Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)

2003-11-22 / 318. szám

6. OLDAL HITÉLET 2003. November 22., szombat Mindig volt ideje tanítványaira Karácsonyra készül Pécs Krisztus, a Király Elhunyt dr. Szűcs Stefánia. Ta­nítványai, barátai, kollégái no­vember 12-én vettek végső bú­csút tőle. Több mint 20 éven át vezette a Pécsi Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Karának Idegen Nyelvi Lektorátusát. A Pé­csi Erzsébet Tudományegyete­men szerzett francia-német sza­kos tanári képesítést, itt dokto­rált, majd gimnáziumi tanárként tevékenykedett egyetemi tanári működése előtt. „A tanárnőnknek mindig volt ideje, szíve tanítványait szemé­lyesen meghallgatni, s ha kellett, tanulási, életvezetési tanácsot adni nekik. Nagyon sokunknak igen sokat jelentett a vele való beszélgetés, a tőle kapott útba­igazítás, ami parancsoló követ­kezetessége ellenére, s ez volt a csodálatos benne, soha nem éb­resztett negatív érzelmeket a hozzá fordulóban - mondotta búcsúsztatójában Őriné dr. Fo­dor Márta. - Karizmáján alapuló egyszemélyes intézményként hatott közöttünk.” ■ KÉTSZÁZÖT ÉVE, 1798-ban, az úgynevezett „felvilágosodás” idején Pécsdevecseren a Szűz­anyának állítottak szobrot. Tel­jesen felújítva múlt vasárnap, a templombúcsú ünnepi szentmi­séje után Mayer Mihály megyés püspök áldotta meg. ________■ Sz ajk jubilál Kétszázötven éves a szajki templom. A búcsú napján, no­vember 30-án, jövő vasárnap 11 órakor Mayer Mihály megyés püspök mutatja be a szentmisét. Szajkón már Szent István ide­jében volt templom. A mostanit 1753-ban építették és Szent And­rás tiszteletére szentelték, akár csak a középkorit. Lapos meny- nyezettel készült, ezt váltották fel 1803-ban boltozattal. 1928-ban pedig 3862 pengőért a teljes belső rekonstrukciót valósították meg. A költségek felét a falu állta. Jövőre újból lesz felújítás. A Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztérium 2,5 millióval járult hozzá, és már majdnem ugyan­ennyi a hívek adománya is. A templom külsejét tatarozzák és a tetőn cseréppel cserélik fel a palát.________________■ Ny olcnapos lelkigyakorlat Az élet alapjai és az élet rende­zése - ez a Szent Ignác-i lelki- gyakorlaton alapuló nyolcnapos műhely témája Püspökszent- lászlón, az Életrendezés Házá­ban december 11 és 19. között. A lelkigyakorlatot P. Nemes Ödön S.J. egyetemi tanár vezeti. A páter több évtizedet töltött Ja­pánban. Azoknak a 22 és 60 év közötti nőknek és férfiaknak a jelentkezését várják, akik életü­ket biztos alapokra akarják he­lyezni. Érdeklődni a 72/490-610- es telefonon elhet. ■ Ilyen gazdag és színvonalas programmal évti­zedek óta nem készült Pécs a karácsonyra, mint most. Bécs a minta. - S miért is ne?! A helyszín a római és keresztény kultúra egyik kö­zel kétezer éves központja, a világörökség része - a Bazilika és a Szent István tér. Amikor három héttel ezelőtt Budapesten a Ger- baudban több mint kétszáz beutaztató idegenfor­galmi szakembernek Somogy-Baranya-Tolna adott tájékoztatást, ennek a programnak volt a legna­gyobb sikere. Az adventi ünnepi napokat december 6-án, szombat délután fél 3-kor a Bazilikában nyitja meg Mayer Mihály megyés püspök és dr. Toller László polgármester. Három héten át három síkon futnak a progra­mok. Mindennap 10-16 óráig ingyen látogatható a Ba­zilika, a Péter-Pál és a Korsós sírkamra - délelőtt idegenvezetéssel magyar, német és kérésre angol nyelven. A délután a gyermekeké. A programot is ők adják. Kik?