Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-13 / 280. szám

I 2003. Október 13., hétfő S Z 0 L G Á L T A T Á S 13. OLDAL Horoszkóp www.astronet.hu Postabontás E-mail-címünk: toroke@dunantulinaplo.hu Dunántúli (Napló Pécs Pf.: 134 7601 így utazhatunk mi A Dunántúli Naplóban többször olvasható vélemény Pécs autóbusz­közlekedéséről. Amiről a buszvezetők tehetnek, szinte mindig csak jó, ami feltehetően nem rajtuk múlik, inkább rossz. Az utóbbi kategóriába tartozik az, hogy a Széchenyi téri szórako­zások idején az északi irányba közlekedő járatok (30-as, 33-as stb.) nem állnak meg a távolsági autóbusz-pályaudvar közelében. Nehogy, aki távolsági busszal érkezik Pécsre, észrevehesse, hogy van helyi tö­megközlekedés, amivel meg tudja közelíteni célját. A másik probléma a Mercedes csuklós buszok rendszeresítése. Igaz, műszaki szempontból korszerűbbek lehetnek az öreg Ikarusok- nál. Azonban az utasok szempontjából nézve az Ikarusban jobb utaz­ni, mert tágasabb. Szélesebb, magasabb és kevesebb ülés van benne. Hátul jóval nagyobb, „kakasülés-mentes” és nyáron is hőségmentes, akár babakocsinak is elegendő utastér van. Az Ikarus kevesebb ülése puhább, szélesebb, tehát kényelmesebb a Mercedesénél. A Mercedes csuklós busz rendszerbeállításának legnagyobb hátránya akkor mu­tatkozik meg az Ikarusszal szemben, amikor például a 30-as vonalán lemaradnak az utasok. Az Európában ma már szokatlan állapot nem következett volna be, ha figyelembe veszik, hogy ahol a Mercedest gyártják, nincs ilyen nagy különbség a busz befogadóképessége és a buszon utazni vágyók száma között. D. M., Pécs A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK _________Ma_________ Na pkelte 7.00 — Nyugta 17.59 Holdkelte 19.22 — Nyugta 10.05 KÁLMÁN, EDE napja Kálmán. Török eredetű óma­gyar név, jelentése maradék. Vé- döszentje: Szent Koloman ír za­rándok, akit szentföldi útján meggyilkoltak. Ede. A germán eredetű Edvárd (jelentése birto­kát megőrző) német rövidülése. Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200- 088-as számon 8.30-10.30-ig díj - mentesen hívható: Török Éva. Hírszerkesztő: Somlai Adrienn. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00 óráig az 505-000-ás számon: Kozma Ferenc. Vízállások, vízhőfokok a Du­nán és a Dráván: Mohács 355 cm, áradó, 14,4 fok, Őrtilos -78 cm, apadó, 12 fok, Barcs -49 cm, áradó, 13,9 fok, Drávasza- bolcs 46 cm, apadó, 14,2 fok. KARAKTERES VÉLEMÉNYEK 30-35-11111 VÁRJUK A VÉLEMÉNYÉT! Krisz: A kutyapiszokkal kap­csolatban: véget kellene már vetni az állatgyűlöletnek, ami Pécsre különösen jellemző. Oda kellene figyelni a kiürítet- len kukára, a szeméthalmokra, amit nem az állatok, hanem az emberek „hoznak létre”, a sok­felé otthagyott ürülékükkel együtt. Szurkoló: Ha valakinek a kilátá­sát zavarja a négy pályareflek­tor, pestiesen szólva: költözzön vidékre! Mérleg [IX. 24—X. 23.). 06-90-230-357. A legkellemesebb napok egyike. Újabb ötletei elismerést váltanak ki és ismét sok sikert hoznak. A szerelem boldog pillanatokat tar­togat. Ez az Ön napja, élvezze! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-230-358. A megfontolás napja ez. Bármi­ben is kell döntenie, ne adjon rá azonnal feleletet! Minden vála­sza elhamarkodott lehet. Nincs most olyan fontos ügy, ami ne tűrne egy-két nap halasztást. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-230-359. Pénzt kereshet csupán a lelefné- nyességével. A nagy boldogságot azonban enyhe bánat fűszerezi, nehogy túl egyszerű legyen az élet. Egy fájó titokra fény derül, ettől kezdve elkomorodhat. Óva­kodjon a vagdalkozástól. BAK [XII. 22-1.20.), 06-90-230-360. Mos­tanában a boldogságérzés ritkán ragadja magával. A mai nap e rit­ka alkalmak közé tartozik. A kis dolgokban is észreveszi a csodát és környezete jó hangulata is se­gíti ebben. VÍZÖNTŐ (I. 21-11.20.). 06-90-230-361. Küzdelmek, kenyérharcok foly­nak viszonylag kis javakért is. Okos józanságával képes elsi­mítani az Ön körül dúló vi­szályt. HALAK III. 21—111. 20.). 06-90-230-362. Egy fontos döntés kapcsán hall­gassa meg a környezete tanácsa­it is, csak utána határozzon. Ér­tékelje az elhangzottakat! Egész­ségi panaszai lehetnek, amit or­vosolni tud. KOS (III. 21-IV. 20.1,06-90-230-351. Kiválóan tud kapcsolatot terem­teni. Mielőtt bizalmas barátsá­got köt, szereti jól kiismerni társát. Kellemesen érzi magát, ha van olyan ember Ön mellett, akivel mindent meg tud beszél­ni. BIKA (IV. 21—V. 20), 06-90-230-352. Élvezi a nyüzsgést, hogy sok ember veszi körül, és a figye­lem középpontjában lehet. A vitás helyzetet és zűrzavart, ha csak teheti, érdemes lesz elke­rülni. IKREK [V. 21—VI. 21.1, 06-90-230-353. Minden alkalmat megragad, hogy anyagi helyzetét stabilizálja. Ta­pasztalatára, munkájára lehet szá­mítani, és ezt most ki is használ­ják. Egy viszályt sikerül lezárni. RÁK [VI. 22—VII. 22.1,06-90-230-354. Volt szerelmének segítségére van szük­sége, lehet, hogy kölcsönt kér. Ön még akkor is hajlandó segítem raj­ta, ha kapcsolatuk feszült. Beszél­jen nyíltan, ha helyteleníti a bajba jutott ember életvitelét! OROSZLÁN [VII. 23-VIII. 23.1,0690-230-355. Nem kell szégyellnie, ha munka­helyi vagy érzelmi problémái vannak. Szisztematikusan kezd­je el a legégetőbb gondok felszá­molását. Nem az a helyes megol­dás, ha próba-szerencse alapon igyekszik megoldani a feladatait. szűz [Vili. 24—IX. 23.1,06-90-230-356. Ál­modozó a hangulata, remények és vágyak uralják érzelmeit. Fan­táziája szárnyal, alkotószelleme ragyog. Művészi hajlamait - ha vannak ilyenek — a mai napon kiélheti. Film PÉCS Uránia: Chihiro Szellemországban (16.00) , Madame Sata (18.00), Max (20.00) , Esküvő monszun idején (20.00) , Adaptáció (22.00). Cinema City, Pécs Plaza: Bad Boys 2. - Már megint a rossz fiúk. Emelt helyáras (felír. 13.45,16.30,19.15), Az olasz meló - Emelt helyáras (felír. 13.15, 15.30,17.45, 20.00), A szövet­ség - Emelt helyáras (felir. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15), Amerikai pite: Az esküvő - emelt helyáras (szinkr. 14.00, 16.00, 18.00, 20.00), Max (szinkr. 15.00,19.45), A Karib-tenger kalózai - emelt helyáras (felir. 14.00, 16.45,19.30), Darkness - A rettegés háza (felir. 20.00), A mindenöó (fel­ir. 13.45, 16.15, 18.30, 20.30), Segít­ség, hal lettem (szinkr. 14.15, 16.15, 18.15), Lara Croft: Tomb Raider - Az élet bölcsője (szinkr. 17.15), Dr. Szö- szi2. (szinkr. 17.00,19.00), Terminá- tor 3. (szinkr. 15.15, 17.30, 19.45), Oviapu (szinkr. 13.15), Szindbád (szinkr. 