoportmá- sodikok: Bayern München (német), Lokomotiv Moszkva (orosz), AS Monaco (francia), Deportivo La Coruna (spanyol), Reá Sociedad (spanyol), VfB Stuttgart (német), FC Porto (portugá), Sparta Praha (cseh), CeltaVigo (spanyol). Az UEFA-kupába kerültek: Celtic Glasgow (skót), Intemazionáe (olasz), PSV Eindhoven (holland), Gáatasaray (török), Panathinaikosz (görög), Olympique Marseille (francia), Besiktas (török), FC Bruges (belga). Kiestek: RSC Anderlecht (belga), Dinamo Kijev (ukrán), AEK Athén (görög), Olympiakosz Pireusz (görög), Glasgow Rangers (skót), Partizán Beograd (szerb-montenegrói), SS Lazio (olasz), Ajax FC (holland). A góllövőlista élcsoportja a csoportmérkőzések után. 5 gólos: Drogba (Olympique Marseille), Hakan Sü- kür (Gáatasaray), Makaay (Bayern München), Prso (AS Monaco). 4 gólos: Juninho (Olympique Lyon), Morientes (AS Monaco), Sonck (Ajax FC), Trezeguet (Juventus), Van Nistelrooy (Manchester United). 3 gólos: Del Piero (Juventus), Delibasic (Pártizan Beograd), Di Váo (Juventus), Rincón (Dinamo Kijev), Henry (Arsená), S. Inzaghi (SS Lazio), Kuranyi (VfB Stuttgart), Pandiani (Deportivo La Coruna), Ronádo (Reá Madrid), Sutton (Celtic Glasgow), Tristán (Deportivo La Coruna). Szabics Imre (VfB Stuttgart) kétgólos. __________■ RI SZTOV ARANYÉRMES. Risztov Éva 200 pillangón 2:06,72 perces időeredménnyel aranyérmet szerzett a Dublinban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, s ezzel megvédte címét. A szám másik magyar döntőse, Boulsevicz Beatrix a 7. lett. Kerékjártó Tamás 200 vegyesen az 5., Cseh László 200 m háton a 6. helyen végzett. A férfiak 4x50-es vegyes váltójában világcsúcs született: Németország csapata 1:34.46 perces idővel nyert. _______________________________________________________________,__fotó: epa Kéz ilabda, női vb, középdöntő, 3. forduló Schumi szinte repült UEFA: utolsóként a Valencia Demokratikus Fradi Grosseto Michael Schumacher, a Forma-les Ferrari pilótája gyorsabbnak bizonyult egy vadászbombázónál is. Igaz, a grossetói katonai repülőtéren rendezett párharcot végül 2-1-re a repülő nyerte. A német szupersztár a 900 lóerős Ferrari F2003-GA modellel állt ki az olasz pilóta és űrhajós Maurizio Cheüi által vezetett, 74 500 (!) lóerős Eurofighter Typhoon ellen és 600 méteren kis előnnyel a hatszoros vüágbajnok győzött. A párharc a 900 és 1200 m-es távon is folytatódott, ekkor a Typhoon nyert. A Ferrari végsebessége 369 km/óra, míg a repülőgép 2450 km-rel képes hasítani a levegőt.- Tanulságos, izgalmas viadal volt - mondta Michael Schumacher. - Igaz, nem volt akkora nyomás rajtam, mint amikor Montoya az ellenfelem. Versenyautó és repülőgép párviadala először 1931-ben zajlott: Tazio Nuvolari, a legendás olasz pilóta Alfa Rómeójával egy Caproni 100-as kétfedelű masinával vette fel a küzdelmet, sikertelenül. Vége a füstölgésnek Nyon Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának csütörtöki döntése értelmében a nemzetközi kupamérkőzéseken mostantól tilos az edzőknek dohányozni a technikai zónában. - Azért döntöttünk így, mert a televíziós közvetítéseket követő fiataloknak rossz példát mutatnak a pöfékelő trénerek - nyüatkozta az UEFA szóvivője. A határozat értelmében azok a szakvezetők, akik nem tartják be a szabályt, a szövetség fegyelmi bi- zottsága előtt felelnek majd. ■ Rotterdam Utolsóként a Valencia biztosította a helyét a labdarúgó UEFA-kupa legjobb 32 csapata között. A spanyolok a második forduló Rotterdamban rendezett visszavágóján magabiztosan, 4-0-ra győzték le az izraeli Maccabi Haifát úgy, hogy a rendes játékidő hosszabbításában két gólt is szereztek. A találkozót az eredeti tervek szerint Izmirben bonyolították volna le november 27-én, de az európai szövetség a törökországi robbantások miatt elhalasztotta, majd semleges helyszínre helyezte át. A már korábban a 3. fordulóba jutott csapatok: DEBRECENI VSC- MEGAFORCE, AJ Auxerre (francia), Girondins Bordeaux (francia), Sochaux (francia), AC . Parma (olasz), AS Roma (olasz), Perugia (olasz), FC Barcelona (spanyol), Real Mallorca (spanyol), Villarreal (spanyol), FC