Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-22 / 318. szám
2003. November 22., szombat BARANYA I T Ű K Ö R 5. OLDAL Drappá György 1947-ben Budapesten született. Szüleivel 14-18 éves kora között Brazíliában élt. Hazajöttüket követően közgazdászi végzettséget szerzett. 1984 óta tagja, 1990 óta elnöke a Duna Körnek. Két éven át tagja volt az Európai Zöld Pártok Föderációjának. November 17-én választották a Zöld Demokraták Szövetsége elnökévé. Környezetvédelmi kutatóként elsősorban a folyórehabilitációval foglalkozik. Nős, felesége pszichiáter. Négy gyermekük van, a legfiatalabb 6, a legidősebb 28 éves. Bün-krimi-renp Cserbenhagyás A helyszínen életét veszítette az a férfi, aki kerékpárját tolta Szigetvár környékén a hatos út mellett csütörtökön késő délután, amikor egy teherautó elütötte. A kocsi megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőr-' ség az ittas vezetőt később, a bejelentések alapján, lakásán elfogta és őrizetbe vette. (o) Gázolt, majd elbújt Csütörtökön Dunaszekcsőnél az óvodához közel két kamion ütközött össze. A járműveket egy helyi lakos autójával megpróbálta tókerülni, a manőver közben viszont elgázolt egy kerékpárost. A szerencsétlenül járt biciklist, egy idős férfit, életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol tudomásunk szerint újra kellett éleszteni. A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről és a közeli bokrokban bújt el, ahol a rendőrök találták meg. (bb) Két zsebes őrizetben Egyszerre több zsebtolvajlásról érkezett bejelentés a rendőrségre csütörtökön délelőtt, a zsebesek készpénzt és iratokat tulajdonítottak el. A rendőrök két személyt a pécsi vásárcsarnok területén elfogtak, és mivel alaposan gyanúsíthatok a bűncselekmény elkövetésével, őrizetbe vették őket. ioi Hat százalék ára hat százalék Csak akkor lesz béremelés, ha elbocsátásokra is sor kerül FAMETSZES PÉCSETT. Rendbe teszik a közutak melletti fákat a napokban a PW Rt. megbízásából dolgozó kertészek. Ritkítják a fakoronákat, eltávolítják a korhadt, balesetveszélyes ágakat, formázzák a fákat. A munkások elsőként a forgalmasabb utak környékét te- szik rendbe, képünk a Szigeti úton készült. fotó: laufer László Hójelentés a téli utakról Internetre kerülhetnek a hasznos információk Hírek PÉCS A havas téli napokon a közlekedők számára segítséget nyújthat a Közútkezelő Kht.- nak az AlphaNexus Kft.-vei közös, a Pécs-Info kiállításon bemutatott kezdeményezése. Az eredetileg az akadálymentesítő, útkezelő járművek mozgásának nyomon követésére telepített rendszer januártól szélesebb körű tájékoztatást tesz lehetővé. A GPRS kommunikációs technológián alapuló rendszer keretében a járművekben egy-egy adat-, illetve információközlő egység biztosítja a valós idejű nyomon követést. A legkeményebb, havas téli napokban az újdonság alkalmazása percről percre lehetővé teszi a kotróautók mozgásának, tevékenységének követését. Muhi KÖZÚTKEZELŐ tímmm úimus MM»»* Hitit Első lépcsőben ez a köz- •mm****** útkezelő diszpécserszolgálatának, illetve szakembereinek munkáját teszi hatékonyabbá, a néhány hét múlva bevezetendő új szolgáltatás azonban már szélesebb körű tájékoztatást is lehetővé tesz. Mint Sólymos Gyulától, az AlphaNexus Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a Közútkezelő Kht. Pécsi Üzletigazgatóságán már minden, a téli útkezelésben feladatot kapó járművet felszereltek az új technikai egységekkel, a hét végén hasonló berendezést kapnak a szigetvári, mohácsi és harkányi üzlet- igazgatóságok járművei is. A rendszer kialakítása már,az első téli napoktól a korábbinál frissebb és pontosabb tájékoztatást tesz lehetővé a diszpécserek számára. Jelenleg folyik a projekt egy újabb elemének kifejlesztése. Az elképzelések szerint ennek keretében a közutakon közlekedő közönség számára hasznos aktuális információkat - például az elmúlt 48 órában tisztított utak hálózatát, a hómentesítő járművek pillanatnyi elhelyezkedését és tervezett útirányát stb. - a közútkezelő honlapján jeleníti majd meg a rendszer. Az internetes tájékoztatás bevezetésének tervezett időpontja jövő év eleje. KASZÁS E. A HOSSZÚHETÉNYI képviselő-testület a napokban döntött arról, hogy 15 kérelmező diákból nyolcnak támogatja a Bursa Hungarica pályázatát. (ck) PÉCSETT, az iskolavezetés legutóbbi döntése alapján mégsem indít nyelvi előkészítő osztályt a