14.45). MOHÁCS Kossuth: Azonosság (19.00). Színház PÉCS Janus Egyetemi Színház: Weöres Sándor - A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban. Történelmi panok- tikum két részben (19.00). Hangverseny Művészetek Háza, Fülep Lajos Te­rem: Zongora-szenvedély - Fellegi Ádám zongoraművész koncertje (19.00). Kiállítás PÉCS Lenau Ház (Mun­kácsy M. u. 8.): Eckhard Rozália festménykiállítása október 31-ig. Nyit­va: hétfőtől csütör­tökig 8.00-tól 16.00, pénteken 8.00-tól 14.00 óráig. Ifjúsági Ház, Galé­ria: A 70 éves Ta­kács Dezső Rud- nay-díjas grafikus- művész kiállítása. Művészeti Szakis­kola - Kék-Szalon (Radnics u. 9.): Ki­állítás a Sikondai Alkotótáborban készült munkákból. Hotel Delanta (Komlói út 30.): Wally Zoltán kísérleti technikával ké­szült képeiből összeállított kiállítás. Megtekinthető november 8-ig. BARANYA Hosszúhetény, művelődési ház: Békési Attila (gyufaképek) és Újvári László (fafaragások) közös kiállítása. Pécsvárad, városi könyvtár (Pécsi út 2.): László Károly Bali-szigeti szo­bor- és grafikagyűjteménye. Nemes Nágel emlékszoba..- Platthy György festőművész kiállítása - Nemes End­re festőművész emlékszoba. Nyitva: hétfőtől péntekig 10.00-től 12.00-ig, 13.00-tól 17.00 óráig. Zengővárkony, Fülep Lajos Emlék­szoba (Arany J. u. 97.): 20 éves zengővárkonyi történelem - Fülep Lajos emlékszoba. - Míves tojásmú­zeum (Kossuth L. u. 6.): A tojásdíszí­tés művészete. - Szalmakincstár (Arany J. u.): Szalmatárgyak nem­zetközi gyűjteménye. Nyitva hétfő­től vasárnapig 10.00-től 15.00 óráig. Turmix PÉCS Dominikánus Ház: Szántai Lajos történész előadása (18.00), Újhullám filmklub: Theo Angelopulos: A mé­hész (19.00). Pannon Magyar Ház (János u. 22.): Határon Túli Magyarok XII. Feszti­válja. 18.00: Józsa Judit: A magyarok nagyasszonyai című kisplasztikái ki­állítás megnyitója (Erdély). Műszaki Szakiskola hangverseny- terme: Kathleen és Jane Solosc zon­goraművészek kurzusa (10.00), hangversenye (19.00). PTE-OEC-ÁOK (Szigeti út 12.): A PTE-OEC-ÁOK Orvostudományi és Egészségtudományi Szakosztályá­nak ülése. Tanulságos esetek fóru­ma: Esetgazda: 1. dr. Buzogány Ist­ván, 2. dr. Verzár Zsófia, 3. dr. Né­meth Gyöngyi (16.00). PAB-székház (Jurisics M. u. 44.): Systems - konferencia (12.00). Helyőrségi Klub (Király u. 13.): Csil­lagászati szakkör (18.00). ANK Művelődési Ház: Sci-fi és ufó­klub - UFO - Lesz-e világ vége 2068- ban? (18.00). Vasutas Művelődési Ház (Váradi A. u. 7/2.): 14.00-17.00 Nyugdíjasklub (14.00) Bridzsklub (18.00), yagabond világjárók klubja (19.30). Állatkert és Akvárium-Terrárium: Nyitva tartás: mindennap 9.00-től 18.00 óráig. _________Buli, parti_________ Pé csi Sörház: Pécsi Sörház Undergrund, Dj Gonda Jr. Rák: Egyetemi buli. Stunczorgó: Kis Muck Party - Ke­resztes betyárok találkozója. Miben más? A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) 2003. október 13., hétfő - Televízió-műsor ÉK-TV TV2 RTL KLUB mtv 00.00-19.00 ÉKújság (Nem csak képújság). Benne: közérdekű infor­mációk, színházak, kulturális intéz­mények napi programjai, kulturális rendezvények, horoszkópok, re­cept, 19.00 ÉKestÉK - archívum - Megemlékezés Zsolnay Vilmosról, 21.00 ÉKestÉK - archívum: „Köz­tünk élő tudósok" című sorozat - Dr. Bellyei Árpád, 23.00 ÉKújság Pécsi Rádió 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - Szerkesztő: Nagy Gábor, FM 101.7 MHz, AM 873 KHz, benne: Lam- perth Mónika belügyminiszter Ka­posváron; Beszámoló a Velencei Biennáléról; Tojásfesztivál és nyugdíjasbemutató; 9.00-13.00 Napközben, Déli Krónika. 13.00- 14.00 Rádió-C. 14.00- 18.00 Dél-után - Szerkesztő: Gungl László, FM 101.7 MHz, 71.81 MHz, AM 873 KHz, benne: Fórum Pécs belvárosának közleke­déséről, telefon: 72/518-318; Öt­ven éves a Paksi Városi Könyvtár, Riport nagyszabású katasztrófavé­delmi gyakorlatról. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Új Estidőben! FM 101.7 MHz. Hor- vát műsor 873 KHz 9.00-10.30, 20.00- 20.30. Német műsor 873 KHz 10.30-12.00, 19.30-20.00. Szerb műsor 873 KHz 13.00- 14.00, 20.30-21.30. Remény Rádió 05.55 Napköszöntó - reggeli hír­magazin, 8.00 Reggeli muzsika, 8.30 Délelőtti mese, 9.00 Közérde­kű Magazin, 10.00 Kultúrkör... (kul­turális magazin), 11.00 Együtt, 12.00 Delelő - déli hírmagazin, 12.30 Zene a javából... 16.00 Szé­chenyi tér - hangképek a város éle­téből, (Benne: sport, napösszegző, BBC hírszolgálat), 18.05 Zene a ja­vából..., 19.00 Aprócska, 19.30 Es­ti muzsika, 20.00 Zene a javából..., 21.00 Zenés éjszakai turmix. 5.50 Faluvilág 6.05 A magyar szeszfőzés tör­ténete 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.15 La­za© Szórakoztató, vi­dám reggeli csevej 8.50 Stahl konyhája 9.00 Tripla vagy semmi Tele­fonos játék 9.25 Maria Del Carmen (29.) 10.25 Teleshop 11.25 Játszd újra az életed! (20.) 12.25 Az utolsó csenge­tés 14,30 Kapcsoltam 15.00 Charlie - Majom a családban (42.) 15.55 Jó barátok (amerikai vígjátéksdrozat) 16.25 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány (168.) 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.35 Hárman párban 20.00 Csajok a csúcson 21.50 Szülék Andrea Show 23.00 Aktív 23.30 Jó estét, Magyar- ország! 0.15 Profiler - Miss Pszichozsaru (57.) 1.15 Magyar emlékhe­lyek a régi Jugoszláviá­ban (2.) 1.45 Aktív (ism.) 6.00 Pokemon 6,30 Reggeli 8.38 Találkozá­sok - reggel 9.00 Játék­zóna 9.05 Recept Klub (ism.) 9.15 Játékzóna 9.25 María (22.) 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.20 Játékzóna 11.30 Delelő . Vidám show ebédidőben 12.00 Híradó 13.05 Országház (Ism.) 13.35 Játékzóna 14.25 Recept Klub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm: Szünet 15.15 Csak egy szavad­ba kerül! 15.20 Az elve­szett világ (8.) 16.15 Testpercek 16,20 Ba­lázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt 21.00 Szupermozi S. 0. S. Tornádó! (am. katasztrófafilm) 22.45 Tucker, az autó­bolond 0.50 Találkozá­sok - Este Sztármaga­zin 1.05 Híradó 1.10 Sportklub 1.20 Fókusz (ismétlés) 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárvilág 5.50 NAP-KELTE 9.05 Több mint doktor (32/23.) 10.00 Szórakoztató per­cek 10.05 Friderikusz A szólás szabadsága 11.00 Parlamenti Napló 12.00 Híradó délben Körzeti híradók 13.00 Frissítő vi­zeink 13.10 Savannah (34/9.) 14.00 Roma ma­gazin 14.25 Domovina 15.00 De mi történik a szemfelszedőkkel? 15.30 Trikrek 16.00 Dal­las (129.) 16.55 Deák emléke - 6/4.17.25 KL vül-belül 17.30 Navigátor 18.00 Híradó 18.25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Mozi zongorára (5.) 18.35 Kachorra - Az ártatlan szökevény (150/24.) 19.25 Kívüliéiül 19.30 Híradó 20.05 Kék­fény 21.10 Pénz, pénz, pénz (22/9.) 22.00 Hétfő este Híradó 22.30 Provo­kátor 23.05 A „Dunera” száműzöttjei Viasat3 14.10 TV-shop 14.30 Lányok a tűzvo- nalban (19.) 15.30 Charlie angyalai (1.) 16.30 Nikita (ism.) 17.20 Jeannie, a háziszellem (81.) 17.50 Star Trek: Deep Space 9 (74.) 18.45 Szeretünk, Raymond! (165.) 19.15 Férjek gyön­gye (9.) 19.45 Egy rém rendes család (117.) 20.15 Ügyvédek (5.) 21.10 Szex és New York (2.) 21.40 Mocsok mac­sók meséi (2.) 22.20 Angel (34.) Filmmúzeum ___ 13 .00 Ráz a ház 13.30 Mint a vízfo­lyás 15.00 Privátfilm-múzeum 15.15 Jamaica fogadó 17.00 Diafilmmúze­um 17.15 Nyugati övezet 19.00 Di­vatjamúlt (14.) 19.30 Privátfilm-mú­zeum 19.45 Popeye 20.00 A buszon (22.) 20.30 Az aranyember 22.15 Ál­lókép Prokopp Dóra beszélget Pécsi Ildikóval 22.45 Kisposta (magyar kisfilm, 2002) 14' m2 12.00 Fekete gyöngy (200/64.) 12.45 Van öt perce? Mozart: Andan­te K. 616.13.00 Közve­títés a parlament ülésé­ről 16.30 NAP-NYUGTA 19.05 Telesport - Ma­gazin 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.40 ABLAK - Szim­patikus Hol-mi? 21.05 Unokáink is látni fogják Varga Levente épületei Osskó Judit műsora 21.35 Emlékszel Dolly Belire? 23.20 Záróra 0.25 Őrangyal (16/11.) 1.20 Magyar Ház 1.50 A Generális 3.35 Tele­sport 4.35 Kékfény HBO 8,40 Ami fénylik 10.25 Anja és Viktor 11,55 Örült és gyönyörű 13.35 Atlantisz - Az elveszett birodalom 15.15 Szép, szőke herceg 16.50 Té­tova tinédzserek 18.40 Felvétel indul! 23' 19.10 A zabolátlan focis­ta 21.00 A Gyűrűk Ura - A Gyűrű szövetsége 23.55 Egy amerikai far­kas Párizsban Hír TV __ 15 :30 Heti Gazdaság ism. 16:00 Itthon történt ism. 16:30 Külföldön történt ism. 17:00 Híradó este 20:00 A Nap 21:00 Lap­zárta Kóczián Péter műso­ra 22:00 Ketten Borbás Mária és Rákay Philip be­szélgetése 22:30 Késő es­ti Híradó www.tvrhet.hu DUNA TV 14.35 Vidéki kertek Angliában (7)15.05 Ba­rangolás Trentino val­lásművészetében (3/1) 15.30 Emlékképek - Régi Híradók (ism.) 15.50 Heuréka! Megta­láltam! 16.25 Az én Eu­rópám 16.30 Régiók - Marosvásárhely 16.55 Öt perc zene 1700 Ka­lendárium 17.50 Helye­sen 18.00 Híradó 18.30 Kilátó 18.45 Namika 19.40 Mese 20.00 Miss Marple történetei 1. 21.00 Patakok muzsi­kája 21.40 Bekezdések 21.45 Híradó 22.10 Mindentudás Egyeteme SPEKTRUM 17.30 Francia koktél (5) ■ 18.35 Négylábú pácien­sek (38.) 19.05 Túrák a vadonban A Kangaroo- sziget és Tasmánia 19.40 Tükröm, tükröm... 20.10 Rándulj ki Rickkel! Otta- . wa 20.40 Bevetésen . (14.) 21.25 Szárnyak, ra­darok, turbinák (2.) 22.00 Szent egyensúly (1.) 23.05 Rejtélyek (1.) 0.05 Találj vissza! (1;) Nickelodeon 12.50 Jimmy Neutron ka­landjai, 13.15 Unokatestvé­rem, Skeeter, 13.40 A titkos templom legendái, 1430 Global Guts, 15.00 Fecsegő tipegők 15.50 A Thomber- ry család, 16.40 Hé, Arnold!, 17.30 SpongyaBob, 18.30 Ginger naplója, 19.20 Rajz­filmek sorozatok EUROSPORT 13.30 Tenisz 14.30 Labdarúgás 17.30 Labdarúgó Eb-selejtező mér­kőzések A csoportmérkőzések összefoglalása 19.30 Csupa sport 20.00 Küzdősportok 22.00 Labdarúgó Eb-selejtező mérkőzések A csoportmérkőzések összefoglalása 24.00 Hírek SPORT1 16:45 Kézilabda, férfi BL csoportmérkőzés, Boszna SzarajevoFotex (ism.) 19:00 Gólkavalkád 19:15 Mai helyzet 19:30 Bokszrapszódiák Paul Jones- Vemo Phillips (1995) 21:30 SPORT1 percek 21:45 NHL jégkorongmér­kőzés, alapszakasz, Buffalo-Dallas (élő) 00:30 Mai helyzet (ism.) A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapuik felelősséget nem vállal. Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Ajánló: A kétfejű fenevap Bátor vállalkozás Weöres Sándor kevés­sé ismert színjátékát bemutatni - és még akkor is így van ez, ha tudjuk: ennél „pé- csibb” talán nem is le­hetne egy előadás. A szerző kötődése közismert; a mű alcíme: Pécs 1686-ban - eddig tehát rendben is volnánk, csak hát a tartalom, (kisemberek hányat­tatásai egy szászakadt ország fejetlenségében), az nem ígér sok könnyedséget. De hát aki erre vágyik, az nézze a tévé - aki pedig hétfő esti katarzist, az vállalja be bátran a JESZ előadását. F. Z. JESZ

Next

/
Thumbnails
Contents