Liverpool (angol), Newcastle United (angol), Rosenborg (norvég), Valerenga (norvég), Gaziantepspor (török), Genc- lerbirligi (török), Levszki Szófia (bolgár), Teplice (cseh), Bröndby (dán), Groclin Grodzisk Wielko- polski (lengyel), Szpartak Moszkva (orosz), Benfica (portugál), Dnyepr (ukrán); a BL-ből: Celtic Glasgow (skót), Internazionale (olasz), PSV Eindhoven (holland), Galatasaray (török), Panathinaikosz (görög), Olympique Marseüle (francia), Besiktas (török), FC Bruges (belga). A 3. forduló (játéknapok: február 26. és március 3.) sorsolása pénteken 13 órakor lesz Nyonban. A VILÁG SPORTJA MARTINÉK SÚLYOS BALESETE. Egyelőre tisztázatlan körülmények között kedden kizuhant egy cataniai szálloda harmadik emeletéről Martinék János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó. Az esés következtében több bordája eltört, s az egyik átszúrta a máját, ezért életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. A beavatkozást kedden el is végezték. Állapota jelenleg súlyos, de nem életveszélyes. A 38 éves egykori kiváló versenyző (aki az 1988-as szöuli játékokon egyéniben, valamint Mizsér Attilával és Fábián Lászlóval együtt csapatban is győzött, majd 1996- ban, Atlantában egyéniben bronzérmes lett) csapat- vezetőként volt jelen az öttusázók szicíliai Katonai Világjátékán. TEREMBEN SEM MEGY. A magyar teremlabdarúgó-válogatott hazai pályán 4-0-ás vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól vüágbajnoki selejtezőn. A visszavágóra jövő szerdán kerül sor Montesü- vanóban. A párharc győztese vehet részt a 2004 decemberi, tajvani vb-n. KETTŐS KOSÁRSIKER. A Diósgyőr női kosárlabdacsapata magabiztos, 78-57-es győzelmet aratott a német Dorsten ellen az Európa-kupa páneurópai szakaszának G-csoportjában. Ugyancsak remekelt a Szolnok együttese, amely a D-csoportban - szintén hazai környezetben - 65-45-re verte az orosz Kazanyt. KÖNNYED MÓDOSÍTÁSOK. Próbaversennyel vizsgázott az olimpia súlyemelő-viadalainak otthont adó vadonatúj athéni külvárosi létesítmény, az ötezer embert befogadó Nikaia-csamok, ahol Aján Tamás értékelése szerint problémák nincsenek, csupán apró módosításokra van szükség, amúgy pedig akár már holnap kezdődhetne a sportág ötkarikás vetélkedője. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke a kétnapos tesztelés tanulságait összegezve vont igen kedvező mérleget a látottakról, amelyek újfent megerősítették ama véleményében, hogy a görög az egyik, ha nem a legtapasztaltabb tagszövetsége a 170 országot tömörítő IWF-nek. BÉRES-BÚCSÚ. Utolsó csoportmérkőzésén vereséget szenvedett a magyar női curlingválogatott, így két győzelemmel és hat vereséggel zárta az olaszországi Courmayeurban zajló Európa-bajnokság B-osztályá- nak küzdelmeit. A fitnesz-világbajnok Béres Alexandrát is soraiban tudó együttes a kilenccsapatos mezőnyben a hetedik helyen végzett holtversenyben Spanyolországgal. VISSZAFOGOTT DÁVID. Dávid Koméi a Tau Vitoria színeiben 27 percet töltött a pályán a Pamesa Valencia ellen 84-71-re elveszített kosárlabda Euroliga- mérkőzésén. A magyar játékos neve mellé ezalatt hét pont, egy lepattanó és négy labdaszerzés került. KURANYI NEM ÁLMODOZIK. Kevin Kuranyi, a német VfB Stuttgart labdarúgócsapatának támadója 2008-ig meghosszabbította szerződését a klubnál. Szabics Imre csatártársát korábban olyan sztárcsapatok keresték meg álomszerződésekkel, mint az AC Müan, a Manchester United és a Bayern München. - Stuttgartban képzelem el a jövőmet, hiszen úgy látom, hogy az edzőm és a játékostársaim is kitartanak mellettem - mondta a 21 éves válogatott támadó. Budapest A Fotex-szerződés, a Cel- ladammal kötött új megállapodás és Nyilasi Tibor esetleges szerepvállalása volt a három legfontosabb téma az FTC csütörtöki sajtóbeszélgetésén, amelyen a klub elnökségének és szakosztályainak képviselőin kívül megjelent három volt világválogatott labdarúgó, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos. Az utóbbi időben az FTC-t ért kritikákkal és támadásokkal kapcsolatban a zöld-fehér egyesület leszögezte, hogy a jelenlegi vezetőség minden fontos döntést a demokrácia követelményeinek, illetve az alapszabálynak megfelelően az „elsöprő többség közös akarata” szerint hagyott jóvá és léptetett hatályba. Ezért a klub elutasít minden olyan megnyilvánulást, amely arra irányul, miszerint a döntések felelősségét Furulyás János elnöknek egy személyben kell viselnie.