Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-25 / 262. szám

2003. Szeptember 25., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Novemberi nyugdíjemelés Budapest Novemberben, januárig visz- szamenőleges hatállyal 2,2 százalékos nyugdíjemelésről döntött a kormány. Az emelés a nyugdíjszerű szociális ellá­tásokat is érinti. A kormány döntése azt jelenti, hogy minden nyugdíjas novem­berben az átlagot nézve fél havi többlettel számolhat - mondta Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a kormányülést követő tájékozta­tón. A 2,2 százalékos emeléssel közel hárommillió nyugdíjas nyugdíja emelkedik átlagosan havi 1100, az év egészét nézve 13200 forinttal. A kormány olyan elvi döntést is hozott, amelynek értelmében 2004-től kezdve az Országos Nyugdíj-biztosítási Fő- igazgatóság a korrekciós kiegé­szítő emelés mértékét automati­kusan megállapítja és az érintet­teknek folyósítani fogja - mondta a miniszter. Kökény közölte: a november­ben kifizetendő 53. heti nyugdí­jak a 2,2 százalékkal megemelt nyugdíjra fogják számítani. Ha egészében tekintjük a jövő évi nyugdíjemelési mértéket, akkor az átlag nyugdíj évi 73 ezer fo­rinttal növekszik. A kormány tárgyalt a haderő- reform kérdéseiről is, amiről Ju­hász Ferenc honvédelmi minisz­ter számolt be. A miniszter leszö­gezte: miközben a védelmi kiadá­sok nőnek, a képességek csök­kennek. Ez azt jelenti, hogy mára minden téren elfogyott az összes tartalék. Ezért áldozatokat kell hozni, ami többek között a lét­szám csökkentését is jelenti - fo­galmazott a miniszter. Az ingatla­nokat tekintve a tárca azt szeret­né, ha az önkormányzatok in­gyen kapnák meg a leépítésre ítélt laktanyákat. A kormány döntött a Honvédelmi Minisztéri­um hosszú távú finanszírozásá­ról is: a honvédelmi költségvetés 2004-ben a nemzeti össztermék 1,71 százaléka, 2005-ben 1,76 százaléka, 2006-tól pedig tíz éven keresztül 1,81 százaléka lesz. A technikai fejlesztések kö­zött a miniszter az új vadászgé­pek vételét, a rádiótendert, a köz­úti és terepjáró-beszerzéseket, és az egyéni fegyverzet beszerzését említette. BARANYA RÓBERT ESÉLYES AZ ASZÚSODÁS. Az esős idő jó hatással lehet az idei bortermésre, és ha a következő napok­ban visszaáll a meleg időjárás, akkor bekövetkezhet a nagy mértékű aszúsodás - mondta az Europressnek Árvay János tokaj-hegyaljai borász. Az érés két-három héttel előre tart, a nyári aszályok következtében pe­dig a szőlőszemek szinte fonnyadni kezdtek, a fürtök levelei szárazok - tette hozzá. A borok savtartalma várhatóan alacsonyabb lesz a megengedett határértéknél - ami öt ezrelék -, ugyanis a nagy hőségben a savtartalom egy része elégett. Az átlag, napi fogyasztásra szánt boroknál ez könnyen pótolható, a csúcs- minőségnél viszont rongálhatja az aromaérzetet. A borvidékek többségében a szőlő ára emelkedett - Eger környékén 40 százalékkal - a tavalyihoz képest. A Hegyközösségek Nemzeti Tanácsa (HNT) számításai .szerint ez 10-15 százalékos bordrágulást kellene indukáljon, de erre borászberkekben kevés esélyt látnak - írja a HVG. A HNT hárommillió hektoliteres bortermére számít a tavalyi három és fél illetve a 2001-es ötmillió hektó után. Képünk az ostorosi Pajdos-dűlőn készült. __________fotó, heves megyei hirlap/cál gábor NY UGDÍJSZERŰ RENDSZERES SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK NÖVEKEDÉSE NOVEMBER 1-JÉTŐL korhatár felettiek rendszeres szociális járadéka korhatár alattiak rendszeres szociális járadéka 22 380 forint 19180 forint átmeneti járadék 2,2%-os emelés egészségkárosodási járadék 2,2%-os emelés rokkantsági járadék 23 820 forint vakok személyi járadéka 10800 forint politikai rehabilitációs ellátások 2,2%-os emelés központi szociális segély 22 380 forint házastársi pótlék 14 440 forint házastárs utáni jövedelempótlék 9 960 forint Előny vagy hátrány Kétesélyes a megyék sorsa Közigazgatásunk