- A Szekszárdi Katolikus Általános Iskola, a Ba­zilika hittancsoportja, a Kökörcsin Együttes, a hor- vát óvoda, a bólyi gyermekotthon pásztorjátékkal, a Református Kollégium bibliai jelenetekkel, a Magyar-Német Iskolaközpont betlehemessel. Ott lesznek a dombóvári, a siklósi katolikus iskola ta­nulói. Lesz ajándékkészítés, zenei vetélkedő és fel­lép Sólyom Katalin karácsonyi mesékkel. A zenei programok? - Mindennap más. Már a megnyitón a gyárvárosi iskola fúvószenekara ját­szik. Aztán a Scola Cantorum Sopianensis, a Pécsi Evangélikusok Ifjúsági Kórusa, a Mátyás király ut­cai, a Szent Margit Iskola és a Pünkösdi Sión Gyü­lekezet Tini énekkara. Békési Zsolt karácsonyi éne­kekkel lép fel. Jótékonysági hangversenyt ad az Unicum Laude. Karácsonyi hangversenyt hallunk a Testvérvárosok Terei Iskola, a Szent Mór Iskolaköz­pont, a Nevelési Központ Művészeti Iskolája és a Janus Pannonius Gimnázium előadásában. A gyer­mekeket köszönti a Pécs-somogyi Baptista Gyüle­kezet fúvószenekara, a Nagy Lajos Gimnázium Orff Zenekara, a Szélkiáltó együttes, a La Campanella és Erdélyi Zoltán a családjával. Ennyi iskola! S mennyi gyermek - karácsonyi ké­szülődésben! Nem lehet csodálkozni a pestiek cso­dálkozásán. És a felnőttek? Este hattól a felnőtteket várja a Bazilika. A Dergez együttes adventi zenés esttel nyitja a sort. Kővári Eszter és Haramza László a Csendes éjjel. Halljuk a Nagy Lajos Gimnázium Laudate Vegyes­karát, a Kodály Gimnázium vegyeskarát és a Pécsi Református Kórust, a Bazilika Bárdos kórusát és a Híres Pannónia Régizenei Együttest. Az Ifjúsági Ház Vonószenekara Vivalditól a Laudate Puerit ad­ja elő és a Pécsi Szimfonikus Zenekar Händel Mes­siását. Fellép a Makám együttes és Lovász Irén, a siklósi Zeneiskola a Lenau Gyermekkórussal. Orgo­nahangversenyt ad Köcsky Tibor. Karácsonyi éne­keket hallunk Vermes Tímea, Gecser Gábor, Mol­nár András előadásában és a szekszárdi Madrigál Kórustól. A sorozatot Király Csaba Liszt-díjas orgo­naművész és Kovács István operaénekes zárja. A Csontváry Múzeum zöldtermében tudományos élet kimagasló személyiségeivel találkozhatunk. Fa­zekas Orsolya, a Remény Rádió riportere beszélget velük karácsony üzenetéről. Papp Lajos szívsebész témája: Szeretet a betegágy mellett, Bárdi László Kí- na-kutatóé: Népek karácsonya. Tüskés Tibor író a Karácsonyok évtizedek sodrában, Kellermayer Mik­lós genetikus Legyetek olyanok, mint a gyermek gondolatkört választotta, Andrásfalvy Bertalan nép­rajzkutató adventi népszokásokról szól. Amíg a szülők hangversenyen vagy előadáson vannak, gyermekeik a Bazilika fűtött hittantermé­ben megtanulhatják az ajándékkészítést. Nyolc lány foglalkozik velük, őket a B-Dekor Kft. tanította be. A Bazilikában reggel 6 órakor roráte-misével kezdődik a nap, s mise lesz este 6 órakor is a Cor­pus Christi kápolnában. Vasárnap este háromnegyed 6-kor mindhárom al­kalommal (december 7., 14. és 21.) adventi gyertya­gyújtás lesz a Szent István téren. Fúvószenekar játssza a Mennyből az angyalt. A rendezvények színhelye fotó: tóth l. Hogy mekkora az érdeklődés? Kétszer annyi művész jelentkezett, mint ahányat a programban fel tudnak léptetni. Még Szombat­helyről is szívesen jöttek volna. így a jelentkezés sorrendje