Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-29 / 295. szám

I 2003. Október 29., szerda R I P ŐRT 7. OLDAL KULTÚRA­Melyik Henrik? Pirandello „IV. Henrik"-je a Pécsi Nemzeti Színházban CSALÁDI KÖNYVTÁR MESZESEN. Új könyvtár nyílt tegnap Pécsett, a Dobó István utca 90-es számú ház földszintjén a Pécsi Városi Könyvtár és a Bányász Kulturális Szövetség Pákolitz István Közösségi Há- zának összefogásával. A több ezer kötetet számláló intézmény hétköznapokon látogatható. fotő= tóthl. Angol darab a Merlinből Ma, amikor a rendezők szívesen öltöztetik a klasszikus drámák hőseit mai ruhákba, s nem számít rendkívülinek, ha III. Richárd ka­tonai dzsipen közlekedik, Hamlet pedig revolvert ránt elő tőr he­lyett, Pirandello műve szinte tál­cán kínálja magát a különböző idősíkokat és kulturális kódokat vegyítő posztmodern fantázia számára. Hőse egy jelmezes lo­vasjátékon balesetet szenvedett, húsz évvel a cselekmény kezdete előtt, aminek következtében kü­lönös elmebaj lett úrrá személyi­ségén: azonosult azzal a kosz­tümmel, amit szerencsétlen zu­hanásakor viselt, s IV. Henriknek, a tragikus sorsú császárnak kép­zeli magát. S minthogy elég gaz­dag, „fejedelmi udvartartással" veszi magát körül. Egyszerre él a 11. és a 20. .században, miközben igyekszik a múló időt balesete pil­lanatában, illetve 1071 körül meg­állítani. Itt aztán buzoghat a me­A címszerepben Rázga Miklós rész rendezői invenció, megfér együtt a kard és az autó, még a dramaturgiai dekonstrukció rész­leteivel sem kell bajlódni, mert Luigi Pirandello ezt már előzéke­nyen elvégezte. Éppen ezért meg­lepő számomra, hogy a pécsi elő­adás mennyire visszafogott és tar­tózkodó, mennyire nincs „piran- dellói” módon kitalálva. Horesnyi Balázs betonszürke színtere sokkal inkább hangárra vagy üres raktárhelyiségre emlé­keztet, semmint egy trónterem­ként funkcionáló előkelő szalon­ra. Mélységében tágas ugyan, ám mivel minden fontos esemény elöl zajlik, a háttér nincs „működ­tetve”. Egy olasz arisztokrata, még ha bolond is, amennyiben tróntermet kíván magának beren­dezni, azt nem így teszi. Eszébe sem jutott volna például a színen látható krumplisládákat behozat­ni a lakásába. A szerző, tüzetes színi utasításainak egyikével, hangsúlyozta, hogy a színtér füg­gőlegesen tagolt: a trón dobogón áll, továbbá „széles és kiugró” fa­ragott párkány övezi a falakat. Ennek az összetett térszerkezet­nek nyoma sincs a pécsi előadás­ban. A két életnagyságú kép, amelynek oly nagy szerepe van a bonyodalom fontos elemét alkotó pszichológiai kísérlet során, itt nem a párkányon áll, ami ésszerű lenne, hanem dróton lóg a leve­gőben. Amikor a festményeket ki­cserélik eredeti modelljeikkel, a színészeknek (Sztankay Orsolyá­nak és Vidákovics Szlávennek) légtornászmutatványt kell végez­niük, miközben a keret, amely­ben állnak, előre-hátra leng. Ha a pécsi Henrik valamitől megijed, hát attól, hogy leesnek. A négy titkos tanácsos beveze­tő jelenete szerencsére eltereli a figyelmet a díszlettől, Lipics Zsolt, Tóth András Ernő, Urbán Tibor és Domonyai András kvar­tettje egyébként is a legjobb az előadásban. A vendégek érkezé­sével fel kéne pörögnie a játék­nak, ám ehelyett lelassul, a be­szélgetés meglehetősen színte­len, igaz, a darabnak is ez a leg­kritikusabb fázisa, mert az írónak el kell mondatnia a szereplőkkel a múltra vonatkozó információ­kat. Amikor ezen túlvagyunk, nyí­lik a hátsó ajtó, és bejön a címsze­replő. Ismét Pirandellót idézve: „királyi öltözékét a vezeklők zsákruhája takarja”. Ez a kettős jelmez mind