Janus Pannonius Gimnázium, maradnak az eddigi képzési formák a középiskolában. A megye- székhelyen a kiemelt nyelvi képzést nyújtó nulladik osztályok egyébként összesen tizenkét középfokú tanintézményben lesznek elérhetők szeptembertől, (o) ORFÜN az új lakótelep műszaki átadása megtörtént, sőt a napokban elkezdődött az első lakóház építése is. Ezen a területen az önkormányzat 19 lakótelket alakított ki, melyből 17 már elkelt. <ai A jövő évi pécsi költségvetés tervezete szerint a város intézményeiből a dolgozók hat százalékát elküldenék, ennek árán viszont ugyanilyen százalékkal emelkedhetnének a keresetek. A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a több száz ember elbocsátását, és - amennyiben nem módosul a város álláspontja - közös tiltakozóakciók megszervezését is kilátásba helyezték. PÉCS Az Önkormányzati Érdekegyezte- m, * tő Tanács tegnapi ülésén egyetlen IP napirendi pontról, a jövő évi költ- | ■ ségvetés tervezetéről tárgyaltak a 'f fmm résztvevők. Soó László, a költség- JaT T vetési bizottság elnöke a fórumon *'~W 1 kifejtette, miután a makrogazda- J .3$»^ ság mutatói nem alakultak kedve- zően, a város gazdálkodásában is WBBSsíBHI megszorításokat kell alkalmazni. Pécs kiadási igénye jövőre egyelőre tízmilliárd forinttal több, mint a várható bevétele, márpedig ez nem tartható. Ezért szerinte szükség van az önkormányzati intézmények működésének felülvizsgálatára, esetleg bizonyos területek összevonására. A közalkalmazottak és köztisztviselők jövőre hat- százalékos béremeléssel számolhatnak, amely az Decemberben ingyenes parkolás Siklós A közelmúltban 13 új várakozóhelyet alakítottak ki a Mária utcában. A férőhelyek számának növekedése azonban nem jelent bevételnövekedést, ugyanis a város parkolóit üzemeltető pécsi vállalkozásnak a hónap végén lejár a szerződése. Amint azt Grálik Iván, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke elmondta, eddig nem érkezett érdeklődés a tevékenység folytatására, ám a parkolókat a város amúgy is csak januártól kívánja bérbe adni. Mint elhangzott, mindez azt jelenti, hogy decemberben a városban ingyenes lesz a parkolás. Az önkormányzat ezzel a lépéssel részint a kereskedőknek, másrészt a lakóknak, bevásárló turistáknak kíván kedvezőbb helyzetet teremteni. Az újabb bérbeadásnál a hivatal már a város rendezési tervét is figyelembe veszi, ugyanis sikeres pályázat esetén a Mária utca eleve sétálóutcává alakul át. inflációt figyelembe véve valójában változatlan keresetszintet jelent, ráadásul a költségvetés tervezete a dolgozók hat százalékának elküldésével is számol. A Pécsett működő reprezentatív -közalkalmazotti szakszervezetek, amint azt Antal Lajos, a Pedagógusok Szakszervezetének és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselői a tanácskozás során leszögezték, elfogadhatatlannak tartják. Úgy vélik, a létszámcsökkentés nem ésszerű takarékoskodás, hanem olyan megszorító intézkedés, amely a feladatellátást veszélyezteti. A koncepció ugyancsak számol az intézmény- rendszer racionalizálásával is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sor kerülhet összevonásokra (például az ellátó gazdasági szervezetek esetében), és elképzelhető, hogy a kulturális intézmények egy részét kht. formájában működtetik majd. A tanácskozás végén a szakszervezetek képviselői úgy foglaltak állást, hogy a koncepció általuk vitatott pontjai továbbra is elfogadhatatlanok számukra, ezért, ha azokat nem módosítja az önkormányzat, készek „összehangolt érdekérvényesítő akciókra is. MÁTÉ BALÁZS SZAZHARMADIK SZÜLETÉSNAP PÉCSETT. A Tüzér utcai idősek otthonában ma ünnepli születésnapját a város egyik legidősebb polgára, a 103 éves Nemesíts Istvánné, Boriska néni. Az idős asszonyt, aki 1900. november 22-én született, az otthon vezetői és munkatársai, valamint az itt élő társai köszöntötték. fotó: laufer László Interjú: A zöldek megcélozták az Európa Parlamentet A kormányok kirekesztik a civileket” Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Pécsi gyermekeknek a Gyermekklinikán. Pécs környékiek és Egerág gyermekeinek a Gyermekkórházban. Pécs, Abali- get, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Gör- csöny, Egerág, Szalánta, Bosta, Szilvás, Túrony, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben (72/214-347). Az ügyelet mindenütt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig tart. Kórházak. Gyermekbelgyógyászat: Pécs: Gyermekklinika. Pécs környékiek, Siklós, Sellye és környékiek: Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet szombaton: Megyei Gyermekkórház, vasárnap: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvédkórház. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati, I. sz. Sebészeti Klinika. Baleseti sebészet: Honvédkórház. Fogászat. A megye felnőttjeinek és a gyermekeknek a Lánc utcában. Gyógyszertárak: Pécs: Schulek E. (Dr. Veress E. u. 2.) és Főnix (Köztársaság tér 8.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Aranysas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Boróka. Állatorvosi ügyeletek november 22-én reggel 6 órától november 24-én reggel 6 óráig. Megyei rendelői ügyelet: Dr. Láng Miklós Pécs, Kürt u. 7. Telefon: 72/323-507. Pécs: Dr. Kispál Zoltán, tel.: 20/9430-303. Komló-Sásd: Dr. Simon Zsolt, tel.: 72/475-073, 30/9392-182. Mágocs-Pécsvárad- Hidas: Dr. Széllé Tibor, tel.: 20/9689-905. Mohács-Bóly: Dr. Makai Árpád, tel.: 72/370-675, 30/9478-360. Siklós, keleti rész: Dr. Kurucz Árpád, tel.: 72/492-566,30/391-0333. Siklós, nyugati rész: Dr. Sveg- ál Benő, tel.: 72/424-021, 30/9536-298. Szigetvár-Szentlőrinc: Dr. Kalinowski Jerzy, tel.: 73/346-062, 30/9861-105. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35. Tel.: 69/311-068, 30/902-7729. A tinédzserkorát Brazíliában töltő, a Duna Kör n\egalakulása óta közéleti szereplést vállaló, az európai „zöldpolitikában” már több éve a kelet-európai érdekeket képviselő Droppa György környezetkutató egy párt élére állt. A napokban alakult meg a Zöld Demokraták Szövetsége (ZDSZ), amely képviselőket szeretne küldeni az Európa Parlamentbe is. DN: - Mi hozta Pécsre1- A német kisebbség meghívására egy fórumra jöttem, ahol Kékes Ferenc úrral, a megyei közgyűlés elnökével veszünk részt este egy fórumon. Vannak bőven Baranyában, számos kistelepülés környezetében környezetvédelmi problémák. Elég Bostát, Garét, Szalántát, Bissét, vagy az uránbányászatot, újabban a radioaktív hulladékok elhelyezését célzó törekvéseket említeni... DN: - ÖnaDunaKörvezetője. Az elmúlt években tizedére csökkent a szervezet állami támogatása. Milyen eszközök állnak a környezetvédők rendelkezésére? Képesek az állami akaratot befolyásolni?- Nincs partnerségi viszony az állami és a civilek között. Meg sem hallgatják véleményünket például az új Vásárhelyi-tervről, pedig markáns elképzeléseink vannak. Az állam a lobbizó cégeknek juttatja a pénzt, nem érdeke az olcsóbb megvalósítás. DN: - Ha ennyire kirekesztettek, ha ennyire nincs szavuk, miért van szükség mégis a civil környezetvédelmi szerveződésekre?- Nem azt állítom, hogy nem tudjuk az állami akaratot befolyásolni, hanem azt, hogy nem kellő súllyal. Ezért kell egyesíteni az erőinket, s kell elfogadnunk a parlamenti matematikát. DN: - Kevés a környezet- és természetvédő civilek ereje, ezért párttá szerveződtek- Magyarországon a civil erő elég álságos. Csakúgy, mint a közmeghallgatások. Kipipáljuk, hogy megbeszéltük a társadalommal, csak semmi eredménye az itt elhangzott érveknek. A civil erőnek az az értelme, hogy alulról jövő kezdeményezéseit érvényre juttassa, önkéntes közreműködésével olcsóbbá tegye a megoldást. Vagyis a kalmárszellem még nem befolyásolja. Mégis, az egymást követő kormányok egyre inkább kirekesztik a civileket. DN: - A legutóbbi parlamenti választásra a Centrummal kötöttek szövetséget, s küszöb alatt maradtak. A zöldeknek volt szüksé- geaCenlrumm, vagy a Centrumnak a zöldekre?- Kölcsönösen. Egyedül ennyire sem mentünk volna. A Centrum nem indul az Európa parlamenti választáson, mi azonban igen, s elképzelésünk szerint támogatni fog bennünket. A ZDSZ megalakításának egyik fő oka volt az, hogy a hazai zöldek az európai politikában is képviseljék a magyarországi érdekeket. Én jelöltetem magam az Európa Parlamentbe, s szeretnénk, ha a rendelkezésünkre álló 24 helyből kettőt zöldek szereznének meg. DN: - Az emberek egyre inkább elfordulnak a pártoktól Nem tart attól, hogy a ZDSZ esetében is bekövetkezhet ez? Végül is már nem civil szerveződésről hanem politikai pártról van szó.- Biztos hogy sok támadásnak leszünk kitéve. Mi azonban egy új politikai kultúra mentén szeretnénk politizálni, mentesen a korrupciótól, s nem egy ciklusra gondolkodva előre. MÉSZÁROS ATTILA