döntött. Mindenki ingyen lép fel, ezt ter­mészetesnek vették. Azt mondták: ajándékunk a városnak. Budapestről jelezték: naponta három külön- buszt indítanak. Közvetítést ad a Magyar Rádió is. A Csontváry Múzeum Dante klubjában program- irodát nyitottak. Idegenforgalmi iskolát végzett egyetemisták fogadják és igazítják el a jelentkező­ket. „Napok óta egymás kezébe adják a kilincset. Szédületes, milyen a forgalom" - mondja Eckert Jó- zsefné, az Egyházi Intézmények Látogatását Szer­vező Iroda vezetője. Külön örül, hogy olyan szak­emberek kapcsolódtak be, mint dr. Istvánná Kollár Anikó, a Megyei Kulturális Központ főtanácsosa, Varga Zoltán, a Világörökség Kht. munkatársa. S mennyi ötletet hoznak még most is az embe­rek! Csak egyet: a kékesdi asszonyok töltött ká­posztát főznek és a Csontváry Múzeum épületében vendégül látják a művészeket. Apropó töltött káposzta! - A téren 20 kézműves árusítja készítményeit - mézeskalácsos, gyertyaön­tő, szőnyegszövő... A Bazilikától nyugatra három pavilont állítanak fel az udvaron. Lesz tea, kávé, forralt bor és forró csokoládé is - minden napra egy specialitás. Természetesen válogatni lehet ételek­ben is a tepertős pogácsától a kuglófon, kocsonyán át a beigli és a sült gesztenyéig. Hogy mi a nagy érdeklődés titka? A rendezvényt oda vitték vissza, ahonnan elin­dult. És méltó helyre! ___ ■ Ka jtár Edvard „Tehát király vagy te?” - kérdezte Pilátus Jézustól, mielőtt elítélte volna őt. Jézus igenlően válaszol, majd hozzáteszi: „Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazság­ból való, hallgat a szavamra. ” Aztán jön a jól ismert pilátusi bizonyta­lanság, habozás, melyet a „Mi az igazság?” - cinikus bölcselkedése mögé rejt, majd odaállítja Jézust a zsi­dó vádlók elé, s immár királyként mutatja be őt ne­kik: „Akarjátok-e, hogy szabadon bcfcsássam nektek a zsidók királyát?". „Nincs királyunk, csak császá­runk!” - hangzott a későbbi patrióta forradalmárok szájából a hazug és képmutató, politikailag akkor ott korrekt beszéd, s Jézus előre eldöntött sorsán a legna­gyobb földi hatalom szinte teljhatalmú képviselője nem akart, vagy nem mert változtatni. November 23-án, vasárnap, vagyis az ádventi idő­szak előtti utolsó vasárnapon kerül elő e gondolat, vagyis Krisztus király­ságának vasárnapján a latin keresztények naptárában. Ez egy meglehe­tősen modem ünnep, 1925-ben XI. Rusz pápa alapítja. ,Mi az igazság?” - fordítja vissza a világ felé a poütikai, gazdasági, emberi jogi hatalom­ban buzgó, és az ún. „régi rendszert”, a királyt és társait „kirekesztő” em­ber felé e kérdést az Egyház ezzel az ünneppel. Mikor is? Röviddel a so­kadik francia forradalom után, aztán túl egy első világháborún és annak máig ható következményein, túl egy később világméretű rémálommá duzzadt oroszországi „haláltáncon”, és a nagy gazdasági világválság elő­estéjén. Aztán a lelkesedés, s annak tisztább, emberhez méltóbb változata to­vább lendítette a „modem embert”: demokrácia, piacgazdaság, jog és szabadság mindenkinek - hangzottak a törekvés szbgenjei. De sajnála­tosan a nagy eufóriában azért kitermelődött a komolyan nem nagyon vett sok-sok hulladék is az elmúlt század során, s ez még fájóbban kérde­zett az igazság felől második világháború, kommunista diktatúrák, la­tin-amerikai vérengzések, 1956 és 1968, Vietnam és Afganisztán, majd Világbank, globalizáció, szexuális forradalom, könnyű drogok bárjai a „szabad” világban, a családok széthullanak, az éhezés nő, a fegyverke­zés mértéke minden szinten a csillagos eget éri. Majd omlik a berlini fal, a vasfüggöny, és nem várt módon mögötte az ember is tovább. „Tehát te király lennél? És mégis hol?” Aztán a szólásszabadság, a sza­bad véleményalkotás, meg az emberi jogok „demokratikus királyságá­ban” rásütik a nem parlamenti szavazástól függő igazságról beszélő ke­resztényekre, hogy visszasírják a régi rendszert, hogy Királypártiak, eset­leg kirekesztők, maradiak, elvakultak, nem modemek, nem haladók, mert hát ugye „nekünk nincs királyunk, csak császárunk”. „Az én király­ságom nem ebből a világból való” - mondja szelíden Krisztus az oly is­merős koncepciós perben, mert „Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentiélekben” (Róm 14, 17). „Carpe diem” - mondja a múlttól- jövőtől egyaránt irtózó „római” világpolgár, vagyis „ragadd meg a na­pot", élvezd az utolsó pillanatig, de az utolsó pillanatait élő szelíd Ember­fia nem ezt teszi, hanem az igazságról beszél Pedig a fantázia haladó­nak mondott kohászai a világot betöltő egyetlen hatalmas filmvásznon, a „császáruk szent színe előtt” legszívesebben másként látnák, láttatnák az utolsó pillanatot élő Királyt: ő sztár (érdekes, Rlátus nem azt kérdez­te tőle, hogy „Te sztár vagy?”), aki természetesen gazdag, akiért rajonga­nak (a sikító lányok fehérneműiket hajigálták a Beatles-fiúk lábához a koncerteken), s a kiplasztikázott anorexiás és mégis telt idomú „szépség­királynő” Mária Magdolna pedig büszkén feszítene mellette... „Tövist kaptam a testembe" - mondja szenvedéseiről a nagy apostol, Pál. Minden keresztény, akit ijeszt a tény, hogy trónfosztottá válik a Kirá­lya, kapott egy apró részt e világban élve az egyetlen Király töviskoroná­jából Fáj? Igen. ..De hát nem azt mondta, hogy majd „vele együtt ural­kodunk mindörökre” (vö. Jel 5, 10)? És akkor igazságosság lesz, béke, meg öröm a Szentlélekben. Ezt várja tőlünk a császár, a „disznófejű nagyúr” (Ady Endre nyomán) rémuralma alatt nyögő világ, ugyanis „az igazság szabaddá tesz." (Jn 8,32). Mindenkü. Kajtár Edvárd Karácsony a postabélyegen A Magyar Posta Rt. jó szokása immáron, hogy évről évre az adventre is gondolva szép kará­csonyi postabélyegeket jelentet meg. Az idén két címletből álló sorozatot dobott a piacra, össznévértékben 79 forintért. A bélyegeket Keresztes Dóra ter­vezőművész készítette, aki ez alkalommal az ünnep hangulatát népies ábrázolásmóddal jeleníti meg, a bélyegeken havas táj, angyalok és fenyőfák láthatók. A sorozathoz tartozó míves alkalmi borítékot házikó díszíti. A posta vezetőinek meglepetése: az adventi hetek alatt a karácsonyi üdvözleteket nagykarácsonyi alkalmi bélyegzéssel látják el. K.F. Emlékeztető EURÓPA, MINT ÉRTÉKKÖZÖSSÉG cím mel nemzetközi fórumot tart ma Budapes­ten a Gellért Szállóban a Magyar Páneurópa Unió és a Hanns Seidel Alapítvány. Mayer Mihály megyés püspök, a Magyar Páneuró­pa Unió prézese előadásának címe: „Kétezer év kereszténysége Európa fundamentuma”. További referátumok: dr. Erdő Péter bíboros, prímás „Európa jövője keresztény szem­mel”, Ferdinand Kinsky gróf professzor „A keresztény szociális tanítás, mint Európa szervezési elve”, dr. Bethlen István gróf „A szociális piacgazdaság”. A Pécsi Páneurópa Szervezet különbusszal utazott a fórumra. MISSA GREGORIANA. Holnap, vasárnap este 18 órakor a pécsi Madrigál Kórus Ceci- lia-napi egyházi áhítatot tart a Szent Ágos­ton plébániatemplomban. A szentmisét Bá­thory László apátplébános mutatja be. A madrigál kórus előadja: Himnusz Szent Cecíliához, Jandó Jenő: II. missa gregoriana (bemutató), Schumann: Korai, Weber: Ima, Horák: Ave Maris Stella, Lauda Sion, Schu­bert: Salve Regma. KIÁLLÍTÁS. Bíró Lászlóné Varga Gyöngyi naptár- és természetfotó- kiállítása ma, szom­baton délután 4 órakor nyílik a pécsi Bazili­ka Kocsis László termében. A művek január 4-ig tekinthetők meg naponta 9-től 13 óráig. NEMZETI ÉRDEK és az európai uniós in­tegráció a Pécs-egyházmegyei Justitia et Pax Bizottság november 24-i, hétfői fórumának címe. Előadó dr. Kondorosi Ferenc egyetemi docens, az Alkotmánybíróság főtanácsadó­ja. A rendezvény 18 órakor kezdődik az Ala­pítványi Székházban (Pécs, Janus Pannoni­us u. 11.). AZ ISZLÁM ÉS A KERESZTÉNYSÉG egy atyának gyermekei címmel P. Kiss Ulrich S. J. tart előadást 25-én, kedden délután fél 3- kor a Pius templom hittantermében a Piuszi Öregdiákok Egyesületének havi találkozó­ján. Szeretettel várják a volt piuszisták hoz­zátartozóit is. MÁGOCSON lesz jövő szombaton, 29-én a Pécs-Egyházmegyei Katolikus Németek Egyesületének hagyományos ádventi találko­zója. A püspöki szentmise este 5 órakor kez­dődik, az éneket a mágocsi és a bikali kórus vezeti. Mise után a hittanosok betlehemi já­tékot mutatnak be a művelődési házban, és a mágocsi ifjúsági fúvószenekar karácsonyi énekeket ad elő. A KAPOCS 23-i, vasár­napi adásában (Pécsi Rá­dió 8.05-9.00 óráig) válo­gatás hangzik el a Ke­resztény Demokrata Fó­rum Pécsett tartott elő­adássorozatából. András­falvy Bertalan, Székelyné Gyökössy Dóra és Font Sándor a kereszténység- magyarság-Európa témá­ról szól. GERESDEN az Áman család ajándékaként új szőnyeg került a templomba, Morhau- zer Ádámné ajándéka: új térítők az oltáron. A magyarszéki karmelita nővérekkel új li­turgikus ruhát varrattak a geresdiek és a marázaiak. A PÉCSI KERESZTÉNY KÖR közreműkö- désével jelenik meg az „Irgalmasok” heti új­ság, hallható a „Kapocs” ökumenikus rádiós­műsor. Az 1995-ben alakult egyesület éves taggyűlésére 23-án, vasárnap a pécs-k- ertvárosi Szent Erzsébet utcai Karitász Ház­ban kerül sor 10.30-kor. Szívesen látják a jó szándékú érdeklődőket is. HOLNAP LESZ Krisztus király ünnepe. A pécsi Bazilikában délután 4 órakor kezdő­dik a Cecilia hangverseny a város templomi kórusainak részvételével. Fellép a Pálos Kó­rus, a Szent Mór Iskolaközpont négy kóru­sa, a Pius templom és a kertvárosi templom énekkara. MOZART C-dúr miséjét adja elő a Mozart Kórus és zenekar holnap fél 10 órakor a Fe­rencesek templomában. Pécsi evangélikus programok November 23-án, vasárnap de. 10 órakor a Dischka Győ­ző utcai templomban családi istentiszteletet tartanak. No­vember 24-26, hétfőtől szerdáig hitmélyítő, evangélizáctós alkalmak lesznek a kápolnában 18 órai kezdettel. Igét hir­det Bálintné Varsányi Vilma Óbuda lelkésznő. A Luther Ró­zsa Alapítvány köszöni támogatóinak az 1 %-os felajánlások­ból befolyt összeget, mely 2002-ben 587 729 Ft volt. Az adományt az evangélikus egyház hitoktatási, nevelési, se­gélyezési és részbeni felújítási programjaihoz használta fel.

Next

/
Thumbnails
Contents