a jellemrajz, mind a dramaturgia szempontjából kulcsfontosságú! Mindenekelőtt utal a személyiségaspektusokra, vetületekre és szerepekre hullásá­ra. Az író „nagy Álarcos”-nak ne­vezi hősét - így, nagy betűvel! - aki, miközben játszik (hiszen már kigyógyult bajából, csak a többiek ezt nem tudják), azt a szörnyű nyomorúságot szemléli, „mely nemcsak az övé, hanem mindenkié”. De a királyi öltözék azért is mellőzhetetlen, mert a befejező szakasz effektusának - amikor élő személyekkel helyet­tesítik a képeket - előfeltétele, hogy Henrik ugyanolyan jelmez­ben legyen, mint „képmása”. Rázga Miklós Henrikje csak a vezeklő ruhát viseli, az is olyan szakadt, mintha a (képzelt törté­net szerint még meg sem esett) Canossa-járásból hozta volna. Ar­cán bohócsmink, holott az erede­ti műben a festék egy öregedő fér­fi kényszerű eszköze arra, hogy fiatal maradjon, hiszen balesete­kor megállt számára az idő. In­kább tragikus, mint komikus je­lenség, persze ez utóbbi is, ám a pirandellói humor sötét - a cse­lekménynek a valódi és a fiktív helyszínére utalva -, mint az umbriai és goslari éjszaka. Hen­rik csak annyiban clown, ameny- nyiben mindenki az. Rázga Mik­lós a bohócmaszk által behatárolt mezőben következetesen játssza szerepét, ironikus hangnemváltá­sai kifej ezőek, különösen a befe­jezés során. Figurájának leegy­szerűsítése főként a többiekre nézve hátrányos, mert hozzá való viszonyaik szegényebbé válnak. A Donna Matildét alakító Für Ani­kó az első részben beleveszett a realisztikus szürkeségbe, az elő­adás második felében már többet elárult a büszke asszony vívódá­saiból, igazolva azt, amit szerető­je, Belcredi így fogalmaz meg: „Maga, angyalom, túlságosan is meg van hatva.” Stenczer Béla plasztikus Dok­tor-figurát hoz, de több öniróniát vártunk volna tőle. A Belcredi bá­rót megformáló Fillár István túl­ságosan hűvös és távolságtartó, ezért nem tudja elhitetni, hogy „az álmos tunyaság tokjába dug­va” veszélyesen dinamikus jellem rejtőzik. Valójában, persze, nem a játék­kal elégedetlenkedem, hanem Nagy Viktor rendezői elképzelé­sével vitázom, amely a henriki szerepek közül csupán egyre koncentrált. Ehhez mindvégig ra­gaszkodott, nézőpont kérdése, hogy ezt konokságnak vagy kö­vetkezetességnek nevezzük-e in­kább. Ám Bertoldo, a frissen fel­vett titkos tanácsos meglepetése az egész bemutatóra nézve is ér­vényesnek tűnik, amikor zavar­tan kérdezgeti társait: „Melyik IV. Henrikről van szó?” Nagy Imre A Pécsi Országos Szlnháztalálkozó egy újabb ínyencséget tálalt a szín­házrajongók asztalára, a SÖR-t: Shakespeare Összes Remekét indí­tották útnak angol nyelven, a bu­dapesti Merlin Színház közremű­ködésével. Az angol nyelvű szín­játszás most folytatódik, Hamvai Kornél: Hóhérok hava (Heads­man's Holiday) című darabja megy csütörtök este a pécsi Kama­raszínházban, és további három merlines angol nyelvű előadás lesz még az évad 2004-es részében. No és persze a POSZT-on a SÖR is sze­repel majd a műsoron. A Hóhérok hava eredeti angol szereplőkkel megy most, Mágocs A pályázat még 2002-es keltezésű, a programsorozat maga pedig már idén májusban beindult a Zoom Video- és Digitális Művészeti Fesz­tivállal. Azonban a pénzügyi mal­mok Brüsszelben is lassan őröl­nek, a támogatási összeg 70%-a csak októberben érkezett meg (a fennmaradó 30%-ot utófinanszíro­zásképp, a sikeres beszámoló után folyósítják majd...). Dobroviczky Attila, aki Varga Ritával együtt a Közelítés alapító­ja és vezetője, a következőkről számolt be:- Ez elég sok pénz, nagyságren­dileg, mondjuk, a Pécsi Galéria László rendezésében. A történet 1794-ben Párizsban játszódik, ahol Roch, a hóhér bolyong az eszét vesztett város utcáin, s ke­gyetlenül mulatságos kalandjai során megváltozik minden, amit a- világ értékeiről gondolhatunk. Az erkölcs éppúgy állhat a hiva­tásos gyilkos oldalán, mint a tu­dás az analfabétáén, az igazság pedig, melyről mindenki beszél, talán nem is létezik. Az ironikus halálkarnevál felvonultatja a for­radalom, a terror világának isme­rős figuráit, akik mindannyian magukkal vannak elfoglalva. Az előadás szereplői, akárcsak a pá­rizsi nép, mindenhol ott vannak, költségvetése. Szigorú, persze, az elszámolás is, azt is maximálták, mondjuk, hogy egy rendezvényen mennyi lehet a tolmács napidíja. Mit mondjak, megdöbbentem a 600 eurón. De ennél fontosabbak a programok. Egy pozsonyi és egy marseille-i képzőművészeti egye­sülettel közösen adtuk be a pályá­zatot, de részt vesznek a program­ban St. Etienne-ből, Izlandról, Münchenből és Szabadkáról is. Az alkotók közül már majdnem min­denki használ videót, számukra csinálunk alkotótelepeket, illetve egy nagyon fontos, kapcsolatépítő része a pályázatnak a műterem­és több jelenetben ugyanúgy csak szemlélői a történteknek, mint a nézők. A dramaturgia ösz- szevont szereposztást diktál, ki­lencen játszanak el 52 szerepet, és a színészek között neves angol sztárok találhatók, többek között a londoni Nemzeti Színház mű­vésznője, Janet Spencer-Tamer, valamint ismert tévés és színházi személyek. A Hóhérok hava a kritikusok szerint a rendetlenségről szól, a szervezett fejetlenségről. Vidám halálkavalkád azoknak, akik a tör­ténelmen eredeti dokumentumok alapján szeretnének nevetni. cserehálózat: jó lenne, ha ennek segítségével beindulnának a nem­zetközi mozgások. Ami kifejezetten a pécsi dolgo­kat illeti: nemrég nyitották meg a Király utcában a Hattyúház Galéri­át, ahol karácsony előtt művészeti aukciókat terveznek. A „húzó- sabb” programok aztán inkább a tavasz közeledtével jönnek me­gint: lesz Pécsi Műhely retrospek­tív kiállítás, de a nagy öregek után rögtön a fiatalok is megmutatkoz­hatnak. Dobroviczky Attila annak külön örül, hogy az EU-s pénz vég­re lehetővé teszi azt is, hogy a mű­vészeti élet egy kis marketinghez jusson, azaz a kiállításokhoz meg­felelő színvonalú katalógus ké­szül, lehet költeni hírverésre, és a vyeboldaluk is naprakészebbé válhat, mint eddig volt. ______m.k. FO TÓ! TÓTH L. Média-művészet 74 ezer euróért Az Európai Uniótól 74 ezer eurót nyert pályázaton a Közelítés Művészeti Egyesület. A pénzből egy éven át főképp a vizuális művészetek és a média kapcsolatát bemutató programokat hoznak Pécsre. Kremling, a „hontalan”, hazatér „A Hobo Blues Band ezennel megbízza László Kremling urat, hogy a zenekar képviselőjeként lépjen fel a nyugat-európai piacon a show-business összes területén (koncertek szervezése, lemezki­adás, rádió, sajtó, televíziós sze­replés). A megbízás 1986. június elsejéig tart.” Az egy évvel koráb­bi keltezésű megállapodás aláírói: Póka Egon, Tátrai Tibor, Döme Dezső, Földes László. Fogalmam sincs, hogy a rock relikviák gyűjtői mit adnának - vagy mit meg nem adnának - ezért a pár soros kézírásért. Vagy a Queen-nel, a Uriah Heep-pel, Brian Adams-szel, Julian Len- nonnal vagy éppen az AC/DC-vel folytatott levelezésért. Némileg zavarban vagyok, miképpen is „csemegézzek” a kötegnyi doku­mentumból, amit - persze, csak átmenetileg - itt hagyott az aszta­lomon az egykori kesztyűszabász tanuló, tizenévesen turnémester, az első pécsi diszkó egyik