Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-10 / 277. szám

" H 2003. Október 10., péntek RIPORT 7. OLDAL K U L T U R A Ismét feljövőben az orosz Orosz nyelv és fordítás cím­mel kezdődött konferencia csütörtökön a Pécsi Akadémi­ai Bizottság székházában, ahová Új-Zélandtól Norvégiá­ig érkeztek rasszisták. Ami biztosan állítható: hazánk­ban ismét ocsúdik az orosz nyelv(oktatás) korábbi ájula- tából. Amikor 1989-ben Glatz Ferenc akkori oktatási miniszter bejelen­tette, hogy többé nem kötelező az orosz, bizonyos fokig érthető módon az érzelmek diadalmas­kodtak a ráció felett, és hosszú évekre jóformán megszűnt az orosz nyelv oktatása alap- és kö­zépszinten. Jellemző, hogy becs­lés szerint a dél-dunántúli régió­ban „hadra fogható” orosztanár ma is 500-600 lenne, azonban az aktívak száma 10 alatt van! Mint Lendvai Endre, a konfe­rencia szervezője, a PTE Szláv Fi­lológiai Tanszékének docense el­mondta, mára nyilvánvaló, hogy a világ nem az egynyelvűség felé halad, s Magyarország az Euró­pai Unió tagjaként afféle hídsze­repre pályázhat, amihez szinte elengedhetetlen az angol és né­met ismerete mellett az orosz is. Elvégre a Kárpátaljától egészen a Kurili-szigetekig húzódik egy ha­talmas piac, amit az orosz nyelv szolgál ki, és ez nem is fog vál­tozni. Mintha a magyar fiatalok kö­zül egyre többen ráéreznének er­re, hiszen amióta ismét a két szak a „divat” az egyetemen, az angol és német mellé szaporodik az oroszt választók száma: míg a mostani IV. évfolyamon csak 8- an tanulnak, idén már 40 elsőst vettek fel. Ehhez kellett Szigeti András tanszékvezető ötlete is, miszerint voltaképp nulla orosz­tudással is lehet jelentkezni a tanszékre, ahol két félév intenzív alapozás után kezdődik a valódi orosz szak. És mivel sejthető mó­don orosztanárként kevesen akarnak majd működni, az egye­temi évek alatt fordító- és tol­mácsképesítést is szereznek a legtöbben. Maga a pécsi konferencia is ar­ról szól, hogy milyen az oroszfor­dítás helyzete a világban. Az egyik szekció fordításelmélettel, azaz a szakma nyelvtudományi megalapozásával foglalkozik, míg a másik szekcióban kifeje­zetten a műfordításról beszélget­nek majd. Ezt különösen indo­kolja az orosz irodalom manap­ság tapasztalható virágkora, ami­ből sajnos évente csak 2-3 új for­dítás juthat el a magyar olvasók­hoz. MÉHES K. Lesz Nemulasch A Tilos Rádió berkeiből indult multimédiás felolvasóest visz- szatér Parti Nagy Lajos jelenko­rába, és október 10-én az Urá­nia moziban egy parti kereté­ben mozgatja meg a pécsi ér­deklődők fantáziáját. Mulatsá­gos lesz, pedig a címe Nemu­lasch. A Mély Pécs meghívására fellépő SoliT csoport a Parti Nagy Lajos köteteiből összeállított Nemulasch estet viszi színre, azaz multimédi­ás tálalásban jelenítik meg az egyébként a szerző felolvasásában hallható műveket. Az est folya­mán megelevenednek a kegyel­mes húsipari tájak, szép teremté­sek, konyhalányok, a szabad vi­zek, s bekalandozza a lélek a SZOT-üdülőket Hawaiitól Ederi- csig. Az előadás előtt és után a ká­vézóban dj-k pörgetik a lemezeket és a betévedőket: hazai színekben Soltace, a Tilos Rádióéban Sanyi és Lee’n’Gum. Parti Nagy multi­médiás estje egyfajta modernkori terápiát ígér, ahogy Határ Győző a Szabad Európa Rádióban elhang­zott esszéjében fogalmazott: azon felül, hogy Parti Nagy Lajos par excellence költő, ezenfelül lényeg- bevágóan más is, éspedig: klini­kus gyakorlóorvos, pszichiáter a költészetben. Minden egyes vers­oldala: klinikai eset, minden ál- lábjegyzete esettanulmány, m. k. HAZATÉRTEK. Két Mohácson született képzőművész közös tárlata látható a mohácsi Kossuth Filmszín­ház emeleti termeiben. Felvételeinken Gábor Éva Mária Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész A test metafizikája című vegyes technikájú alkotását (balról), és Lencsés Ida Ferenczy Noémi-díjas kárpitmű- vész Áldozat című gobelinjét örökítettük meg. ____________________________________________fotó, t. l. My Fair Lady új szöveggel A világ leghíresebb musicaljét, a My Fair Ladyt állítja színpadra Babarczy László a Pécsi Nemzeti Színházban. A péntek esti bemu­tató Varró Dániel új fordításának és dalszövegeinek felhasználásá­val készült. A szörnyű külvárosi akcentussal beszélő virágáruslányból, Elizából igyekszik főúri dámát faragni Lon­donban Mr. Higgins, a fonetika pro­fesszora. Ez a My Fair Lady alap- gondolata, és ebből a Pygmalion- történetből a világ legismertebb és legsikeresebb musicalje lett.- Harmadjára rendezem magam is a My Fair Ladyt, de mondhatom, hogy egy egészen új változat szüle­tett Varró Dániel friss fordítása alap­ján - tudtuk meg Babarczy László­tól - Most derült ki, hogy az idők folyamán az egyes színházak be­avatkozásainak köszönhetően a da­rab szövege igen sokat romlott, né­hány fontos, a szereplőket erősen motiváló rész kimaradt. Szóval egy pontosabb, szellemesebb előadásra készülhetünk. A férfi-nő kapcsola­táról szól a mű, amely kétezer év el­teltével is tud újat mondani. Ez a ze­nés játék arra való, hogy tisztessé­gesen megcsináljuk, és a közönség jól szórakozzon. Nekem mindig az volt a véleményem, hogy csak a szí­nészek alkatától függ, mit lehet még pluszként kihozni belőle. Re­mélem, sikerül ezen a téren is meg­lepetéseket okozni a pécsieknek. A háromórás kétrészes darab díszleteiben és jelmezeiben ragasz­kodik a Broadwayn 1955-ben be­mutatott változathoz. Húztak egy keveset a zenéből is, egy szám egé­szében kimaradt, és néhány dal rö- videbb formát kapott. A jelmezeket Cselényi Nóra készítette és igazítot­ta a szereplők adottságaihoz - a ka­posvári Babarczy-darabnak is ő volt a jelmeztervezője. Babarczy László G. B. Shaw Pyg­malion prózáját is színpadra áhítot­ta a fővárosi Radnóti Miklós Szín­házban, vagyis alapos ismerője a történemek. Pécsett kifejezetten ra­gaszkodott ahhoz, hogy Bcűikó Ta­más legyen Higgins professzor (a másik leosztásban Németh János játssza). Elizát Stubendek Katalin és Bállá Eszter felváltva alakítja, de a kiegészítő szerepeket is olyan ne­velne osztották, mint például Bán- ky Gábor, Unger Pálma, Csengeti Attila, Eillár István, Stenczer Béla vagy Sólyom Katcdin. Ez a musical mindenkihez szól, hiszen azt mutatja be, hogy kapcso­latainkban rendkívül önzőek va­gyunk, nem tudjuk igazából fölfog­ni a másik embert. Ebben a gondo­latban pedig bizonyosan találha­tunk magunkra is jellemző motívu­mokat. MÉSZÁROS B. E. Nem olcsó a könyvvásár Multimédia az oktatásban A multimédia technológia, a korszerű oktatási módszerek, valamint a távoktatás iránt ér­deklődők sok újdonsággal ta­lálkozhatnak e hétvégén Pé­csett. Országos rendezvénysorozat ré­szeként „Multimédia az oktatás­ban" című újabb konferencia kez­dődött tegnap délután a Pécsi Tu­dományegyetem Ifjúság úti konfe­renciatermében. A szombat dél­utánig tartó rendezvényt Bókay Antal a PTE oktatási rektorhelyet­tese köszöntője nyitotta meg. A konferencia középpontjában az oktatási tevékenység és a multi­média technológia kapcsolata áll. Az oktatás és a kutatás különböző területein dolgozó szakemberek cserélik ki tapasztalataikat, és ta­lálkoznak az alkalmazott technoló­gia, illetve megoldások gyártóival, forgalmazóival. Az előadások a tár­sadalomtudományi kutatástól a bi­ológiai sajátosságokig, a módszer­tani kutatásoktól a technológia új eredményeinek bemutatásáig szé­les területet fognak át. A három fő téma: multimédia az oktatásban, multimédia a tudományban és a