korszerűsítése elkerülhetetlen - mondja Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitká­ra. A szükségszerű korszerűsítésnek három főiránya lesz. Az első az önkormányzati szolgáltatások színvonalának növelé­se. A második az EU-ban a magyar tagállami érdekek képvise­letére való felkészülés. A harmadik az eddigi tapasztalatok hasznosítása: a téves döntések, a hibás közigazgatási határo­zatok felszámolása. Budapest Budapest Az esélyegyenlőség csorbulá­sa, illetve a kellő felkészült­ség hiánya a két sarokpontja az érintettek véleményének az Oktatási Minisztérium ja­vaslatáról, mely szerint a szociális hátránnyal indulók könnyebben jutnának be a felsőoktatási intézményekbe. Az OM tervei szerint 2005-től a felsőoktatási intézményekben az első alapképzésre felvételt nyer­het az a hátrányos helyzetű je­lentkező, aki eléri a ponthatár 80 százalékát, de legalább 72 pon­tot: a hallgatók aránya legfeljebb 20 százalék lehet. Detrekői Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora úgy véli: a pozi­tív diszkriminációnak lehet létjo­gosultsága az élet több területén, de a végső állásfoglalással meg­várná az elv gyakorlati megvaló­sulását. Besenyei Lajos, a Miskol­ci Egyetem rektora kérdésünkre közölte: teljesítmény nélkül nem lenne szabad „beengedni” a fia­talokat a felsőoktatásba. A sike­res felvételi felkészültség ered­ménye kell, hogy legyen. Barthel- Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Konferen­ciájának elnöke bár még nem ol­vasta végig a tervezetet, úgy véli, az intézkedés rontaná az esély- egyenlőséget a felsőoktatásban. Sió László, a Fidesz oktatáspo­litikusa úgy véli: ez a fajta támo­gatás nem szerencsés, mivel tár­sadalmi feszültséget szít a köny- nyebb felvételt nyertek és azok között, akik nem részesülnek előnyben, másrészt akiket gyen­gébb teljesítménnyel is felvesz­nek, több nehézséggel találkoz­nak a felsőoktatásban. Lapunk több rektort is megke­resett, de a mai rektori konferen­cia előtt ők nem kívántak nyilat­kozni. STEINER KATA- Szerteágazó, nehezen végrehajt­ható feladatnak tűnik a közigaz­gatás korszerűsítése. Hogyan le­het mindezen úrrá lenni?- Egyik fő célunk, hogy rend­be hozzuk az önkormányzatok költségvetési rendszerét. Köztu­dott, az elmúlt 12 évben az álla­mi támogatás nem tartott lépést az önkormányzatok növekvő feladataival. A települések több mint egyharmada, önhibáján kí­vül, költségvetési hiánnyal küzd. A közigazgatás terén is lépnünk kell. Az állampolgárok adófo­rintjai tartják el a közigazgatást, de a hivatalokban az állampol­gároknak kell sorban állniuk, ők kapják az elhibázott közigazga­tási határozatokat. Gazdaságo­sabbá kell tenni a közigazgatást, növelni kell a szolgáltatások minőségét.- Milyen lehetőséget lát ennek megvalósítására?- 1990-ben az az ígéret hang­zott el, hogy valamennyi község polgármesteri hivatalában maga­san képzett köztisztviselők dol­goznak. Ez tizenkét év alatt sem valósult meg. Ezért visszább kell lépni, és nem kell a 3200 polgár- mesteri hivatalban reménytelen küzdelmet folytatni a feltételek megteremtéséért. Növelni kell a városokból nyújtott szolgáltatásokat. Oda kell az erőket koncent­rálni, ahol a szolgálta­tást a legtöbb ember ve­heti igénybe és az a leg­kisebb költséggel jár. Úgy véljük, a kistérség, mint területszervezési intézmény, jobbá teszi a közigazgatást.- Az önkormányzatoknak gon­dot okoz az EU-pályázatokon való részvétel is.- Valóban, az EU pályázatok elnyeréséhez két alapvető dolog nélkülözhetetlen. A megfelelő önerő, mert az Unióban csak társfinanszírozással kapható tá­mogatás, és az a szellemi kapaci­tás, amely el tudja készíteni an­gol nyelven a pályázatok szöve­gét. Van azonban még egy továb­bi hatékonyságot rontó tényező. A magyar állam különböző szer­vei mintegy száz jogcímen írnak ki pályázatot. A döntéshozó szer­vek nem tudnak egymás dönté­seiről. Sok esetben előfordul, hogy egy önkormányzat egy beruházására több helyről kap támogatást, míg másoknak, a ki­merült keretből, nem jut semmi. Saját érdekünkben kell rendet tennünk, és nem azért, mert az EU-ban kizárják annak lehetősé­gét, hogy egyidejűleg két helyre is lehessen pályázni.- A reform elfogadásához két­harmados többségre van szükség.- A politikai vitára bocsátott tervezet alternatívákat is tartal­maz. A kétharmados többség teljes megol­dást jelentene, de feles törvényekkel és kor­mányrendeletekkel is nagyokat lehet lépni a rendszerek összehan­golásáért. A kormány határozata értelmében szeptember 30-ig kell a Belügyminisztériumnak és a Mi­niszterelnöki Hivatalnak eldönte­ni, mit kell 2004, illetve 2005 december 31-ig megvalósítani.- Mi lesz a megyék sorsa?- A megye régi színtere az álla­mi hatalom gyakorlásának, ezért mint államigazgatási szervezési egység, a jövőben is megmarad. Eddig nem is akarta senki meg­szüntetni. A kérdés az, hogy a megyei közgyűlés megszűnjön-e vagy sem. Két változatra van ja­vaslat. Az egyik szerint bővíteni kell a megyei közgyűlések hatás­körét, vagy azokat megszüntetve, regionális közgyűlést kell létre­hozni. KOÓS TAMÁS Pályázhat a cégér Tíz érvelő szakszervezet A Nemzeti Alaptanterv (NAT) vitájának folytatását szorgal­mazza tíz közoktatási szakszervezet. Az Oktatási Minisztéri­um tervei szerint az új NAT vitája szeptember 27-én zárulna. Budapest Budapest Pályázatot írtak ki „Az én cé­gérem” névvel, ezzel is ösztö­nözve a magyarokat, hogy az idegen nyelvi feliratok he­lyett ötletes, magyar nyelvű neveket adjanak vállalkozá­saiknak, cégérüknek. A pá­lyázatra szeptember 30-ig le­het jelentkezni (1463 Buda­pest Pf. 953). Az anyanyelwédők évek óta küzdenek azért, hogy az idegen nyelvű cégneveket magyarok váltsák fel. Az ellentábor szerint a külföldiek az idegen elnevezé­seket olvasva könnyebben iga­zodnak el az üzletek sorában. Végül az a kompromisszum született, hogy a magyar mellett az idegen nyelvű is szerepelhet a cégtáblákon. Vagyis a magyar név mindenképpen, az idegen szöveg szükségképpen. Újabban azon­ban ismét egyre több a csak ide­gen nyelvű név a cégtáblákon. Különösen a kisvállalkozók köré­ben kevés az igazán ötletes, a te­vékenységre utaló cég- és üzletel­nevezés. Három évvel ezelőtt az EU-33 Vállalkozás és Közösségfej­lesztő Egyesület, az Anyanyelv­ápolók Szövetségével „Az én cé­gérem” címen versenyt kezdemé­nyezett, amelyet minden évben megtartanak. A pályázaton a ma­gyar nyelv szabályainak megfele­lő nevek vehetnek részt. A ver­seny hatására Tatán Ebadta ku­tyakozmetika, Debrecenben Foxi Taxi kisállatszállító, Pásztón Rézkatlan szeszfőzde, Kincsesbá­nyán Angolra Hangolva nyelvis­kola működik. A fővárosban vívó­klub Ama-tőr, autósiskola Csiga­vér, minipékség Tör-Pék, étterem Telebendő és egy műterem rakpArt nevet viseli. ________koos Az érdekvédelmi szervezetek úgy vélik, a kötelező oktatás tar­talmi szabályozását alapvetően befolyásoló dokumentum még nem teljes, további egyeztetésre van szükség. Az új NAT 2004 szeptemberétől lenne érvényes, ezért a szakszervezetek úgy vé­lik, semmi sem indokolja a társa­dalmi vita elhamarkodott lezárá­sát. Varga László, a Pedagógus Szakszervezet elnöke közölte: a közoktatásban konszenzusra van szükség, még ha ehhez szak­mai vagy politikai vitán át vezet is az út. Ezért fontosnak tartják a további egyeztetést. Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szö­vetségének elnöke azt mondta: a tervezett változtatásokkal a NAT alapjaiban, koncepciójában változik, így két hónap nem elég az egyeztetésre. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli: pedagógusok hatékonysága ellen hat a NAT gyakori tartalmi változása, illetve a „bürokratikus kényszer”. Az érdekvédelmi szervezetek úgy vélik: a szakmai szinten szü­letett egyetértést a politikusok­nak és a pártoknak nem csak tu­domásul kell venniük, hanem garanciát is kell vállalniuk annak kormányokon átívelő érvényesí­tésére. A szakszervezetek ne­hezményezték a gyakori oktatás- politikai irányváltásokat is. Bas- kiné Lipkai Gabriella, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet vezetője közölte: hosszú távú, a kormányváltások­tól független oktatáspolitikai stratégiára volna szükség. Vass Vilmos, a NAT felülvizs­gálatáért felelős project igazgató­ja közölte: a vita április óta zaj­lik, azt meghosszabbítani nem kívánják. Tavasz óta 4500 peda­gógus, iskolaigazgató bevonásá­val folytak az egyeztető tárgyalá­sok, az OM honlapjára is feltette a vitaanyagot, amelyhez szep­tember 20-ig várták az észrevé­teleket. Ezeket beépítették a ké­szülő NAT-ba, a még nem tár­gyalt hozzászólások pedig napi­renden lesznek a szombati záró konferencián. A tantervet az Or­szágos Köznevelési Tanács októ­berben tárgyalja, a vonatkozó kormányrendelet novemberre várható. STEINER HÍREK Meghívó szűrésre Jövő héttől postázzák az egész­ség évtizede program keretében a 25-65 év közötti nőknek a méhnyakrákszűrésre a meg­hívókat - mondta el Tóth Judit, egészségügyi reformért felelős kormánymeghatalmazott szóvivője. Mn Átszámolás Pettkó András (MDF) az adó­törvények módosítását kezde­ményezte azzal a céllal, hogy az APEH ne csak az önadózók­nak, hanem minden adózónak átszámolja az adójóváírását, mti Aprózódó gazdaságok A kormány jövő évi adó- és ille­téktervezete rendkívül hátrá­nyos a mezőgazdaság számára- mondta Glattfelder Béla, a Fidesz mezőgazdasági kabi­netjének vezetője. Közölte: az örökösödési illetékszabályok megváltozása a családi gazda­ságok szétaprózódásához vezet. EUROPRESS így is, úgy is Az MSZP akkor is támogatja a brókerbotrányt vizsgáló bizottság felállítását és részt is vesz annak munkájában, ha az ügyrendi bizottsághoz hasonlóan a parlament is úgy dönt: ellenzéki elnöke legyen a vizsgálóbizottságnak - mondta Simon Gábor szocia­lista képviselő, europress Vitaanyag Elkészült az új médiatörvény vitaanyaga. A Miniszterelnöki Hivatal a szakma jeles kép­viselőit kérte fel a munkaanyag elkészítésére, amelyet szakmai vitára bocsátanak, majd a jövő év elején megkezdődhet az új médiatörvény koncepciójáról, a parlamenti pártok közötti egyeztetés - áll a Miniszter- elnöki Hivatal közleményé­ben. EUROPRESS Terhelési díj A szigorodnak a környezetvé­delmi szabályok az elkövetkező években - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Ebbe a folya­matba illeszkedik a környezet- terhelési díj folyamatos beveze­tése is a jövő évtől. A három elemből álló díjból 2004-ben 11-12 milliárd forint bevétel származik. A három elem: a levegőterhelési, a vízterhelési és a talajterhelési díj, ez utóbbit 2005-ben vezetik be. mti Pénz az önrészre Az Országos Cigány Önkor­mányzat 150 millió forint visz- sza nem térítendő támogatást nyert a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Területfejlesztési Hiva­talától. A pénzből a megyei és kistérségi területfejlesztési pályázatok önrészét biztosít­hatják. MTI Erkölcsi kifogás A pedagógusok titoktartásának szabályai jelentős mértékben korlátozzák a gyermek és a szülők jogait, valamint sértik a katolikus erkölcs szabályait is- közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Az MKPK kéri a törvény módosítását, hogy az iskolai titoktartás köte­lezettsége ne legyen akadálya a szülők és a pedagógusok közös nevelői tevékenységének, mti Bioetikai bizottság Külső jogi szakértőkkel bioetikai ad hoc bizottságot hoz létre az Országgyűlés egészségügyi bizottsága Lenkovics Barnabásnak, az ál­lampolgári jogok országgyűlési biztosának a kérésére. Len­kovics szerint szabályozásra vár az abortusz, az eutanázia, a születendő gyermek nemének meghatározása és az emberi reprodukcióra irányuló külön- leges eljárások kérdése, mti ■

Next

/
Thumbnails
Contents