szerve­zője, aztán egy darabig hontalan disszidens, majd Németország­ban letelepedett „kultúrme- nedzser”. Nem igazán vonzotta az Ágos­ton téri kátéesz kesztyűszabász perspektívája, ezért inkább tizen­évesen már együtteseket cipelte- tett a nagybácsi ponyvás ZIL-jén a baranyai bálokba és búcsúkba. Diszkó és „dobbantás”- Akkoriban a legnagyobb do­básom a 71-es vidámparki kon­cert összehozása volt. Amit fél óra elteltével betiltott a rendőrség: mi­csoda zaj ez, miféle hosszú hajú hippik gyülekezete, ilyeneket mondtak. Velem nem tudtak mit kezdeni, nem voltam még tizen­nyolc. A második akció az első pécsi diszkó szervezése volt, együtt a Dámmal, a Vasassal, a ré­gi Pannóniában, ahol nap közben londinerkedtem, este pedig a bár ajtajában egy-egy húszasért köl­csönöztem a nyakkendőket. Vala­mikor ilyen tájt, novemberben ki is nyitott a diszkó - nélkülem. Mert még a nyár elején megkap­tam a katonai behívómat, amit egyik péntek este a Széchenyi té­ren, „a ló farka alatt” ünnepélye­sen elégettem, és szombaton már Eszéken voltam. Ott is éltek roko­naim, rájuk hivatkozással kértem és kaptam egy huszonnégy órás átlépőt. Eszékről autóstop az olasz határig, ahol szó szerint egy busz előtt átfutottam a kapun. Meg is jelent a trieszti újságban, hiszen 72-ben én voltam az első, aki innen kijutott. A többiek, akik velem együtt lihegtek a pécsi bel­városban, csak később jöttek. Egy éjszaka és egy másik élet Háromnegyed év - ahogy mondja: rohadás - a lágerben elég volt, irány Hollandia, majd Fran­ciaország, ahol „csak élt”. Követ­kezett egy wiesbadeni állomás egy magyar zeneszerző családjá­nál, majd egy újabb stopos út Pá­rizsba, ahol megvolt még a laká­sa. Ám Saarbrückenben megszállt egy éjszakára - és megismerte a későbbi élettársát, egy festőmű­vésznőt. Annak társasága - köz­tük a későbbi pénzügyminiszter, Oscar Lafontaine - biztatására és támogatásával megalapította a ké­sőbb félszáz embert foglalkoztató Europa Music Organisation-t. És szervezte a fönt említett együtte­sek és előadók németországi tur­néit, rendezett emellett bemutató­kat magyar képzőművészeknek.- Hallottam, hogy a nyolcvanas évek elején amnesztiát kaptam, és először ’85-ben jöttem haza. Itt, Pécsett koncerteztek akkor a Tátraiék - rögtön meg is állapod­tunk. Aztán a Tibi meghívott Pest­re, és a Fészek Klubban bemuta­tott a Hungaroton „atyaiste­nének”. A Queen és Csernobil- Erdős Péter azt kérte, hogy fut­tassam kint a Neoton Famíliát - ugye, a barátnője volt a Csepregi Éva? - mire én: jó, de akkor el sze­retném hozni a Queen-t. Megegyez­tünk, egy hatfős angol stáb teljesen föltérképezte a terepet - aztán any- nyiban is maradt a dolog. Máig nem értem, ki és miért fúrta meg... Mint ahogy ’elmaradt a Népstadi­onba háromnaposra tervezett, „Ke­let találkozik a Nyugattal” elneve­zésű szuperkoncert is - igaz, az Csernobil miatt.- Az utóbbi időben egyre többet jártam haza, és kezdtem érezni, hogy elég volt a csavargásból. Meg aztán Pécsett van az otthonom; egyelőre az öcsémnél húzom meg magam, de ez csak átmeneti álla­pot. Most intézem a személyimet, hiszen soha nem szűnt meg a ma­gyar állampolgárságom, az enyém­hez hasonló útlevele - mosolyodik el - csak a „hontalanoknak” van Németországban. Aztán villám­gyorsan áttelepítem a cégeimet, és nekiállok dolgozni. Nyilván sejthe­tő, hogy milyen területen, de azt hi­szem, tudok még meglepetést okozni Pécsnek... BALOGH ZOLTÁN Még mindig élénken élnek a harminc évvel ezelőtti emlékek FOTÓ: T. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents