Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-10 / 277. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Október 10., péntek Élénkül a befektetési kedv Egyablakos rendszer, bértehermérséklés, pozitív kommunikáció kell Budapest Miközben a különféle kutató- intézetek elemzései szerint Magyarország fokozatosan teret veszít a külföldi működő tőkéért folyó éles regionális versenyben, a külföldi befektetőkkel napi kapcsolatban álló szakemberek kedvezőbb tendenciákról számolnak be. Eredményei már jövőre érzékelhetőek lesznek, de akár az idén is a tavalyinál több tőke érkezhet be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne sürgetnének kormányzati lépéseket, az egyablakos rendszer bevezetését, infrastrukturális fejlesztéseket, a bérterhek mérséklését, jobb nemzetközi kommunikációt. Működötőke-állomány (millió dollár) Magyarország 2003 és 2007 között elveszíti eddigi vezető térségbeli pozícióját mint a legvonzóbb üzleti környezetet kínáló gazdaság, dacára annak, hogy javítani tud összpontszámán, állapítja meg az Economist Intelligence Unit elemzése. Magyarország 1999-2003-ban még első volt a sorban, ám a következő négyéves periódusban Csehország mögé szorul a második helyre. Tágab- ban nézve a világ hatvan országát tartalmazó listán is hátrébb csúszunk a prognózis szerint: a 26. helyről a 28.-ra szorul vissza az ország, dacára annak, hogy eközben összpontszáma 6,69-ról 7,12- re emelkedik. A pozícióvesztés oka, hogy az üzleti környezet megszenved olyan jelenségeket, mint a korrupció vagy a túlzott bürokrácia, miközben a makrogazdasági környezet a térségbeli országokénál lassabban fejlődik, szögezi le a jelentés. VKRAF1KA Nem csak az EIU, más kutató- intézetek és szakértők is hasonló megállapításra jutottak az utóbbi’ időben. A szikár számok is ezt a tendenciát tükrözik, ám mint - az EIU-hoz hasonlóan - a lapunknak nyilatkozók is rámutatnak, a statisztika csalóka. Lednitzky Péter, az ITDH vezérigazgatója úgy fogalmaz: szemben a térség több államával - így Cseh- vagy Lengyel- országgal - Magyarországon a statisztikákban nem jelennek meg a már megtelepedett külföldi tulajdonú cégek itt kitermelt nyereségének újrabefektetései. Pedig komoly összegekről van szó, mintegy évi hárommilliárd dollárnyiról, ért egyet az EIU számításaival. A Joint Venture Szövetség 12 milliárd dollárnyira teszi ezt az összeget, amelyet, ha hozzáadunk a statisztikákban megjelenő külföldi működőtőke-állomány (FDI) összegéhez, akkor továbbra is a térség vezetői vagyunk az egy főre jutó FDI mutatójában, fejtegette lapunknak Fekete István, a szövetség felügyelőbizottságának elnöke. Jövőre mindenesetre tisztulni fog a kép, mert 2004-től már a magyar statisztikák is tartalmazni fogják ezeket a reinvesztíciókat. Ennél is fontosabbnak tartja mind Lednitzky, mind Fekete, hogy határozottan érzékelhető a befektetői érdeklődés élénkülése Magyarország iránt. Az ITDH vezérigazgatója főként a japán, a francia és az egyesült államokbeli tervezett projektekről számolt be lapunknak; a JVSZ fb-tagja pedig a német érdeklődést emelte ki. Érzékelhető a befektetői struktúraváltás is: a nagyobb hozzáadott értéket képviselő termelőkapacitásokat létesítő beForris: WIIW fektetések valósulnak meg, s egyre több kutató-fejlesztő, továbbá regionális szolgáltató központot telepítenek Magyarországra a külföldi cégek, mondja Lednitzky, aki szerint az is kedvező, hogy az invesztíciók komoly részét a már megtelepedett cégek hajtják végre. Markáns jelenségként tapasztalja a JVSZ, hogy az uniós tagság közeledtével azok a középvállalatok gondolkoznak termelésük Magyar- országra való (át) telepítésében, amelyek nem munkaigényes, magasabb hozzáadott értéket képviselő, beszállítói típusú tevékenységet folytatnak jelenleg a közösség más országaiban. Ez a trend erősödhet is uniós csatlakozásunkkal, hiszen Magyarország felértékelődik, miután az EU határává válik, szögezi le Lednitzky. ___________■ TŐ ZSDÉK. PIACOK. ÁRFOLYAMOK BUX euró/Ft dollár/Ft EU/dollár 1h * * 9755,31 250,2881 235,53 216,97 1,168 0,02% 0,2495%-0.50% 1.60%-1,20 FTSE-100 (London) 4314,00 pont (1,06) Xetra DAX (Frankfurt) 3324,99 pont (2,78) CAC-40 (Párizs) 3324,99 pont (2,35) Arany (1 uncia) 370,30 USD (-1,52) Brent(1 hordó) 29,46 USO (-0,01) 17 óra 45 perckor levett adatok Harmadik generációs mobil A Pannon GSM a Nokiával együttműködve tegnap bemutatta az első magyarországi nyilvános WDCMA 3G hívást. Tolnay László, a Nokia Networks illetékese bejelentette, hogy a Nokia és a Pannon szerződése szerint a Nokia- teszt WDCMA-rendszert szállít a Pannon GSM-nek és ahhoz üzemeltetési, technológiai támogatást is nyújt. A szerződés anyagi részét a felek nem kívánták nyilvánosságra hozni. Hnszlicska József, a Pannon vezérigazgató-helyettese közölte, hogy a cég számításai szerint a 3G-s rendszer kiépítése - 2008-ra mintegy 40 százalékos lefedettséget elérve - 100 millió dolláros nagyságrendű beruházást igényel. Elmondta: a Pannon egy másfél évvel ezelőtti analízise szerint a szolgáltatás mintegy tízéves távlatban csak veszteségesen lenne üzemeltethető a jelenlegi piaci feltételek és igények mellett. A Pannon GSM májusban az első európai EDGE hívást mutatta be. Ezzel kapcsolatban Huzlicska megjegyezte: a cég fontolgatja az EDGE technológia kereskedelmi bevezetését még a 3G előtt. Mindkét teszt igazolta, hogy a Pannon GSM bármikor kész lépni a technológiában. FLEXTRONICS-TERVEK Közös közúti, vasúti és légi infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazott a kormányfőnél Michael Marks, a Flextronics vezérigazgatója. Az elektronikai világcég vezetője lapunknak az itteni logisztikai tevékenység bővítését ígérte, és azt mondta, hogy távlatilag csak az erősen munkaerő-igényes részfeladatokat telepítik át a keletebbre lévő országokba. Van egy nyerő számsorunk: 222 000! Játssza meg velünk az ősz legnyerőbb számsorát! A Daewoo őszi akciója keretében használt autóját új Kalos vásárlása esetén most akár 222 000 Ft- tal* többért számítjuk be! Az 5 ajtós, 1.2-es Kalos alapmodell ára továbbra is nagyon kedvező: 1 990 000 Ft. Számolhatunk Önnel is? Várjuk a Budapesti Autószalonon, október 15-19., a BNV „D" pavilonjában! Sül Ü MHMMfi HHKÜ .<* i m DAEWOO *A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésekben! www.daewoo.hu Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná. Daewoo infovonal 06 - 40 - DAEWOO (323-966) Beleszólhatnak a gazdaságba A gazdasági kamaráknak lehetőségük lesz arra, hogy a vállalkozásokról és az egyéni vállalkozókról teljes körű nyilvántartást vezessenek - a kamarai törvény módosításának e pontja kapcsán politikai vita kerekedhet. A kormány által szerdán elfogadott előterjesztés értelmében a kamarák jogszabályba foglalt lehetőséget kapnak a gazdasági törvénykezésben való részvételre. Budapest Az országos kamarák és a kormányfő által kijelölt miniszterek a jövőben évente legalább kétszer konzultációt folytatnak a gazdasággal kapcsolatos jogszabályalkotásra, illetve az egyéb szabályozásra vonatkozó elképzelésekről - tartalmazza a kamarai törvény hamarosan parlament elé kerülő módosítástervezete. A szervezetek ennek értelmében „intézményesített” lehetőséget kapnak arra, hogy ezen a téren is érvényesíthessék a vállalkozók érdekeit. A jogszabály-módosítás vonatkozó kommunikációs koncepciója nagyrészt éppen arra épül, hogy a vállalati szféra határozottabb beleszólást kap a gazdaságpolitika formálásába. A gazdasági, a földművelés- ügyi és az igazságügyi tárca előterjesztésében elkészült és a kormány által szerdán elfogadott tervezet gyakorlatilag a kamarák kezdeményezésére jött létre. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában (MKIK) például a kormány-előterjesztést a kamarai szerepek „európai” szintűvé tétele felé vezető út fontos állomásának tekintik, és „nem tekintik lezártnak a folyamatot, máris azon gondolkodnak, a soron következő korrekciók mire terjedjenek majd ki”. A most napirenden lévő módosítás legvitatottabb pontja ugyanakkor az lehet, amelynek értelmében az országos kamaráknak lehetőségük nyílik arra, hogy a gazdálkodó szervezetekről és az egyéni vállalkozókról „közfeladataik megfelelő ellátása érdekében” telj.es körű nyilvántartást vezessenek. Kamarai körökben is tartanak ugyanis attól, felmerülhet egy olyan olvasat, miszerint ez a módosítás „a kötelező tagság visszaállításának irányába mutat”, ám azt hangsúlyozzák: erről egyáltalán nincs szó, a tagság változatlanul önkéntes marad. Minden lakáscélra felvehető. Most gyorsabban hozzá lehet jutni. Alacsony a kamat (új lakásra - egyedülállóknak is - 3,49%, használt lakásra 4,49%)*. Minden állami támogatás, kamat- és adókedvezmény igénybevehető. Megelőlegezett „szocpol.” gyermek(ek)et vállalóknak. Köztisztviselőknek, fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak további kedvezmények. Megfelelő fedezet mellett a hitel a vételár vagy építési költség akár 100%-a is lehet. Csak ingatlanfedezetre is igényelhető. Az anyagi biztonságot (külön költség nélkül) hitelfedezeti életbiztosítás segíti. Földfwíel- é* Jeteölogbaok Fi. További információ: az FHB pécsi irodája (Irgalmasok útja 22., tel.: 72/518-700), a bank 06-40-200-115-ös hitelvonala, internet: www.fhb.hu • MTV. RTL Klub képújság 508. oldala. Egyedül nem megy... I----------■ de segít az FHB Otthonteremtő Hitele! OT THONTEREMTO HITEL AZ FHB-TOL ES PARTNEREITŐL