művészetben, valamint multimé­dia technológia. A tanácskozás te­matikája kiterjed a távtanulás és az alkalmazott technológia szerepére a felsőoktatásban, a közoktatás­ban, a szakképzésben és az iskola- rendszeren kívüli képzésekben. Ma 10 órától kiállítás és bemutatók tekinthetők meg a konferencia helyszínének előterében. d. i. A pécsi könyvkiadók csak fe­lemás arányban vesznek részt a szerdán kezdődött Frankfurti Könyvvásáron, a könyves szakma legnagyobb európai seregszemléjén. A rá­fordítás ugyanis felettébb költséges, és a befektetett pénz nem nagyon térül meg. Saját standdal 2003-ban csak az Alexandra Könyvkiadó lesz ott Frankfurtban. Mint Matyi Dezső tu­lajdonos lapunknak elmondta, saját könyveikből visznek ki mintegy 15- öt, ezeket szeretnék értékesíteni.- Optimizmusomat az támasztja alá, hogy az előző években is akad­tak olyan kiadványaink, amiket - igaz, elsősorban kelet-európai ki­adóknak - sikerült eladnunk. Ér­deklődnek a riportkötetek után, el­sősorban Vujity Tvrtko könyve iránt, ami Szlovákiában meg is fog jelenni. De keresik a szép mese­könyveket is az egész keleti régió­ban, sőt, Svédországból is. A na­gyobb falat, hogy a nyugati kiadó­kat meggyőzzük, de bízom benne, ennek is el fog jönni az ideje. A do­log másik oldala a külföldi könyvek jogainak megszerzése: ebben „mindenevők” vagyunk, amiről úgy érezzük, hogy a magyar piacon elfogy, abba belevágunk - mondta elutazása előtt Matyi Dezső. Koszta Gabriella, a Jelenkor Könyvkiadó marketing-menedzse­re arról számolt be, hogy magya­rok, lengyelek, horvátok és néme­tek közös standján kaptak idén is helyet. Általánosságban elmondha­tó, hogy Kertész Imre tavalyi No- bel-díja után megnőtt az érdeklő­dés újabb magyar szerzők fordítása iránt, és belőlük jó a Jelenkor kíná­lata:- Márton László Árnyas főutca című regényének van esélye len­gyel, angol megjelenésre, illetve Láng Zsolt Bestiarium Transsylva­niáé című művének román fordítá­sa is alakulóban van. Nádas Péter Németország­ban már nem szenzáció, ott ő otthon van, fo­lyamatos iránta a kereslet. De egyre népsze­rűbb Garaczi László is. Saj­nos, szerzőink közül senkit sem tudunk idén kiutaztatni a vá­sárra, mert ezt már nem engedhet­jük meg magunknak. A Pannónia Könyvek kiadványa­iból pedig lehet, hogy semmi sem lesz ott a vásáron. A kiadó koráb­ban éveken keresztül jelen volt Frankfurtban, de akárhogy is csűr- jük-csavarjuk: nem érte meg. Ezért, mint Szirtes Gábor sorozatszer­kesztő mondja: mostanában legin­kább a magát ugyancsak rangos eseménnyé kinövő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra kon­centrálnak, hiszen itt tudnak legin­kább kapcsolatot építeni partnere­ikkel és olvasóikkal, és az itteni je­lenlétet legalább nullszaldóssá le­het tenni. MÉHES KÁROLY Verbunk romonyai módra- Elmondom, hogy’ is történt az a fotózás. Elindultunk a menettánc­cal, aztán a felénél szakadni kezdett az eső, befutottunk a sátor alá. A kollégája mondta, hogy üyen meg olyan képet szeretne a csoportról, be is álltak. Akkor szólt, hogy rólam is kellene - azt hiszem, azt emleget­te, hogy az archívumnak-, és hogy jobb legyen a háttér, kiküldött a sza­badba. En kint beöltözve az esőben, a hajam égnek, ő a sátor alól kattog- tatja a gépét, mögötte meg a térdü­ket csapkodják nevettükben a gyerekek... Persze, hogy nem Bacskó Zoltán lefényképezése volt a múlt vasárna­pi romonyai búcsú - nem falunap, azt lehet bármikor tartani, de októ­ber első vasárnapján csak búcsút! - és szüreti bál fő attrakciója. Hanem- és ezzel a kijelentéssel biztosan nem vonunk haragot a faluból a fe­jünkre - a tánc. Az, amit a felénél el akart rettenteni a húszperces zápor.- Akkor mi legyen? - kérdezte va­sárnap a fedél alá megtért, csapzott Bacskó. - Mi lenne, Zoli bá’? Indu­lunk elölről! Visszamentek, és a kezdettől vé­gigjárták menettáncukkal Romo- nyát. Délután háromtól kisebb meg­szakítással este hétig táncoltak. Ahol kellett, tisztesen időztek a helynek és a kerítés elé tódult kö­zönségnek. Ami nem nézőket je­lent, és nemcsak ebben az esetben, hanem egy négyszáz-valahány lel­kes közösséget.- Falusi gyerek vagyok, mióta élek. Ha meghallom a régi magyar nótákat, föláll a szőr a kezemen. Ha meglátok egy szép nép- művészeti ru­hát, már gon­dolkodóba esek. Magyaros ruha, magyaros ruha, persze, de itt van egy csipke, azon meg egy kanyar. Jó huszon­egy éve élek Romonyán, de alapjá­ban bogádi gyerek vagyok. A két falu között egy patak van meg száznyolcvan méter. De ég és föld a különbség a két falu lakossága és a népviseletük között. Mégis, mindegyik olyan, hogyha van egy lakodalom, alig akad ház, ahon­nan ne lennének ott. Ha nagyot akarnék mondani: együtt sírunk, együtt nevetünk. Nagyon közel va­gyunk Pécshez, de szerencsére nem rombolta szét a falut a város közelsége. Az előnyeit élvezzük természetesen, de a falu jellege megmaradt. A közös esték, egy ünnepség, ha van... És a népi tánc nagyon jó arra, hogy összejöjjenek kicsit az emberek. Isten őrizzen, hogy csorbítani mernénk Annuska, az igazi főnök erényeit és érdemeit: hozzá hason­lóan jó szemű, a viseletét és hordo­zóját párosító asszony nincs mesz- sze földön, mondják, de azért Bacs­kó Zoltán a „mindenese” a romonyai Rozmaring Hagyomány- őrző Néptánc Együttesnek. Tanít, rendez, szervez, fuvaroz, és táncba vitte a feleségét, három gyermekét, azok barátait. Aztán a többieket. Mára lettek húszán, a legfiatalabb ti­zenhárom, a legidősebb - éppen Bacskó úr - negyvennyolc éves. Mint az egyik pár, helyi paraszt bá­csitól kapott csizma. Bő két évtize­dig voltak előtte Romonyának nép­táncosai, majd jó pár év szünet kö­vetkezett. Egy éve megint táncolnak.- Álltunk egyik nyári este a kapu­ban Annuskával - Licz Pálnéval. A második szomszédom. De jó volt, de szép volt... Szó szót követett: mi­ért ne lehetne megint néptánc­együttesünk? Aztán kezdtem én is ojtogatnia gyerekeimet. Persze, miért ne lehetne együt­tes? De miért kellett? - kérdezek először, akkor is vissza.- Lehetne úgy is válaszolni, hogy „a múltunk ismerete nélkül nincsen, jövő.” Természetes, hogy nincs. Ám nem erről van szó. Azt mondtam a gyerekeknek: Nem baj, ha rosszul lépsz egyet a szín­padon. Nem baj, ha rosszul for­dulsz. De akik lent ülnek, egy fél órára elfelejtik a bújukat-bajukat, az OTP-csekket, hogy jön a vil­lanyszámlás. Mert idős a falunk, és nagyon sokan vannak a nézőtéren, akik abban éltek, amit megpróbá­lunk nekik visszaadni. Azt is mon­dom a gyerekeknek, hogy nem az a lényeg, mennyire szépen tánco­lunk. Hanem, ha lenézünk a szín­padról, azt látjuk, hogy csillognak a szemek. És megy a sustorgás: „az unoka, a sógorom fia, a nagybá­tyám lánya...” Ugye, érti? Mert a gyerekek értik.- Ön mondta: csárdásozni és ver- bunkozni mindenki tud...- Igen, csárdásozni, verbunkozni relatíve mindenki tud, ezeknek a mulatás a lényege. Olvastam vala­hol, hogy a hagyományőrzés a régi mulatási, udvarlási szokások felele­venítése, bemutatása. Az öreg­apám, amikor tizenkilenc éves volt, biztos, hogy nem kinyújtott lábú magas sasszékkal táncolt, hanem ezzel a fajta csárdással és verbunk- kal, csujjogatott és kiabált, a fején volt a borosüveg, és a kalapját oda­vágta a földhöz. Mi ennek próbá­lunk megfelelni, szemben a nagy táncosokkal, akik ebből élnek, és úgy lépnek, mintha rajzszögön jár­nának. Azaz ő dolguk. BALOGH ZOLTÁN Táncosok a főutcán FOTÓ: LÖFFLER PÉTER

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents