Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-30 / 296. szám

10. OLDAL SzabadFogAs K R 2003. Október 30., csütörtök | ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Három autó ütközött Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült abban a közlekedési balesetben, amely szerdán délelőtt történt Mag­lódnál, ahol három személy­autó ütközött egymásnak - kö­zölte a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság. EUROPRESS Fenyegetésre karó Elhunyt a kórházban az a 48 éves kemecsei férfi, akit három nappal korábban fia egy karó­val vágott fejbe, miután a tőlük külön élő apa sokadszorra fenyegette késsel a családját. A Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Rendőr-főkapitányság ha­lált okozó testi sértés gyanújá­val folytatja az eljárást, europress Baleset sérültekkel Egy tehergépkocsi és egy sze­mélyautó ütközött kedden nem sokkal dél után a 22-es számú úton Érsekvadkert és Ipolyszög között. A tehergépkocsi vezető­je előzte az előtte haladó személygépkocsit, amikor a bal oldali padkára hajtott és onnan átsodródott a jobb oldali víz­elvezető árokba. A balesetben a 23 éves gépkocsivezető és vele egykorú utasa csak könnyű sérülést szenvedett, europress F izetéskiegészítés Az érkerti rendőrőrs tiltott kéjelgés miatt kedden este szabálysértési őrizetbe vett egy 18 és 21 éves piricsei nőt. A nő­véreket az őrsparancsnok érte tetten az Arany János utcán, amint magukat az arra járók­nak kínálgatták. europress Ékszertolvaj Megpróbáltak kirabolni egy ék­szerészműhelyt Budapest VII. kerületében. A tettes - feltehe­tően - lőfegyverrel megfenye­gette és az.ékszerek átadására szólította fel a helyiségben tar­tózkodókat, majd a tulajdonos gázriasztópisztolyát észlelve elmenekült, de nem tulajdoní­tott el semmit, europress Szemtanút keresnek Baleset szemtanúit keresi a Za­la megyei rendőrség. Október 25-én Hajdúhadház külterüle­tén, a Sámsoni úton, egy kis­teherautó ismeretlen okból át­tért a menetirány szerinti bal oldalra és elütött egy 28 éves hajdúhadházi nőt, aki a kórház­ba szállítását követően életét vesztette, europress Gázolt a vonat Gázolt a tehervonat a sárszent- mihályi vasútállomáson. A moz­donyvezető elmondta, hogy egy férfi belépett, és a vonat elé, a sínekre feküdt. A mozdonyveze­tő nem tudta elkerülni a gázo­lást. Az 51 éves férfi a hely­színen életét vesztette. Halála ügyében államigazgatási eljárást indított a rendőrség, europress Feldühödött anya Rendőri segítséget kért egy perkátai tanárnő, mert a tanítás ideje alatt az egyik tanítványa édesanyja - aki gyermekével kapcsolatos korábbi fellépését sérelmezte a tanárnőnek - meg­jelent az iskolában, kitépte nya­kából a nyakláncát, kiszakította a fülbevalóját. Az anya ellen el­járást indítottak, europress Új börtön Minden problémája ellenére a magyar büntetés-végrehajtás működőképes és alkalmas fel­adatai ellátására - jelentette ki Csóti András dandártábornok, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános he­lyettese, egyben közölte: a leg­nagyobb problémát jelentő túl­zsúfoltság enyhítésére jövőre egy 700 férőhelyes börtön épül- meg, ám még nem tudni, hogy az országban hol. mti Figyelő kamerák a köztereken A kamerás központ a megyei rendőrkapitányságra került FOTÓ: HEVES MEGYEI HÍRLAP/GÁL GÁBOR akciót hajtottak végre mintegy száz közterület-felügyelő közre­működésével. Az önkormányzati beruházásként kiépült kamerás rendszer még szorosabb kapcso­latot igényel. A kamerákat a rend­őrség szakmai véleményének fi­gyelembevételével helyezték el. A rendszer üzemeltetésével kap­csolatban az ombudsman állás­pontja az volt, hogy az ilyen jelle­gű tevékenység végzésére csak a rendőrség jogosult. Ezért együtt­működési megállapodást kötött a polgármesteri hivatal, a rendőrség és a rendszergazda Városfejleszté­si Kft. A központot a megyei rend­őr-főkapitányság tevékenység­irányító központjába telepítették. RÉNES MARCELL Nemi erőszak a hegy lábánál Gilgit Tíz év börtönbüntetésre ítélt egy pakisztáni bíróság szer­dán egy tinédzsert, aki meg­erőszakolt egy német hegy­mászónőt a Nangaparbat, a világ egyik legmagasabb hegycsúcsa lábánál. Az eset három évvel ezelőtt tör­tént. A tizenéves fiú egy félreeső helyre csalta csoportjától a német turistanőt, majd megerőszakolta. Az áldozat egy későbbi szembesí­tésen több fiatalember közül fel­ismerte az erőszaktevőt. A távoli Himalájában fekvő Gilgit város bírósága eltekintett az ilyenkor szokásos 30 korbácsütés pótbün­tetés kiszabásától, mert az erő­szakoskodó még nem volt 15 éves sem a bűncselekmény elkö­vetésének időpontjában. Ugyan­ezen a zord vidéken, ugyanennek a hegynek a lábánál találtak hol­tan október 17-én egy fiatal ma- gyar turistát._____________ __■ Is mét csökkent az áldozatok száma New York Ismét felülvizsgálták, s negy­ven fővel csökkentették a 2001. szeptember 11-i, a New Yorki Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyai elleni elkövetett merénylet áldozatainak számát. New York város illetékeseinek szerdai közlése szerint a listáról törölt 40 személynek nem tudták megerősíteni halálát, sőt, olyan is akadt közöttük, akinek személy- azonosságát sem lehetett bizonyí­tani. Ezzel háromezer alá esett a New York-i, a washingtoni és pennsylvaniai terrortámadások halottainak együttes száma. A WTC hivatalos mérlege eddig 2792 halott volt. Az új adatok tük­rében három helyszínen összesen 2981 volt a halottak száma, ebből a WTC-nél 2752-en, a Pentagon­nál 189-en, a Pennsylvania állam­ban lezuhant eltérített repülőgé- pen pedig 40-en haltak meg. ___■ Négy halott újszülött __________Mulhouse__________■ Vi zsgálatot indított a francia ügyészség négy újszülött ha­lálával kapcsolatban, akik­nek szemeteszsákokba cso­magolt holttesteit egy hete találták meg egy kelet-fran­ciaországi erdőben. A tetemekre egy gazda bukkant rá a francia-német határ térsé­gében fekvő Galfingue erdejé­ben. A szemeteszsákokban az újszülöttek holtteste mellett méhlepénymaradványt, ruhá­zatot és egy véres törülközőt is találtak - jelentette szerdán az AP hírügynökség. Az igazság­ügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a csecse­mők élve jöttek a világra, s ket­tejüket vékony zsinórral meg­fojtották. A hatóságok jelenleg DNS-vizsgálatot folytatnak an­nak megállapítására, hogy az erdőben talált újszülöttek négyesikrek voltak-e. ■ Határőrök a vádlottak padján Pénzt, kisebb ajándékokat fogadtak el a határőrök a letenyei átkelőnél azért, hogy „meggyorsítsák” az ügyintézést, át­engedjék a kamionokat. A vesztegetési ügyben harminc határ­őrt talált bűnösnek és ítélt börtönbüntetésre a Somogy Megyei Bíróság. Kaposvár Harminc határőr ült a vádlottak padján abban a vesztegetési ügy­ben, amelyben tegnap mondott ítéletet a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa. Az érintettek kö­zül többen még mindig a Nagy- kanizsai Határőr Igazgatóság köte­lékébe tartoznak. A vádlottak mindegyike a letenyei határátkelő­nél teljesített szolgálatot útlevél­kezelőként. A vád szerint valamennyien pénzt, kisebb ajándékokat fogad­tak el azért, hogy „zökkenőmen­tessé” tegyék a külföldi kamionok áthaladását. A „sáp” - úgy tűnik - kialakult szokás volt akkoriban a határátkelőnél. A kamionosok tudták, hogy úgy kerülhetik el a várakozást, ha útlevelükbe 1-2 eurót vagy 500 forintot csúsztat­nak, vagy kisebb „ajándékokkal” kedveskednek a határőröknek: csokoládéval, plüssfigurával vagy éppen egy szatyornyi kígyóubor­kával. Aid ezt nem tette, megvára­koztatták, útlevelét félretették, órákig rostokolhatott a határon. A vádlottak mindvégig tagadták az ellenük felhozott vádakat, nem tettek vallomást, ám a bíróság szá­mára bizonyítékul ott voltak a ta­núvallomások, szolgálatvezény­lési okmányok és a videofelvéte­lek. A terminálnál ugyanis rejtett kamerát szereltek fel, ami ponto­san rögzítette a történéseket. Rá­adásul meggyőző volt az országos parancsnokság váratlan ellenőrzé­sének eredménye is: leváltották ezeket az útlevélkezelőket, ennek ellenére a kamionosok a kialakult szokás szerint továbbra is bele­csúsztatták a pénzt az útlevelük­be, és vitték az ajándékokat. Mindezek alapján a bíróság a vádlottakat hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, illetve hiva­talos személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntet­tében találta bűnösnek, s 1-3 év­nyi szabadságvesztésre ítélte őket. Volt, akinek 55 rendbeli veszte­getésért kellett felelnie. A büntetés végrehajtását csupán hat vádlott esetében függesztette fel a bíró­ság, akik mindössze néhány eset­tel vádolhatók. Emellett köz­ügyektől eltiltás és pénzmellék­büntetés is vár a vádlottakra. Az ítélet nem jogerős. jakab edit Elszenesedett holttest. Eger Felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak kedden este tíz óra után néhány perccel a tűz­oltók a város egyik leglátogatot­tabb idegenforgalmi részén, a Szépasszony-völgyben, a Tuli­pánkert utca végén álló épület­ben, amelynek oltásához riasz­tották őket. A tűzoltósági szakértő vélemé­nye szerint véletlen baleset tör­ténhetett, feltehetőleg túlmelege­dett a hétvégi házban lévő kályha csöve. Az elsődleges megállapí­tás szerint a szándékosság és a közveszélyokozás gyanúja kizár­ható. A tűzoltóság ügyeletese be­jelentést tett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékeny­ségirányítási Központjában. Varga Tamás alezredestől, a megyei főkapitányság sajtórefe­rensétől megtudtuk, hogy az el­szenesedett holttest személyazo­nosságát még nem sikerült tisz­tázni. A szemlét követő adatgyűj­tés sem hozott eredményt. Az in­gatlan tulajdonosa nem a város­ban él. Már felkereste a rendőr­ség, ám nem tudott az ügyben se­gíteni. Vélhetően egy hajléktalan ember lehetett az elhunyt, aki a szőlőben lévő üresen álló házban keresett menedéket a hideg elől. Az ügyben az Egri Rendőrkapi­tányság Vizsgálati Osztálya ál­lamigazgatási eljárást indított. NÉGYESSY ZITA Szignók egy aláírótól Budapest Ismeretlen tettes ellen fel­jelentést tett a Synergon In­formatika Rt., mert több rész­vényesi meghatalmazásról kiderült: azokat ugyanaz a személy szignózta. A hamis aláírások akkor készültek, amikor egy befektetői csoport Kulcsár Attila segítségével fel akarta vásárolni a cég rész­vényeit. Azt a rendőrség is megerősítette korábban, hogy az álbróker úgy használta fel ügyfelei pénzét, hogy arról az érintettek gyakran nem is tudtak. Nem zárható ki az sem, hogy Kulcsár két éve szin­tén így próbálta felvásárolni a Synergon Informatika Rt. részvé­nyeit. Ehhez azonban részvénye­si meghatalmazásokra, bejegyzé­si kérelmekre és egyéb doku­mentumokra volt szükség. A tár­saság 2001. évi közgyűlésén több részvényes állított ki képviseleti megbízásokat, ám felmerült, hogy az iratokon hamis aláírások szerepelhetnek. Az ügyben a Synergon belső vizsgálatot ren­delt el, és írásszakértő segítségét kérte. A szakvélemény megálla­pította, hogy 23 meghatalmazá­son 9 