Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)

2003-11-09 / 305. szám

2003. NOVEMBER 9. BARANYA 3 Átült a képviselő (Folytatás az 1. oldalról)- Nem tartottuk szerencsésnek, hogy a képviselő önkormányzati lakásra adjon be igényt - mondta a képviselő. - Egyéni érdekeit a köz elé helyezte, ez pedig nem erkölcsös. Hegedűs Csillának a legutóbbi ülésen az önkor­mányzat, információink szerint kis többséggel, szakemberlakást szavazott meg, ám a roma képvi­selő nem osztja az MSZP aggályait, és mint mond­ta, nem érti, miért kerüljön hátrányos helyzetbe, csak mert képviselő. Hegedűs Csilla hangsúlyozta: a lakás és a politika nem egy lap­ra tartozik.- A helyi rendelet alapján való­ban jogosult a képviselő a lakásra, ezt nem is vitatjuk, de nem sze­rencsés olyan kellemetlen hely­zetbe hozni a képviselőket, amely megosztja a testületet, most pedig ez történt - mondta Nyúl László.- Én a helyében levonnám a következtetéseket, és elgondolkodnék rajta, hogy visszaadjam a mandá­tumom.- Engem az is megdöbbentett, hogy létezik ilyen megállapodás párt és függetlenként bejutott képvi­selő között - mondta el Pávkovics Gábor, a Fidesz mohácsi vezetője. - A nyilatkozatokból ezen felül számomra az derül ki, mintha a jobboldal így pró­bálna meg képviselőket toborozni, holott a képvise­lő-testületi abszolút többség miatt ez indokolatlan és logikátlan is lenne. B. B. Ideiglenes lakás A megüresedett otthonra hárman jelentkeztek, elsőként Hegedűs Csilla. A helyi in­tézmények, cégek dolgozói számára fenntartott önkormányzati ingatlanok bérleti jogát korábban is az első jelentkező nyerte el. Az ingatlan két és fél szobás, a kép­viselő egyedül él kisfiával. A jelentkezők között volt, aki ötödmagával kívánt volna beköltözni, a képviselő-testület ezért úgy döntött: amint megüresedik egy kisebb lakás, Hegedűs Csillának oda kell költöznie. A magyar skótdudás A 6. Brit napok szombat délelőtti pécsi megnyitóján Európában ő a legkeletibb skótdudás. Közép-Európában Német­országban és Ausztriában akad néhány társa, aztán Pakisztá­nig senki. Az első magyar skótdudás, Kéri György több bemutatót is tartott e hétvégén Pécsett. Negyvenkét éves, 25 éve zenél. Az utóbbi hét évben már csak a skót du­dán. Pesten lakik, de az edin­burghi egyetem dudaszemeszte­rén tanul, és német nyelvterüle­ten szerepel legtöbbet.- A dudák abban különböz­nek leginkább egymástól, hogy hány cső lóg ki belőlük. Minél több, annál nehezebb játszani rajtuk - mutatja be a nevezetes instrumentumot. - A skót dudá­nak van a legtöbb csöve: négy. Ezeket kell összehangolni, ami a nehézségek legfőbb forrása. A dudák ugyanis rendszerint mást akarnak csinálni, mint az, aki játszik rajtuk. A dudás ab­ban is különbözik más zené­szektől, hogy mindig csak maga bíbelődik a hangszerével, amely időjárás-változásra érzékeny anyagokból - bőr, madzagok, nád - készült. Állítja, a skót duda valóban a hangszerek királya. Jó fizikum szükségeltetik hozzá, valamint éjjel-nappal hangolni kell és ud­varolni neki, simogatni.- Folyton babusgatom, mert akkor tudom, hogy a fellépéskor mit várhatok tőle. Egy koncert elején és végén más-más a hang­zása. A skótdudás ismerkedik a hangszerével, amelynek a kon­cert egy részén aztán igazán ki­nyílik a hangja. A laikus közön­FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ ség persze nem veszi észre a kü­lönbséget. Kéri György szerint a magyar és a skót duda lényegesen eltér a hangszer funkciója szerint.- A magyar duda táncra perdít. A skót duda harceszköz: maga a zászló. Nincs behatárolva, mit játszhat rajta az ember. Lehet az tradicionális skót zene, de szere­pet kaphat a popzenében. Skóciá­ban heavy métáit szoktam játsza­ni, sőt korábban jazzt is. A skót dudának azonban lelke van. Nagy ívű és nagy hangerejű zenedara­bok előadására alkalmas. A „Száz forintnak ötven a fele” eljátszása rajta fizikailag is képtelenség. Fellépni sem lehet akármi­lyen ruhában. A skót duda meg­követeli magának a kildet, vagy­is a szoknyát és a teljes skót-fel­földi hagyományos felszerelést. Dunai I. Konténer a város szélén Egy háromgyerekes komlói család konténerből kialakított kis ház­ban él a város szélén. Fejük fölül végrehajtóval árverezték el az általuk megvásárolt lakást a korábbi tulajdonos tartozásai miatt. A család másfél hónappal ezelőtt utcára került volna, ha fél éve nem vesznek egy telket a város egyik kertes részén, ahol akkor még épít­kezni szerettek volna. Most itt él­nek, az építkezéshez raktárnak szánt, konténerből kialakított kis házban. A család az Alföldről érke­zett évekkel ezelőtt Komlóra a jobb megélhetés reményében. A férfi a bányánál dolgozott. Az örökségből vásárolt alföldi házat eladták, és egy panellakást vettek volna a vá­rosban. Ekkor még húszas éveik el­ső felében jártak.- A kilencvenes évek közepén ügyvéd előtt kötöttünk egy adásvé­teli szerződést - mondja a fiatal­ember. - A lakásért 300 ezer forin­tot kifizettünk, 425 ezret letétbe he­lyeztünk az ügyvédnél, hogy az előző tulajdonos kifizesse a tarto­zásokat, amelyek a lakást terhel­ték. A megállapodás szerint az el­Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TIVADAR nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.41, nyugszik 16.15 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig az 505-000-ös telefonon. Hírszerkesztő: Dunai Imre NÉVNAP Isten ajándéka A Tivadar név a görög Teo- I | dór magyar változata. A gö- | | rög eredeti jelentése: isten | I ajándéka. Ugyanez a jelen- | i tése a bibliai eredetű héber 1 I Nátán névnek is. VÍZÁLLÁS Vízállások, vízhőfokok a l Dunán és a Dráván: Mo­I hács 204 cm, apadó, 8,8 | fok, Őrtilos -32 cm, apadó, 8,0 fok, Barcs 47 cm, áradó, I 8,3 fok, Drávaszabolcs 165 I cm, apadó, 8,1 fok. (Nil Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 INTERNET I Napi szemelvények olvashatók f a Dunántúli Naplóból az interneten: www.dunantulinaplo.hu A történelmi arcképcsarnok lekéste a millenniumot A millennium ünnepi évében ter­vezte megjelentetni a Baranya Megyei Levéltár az ezer esztendő Baranyához kötődő legjelesebb személyiségeinek életrajzfüzé­rét. Nagy történeti ívű kötetnek szánták, amely kézikönyv lehet az iskolákban, és hasznos olvas­nivaló a baranyaiaknak. A tanul­mányok könyv alakban való megjelentetésére azonban a mil­lenniumi kormánybiztosságtól az előzetes biztatás ellenére nem érkezett pénz, és a megyei mil­lenniumi emlékbizottság ígéretét is elfújta a szél 2001-re. Az arcképcsarnok megjelente­téséhez akkor 2,6 millió forint kellett volna. Mivel könyvkiadás­ra nem futja, most novemberben - az eredetileg tervezetthez ké­pest 27 hónappal később, de mindössze félmillió forint költ­séggel - CD-ROM-on fog megje­lenni a Pécs-baranyai Történelmi Arcképcsarnok, amely 77 közéle­ti személyiség, illetve két neveze­tes család tagjainak portréját, pá­lyaívét tartalmazza 7x7, vagyis 49 szerző tollából, első nekifu­tásra 777 példányban. A bemuta­tott személyek száma a Hamerli és az Országh család révén pon­tosan száz, és az illusztrációk sem maradtak ki a kiadványból. Az arcképcsarnokban meg­örökítettek sora az államalapítás kori Asztrik pécsváradi apáttól kezdve a XX. század végén el­hunyt jeles személyekig terjed. A könyv Baranya történelmi múltjához méltóbb, hagyo- mánytisztelőbb formátum lett volna, de hát szegény intéz­mény CD-vel „főz”. D. I. TIKKURILA A \ festéküzletben MINDEN FESTOFEIADATRA: favédelemre • nyílászáróra homlokzatokra - lábazatokra csatornára • fémszerkezetekre beltéri fa, fém felületekre falakra * bútorra padozatokra lakkok ■ pácok • glettek festékek • festőszerszámok gipsz utánzatú díszítőelemek folyékony tapéták falmintázás festékei, szerszámai Pécs, Ybl M. u. 3. Tel.: 72/253-073, 551-451 adónak át kellett volna vinnie a ter­het a másik, éppen akkor vett la­kásra - erre mi a letétbe helyezett pénzből adtunk neki. Beköltöz­tünk és több százezerért felújítot­tuk a lakást, abban a Íriszemben, hogy minden rendben van. Végül nem vitte át a terhet a másikra, így a panellakás tulajdonjogát nem le­hetett bejegyeztetni. Elég sok ügy­védet megkerestünk, azonban jó­részt csak tanácsot tudtak adni. Közben a lakáson lévő teher lassan 680 ezer forintra nőtt. Ezt megpró­báltuk mi rendezni, de nem tud­tuk. Úgy tudjuk, ezt csak az adós teheti meg. Végül egy ügyvéd elvál­lalta ügyünket és polgári pert indí­tottunk. Ezt első fokon meg is nyer­tük, de másodfokon elveszítettük: az eladónak nem kellett visszafi­zetnie a vételárat számunkra. Lapunk úgy tudja, az eladó azért nem tudta átvinni a terhet a másik lakásra, mert a korábbi jog­ügyletben résztvevő kezesei nem vállalták az újabb közreműködést. Az eladó közben az új lakását átíratta egyik családtagja nevére, így a panellakáson lévő tartozáso­kért csak a fiatalok által megvett otthont árvereztethették el. A vég­rehajtási eljárás keretében végül ár­verésen kívül értékesítették azt. A piaci ár feléért talált gazdára a lakás - a pénzből kiegyenlítették a tarto­zást és a maradék összeget a tulaj megkapta. A fiatalok kiköltöztek. Most kártalanítási és fedezetelvo­nási pert indítanak. Addig kicsino­sítják a konténert és törlesztik im­már az ő saját, 600 ezer forintos tar­tozásukat. A cégnél, ahol a fiatal­ember dolgozik, munkatársai gyűj­tést szerveznek nehéz körülmé­nyek közé került kollégájuk meg­segítésére. A öttagú család 110 ezer forintból él. Az eladót is szerettük volna megkérdezni, azonban lapzártáig nem sikerült elérnünk. Bóka M. Egy megszállott éremgyűjtő A nyugdíjas kőműves külde­tést érez arra, hogy ingyenes kiállításokkal népszerűsítse a nemzeti történelemismeretét és a numizmatika nemes hob­biját. Verseivel pedig egyes politikusokat. Érme- és éremgyűjtőnek lenni költséges hobbi. Az emlékpénz­érmék drágák: akadt már 100 ezer forintos is. Az aukciók ka­talógusaiban pedig 1,5-2,5 mil­lió forintos tételek sem számíta­nak ritkaságnak. Az immár 62. évében járó pécsi Iványi István meg sem próbált ez­zel a költséges vonulattal lépést tartani: kitalált magának egy szép gyűjtősávot, és külön akcióval fe­jelte meg. Huszonöt éve foglalko­zik numizmatikával, és már 15 éve a magyar történelem és kul­túrtörténet nagy alakjairól kiadott emlékérméket gyűjt: bronzokat, ezüstöket. (Az utóbbiak némelyi­ke 8-10 ezer forint.] Mintegy 900 érme van már. Az utóbbi időben évente két ingyenes tárlatot tart, amelyeken érméken mutatja be a magyar történelem évszázadait pécsi iskolákban, illetve baranyai településeken. Ehhez persze fo­lyamatosan bővíti ismereteit tör­ténelemből, hiszen a tárlatveze­tést nem bízza másra. A legutóbbi kiállítást a Ciszter­ci Rend Nagy Lajos Gimnáziumá­ban tartotta. Ez volt a huszadik. Háromszáz érmét állított ki, köz­tük a honfoglaló vezéreket, vala­mint Emesét és Szabolcs vezért, az összes Árpád-házi és az összes vegyes házi királyt, a 15 erdélyi fejedelmet, az aradi vértanúkat, a reformkor nagyjait egy-egy idé­zettel is bemutató sorozatot stb. A másik hobbija - és ebből is ad mindig ízelítőt a tárlatokon kéziratos formában -, hogy ver- selget. A kiállítások apropójából is ír mindig egy költeményt. A legutóbbi Nagy Lajos királyról szólt. Ez volt a 100. opus. A ko­rábbiakban nemcsak a történel­met vette tollára, hiszen írt már verset Orbán Viktorról, Torgyán Józsefről pedig éppenséggel ket­tőt is egyszerű, népies stílusban. Nem lehet megjósolni, kik ihletik meg legközelebb. Az viszont biz­tosnak látszik, hogy jövőre szülő­falujában, Drávaszabolcson, illet­ve a pécsi Széchenyi István Gim­náziumban lesz éremkiállítása. Dunai I. Téli akció! Vr^yesÜFduaiya? fogyasztás:8,1 13,7yiftOkm > COy kihocMÍtíis: 214 32flg Téli szerviz és alkatrészakció! Téli gumiabroncs akció! ► Térítésmentesen átvizsgáljuk Mercedes-Benz gépjárművét ► A megállapított hiba kija­vításához szükséges alkat­részek árából 10% enged­ményt biztosítunk. ► Egyedi áron, kívánságára le­mez vagy könnyűfém tárcsán előszerelve. ► Yokohama. Continental, Michelin. Pirelli gumiab­roncsok. A Mercedes-Benz személygépjárművek, transzporterek és teherautók kiváló tulajdonságait gond nélkül élvezheti a legnagyobb télben is, de ne feledje: a legjobb ataó is gumiabroncsokkal kapcsolódik az úthoz! Mercedes-Benz MB-AUTO Pécs Kft. 7630 PÉCS, KOKSZ U 125. TEL.:72/539 539

Next

/
Thumbnails
Contents