- Meggyőződésünk, hogy a szerződések maradéktalan végigvitelé- vel és teljesítésével biztosítani tudjuk az FTC 10 szakosztályának és az FTC Labdarúgó Rt.-nek a megfelelő szintű, hosszú távú működését- szögezi le a három legendás futballista egyetértésével született állásfoglalás. November 25-én jelentették be, hogy a Kovács Ádúm vezette Cel- ladam Vállalkozói Csoport lesz az FTC új tulajdonosa, míg Várszegi Gábor cége, a Fotex Rt. ltiszáll a klub finanszírozásából. Az egyesület elvárja minden önmagát „Fradi- féltőnek” nevezett sporttárstól, hogy a felelősségvállalás hiányában ne vádaskodjanak. Nyilasi Tibor szerepvállalásával kapcsolatban úgy fogalmaztak: az FTC vezetésének egységes szándéka volt, hogy az ezüstcipős labdarúgó meghatározó személyisége legyen az FTC Labdarúgó Rt.-nek. A klub szakmai vezető) beosztást ajánlott Nyilasinak, akinek így semmilyen gazdasági munkát nem kellett volna végeznie. Nyilasi kedden bejelentette, hogy azért nem vállalt szerepet az FTC-ben, mert nem teljesítették feltételeit, miszerint tevékenységét Török Ferenc ügyvéd, volt olimpiai bajnok öttusázó segítse. ________■ Me sebeli MU-ajánlat Manchester Brit lapértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapata módosítani akarja Rund van Nistelrooy szerződését: a holland csatár további öt évig maradna az angol elitklubnál, s jelentősen megemeljék a jövedelmét. A szigetországi sajtó úgy tudja, hogy a 27 éves sztár eddigi 56 ezer eurós heti fizetését a duplájára, 112 ezerre (29,482 millió forint) emelnék.- Mindenképpen meg szeretnénk tartani őt - nyüatkozott Sir Alex Ferguson, az MU vezetőedzője. Van Nistelrooy két éve a PSV Eindhoventől 19 millió fontért igazolt a Vörös Ördögökhöz, azóta 123 alkalommal kapott lehetőséget Fergusontól, s ezalatt összesen 95 gólt szerzett. A játékos iránt az utóbbi időben a Real Madrid is érdeklődött. I mánia 3, 6. Németország 2. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek: ebben az összevetésben a magyarok 3 , az ukránok 2, a norvégok 1 pontosak). 1-es csoport: Korea - Spanyolország 32-29 í15-13), Franciaország - Oroszország 20-19 (8-10), Ausztria -Szerbia és M. 38-27 (22-14). A végeredmény: 1. Franciaország 8 pont, 2. Koreai Köztársaság 6, 3. Spanyolország 5 (139-138), 4. Oroszország 5 (129-129), 5. Szerbia és Montenegró 4,6. Ausztria 2 A csoportok 1-2. helyezettjei az elődöntőbe jutottak, ahol kereszt- bejátszanak a döntőért, és biztos athéni résztvevők, a két 3. az ötödik helyért játszik, amely még olimpiai kvótát jelent. _________________■ sa sban légiós Csemova a 17. percben megkapta harmadik büntetéséi és mehetett zuhanyozni. A gólkirálynői címre törő Radulovics bombagóljával már a 35. percben két- számjegyűvé vált a különbség. Mocsai Lajos csapata szombaton a Koreai Köztársasággal csap össze Zágrábban a fináléba kerülésért. Legutóbb 1980-ban, Moszkvában fordult elő, hogy a magyar nő: és férfi válogatott egyformán részi vehetett az ötkarikás játékokon. Il-es csoport, további eredmé nyék: Románia - Németország 31-23 (18-11), Norvégia - Szlovénia 29-28 (13-14). A csoport végeredménye: 1 Magyarország 7 pont, 2. Ukrajna 7 3. Norvégia 7,4. Szlovénia 4,5. Ro Fiume-Zágrab Magyarország - Ukrajna 35-23(18-10) Fiume, 800 néző: V: Amaldsson, Vidarsson (izlandiak). Magyarország: Pálinger - Lovász 7, Radulovics 8/2, Kulcsár 7, Görbicz, Ferling 1, Kirsner 3. Cs.: Sugár (kapus), Pig- niczki 1, Bohus 1, Siti 3, Mehlmann 1, Szmka 2, Farkas 1. A beteg szövetségi kapitány, Mocsai Lajos helyed Marczinka Zoltán irányítóba a csapatot. Jó védekezéssel kezdtek a magyarok, az ukránok csak a hetedik percben szerezték második találatukat. A folytatásban egy kicsit megtört a lendület, mert a rivális agresszívebben védekezed. Igaz, ennek meglett a böjtje is: a VaElodonto es olimpia