olyan szignó szerepel, amelyet ugyanaz a személy írt alá. Feltehetően további 3, illetve 2 aláírás megint csak egy-egy em­berhez köthető. A vizsgálat során a titokzatos aláíró írását találták egy levélen is, amit a K&H Befek­tetési Rt. küldött a társaságnak még 2001. április 25-én az új részvényesek részvénykönyvi bejegyzéséről. Az ügyben a Sy­nergon Informatika Rt. magán­okirat-hamisítás miatt tett fel­jelentést ismeretlen tettes ellen. NAGY ESZTER DÓRA Jusztot lopással vádolják Komárom Januárra halasztotta a lopás­sal vádolt Juszt László bünte­tőperét tegnap a Komáromi Városi Bíróság. Az ismert új­ságírót azzal gyanúsítják, hogy a vadászati tilalom elle­nére lelőtt egy őzgidát és egy vemhes mezei nyulat, majd azokat eltulajdonította. A vád szerint Juszt a Komáromi- Esztergom megyei súri Táncsics Vadásztársaság területén lőtte le az állatokat. A két vad az állam tu­lajdona, a szakértők együttesen 45 ezer forintban állapították meg értéküket. Juszt László a tárgyaláson kije­lentette: Kisbér és Súr környékén 500 hektárnyi földterülete van. A helyiek is ott vadásztak. Hetven hektárnyi az erdeje, amelyet hat éve telepített. Állítása szerint a va­dásztársaság a vadkár megelőzése érdekében nem tett meg mindent, noha erre többször felhívta a fi­gyelmüket. Hozzátette: százezres kárt okoztak birtokán a vadak. 2002. május 31-én a facsemeté­ket mutatta meg két ismerősének. Az út mellett haladva lett figyel­mes a rágcsáló nyúlra. Lelőtte, majd később megállt, amikor egy őzgida harapdálta a facsemeték ágait, leveleit. Ismét meghúzta a ravaszt - vadászati tilalom idején, engedélyek nélkül. Úgy fogalma­zott: kárt hárított el. Terepjárója platójára helyezték az állatokat, mondván,^ hogy leadják Ács- teszéren. Útközben állították meg a vadászok, akik hívták a rendőr­séget. Juszt a tanyáján várta meg a nyomozókat. A bíróság tegnap nem tudott minden tanút meg­hallgatni. A per januárban foly­tatódik. KOVÁCS LÁSZLÓ SERTÉSEK ÉGTEK BENT AZ ÓLBAN. Száz sertés pusztult el a hajnali tűzben egy kalocsai sertéstelepen. Mintegy háromszázötven állatot sikerült kimenteni a lángok közül. A lángok pillanatok alatt szétterjedtek a náddal és cseréppel fedett tetőn, gyorsan elhatalmaso­dott, majd átterjedt az ól belsejére is. A kár - az elsődleges becslések szerint - hárommillió forint. A tűz oka egyelőre ismeretlen, bár a szakértők nem zárják ki, hogy az elektromos rendszer lett zárlatos. FOTÓ: KALOCSAI TŰZOLTÓSÁG t 4 « « I Eger A napokban átadott új. egri tér­figyelő rendszerről is szó esett szerdán a Megyei Jogú Városok Szövetsége keretén belül működő közterület-felügyeletek szakmai bizottságának ülésén, amelynek a hevesi megyeszékhely adott ott­hont. Dr. Nagy Imre, Eger polgár- mestere elmondta: az elmúlt tíz évben szépültek a település köz­terei, s mivel a város épít az ide­genforgalomra, fokozottan lénye­ges minden, a közterületek rend­jével összefüggő kérdés. Az októ­ber közepétől működő térfigyelő rendszerhez jelenleg tíz kamera tartozik, ezek üzemelését a köz­érdek védelmében el kell viselni; ellenük egyébként panasz még nem érkezett. A tervek szerint még az idén elhelyeznek öt-hat újabb kamerát, s hosszú távon mintegy negyven ilyen berende­zésre lenne szükség - vélekedett a polgármester. A konferencia résztvevői előtt Petrovics András rendőr őrnagy, az Egri Rendőrkapitányság köz- rendvédelmi osztályvezetője el­mondta: a múlt évben 19 közös Tíz kamera pásztázza a hevesi megyeszékhely köztereit októ­ber közepétől. Az idegenforgalmi központ új térfigyelő rendsze­rét a tervek szerint még idén újabb öt-hat kamerával bővítik.

Next

/
Thumbnails
Contents